Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-23 / 198. szám
1986. augusztus 23., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Gimpel Tibor sajátította el, nem tartozhatott a vér bő itukvizíció elöljárói közé. „Papjaink" megkönnyebbülten sóhajtottak fel, ón is fellélegeztem, mert ha nem így történik, ha észrevesz valamit, ha gyanút fog, mindennek vége, vége a történetnek. Nem lett volna miről regélnem tovább. Kínvallatás, boszorkányégetés ... be kell vallanod, igazán nem mesébe illő dolgok. Most, a veszedelmek után, már nyugodbabban folytathatom a történet előadását. Lám, amint ezt kimonditam: „Papjaink” (elővigyázatosságból még nem árulom el •igazi kilétüket) egy békésen hömpöilygő agyagsárga folyóhoz értek. Az Eure ez, nagyon szelíd folyam, a környék legöregebbjei sem emlékeznek, hogy valaha is kiöntött volna. Mondhatom, ideje is volt folyóra találnunk, mert a sok izgalomtól nekem is nagyon melegem lett. Egy pillanat; már itt is vagyunk! Igen, ez az igazi! Na így, most már elviselhetőbb a hőség. Brrrr, milyen hideg a víz! Pártfogoltjaim itt ülnek mellettem, lábukat a vízben lubickoltatják, és egy formás kulacsot emelgetnek a szájukhoz mohón. És hogy mennyire ragályos a szomjúság érzése, bizonyítja, hogy hirtelenében nagyon megszomjaztam. Az én kulacsomban finom, aranyszín champagne-i kotyog. Egészségedre, barátom! M ár a nap is lement, a kulacsom üres, minden jel arra vall, hogy — nem tudom tovább titkolni — Florance és Mé- jean itt fognak éjszakázni. Amíg szundítottam, Mé- jean egy nyulat szerzett, és most ott forgatja a tűz felett. Olykor-olykor olajjal önitözgeti, levendulát és rozmaringot hint rá. Nyálcsor- dító látvány, de most nem a has a legfontosabb. Florance a félreeső hárs alatt hálóhelyet készített elő. Az est rejtekébe burkolózva, levetették Benedek-rendi szerzetesi öltözéküket. „Bon so- ir” — mondta a hold a mostantól fogva már ex-mada- moisélle-nek és a boldog chevailier-nek, majd tűzre lobban tóttá a mennyek számtalan lámpását. A vacsora után hamarosan aludni tértek. Amíg én a nyúl maradékait szopogattam itt, fél szemmel figyelem, mi történik. Florance levetkőzött, a corsage szépen összehajtogatva ott hever mellette, Méjean is gyorsan ledobja maigáról a ruhát, s már be is bújt kedvese mellé a szerzetesi ruha alkotta takaró alá. Méjean most megcsókolja, körülnyalogatja szép arája bordó-bíbor mellbimbóját, ismét megcsókolja, majd ismét és ismét... Csókok, csókok! Hideg, meleg, tűz, víz ... tűz ... tűz ... csók ... ah, Méjean, drágám .. _ mmmm ... csók ... • Elegáns mozdulattal rúgta fejbe a nála valamivel magasabb fiút. Amikor látta, hogy az a földre hanyatlik, kissé oldalt lépett, erőszakolt tar- tással a véoé felé induilt, halkan kinyitotta, majd betette maga mögött az ajtót. Az addig passzív^ tehetetlenül bámuló nézők a földön heverő fiú .köré sereglettek, és izgatottan vitatni kezdték a történeteket. Ottót, az id ekefülése óta eltelt néhány napban, társai csendesnek, visszahúzó- dónak ismerték meg, senki nem gondolta volna, hogy ennyire vad és durva lehet. Amint kilépett a vécéből, az éppen feltápászkodó Pisti rákiáltott: H ol volt, hol nem volt, ha volt, ha nem, én most elmesélem. Egy szitakötő az imént a kezemre szállt, és — óh, ne vedd szellemem barokk ihletésű megalomándájának — megihletett. Furcsa múzsám van, ugye!? Nos, hát így történt: Kései középkor, Francia- ország, egy poros út, rajta két páter. Az út bal felén az egyik taposa a meleg nyári port, a jobb felén a másik. Az egyik alacsonyabb, a másik magasabb. A magas határozott lépésekkel rója a távot; fölöttébb magabiztosnak látszik. Az alacsonyabb mellbősége 95 cm; és az akkori Franciaország legkívánatosabb mindzsójának a tulajdonosa. Még mindig kételyeid vannak, kedves? Na, akkor majd eloszlatom őket. Igen, •a pátert reverenda alatt hölgy bujdosik, aki ebből kifolyólag nem lehet pap. A másik — mint gondolhatod — sem pap, de még csak a gyengébb nem képviselője sem. Ennek ellenére — pedig igyekszem elkerülni a paradoxonokat — az erősebb nem soraiba sem lehet bizonysággal besorolni, ő férfi ... .istenem, annak született szegény, mit tehet, engedelmeskednie keli a természet törvényeinek: többnyire állva kénytelen vizelni. Áz, hogy. nemigen sorolható be a férfinép soraiba — tudnod kelll, hogy akkortájt a férfi sovinizmus nagyobb divat volt, mint ma —, onnan ered, hogy gyengécske, nőies arcvonásé, minden mankánsságot mellőző férfiú volt. Remélem, az nem kelt benned különösebb meglepetést, ha azt is elmondom, hogy a két „pap” ismerte egymást! Sőt! De nem mondod el nekinek!? Hajolj csak közelebb; megsúgom, hogy a harmadik, (az igazi, akarom mondani: a valódi pap), aki most szembe jön velünk, meg ne hallja: jövendőbeli hitvesek voltak. Köszönteni * egymást ak- korta még olyannyira illett, hogy a papok sem voltak kivételek. „Papjaink” ravaszságát mi sem hivatott bizonyítani jobban, mint az, hogy megvárták, amíg a valódi köszön előre. Gyorsan mint akinek nagyon sietős a dolguk, az előbb, amikor észerevették, felgyorsították lépteiket — visszaköszöntek és az esetleges, mindenekelőtt végzetes beszédbeele- gyedést elkerülve tovasiettek. Semmit sem vett észre! öreg volt már, a boszor- kányűzés kódexét, a vallatás módszereinek fortélyait sem Öh, mit teszel, Florance!? Csók, csók ... tüzes pálcával játszik, a fiú fülét csókolja, fekete göndör haját simogatja ... Már csak valamiféle hullámokat látok (... a folyó ... a folyó!), orromban a leányzó friss szénával elkevert chat noir- ja, Méjean gyorsabban és mélyen lélegzik, egy könnycsepp Florance arcán, vagy Méjean izzadsága, a hullámok tajtéka ... Lukulluszi lakoma ez a szemnek, de óh, nem bírja öregedő szívem. Egyszeriben minden megnyugszik. P. Kiss János: Korsós nő Nem tudom, álmodtam, vagy valóban megtörtént-e, de úgy tűnt, Méjean az éj folyamán felébredt, és mondott valamit a folyónak, valamit, amiről én rögtön tudtam: az Igazságot súgta meg a víznek.- Később megkérdeztem volna a holdtól, de mint tudjuk, a hold sok furcsa és rejtélyes esemény néma tanúja, így ő sem mondhatott semmit. Ök még aludtak, amikor felébredtem. Mindkettejük arcán boldog mosoly: a szép álmok, az éden gyümölcseinek mosolya. Nem, lehetetlen, hogy Méjean ilyesmit tett! Méghogy az igazságot egy folyónak súgni meg! Hallatlan! És honnan tudná Méjean, ez az egyszerű béreslegóny, az Igazságot? Á, lehetetlenség! Florance előbb ébredt (életmentő női racionalitás), tudta, hogy szökésben vannak, nem szabad vesztegetni az időt. A felháborodott szülök bizonyára riasztották a rokonságot, s most csapatostul járják az utakat, keresve a bűnbe esett fiatalokat. Florance és Méjean el voltak erre készülve, már akkor tudták, amikor megbeszélték Florance szöfctetését. Hiába: Omnia Vincit amor. Méjean is felébredt. Akármennyire figyelem, nem találok rajta semmi gyanúsat. A folyónak súgni meg az igazságot...? Ismét benedic- tianusoknak öltöztek be; egy-egy korty cognac, és már ismét úton vagyunk. A füvön szundikáló harmatot még nem ébresztette a nap. A túlérett őszibarackillatú pirkadatban két álmos őzbak fürdött. Isimét egy külföldön élő magyar festőművész kiállítását láthatjuk, mégpedig a Magyar Nemzeti Galériában augusztus 24-dg. Ladányi Imre 1920-ban született Kecskeméten, s a Pázmány Péter Tudomány- egyetem Orvosi Fakultására járt. Berlinbe ment, hogy frissen végzett doktorként toviábbképezze magát. Berlinből útja nem hazafelé, hanem egyenesen Amerikába, az Egyesült Államokba vezetett. Azóta is New Yorkban él. A doktori sztetoszkópot régesrégen letette, mér tanulmányai idején -is a rajz, a kép érdekelte. Egyideig ugyan még folytatta mesterségét, de már képe jelent meg egy New York-i lapban, dicsérő kritikáik-.* kapott, s állandó kiállítóin lett a Contemporary Arts Gallerynek, a kortárs művészeket bemutató teremnek. A hatvanhat éves festőművész amerikai kiállításai után most szülőhazájában is a közönség elé lép olaüké- oeivel. kollázsaival, grafikáival. F. L. MATÚZ GÁBOR Emberek lesznek — Tudod, kit verjél?! A kurva anyádat! Ottó szégyenlősen lehajtotta a fejét, és sírós hangon'követelt: — Ne bántsd az anyut! — Akkor is a kurva anyádat verjed! A következő pillanatban Ottó már Pistin térdelt, ütötte, harapta, tépte. Kis idő elteltével észrevette,- hogy a fejet, amelyet remegő kezei markolásznak, teljesen elborította a vér. Ekkor elengedte, felemelkedett, kisírt szemét á többiekre meresztette. — Miért szidta az anyut? Senki nem válaszolt. Hirtelen kivágódott az udvarra nyíló ajtó, fehér köpenyes nő jelent meg a küszöbön. — Mi történik itt? A hátúdról érkező napsugarakkal sokat sej tető en keretezett fiatal, idegességében néha mag-megránigó test látványát felcsillanó szempárok tucatjai nyugtázták pajkosnak ható, csámcsogó elégedettséggel. Egy Lány. aki ijedten a nő mellé húzódott, megszólalt: — Óvó néni! Az Ottó megverte a Pistit! Az óvónő leguggolt, gyengéden megrázta a mozduT lattanul ' elterülő fiút, előbukkanó tehetetlenségében megsimogatta a véres arcot, aztán a csuklón próbált Valamit mégis tapintani ... ujjai lassan csúsztak le a még meleg bőrről. Hátrafordult. — Mit csináltál, te szerencsétlen? — kérdezte fojtottam . — Azt mondta, hogy kurva az anyu. pedig már nem is él. V agy két óra gyaloglás után itt vagyunk a történet végén, vagyis annál az útelágazásnál, amelynél nekem balra kell mennem Chatéaneuf-en-Thy- merais felé, ahol új történetek várják tollbamondásuk pillanatát. El kell búcsúznunk! Szervusz, Florance, szervusz, Méjean; sok szerencsét, legyetek boldogok! Adieu, kedves barátom. De mit jelentsen ez a rohanó, zaklatott tömeg? Kiabálás, félrevert harangok (?). Mit kiabálnak? Micsoda? Kiöntött az Eure?! A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN Ladányi Imre Képeinken fent: Festő és modellje Balról: Önarckép Jobbra: „Higanyos” című műve Balról (lent): Hangos Jobbról lent: Vázlat EGY ÖRDÖG MESÉJE
