Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-14 / 191. szám

1986. augusztus 14., csütörtök Somogyi Néplap 5 „Iroda" a biciklin A KÖZÖNSÉG KEDVENCE Csala Zsuzsa Csupán öt-hat percet ké­sett az interjúról, de lelkiis- meretfurdalás gyötörte, s nem győzött mentegetőzni: „Beállt egy teherautó a Ré- vay utcába, elzárta az utat. Alig tudtam rávenni a so­főrt, hogy kiengedjen”. — Gondolom, elég volt egy csalazsuzsai mosoly ... — Mosoly? Rám se bagó­zott. Megfenyegettem, hogy megbírságolom. Ugyanis ön­kéntes rendőr vagyok. Már csaknem másfél évtizede. — Ön Jászai-díjas;, és 1986 áprilisa óta érdemes művész. Ismerd az ország ap- raja-nagyja. Mégis alig tu­dunk valamit a pályafutásá­ról. — 1950-ben vettek fel a főiskolára, és 1953-ban tet­kiitettek a főiskoláról, ott álltam összeomolva, szakma nélkül. Úgy éreztem, vége a világnak. Fél évig az édes­anyám tartott el, én meg el­keseredetten róttam az ut­cákat, . de érdekes módon mindig a Rákóczi úton, a főiskola tájékán kötöttem ki. Ott találkoztam egyik nap Kazimir, Károllyal, aki azt tanácsolta, jelentkezzem a Faluszínháznál,_ ahol éppen meghallgatás van. Osztrovsz- kij Jövedelmező állás című vígjátékából játszottam, el egy kis részt, s Mátrai Jó­zsef igazgató láthatott ben­nem valami fantáziát. A til­tó rendelkezések ellenére — mely szerint diploma nélkül senkit nem lehet szerződtet­ni — odavett a Déryné Szín­MINDEN PANASZT Azon a délelőttön szinte mindig előttünk járt a szak­maközi bizottság titkára. Kraft József, mint mindig, biciklivel járta Kadarkutat, meg-tmegállt, beszélgetett az ismerősökkel1, benézett a ta­nácsiházára is. Éppen ebédnél ült, amikor betoppantunk az Ady End>- re utca 16. számú házba. A minidig humoros,, barátságos, jól megtermett férfi elnézést kért, hogy bekapja, ami még a tányérján van. — Csak kí|vtülről látszik ám úgy, hogy sokat eszem — mutatott magára. Kr,alft József szeptember elseje óta már nem tanait, még így isi rádolgozott egy évet. Jó tizenkét hónappal ezelőtt rálépett egy hantra a kertben, s hanyatt esett Nem engedte, hogy megope­rálják a lábát, így a boltig bottal jár, messzebbre pe­dig a most már elmaradlhia- tatlan kerékpárjával. — Több a dolgom, mint azelőtt volt — s már sorol­ja is, mi mindennel foglal­kozik a szakmaközi bizott­ság titkári tisztségén kívül. Ö az áfész felügyelő .bizott­ságának elnöke, a társadal­mi kereskedelmi ellenőri csoport vezetője, sőt égy éve népi ülnök. Jól isímerik a kadarkúti- afc, s amikor feltűnik a nagyközség utcáin, tudják, hogy nyugodtan megállít­hatják, elmondhatják észre­vételeiket, javaslataikat és panaszaikat. — Ez a tizenegy tagú szakmaközi bizottság olya­nokból áll, akik ismerik és becsülettel végzik a dolgu­kat, képviselik a szakszer­vezeti tagok érdekeit min­denhol.'Szinte naponta ta­lálkozunk, így akkor is mindent tudunk, ha nem hílvunlk össze külön értekez­letet. Én szoros kapcsolat­ban állok az SZiMT-vel, he­tente egyszer-kétszer bejá­rok Kaposvárra. A szakmaközi bizottság népszerűségét bizonyítja, hogy mindennel bizialommal fordulnak hozzájuk. — Itt van például az ,a segítség, amelyet a nyugdí­jasoknak nyújtunk. A me­gyei társadalombiztosítási tanács ugyanis kivételes esetekben emelhet a nyug­díjon. Én vizsgálom meg a kérelmező körülményeit, s ennek alapján továbbítjuk a javaslatot. Évente nyolc— tíz ilyen ügyünk van. — örülnek az emberek az emelésnek? A titkár rábólint. ’— Még a százötven fo­rintnak is ... Az általiam ja­vasolt emelés egy esetben sem maradt el. Valaki egy-* szer azonban nem kapta meg, hiszen nagy állattartó lévén, egymillió forintért vett házat Kaposváron. El­kapott, s rám támadt: „Jós­ka bácsi, hogy gondolta ezt. Én hallottam, hogy min­denkinek jár, akiinek ala- csoaiy a nyugdíja!” Megma­gyaráztam neki, hogy mi csak azoknak javasoljuk az emelést, akiknek olyanok az anyagi körülményeik. A bizottságnak 'köszönhe­FÖLJEGYEZNEK tő, hogy a rászoruló öregek vasárnap is kapnak ebédet. Az SZMT titkárának kül­dött levelük nyomán azok­nak is megfizetik az útikölt­séget, akik a társközségek­ből! utaznak be Kadarkútra orvosi rendelésre. — Nyugdíjastalálkozót is rendezünk, s azon ott van a nagyközség minden veze­tője. Az előhozott témákat följegyezzük, azután sorban orvosoljuk a panaszokat. Jólesik, amikor az emberek megköszönik a segítséget. Sokat foglalkoznak a köz- ségfejlesztésseL is. Jó alkal­mat adott most a különféle érdekek képviseletére a VII. ötéves terv elképzeléseinek a véleményezése. — Most a társközségek — Mike, Hencse, Kőkút, Vis- nye—Hedrehely —■ fejlesz­tését tettük az első' helyre. Arra is büszkék, hogy a tanáccsal összefogva javítot­ták a buszok csatlakozását. Most új:ahb problémát je­leznek. A menetrend hibája miatt a vasárnap Kaposvár­ról induló busz nem érhet oda akkorra, amikor Vis- nyére menne tovább a járat. Így nem csoda, hogy a be­várás kötelezettsége miatt állandó a késés. Remélik, hogy lesz foganatja levelük­nek. A szakmaközi bizottság titkára elismerte: eredmé­nyeik annak is köszönhe­tők, hogy mindenkivel na­gyon jó az együttműködé­sük. — A nagyközségi pártbi­zottság jónak értékelte munkánkat — jegyezte meg Kraft József. — Ez újabb erőfeszítésekre ösztönöz bennünket. A ikritikus, akár egy nagy vízimadár, billeg be a presszóba. Ma­gasra tartott „csőrrel” vizs­lat .körül, így |teljesen érthe­tő, hogy megbotlik egy ki­nyújtott lábban. — Ülj $e! i— Perc Ador­ján behúzza a lábát, meg­várja, amíg a jkritikus ráleb- ben |a szomszéd székre, majd a kezében [tartott újságra bök. i— {Mi .ez? — Üjság — mondja a kri­tikus, \mintha találós ,kérdés­re válaszolna, majd az oda érkező felszolgálónőtől ren­del egy kávét habbal. — Azt én is sejtem •— mordul ia színész, aztán mint egy i tükröt, a kritikus elé tartja ,a .lapot. >— Mi ez az otrombaság, amit rólam ír­tál? — Jó színfoltja volt még az előadásnak Perc Ador­ján ... — olvassa hangosan a kritikus, majd saját sza­gaitól (megittasultan a szí­nészre ,tekint. — No, mit szólsz hozzá; hát nem ere­deti? Perc Adorján rámered, az­tán egy nagy gombóccá gyű­ri össze az újságot. Markol- gatja kezében, mint egy hó­golyót, látszik rajta, hogy tek ki. Az eltelt három év alatt nem lettem sokkal, te­hetségtelenebb, csupán az történt, hogy nem nekem il­lő szerepeket osztottak rám, a Bánik bán Gertrudisát, s egyéb drámai feladatokat kaptam, senki sem vette ész­re komikai vénámat. Bánki Zsuzsa, az egyik tanárom — ő kedvelt engem ■— el akart vinni egy orvosprofesszorhoz, hogy lefogyasszon, mert sze­rinte soványan jó drámai színésznő lett volna belőlem. Végül a harmadik évben legszívesebben a kritikus ar­cába vágná, de mert alap­vetően rendszerető ember, végül is zsebre teszi. — Ide figyelj, barátocskám — kezdi rekedten a dühtől —; \én még ilyen kritikát életemben nem kaptam, pe­dig már megettem néhány kiló sót a pályán. Én már voltam jó, voltam rossz, vol­tam közepes, de színfolt még soha. Ezt kikérem magam­nak! — De miért...? — képed el a kritikus. — Csak nem azt takarod mondani, hogy nem érted ennek a szónak a jelentését? — De igenis azt akarom mondani... Sőt nem is mondani, hanem kiáltani. Egyáltalán: mi az, hogy szín­folt? És ha színfolt, akkor milyen színfolt? Égszínkék, püspöklila, hamuszürke... ? — Dórikám, ne marhás- kodj! Ebben az esetben a A Napsugár Gyermekszínház Édes mostoha előadásán Ba­lázs Péterrel házba, sőt rögtön főszerepet bízott rám Csiizmarek Má­tyás vígjátékában, a Bújócs­káiban. Játszottam ezután egy végzős főiskolás diplo- marendezésében, a Hamilton családiban, ott ült a nézőté­ren a főiskola tanári kara —■ azok, akik nemrég kiraktak. Nagy sikerem volt, s mint megtudtam, némi lelkiismé­szára egyáltalán nem domi­nál ... — Nem? Akkor ezek sze­rint én égy színtelen színfolt voltam? Úgy, akkor én nem is játszottam! — Dórikám — esik két­ségbe a kritikus —■, miért evezel abszurd vizekre? Értsd már meg, én ezzel a jelzővel kiemelni és nem le­húzni akartalak; eszembe sem jutott, hogy ... — Akkor Párkány Rezsőt miért nem színfoltoztad le? Őt tíz sorban agyonmagasz­taltad, valóságos himnuszt zengtél róla, holott egyszerű­en írhattad volna, hogy nagy színfoltja volt az előadásnak. Nagy büdös színfoltja! — No, ne viccelj, öregem! Párkány játssza a főszerepet. — Akkor főszínfoltja! Ha színfolt, akkor mindenkinek színfolt; lettél volna követ­kezetes. Ne csak egy valaki Bajos Géza TÓTH-MÁTÉ MIKLÓS Színfolt Otthonában, civilben retfurdalást éreztek. Hama­rosan elküldték ajánlott le­vélben a diplomámat, amit én „a címzett ismeretlen” felírással visszajuttattam a feladónak... A címzett azóta ismert lett. Sőt országosan ismert, hi­szen sokat jár vidékre, igaz, a meghívások negyedét, sem képes kielégíteni, annyi a munkája a Vidám Színpa­don. — Néha olyan kacsalábon forgó, modern művelődési otthonokban lépék fél, hogy ha közel lennének Budapest­hez, Bodrogi Gyula biztosan „kiigényelné” egyiiket-mási- kat kamaraszínháznak. Ilyenkor visszagondolok a Déryné Színházban töltött öt esztendőre, a hőskorra, mi­lyen ütött-kopott kultoirott- honokban, omladozó kasté­lyokban játszottunk. Két bakra deszkákat raktak, ez volt a színpad. Egyetlen öl­tözőiben zsúfolódtunk össze, s nem egyszer gyertyafény mellett játszottunk, mert nem volt bevezetve a vil­lany. — Melyik volt a kedvenc szerepe? — Szívesen játszottam klasszikusokat: Moliére-t, Machiavellit, de nagyon sze­rettem a Mágnás Miska Mar- csáját is. Annyira a szívem­hez nőtt ez a szerep, hogy esténként megsirattam, mi lesz, ha már leveszik a mű­sorról ... Olyan voltam, mint egy anya, aki már jóelőre búsul azon, hogy a fia majd megnősül és otthagyja őt. — ön mindig mosolyog, mindig vidám. Ilyen a ter­mészete? virítson színfoltként! Mert mit mond az olvasó, ha esetleg látta az előadást? Megdöbben, mert nem em­lékszik, hogy egy színfolt is játszott a darabban. Megha- sonlik, elmeorvosi kezelésre szorul. iDe ha a főszínfolttól kezdve a különböző apróbb foltokon keresztül levezeted a legkisebb pacniig, a jelen­téktelen pöttyig, akkor bele­nyugszik, hogy az egész egy nagy baromság! — Dórikám — álí föl sér­tetten a kritikus —, ne ha­ragudj, de én ezen nem vi­tatkozom! — Mit gondolsz — emel­kedik föl a színész is —, ha én most lehúznék neked egy éktelen nagy frászt, akkor milyen színfolt maradna a képeden? A kritikus idegesen hado­nászik a felszolgálónőnek, majd amikor az. odasiet, megkönnyebbülten mondja: — Egy kávém volt, hab­bal ... — És egy konyak... — mutat üres poharára a szí­nész —, amit felháborodá­somban ittam. Csak nem képzeled, hogy ezek után majd én fogom kifizetni?! — Nem vagyok pesszimis­ta típus, de ez a mosolygás szakmai ártalom. Ha nem látják az arcomon, rögtön aggódva kérdik: csak nincs valami baj? — Most nyár végén hol láthatjuk? — Csak itthon, a házam­ban. Végre pihenek egy ki­csit, mert szeptembertől jú­niusig alig van szabadna­pom. Négy darabban játszom a Vidám Színpadon, kettő­ben a Napsugár gyermek- színpadon. Én vagyok a Ba­rackvirág, a rádió Szabó csa­lád című sorozatában, s ak­kor még nem szóltam a vi­déki fellépéseikről. Kell a la­zítás ... — Szeretném ezt a beszél­getést valami poénnal zárni. Mondana egyet? — Ma már az írók ma­guknak írják a vicceket, és ők maguk lépnek fel a szá­maikkal. Előfordult, hogy 200 forintot kellett fizetnem egy viccért. Nézze, magénak megszámítom egy százasért az interjú poénjait! Sajnos, négy-öt nap múlva volt esedékes a fizetésem. S Csala Zsuzsánál nem voltam hitelképes ... Kárpáti György Szekcióüléseié Élénlk eszmecserével kísért szekcióülésekkel folytatta munkáját szerdáin az Orosz Nyelv- és Irodalomtanárok Nemzetközi Szövetségének VI. világkongresszusa. A budapesti Műszaki Egyete­men csoportülésekén, kerék­asztal konferenciákon és tu­dományos szemináriumokon e napokban mintegy 900 elő­adást tartanak a szakembe­rék a nyelvoktatás tudomá­nyos módszereinek, valamint az orosz nyelv- és irodalom- kutatás új irányzatainak té­makörét felölelve. E fórumo­kon az orosz nyelvtanítás nemzetközileg elismert kép­viselői osztják meg oktató és kutatómunkájuk eredmé­nyeit, tapasztalatait, a világ minden tájáröL Budapestre érkezett kollégáikkal. Nagy érdeklődés kísérd többék között az országisme­reti szekcióban elhangzó elő­adásokat. Többen hangsú­lyozták: az aktív kommuni­kációs készség, a nyelvvel kapcsolatos országismeret kö­zösen kidolgozott módszerta­ni elVei sok új vonással gaz­dagítják a nyelvi didaktika hagyományos követelmé­nyeit. Már az első napokban alkotó vita alakult ki a tu­dományos szemináriumokon a technikai eszközök, közöt­tük a video és a számítógép alkalmazásáról, a nyelvokta­tás eredményességében betöl­tött szerepéről. Népes hall­gatósága volt a kisiskolások és az óvodások orosz nyelv- tanításának tapasztalatairól beszámoló kurzusnak. Ugyan­csak sóik érdeklődőt vonza­nak a tananyag- és tan­könyvillusztrációval kísért kerekasztal-beszélgetések is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom