Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-06 / 184. szám
í 1986. augusztus 6., szerda Somogyi Néplap Nyitás előtt a NYIT Fonyódligeten találkoznak a nyomdászok Nyomdász Ifjúsági Találkozó Tavaly májusban Budapesten rendezték meg a fővárosi nyomdászfiabalók első találkozóját. A sikeren felbuzdulva a budapesti V. kerületű KISZ-lbizattság felhívással fordult az ország nyomdászaihoz, javasolva: gondolkozzanak azon, milyen lehetőség adódik, hogy ne csak a fővárosi, hanem az ország fiatal nyomdászai találkozhassanak egy rendezvényen. A Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat KlSZ-esei- nek szinte a felhívással egy időben jutott eszükbe ugyanez az ötlet, így a sződligeti egyeztető tárgyalásra már kész javaslattal érkeztek. Megpályázták a vendéglátó vállalat szerepét, s a szavazás nekik kedvezett. Nem kisebb vállalatot, mint a debreceni Alföldi Nyomdát ütötték el az első nyomdász ifjúsági találkozó házigazda szerepétől. Természetesen a megtisztelő feladat kötelezettségekkel is járt. Az év elején szervező bizottság alakult a vállalatnál, Kovács Istvánná KISZ-titkár, dr. Svenda Gábor jogügyi előadó, Mezricz- ky István belső ellenőr, Fekete Mónika kooperátor, Kovács Gyuláné sztk-ügyinté- ző és Jávori Attila gépszedő személyében. — Nem is gondoltuk, milyen nagy feladatra vállalkoztunk — mondta Kovács Isibvánné. — öt-hatszáz fiatalra számítunk, időben el kellett, téhát kezdenünk a szervezést. Nagyon sok segítséget kaptunk az igazgatónktól, Mike Ferenctől, aki nemcsak tanácsokat adott, hanem hatékonyan részt is vett a költségvetés elkészítésében, a táborhely megszerzésében. — Osztottunk-szoroztunk, de a háromnapos program költsége mindig több lett — folytatja dr. Svenda Gábor. — Közben észrevettük a Magyar Ifjúságban a KISZ KB pályázati felhívását. Szakmai, kulturális és mozgalmi találkozóik szervezését, rendezését lehetett megpályázni, s nekünk szerencsénk voltt. Nyertünk, s ez százezer forintot hozott a „konyhára”. így csökkenthetük a költségeket. Az ágazati, szak- szervezettől 56 ezer forintot kaptunk, s nemcsak mi, hanem a többi nyomdaipari vállalat is Itett a rendezvény sikeréért: 190 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztünk. — Augusztus 28—31. között a fonyódligeiti útitörő- és ifjúsági táboriban kerül sor a rendezvényre — mondta Mezriczky István. — Huszonnyolc másik nyomda fiataljait várjuk. A programszervezésnél sokat segítettek a társvállalatok is, az Athenaeum nyomda például filmklubot szervez, a Kossuth nyomda szakmai előadókat hívott, a KSH—SZÜV számítógépes bemutatót tart majd. S hogy a zene se hiányozzon, a szombathelyi nyomda vállalta, „megszerzi” nekünk a Lord együttest. Sokféle program várja a fiatalokat. Lesznek szakmai vetélkedők, szakmai és mozgalmi szekcióülések. Ezeken — többek között — alkalom nyílik arra is, hogy megtárgyalhassuk: hogyan tudnánk segíteni egy országos tanműhely létrehozását. Augusztus 29-én a nyomdaipari vállalatok igazgatóit, párttitkárait és szakszervezeti titkárait várjuk a táborba, közös tanácskozásunkon a nyomdaipar jelenéről és jövőjéről esik majd szó. Jó dolog valamiben elsőnek, úttörőnek lenni. A Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat fiataljai elsőként adnak otthont a fiatal nyomdászok országos találkozójának. Nem titkolt cél a szakmai és mozgalmi tapasztalatcsere, s hogy ez alatt a három nap alatt közelebb kerüljenek egymáshoz az ország nyomdászai. K. A. LAPÁTON A MAGYAR MÚLT Egyetemisták a várgödörben Hogy panjtosítsun.k: nemcsak ők, mert például Nagy Zsoltot két éve Segesden ismertem meg, akkor végezte el éppen az általános iskolát. Most ő köszönt rám — mint másodikos nagyatádi géplakatos ipari tanuló. — A helyzet semmit sem változott — mondja Zsolt, eltelt két év, de anélkül a nagyszerű tábor nélkül nem tudná elképzelni a nyarat. Zsolt egyike völlt azoknak a segesdi srácoknak, akiket dr. Magyar Kálmán régész hívott segítségül némi fizetség ellenében az akkori segesdi középkori vár kiásásához. Szívesen ment, hogy miért, erről most Babócsán ezt vallotta: — Akkoriban kezdett érdekelni a magyar történelem igazából. Egy idő után úgy éreztem, az már kevés, hogy egy hős SiZöbában kuksoljak és mások élményeit olvassam. Kapóra jött, hogy az én falumban is ásatások kezdődtek, így az elsők közt jelentkeztem. Négyen maradtunk Segesdről, akik kitartottunk a nyári tábor mellett. Nem bántuk meg. Itt leheletnyi közelségbe kerül a magyar múlt. Most már csak azt bánom, hogy kissé ellustálkodtam a tanulást, de még semmi sem késő. A szakmám megszerzése után nagy terveim vannak. A kadar kúti Tóth testvérek is évek óta részt vesznek a Somogy .megyei ásatásokon, sőt már az ország más megyéiben is „lapátoltak”. — Én sosem tekintettem mechanikus lapátoló munkának ezt a tábort — mondja Erzsébet, aki a budapesti ELTE történelem—orosz szakos hallgatója. — Az ásás, a lapátolás, a kincsfeltárás, a történelemidézés szerves része. Sokszor sajnos rombol is. Valóban, ahogy körüljárjuk a baib ácsai vár csontleleteit — jó néhány frissen eltört csonttal, beroppamt koponyával is találkozunk. Bátyja, Tibor — leendő magyar—történelem szakos tanár — széttárja a kezét. Nem lehet mit tenni, az évszázados csontok pillanatok alatt porladnak, törnek, Lohr Veronikáról az hírlik: a legtöbb „régésztanon- cot” ő hozta a táborba. Ö kötcsei, egy, a falujukban tartott előadás után kapott kedvet a régészethez. Azóta minden nyáron ősi várárkokban, elődeink csontjai felett hajlongva tölti a szabadidejét. Jogász lesz, de a magyar történelmet kiválóan ismerő jogtudor. — Nemcsak az itt eltöltött napi munkának van jelentősége. Nyaranta kétszáz-kétszázötven fiatal ismeri meg egymást, cseréli ki tapasztalatait, mesél a másiknak a magyar régészetről. Ez a tábor egy nyári szabadegyetemi diskurzussal felér. Évek óta v issza járunk ide, sőt van olyan is, aki már végzett az egyetemen, de itt ás vélünk együtt. Van bizony, méghozzá egy kecskeméti építészmérnök, akinek már a jöverídő állását kellene pontosítani, de még mindig nem tud elszakadni ettől a régészmunkától. Hamarosan jogászok, bölcsészek, építészek, tanárok lesznek a régésztábor lakói. Olyan felnőttek azonban, akik fogalmat alkottak a magyar múltról — lapátnyél mellett. Jövendő értelmiségiként mindez nem is kevés. B. J. A Titanic-sztori — Hölgyeim és uraim, azt hiszem, nem kíméltük az erőnket, és talán szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy jó formában voltunk. Ez a jellegzetesen amerikai fogalmazásé mondat az utóbbi idők egyik legszenzációsabb sajtókonferenciáján hangzott el. A színhely Washington volt, a nyilatkozó pedig a negyvennégy esztendős Robert Ballard oceanológus, az amerikai Woods Hole Téngerkutató Intézet neves munkatársa, aki két társa, Martin Bowen és Ralph Hollis kíséretében a legkorszerűbb technika segítségével napjaink Orpheuszaként leszállt egy valószínűtlen világba: a hetvennégy esztendeje elsüllyedt Titanic hullámsírjába. A történet közismert: 1912. április 15-én, hétfőn hajnali két óra húsz perckor elsüly- lyedt az akkori idők legnagyobb — 42 238 'tonnás, 68 000 tonna vízkiszorítású — és leggyorsabb utasszállító hajója, amelyet konstruktőrei és tulajdonosai elsüly- lyeszthetetlennek nyilvánítottak. Az 1911-ben Belfastban készült és Southampton- ból első (és utolsó) útjára indult kolosszus úszó luxus- palota volt, uszodával, bárokkal, tánctermekkel, szalonokkal, koncertteremmel és a műszakiakon kívül 461 főnyi személyzettel, akik csakis az első osztályon — az útért az akkor hatalmas pénznek számító 800 dollárt fizető — utazók kényelmét Korabeli metszet a Titanic elsüllyedéséről szolgálták. Edward Smith kapitány, akit szakmai körökben „Fenegyerek Teddy- nek” becéztek, nem is titkolta, hogy már az első útján el akarja hódítani a leggyorsabb Európa—'Amerika átkelést jutalmazó híres Kék Szalagot. A katasztrófa térségében rendkívül mély az óceán, és Az Atlantic II. kutatóhajó mellett lemerülésre kész az Arvin mini tengeralattjáró Kutatjuk az életművet — Min munkálkodik ilyen nagy vehemenciával? — Látja, borítékot címezek. Egy szimpozionra küldöm ki a meghívókat. — Úgy. És mi lesz a tudományos , tanácskozás tárgya? — Az, hogy ismerjük-e elég mélységben Kucsori Alojziát? Bizonyosra veszem, hogy ez a téma lázba fogja hozni az országot. Sőt határainkon túlra is kihat, hiszen meghívót küldök egy lichtensteini történésznek is. — Engem máris lázba hozott. Ki az a Kucsori Aloj- zia? — Nem szégyenli bevallani a tudatlanságát? — Nem tudom, pír borítja az arcomat..., de mit tegyek? Eddig nem találkoztam ezzel a névvel. — Hát akkor most tudja meg: Kucsori Alojzia volt az első hazai utcaseprőnő. — És miért kell teljes mélységben megismernünk az ő életét? — Azért, mert még nem ismerjük. Azt tudjuk róla, hocv e század elején élt, s amikor kitört az első világháború, azt a haladó gondolkodásra valló kijelentést tette, hogy le van a Ferenc Jóska... — .S élete melyik szakasza a legkevésbé ismert? — Sajnos, a börtönéveiről alig tudunk valamit. Főleg ennek a négy évnek a feltárásában kérjük a kutatók segítségét. — Négy évet kapott, mert azt a bizonyos kijelentést tette Ferenc Jóskáról? — Dehogy! Azért csak két pofont kapott egy rendőr- nyomozótól. A mellékfoglalkozása miatt került hűvösre. — Mellékfoglalkozása is volt? — Igen; a kor egyik legismertebb gagyizója volt. Híres trükkjét még ma is emlegetik. A közönséges rézgyűrűket azzal adta el, hogy azok huszonnégy karátos aranyból vannak, de az ilyen tisztaságú arany már annyira lágy, hogy a gyors elkopás meggátlására rézzel kell bevonni. — És nem elég, ha ennyit tudunk Kucsori Alojziáról? — Hová gondol? Nem tehetjük, hogy megálljunk a félúton. Kitegyük magunkat az utókor vádjának, hogy nem. kutattuk fel eléggé Alojzia múltját. Sajnos, máris a huszonnegyedik órában vagyunk. Szerencsére a véletlenek is segítenek: heves vita dúlt ugyanis a kutatók között, hogy Kucsori Alojziának a börtönben sima vagy gennyes mandulagyulladása volt-e? A börtön korabeli iratai sem adtak erre nézve megnyugtató felvilágosítást. Szerencsére az akkori börtönorvos fia szintén orvos, és megőrizte apja naplóját. Ebből aztán schwarz auf weiss kiderült, hogy a gennyes mandulagyulladást vallóknak van igazuk. — Óriási győzelem. — No, csak ne gúnyolódjon! Hallatlan mértékben vitte előre Kucsori Alojzia teljesebb megismerését. Egyébként nemcsak történészeket, hanem irodalmárokat is meghívtunk a szimpozionra. — Nocsak ... — Igen. A megismerni kívánt személynek ugyanis fennmaradt egy kis kétsorosa. A nép ez egyszerű gyermekének ajkáról akkor csordult le ez a két sor, amikor férje egy alkalommal merev részegen tántorgott haza. Fizetését az utolsó fillérig elitta. A kis remekmű egyébként azt a címet kapta Alojziától, hogy „Férjemhez”, s így szólt: Sep- regetek szemetet — . Kibököm a szemedet. — Óriási. — De még mennyire! Nem tudom érzi-e az első sorban, hogy Alojzia milyen drámai erővel tudta két szóban ösz- szesűríteni élete lényegét. No, ide a vers további elemzésre vár, s ezt sem hagyhatjuk az utókorra, ezért kellenek az irodalmárok is a tudományos ülésre. — Most már csak azt árulja el nekem, hogy miért csinálják ezt! — Hogyhogy miért? Maga nem hallgat rádiót( nem néz televíziót, nem olvas folyóiratokat? Ma az életműkutatás a divat. — De kinek kutatják ezeket az életműveket ilyen aprólékos részletességgel? Érdekli ez a nagyközönséget? — Ki beszél itt a nagyközönségről. Mi a kutatóknak kutatunk. Vagyis hogy az eljövendő körök kutatói a mi kutatásainkat felhasználhassák kutatásaikhoz. Világos? — Mint a vakablak. Baloghy Zoltán az év nagy részében rendszeresek a viharok. Sokáig az is alig volt elképzelhető, hogy egyáltalán pontosan megállapítsák a hudlámsír színhelyét. A műszerek csak 1980-ban jelezték megközelítő pontossággal a mintegy hatezer(l) méter mélyben nyugvó hatalmas test létezését. Az Atlantic 11. nevű ultramodern kutatóhajótól néhány hete vált el a zord észak-atlanti vizeken az Alom nevű mini tengeralattjáró,’ hogy megkezdje fantasztikus kalandját. Az eredmény egyebek között 54 ezer jó minőségű fénykép és több kilométere.) hosszú videofelvétel. Ezek elemzése természetesen még hosszú időt vesz igénybe, de a csodálatos — és a világgal ugyancsak a modern technika segítségével megosztott, így a magyar televízióban is bemutatott — élmény mellett máris jó néhány fontos tudományos tapasztalatról is beszámolhatott az Alvin bátor stábja. A legérdekesebb ilyen felismerés az, hogy az eddigi verzióval szemben a Titanic nem attól süllyedt el, hogy a jéghegy átfúrta az óriás oldalát, hanem attól, hogy a szuperkarambol nyomán szétnyíltak a hajótest vaslemezeinek hegesztései. — Első merülésünkkor — mondta Ballard —' azt hittük, hogy kudarcot vallunk. Hiába cirkáltunk, mindenütt áthatolhatatlanul meredt felénk a hajó hatalmas fekete acélfala. Nemsokára Ballardék másodszor érezték úgy, hogy a kudarc ekerülhetetlen: Jason — miután kameráival végigpásztázta a Titanic tisztjeinek kabinjait és az utasok tágas tornatermét — beszorult két makacs lemez közé, és órákig tartott a kiszabadítása. Utána viszont már jól mentek a dolgok, és a derék Jason lélegzetelállító képék egész sorát közvetítette tizenkét merülés során az Alvin „agyközpontjába”. A híres kristálycsillárok épen maradtak, a nem kevésbé híres famunka viszont nyomtalanul eltűnt, az 1513 utashoz hasonlóan. — Önök — mondta remegő hangon Ballard — tudják, hogy az óceán minden szerves anyagot felfal. . . . 1912. április 17-én a Budapesti Hírlap úgy értesült, hogy „a Titanic páncélszekrényében amerikai kereskedők által Aversben vásárolt, 25 millió font értékű gyémánt volt”. Jaison robotkarjai sikertelenül próbálták felnyitni a széfet, de sikerrel helyeztek el egy emléktáblát az utókor kegyeletével. Ott, ahol „Fenegyerek Teddy” kapitány az asszonyokkal és gyerekkel telt mentőcsónakok leeresztését irányította, és ahol az utolsó pillanatig lassú melódiákat játszott a ha .józenekar. Harmat Endre
