Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-25 / 199. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Toponáron a Rodostó u. 8. sz. alatt építkezem. Egy hónapja, hogy beadtam a Dédászhoz az ideiglenes áramrákötési kérelmet. Többszöri érdeklődésemre a Dédász azt a választ adta, hogy a trafó nem bírja el a rákötést, a földmunkálatok során a kábelek megrongálódtak. Az épülő lakást az OTP-nek 1987. év novemberéig át kell adni, de az építkezést az áram hiánya miatt nem tudom határidőre befejezni. Miért a fogyasztó károsodik azért, hogy a Dédász nem végzi el a munkát? Közművesített telket vettem, amelyhez a közvilágítás is beletartozik. Nagyon szeretnék határozott választ kapni, hogy mikor lesz lehetőség az építkezésre, vagyis mikor kap a Rodostó utca ideiglenes áramrákötést? Tudomásom szerint ez nem egyedi probléma, az utcában többen is várják a Dédász rákötését. Tisztelettel: Tolnainé Varga Tünde Kaposvár, Brassó u. 33. sz. Tisztelt Szerkesztőség! A MÁV gyakran hirdeti a televízióban a vasúti menetjegy előreváltásának előnyeit. Ezen felbuzdulva Bala- tonfenyves vasútállomáson augusztus 10-én 22 óra 30 perckor én is meg akartam venni■ másnapra a menetjegyemet Miskolcig. A pénztárablaknál a függöny nem volt elhúzva, mellből arra következtettem, hogy a jegypénztár nyitva vaji. Egyébként sem volt arra utaló kiírás, hogy ezen a napon nem lehet jegyet váltani. Az ablakon át láttam, hogy a szolgálattevő vasutas oldalt ül és kényelmesen táplálkozik. Jó tíz percnyi várakozás után a vasutas felháborodva kiszólt: „Miért leskelődik? Nem látja, hogy eszem? Majd 20 perc múlva! Az ebédidő nekem is jár!” — és behúzta a függönyt az ablakon. Ez volt a menetjegy előreváltásának propagált „előnye” Balatonf enyvesen. Tisztelettel: Mandliné Kiss Katalin ÉPÜLNEK A PARABOLAANTENNÁK Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 199. szám 1986. augusztus 25., hétfő Alkalmazkodás folyamatos műszaki fejlesztéssel Galvánkádak Csurgóról w Event* százmillió forint A csurgói Metalux Ipari Szövetkezet 1983-ban kezdett önálló életet: akkor vált ki a Napsugár Ipari Szövetkezetből. Egy új csarnokot, a fémipari tevékenységhez szükséges gépi felszereléssel kezdtek el dolgozni. Termelésük ma eléri az évi 100 millió forint értéket. Termékeik belföldi piacon fogynak el, de a Ceglédi Vasipari Szövetkezet közvetítésével mintegy 10—15 millió forint értékű áru szocialista exportra is kerül. Galvanizáló berendezéseik megtalálhatók szinte valamennyi hazai nagyüzemben. KÁBEL HELYETT MIKROHULLÁM 42 EZER DIÁKNAK ADTAK OTTHONT Bezártak az építőtáborok Félve emeltem fel a hallgatót: a vonal túlsó végén a tárcsázás után azonnal megszólalt egy fiatalos hang: Koltai... A postát köny- nyebb volna telefonon elérni, mint az előfizetőit? Koltai István, a Somogy Megyei Távközlési Üzem vezetője azt állítja, hogy mire a kaposvári telefonközpont elkészül, készen lesz a megye nagy településeit ösz- szekötő mikrohullámú lánc is, s ez biztosít minden korábbinál gyorsabb — és za- varmentesebb — telefonkapcsolatot. A megyeszékhelyen á főközpont tetején hat parabolaantennát állítanak fel, s ezek a dombok felett ,látják” a másik antennát. Azokat, amelyeket Marcaliban, Nagybajomban, Nagyatádon, Siófokon, Boglárlellén és Fonyódon építenek a posta tetején fogadó-, illetve indítóhelyként. A tervezés idején a szakértők a mikrohullámú rendszer mellett voksoltak. Indokuk: telefonkábelt építeni ennél költségesebb. A vezeték nélküli hálózat — vagyis a mikrohullámú lánc — nagy távolságok között üzembiztos: nincs beázás, nem okoz a hőmérsékletingadozás zavarokat és ezt nem rongálhatja meg sem az árokásó, sem a vihar. Ha viszont egy fontosabb kábelt átvágnak, városok maradnak telefonösszeköttetés nélkül. E hétvégével valamennyi építőtábor búcsút intett a nyárnak és egyúttal az idei évadnak is. A KISZ KB építőipari osztályán hamarosan elkészül az idei mérleg is, a negyvenkétezer diák munkájáról. Az idén nagyobb hangsúlyt kaptak a szakosodott táborok, ahol a régi „tedd- vidd” stílus helyett, egy-egy iparág, szakma, vagy érdeklődési terület fiataljai találkozhattak egymással. Tavaly indult a szombat- helyi építőipari tábor. Ettől kedvet kapva az idén Kalocsa és Vác mellett Siófokon is táboroztak szakmunkástanulók. A munkájuk eredményeként 50—60 ezer forinttal lettek olcsóbbak az általuk épített lakások. Vendégdiákok özönlötték el a Balaton-partot és hathatósan segítettek a nyári kereskedelmi szezonban. A tapasztalatok jók és valószínűleg jövőre is turnusonként 150 fiatal dolgozhat — szórakozhat a tó partján. A vízvédelmi program szerves része, hogy a diákok is segítsék az élővizek megóvását. Ennek többszáz Közvetlen kapcsolatra törekednek a megrendelőkkel azért, hogy az egyedi igényeket minél jobban kielégítsék. Az alkalmazkodást a .folyamatos műszaki fejlesztés biztosítja. A galvánkádak például eddig acéllemezből készültek gumibéléssel. A legújabbakat már műanyagból gyártják. Élettartamuk lényegesen meghosszabbodott. A szövetkezet 160 dolgozójának ma több a feladata, mint amennyit el tudnak végezni. Széli János elnökhelyettesfőmérnök szerint valameny- nyi hazai szakkiállításon bemutatják termékeiket. Ezek a kiállítások jelentősek a termékek megismertetése érdekében. lelkes fiatal aktivistájával találkozhattunk Fonyódon és Siófokon, s a part két onnansó városában, Keszthelyen és Balatonfüreden is. Népszerű volt a természet- védelmi, közlekedési, régészeti építőtábor is, ahol egymás mellett dolgoztak a középiskolások és a főiskolások, egyetemisták is. A táborok egykori lakói nem sokáig szomorkodtak, hiszen az iskolakezdés után szeptembertől az őszi. mező- gadasági munkákon újra felidéződák építőtáborozásuk jó hangulata. Véget ért a gyógyszerkutatási konferencia Szombaton befejeződött a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tartott háromnapos gyógyszerkutatási konferencia. A sorrendben hatodik alkalommal összehívott tanácskozáson több mint 300 elméleti és gyakorlati gyógyszerkutató vett részt. A konferencián elhangzott mintegy 150 előadás a magyar gyógyszerkutatás minden területét átfogta. Láng Tibor, a Gyógyszer- kutató Intézet igazgatója az MTI munkatársának adott nyilatkozatában az eszmecsere tapasztalatait összegezve többek között rámutatott: a tanácskozáson elhangzott előadások 'tanúsága szerint a magyar gyógyszerkutatás őrzi, sőt tovább öregbíti nemzetközi rangját, s ebben, mint ez az előadásokból ugyancsak kiderült, nagyon fontos szerepe van annak, hogy az utóbbi években lényegesen javult a különböző területeken dolgozó kutatók együttműködése. Különösen értékes és a jövő szempontjából nagyon bíztató tapasztalata az idei tanácskozásnak, hogy egyre több fiatal bizonyítja be — mégpedig konkrét és értékes eredményekkel —, hogy érett kutatóvá fejlődött. Ez is és a konferencia egésze is azzal a jóleső érkéssel — sőt bizonyossággal — szolgáit, hogy a magyar gyógyszerkutatásnak és ezzel együtt a magyar gyógyszer- iparnak megvan az az utánpótlása, amely a továbbiakban ás biztosítja a versenyképességét. Az elhangzott előadások, poszter-bemutatók nagy többsége enndk megfelelően a verseny szempontjából leglényegesebb kutatási területekre összpontosított. KUTYÁGUMIGONDOK BECSBEN A bécsi tanács pályázatot irt ki. Témája: a legolcsóbb és legcélszerűbb „kutya- gumi”-tasak feltalálása. Az ügy több mint sürgető, mivel gondos helyszíni felmérések szerint az osztrák főváros 60 000 ebe évente kereken 15 tonna ürülékkel szeny- nyezi a járdát és a parkokat... Akik már halkan beleléptek, rendőrért kiáltanak. A rendőr pedig néha bírságol, de gyakrabban inkább nem. A városatyák ugyanis tekintettel vannak arra, hogy a bécsi kutyák többségének gazdája törődött nyugdíjas, aki már lehajolni se nagyon tud. Igaz, az ifjabb kutyatulajdonosok sem hajlandók — az ismételt felszólítások ellenére sem — eltakarítani kedvenceik piszkát, jóllehet Bécs öt központi terén 'már működnek automaták, amelyekből potom két schillingért kartonla- pátka és öntapadó papírzacskó hullik ki... A pályázat célja, hogy még egyszerűbb és olcsóbb megoldással szolgáljon. Külföldi turisták ötleteit is szívesen látják! Amíg a „kutyagumi”-ellenes mozgalom sikere kibontakozik, Bécs kutyabarátai részvéttel, az ebgyűlölők derülten fogadják Borisz, a pudli ügyét, A díjazott tenyészkant az utcán farkaskutya támadta meg, s a harapások következménye végzetes lett. Mint a jogtanácsos fogalmazta feljelentés leszögezi: „... A kannak négy alkalommal vezették elő a tüzelő szukát, ám Borisz számára a fedezés lehetetlennek bizonyult.” A legkényesebb helyen megharapott eb tulajdonosa így 2000 schilling fájdalomdíjat kapott farkasku- tyáéktól, a biztosítótól további 40 ezret kasszírozott be szegény Borisz ,,megkor- csosulásáért...” Tarka sorok Munkamegosztás Az anyuka súlyos betegen fekszik a kórházban. Pistike meglátogatja. — Hogy vagytok otthon, kicsi fiam? — kérdezi fátyolos hangon az anya. — Ne aggódj, Mami- kám — válaszol önérzetesen a fiú. — Apával megosztottuk a munkát. Ö mosogat, én meg ösz- szesöpröm a törmeléket ... Nyugtatás Az orvos komolyan így szól a páciens feleségéhez: — Az ön férjének teljesen kikészültek az idegei. Feltétlenül nyugalomra van szüksége. — Tudom, doktor úr! Hiszen naponta legalább ezerszer mondom neki! Figyelmeztetés Egy hatel éttermében olvasható: „Reggelit a nap bármely órájában felszolgálunk, ha a vendég igazolni tudja, hogy csak most ébredt!” Otthonos — Főnök, ebben a vendéglőben úgy érzem magam, minit odahaza. — Olyan kellemes a környezel? — Dehogy. Itt sem törődik velem senki... Valamit valamiért — Géza, nem hittem a fülemnek, amikor azt hallottam, hogy te, öreg agglegény létedre, megházasodtál ! Valóban igaz? — Igen, pajtás, bármennyire szomorú is. De annyi edény gyűlt össze a konyhában, hogy egyszerűen nem volt más választásom! Az utókornak Egyik fiatal piktor portrét festett egy hölgyről. A hölgy nézi a képet és méltatlankodik. — De kérem, nagyon öregnek festett. — Ez az, asszonyom — szólt a festő —. ez a kép még tíz év múlva is hasonlítani fog. Vizsgán Pincérvizsgán a bizottság elnöke megkérdi a pincér jelölttől: — Mennyi ötször hét? Mire a válasz: — Az attól függ, hogy milyen osztályú az étterem, és ismerem-e a vendéget... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca' Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési é£ Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900-, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató