Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-31 / 179. szám
Kenyeret mm m m mW sufni jo Horváth István Fölényből jár be naponta a kaposvári kenyérgyáriba. Tizenkét éve pék. Kétszer is megkérdeztük: mikóppen választotta ezt a mesterséget, amely hosszé évek óta nem tartozik a népszerű szakmák sorába, de mindkétszer szinte boosánatkérő mosollyal azt válaszolta: „Nem tudom,igazán nem, higgyék el.. . Egyszer csak a péktanulók között találtaim magam, pedig régebben soha nem gondoltam ilyesmire”. — A véletlen választáshoz képest egész jól kitartott a mesterség mellett. — Igen, sokan továbbáll- tak egy-két év után. Éjszaka meig ünnepnapom Is dolgozni kell, nagy a forróság ... De én megszerettem. Kenyeret sütni jó. Bár ahogy a technikai fejlődött, mi, emberek egy kissé háttérbe szorultunk. Én még pékilapáttai kezdtem. Akkor jobbára tőlem függött, hogy milyen lesz a kenyér. Ma, ha van egy néhány perces üzemzavar, nincs az a pékmester, aki „beles zóilhátma” a folyamatba. A gépek kíméletlenek. De mégiscsak az a fontos, hoigy a kemence végén.... Kenyér, kenyérsütés ... Ez valami más, mint bármit készíteni, ösz- szeszerélmi. — Ilyenkor kánikulában is más? — A kemencénél negyven fok mindig van. De néha több is. Délután elindul mindhárom sütősor. kint hűvösödilk a levegő, ezért idebent megszorul a meleg. Embenkímzó munka ez olyankor. Nem is tudom, talán nem volna szabad ezt mondanom ... De hát valóban az. Én ú-gy védekezem, hogy ameddig csak bírom, egy korty Vizet sem iszom. Mert az első pohár után szakad rólam a verejték. De van kollégám, aki negyedóránként magába dönt két deci szódát. Ö úgy bírja ki itt. Embere válogatja. — A gyerekeinek ajánlja-e a saját szakmáját? — Szerencsére két lányom van. őket nem fenyegeti az a veszély, hogy pék lesz belőlük. Ha fiam lenne ... Nem beszélném le. De rá sem. — A forró munkahelyről kilépve rrrit csinál szívesen? — Napozom. A hét végén is egyfolytában napoztam. Csak egy hiba akadt: a nagy bámulás közben végig kasza volt a kezemben. Van egy jó nagy telkem, ott kaszáltam. Odakint én nemigen veszem észre a kánikulát. — A kenyeret szereti-e? — Nem eszem belőle sokat. De hát a kenyér nein olyan, mint a dobostorta, amit vagy szeret valaki vagy nem. A kenyér az más. A szójás kiflit viszont szeretem. — Miféle kifli az a szójás kifli? — A nagykifli. Nem a patkóforma, az a vajas. A szójás az az enyhén ívelt „sima” nagykdfli. Hát abból elmajszolok néhányat szívesen. NYÁRI HELYTÁLLÁS ilyenkor nyáron az időjárást hajlamosak vagyunk csak az üdülők és a strandolok szemszögéből megítélni. Egy-egy borosabb napon sajnálkozunk a nyaralók balszerencséje miatt. Mintha kevesebb figyelmünk jutna azokra a dolgozókra, akiknek helytállására nyáron is nagy szükség van, s akiktől a meleg napok kétszeres erőfeszítést követelnek. Munkatársaink a napokban olyan munkahelyeket kerestek föl, ahol az embereket különösen próbára teszi a kánikula. 24 helyett 13-an A tűző papon várakozó tolátó|mozdony olyan, mint a katlan,, Szántó János mozdonyvezető szerint azonban semmi ez az egykori gőzösök melegéhez képest. — 15 évig fűtöttem gőzösökön, s csak 1979 óta vagyok mozdonyvezető, öt éve itt aiz állomáson tolatok. — A kívülálló számára érdekesebbnek. látszik az országjáró mozdonyvezető' munkája. — Aiz is. Ha megkérdezne száz fiatal mozdonyvezetőt, hogy tolatni akár-e vagy vonalra kerülni, több miint kilencven az utóbbit választaná. T.^het persze, hogy később o is bejönne. Igaz, ez ndbezeblh muríka és több figyelmet kíván, de közelebb a család .,... Hosszú a nap és a naigy melegben elbágyad az emjber. Állásidő alig van. Korábbam három tartalék gép volt a kaposvári rendezőn, most kettő látja el a szolgálatot, így alig jut idő a karban tartásra. Hiába, nincs ember. Az utóbbi gond még feszítőbb a kocsirendezőiknél, akik a szükséges 24 helyett 13-an vannak. Ez okozza, hogy az éjszakai szolgálat után csak egy szabadnapot tudnak kiadni részűikre. Sisakban, jelzőzászlóval a kezében találtuk Banai László tolatásvezetőt— Hivatalosan nem ez a dolgom, de hát besegítek, ahol 'kell. Most műszakonként 10-—12 szerelvényt rendezünk. A napsütésben fel- tüzesedik a pálya, nagy a hőség, de mégis jobban elviseljük, mint a téli fagyokat. Különben minden toronyban van szódásiballon. Banai László csaknem 30 éve vasutas, 1964 óta tolatásvezető. — Nem tudnám össizesizá- molni, hogy azóta hány cserélődött az embereim közül. A fiatalok elsősorban, nem azért mennek el, mert nehéznek tartják a munkát, inkább keveslik a szórakozásra jptó szabadidőt. Vagyunk néhányan, akiik talán meg sem tudnánk lenni a vasút nélküli. Ha szabadságomon állomás közelébe jutok, mindig azon kapóim magam, hogy a forgalmat figyelem, vagy épp bosszankodom, ha tolatás! hibát látóik. — Mi függ a tolatásvezetőtől ? — A jó tolatásvezetőnél a gép feleannyit jár, mégjis összeáll a szerelvény. Sok fortélya van annak, hogyan lehet kevesebb húzással osz- szeálliíltani a vonatot. Alighanem hiányozni fog mindez, ha imajd öt év múlva nyugdíjba megyek. Míg beszélgettünk, visszaérkezett az ebédlőből a sárga sisakos hniigád, s az utolsó szavakat már az ütköző szerelvényeik robaja nyomta el. A PÉNZTÁRGÉP MELLETT A pénztárak előtt hosszan kígyóznak a sorok, délutáni csúcsforgalom van a 365-ös számú ABC-áruházban. A meleg alattomosán megreked a nagy eladótérben, körü'i- tengi a vásárlókat, fénylenek az arcok, apró patakok törnek utat maguknak a halántékokon. A pénztárnál ülő asszonyok fáradhatatlanul rámolják a, kosarakat Sziszifuszi munka: egyik kosárból a másikba, ' majd a következői Csattognak a gépek, s a kasszában gyűlik a pénz, lassan elfáradnak a kezek, s egyre nagyobb a vágyakozás öt perc „pauzára”. Szennyai Pálné — a mindig mosolygó Panni néni — 19 éve pénztáros az áruházban, 19 forró nyár lopja sunyin az erejét. — A nyár mindig nagyon megvisel bennünket, a ventilátorok csal? a meleget kavarják — módja, de szavait nem panasznak -szánja. Már egy éve túl van a nyugdíjkorhatáron. — A hideget általában jobban bírom, ebben a hőségben kegyetlen dolog egy egész műszakot végigülni. Eszembe villan a kép, amint az egyik kezük m^g a kosáron piihen, a másik pedig szinte lopva matat a szendvics után. — Gyakran előfordul, hogy munka köziben tudunk csak enni, s a kávét vagy az üdítőt is itt isszuk meg. Ez a munkahelyünk. és az étkezdénk is — teszi hozzá. — Ebben a hőségben még megerőltetőbb a fizikai munkánk, hiszen naponta több mázsát pakolgatunk az egyik kezünkkel, a másikkal pedig a hidegtől-metegtől független pontossággal ütjük a gépet. Pénzzél dolgozni felelősséget jelent, s az ember teljesítőképességét bizony befolyásolja a harminc fok. Ilyenkor nagyobb teher szakad a boltunkra, mivel több üzlet szabadság miatt bezár, így bővül vásárlóink köre. Ha a kényelmetlen széktől elgémberednek a tagjai, feláll, s pihenésképpen — vagy felüdülésnek is mondhatjuk (?) — segít feltölteni a polcokat áruval. — Az összes pénztáros ezt teszi — mondja —, mindannyian sokat dolgozunk, s a kánikulában egyformán kínlódunk. — Szabadságon volt már? — Augusztusi szabadságom két hete csak az unokáimé lesz — csillan föl a tekintete. Tonnák és milliméterek A jövő hétre nemcsak az új kaposvári csomópontok kapnak új aszfaltszőnyeget, hanem a 61-es út átvezető szakaszának nagy részét is felújítják. A Kaposvári Közúti Építő Vállalat brigádja egy-egy műszakban 500 tonnányit terít le a 130 fokos aszfaltmasszából. A frissen terített burkolat leheli a f orróságot, s ez próbára teszi még a hozzáedződött embereket is. -A szintezést irányító gépkezelővel, Szvott Istvánnal csak menet közben tudtunk szól váltani. — Nem állhatunk le, hiszen így is elég lassan haladunk. Mi akadályozzuk az autósókat, ők meg minket. A Honvéd utcát le sem zárták, így amíg átjutunk, dugó van, utána meg a buszok tönkreteszik a friss szőnyeget. Ezzel a totojázássall és forgo- lódással tíz óra alatt öt óra munkáját végezzük el. — Miért bosszantja ez ennyire? — Jobban szeretem, ha folyamatosan lehet haladni. Ilyenkor több a tonnaipénz is. Szvott István kezeli az aszfaltozógép automatikáját. Ő figyel egyebek közt a szőnyeg előírt vastagságára, az úgynevezett oldálesésre. Munkájának két mércéje a tonna és a milliméter. — Mondta-e már valaki, hogy milyen jó utat csinált? — 12 éve vaigyok gépkezelő, azóta leszőnyegeztem többek között az egész lei- lei és szán tód i utait, de efféle dicséreteit alig hallottam. Annál többet viccelődnek velem ismerőseim, ha döcögős útról jönnek. „Ezt biztosan te csináltad.” — Hogyan mérik a minőséget? — A kész úton műszerekkel. Olyan ■ szigorú azonban a mérce — tűréshatár egyáltalán nincs —, hogy „kifogástalan” utat eleve lehetetlen csinálni. Csak mintegy mellékesen érdeklődőm a védőitalról. Magától értetődőnek látszott ez az 50 fokos munikahelyen. — Nemcsak védőital nincs, de ebéd sem. Évek óta kérjük, hogy valami módon oldják meg az étkeztetésiünket. Megelégedtünk volna konzerv étellel is. Mindeddig nem volt mód rá. Ez utóbbira például azért, mert nincs raktár a konzervek tárolására... Így hát máiig tarisznyázunk, s iszunk, ahol csapot találunk. Később tudtam meg a szenvedélyes hang nyitját: Szvott Isltván' az aszfaltozóbrigád szakszervezeti bizalmija. Vigyázz, a tetőn dolgoznak! — Ha egy hajlatiba be- tennénk egy hőmérőt, alighanem fölróhbanna. Tíz óra után az embernek már az orra hegyén is csöpög a verejték.’ Ráadásul az áttüze- sedett cserép süti a kezet, gyorsan kell a helyére tenni. Szilágyi Lászlóval, az IKV tetőfedő csoportvezetőjével munka közben beszélgettünk Kaposváron, a Kossuth Lajos utca 15-ös számú ház tetején. 32 éve dolgozik a szakmában. Az elmúlt években egyebek közt a legtöbb Május 1. utcai házra is ő épített új tetőt. — Pár éve szóvá tettük, hogy nyáron módosítsák a munkarendünket. Hadd kezdjünk korábban, mert később már elviselhetetlen a hőség. A főnökeink először szabódtak. Talán arra gondoltaik, hogy hajinaiban nem tudnak annyira ellenőrizni bennünket. Mondtam, hogy jöjjenek csak ki és üljenek föl egy órára a tetőre. Még szerszámot se vegyenek a kezükbe ... Azóta ilyen melegben fél hattól fél háromig dolgozunk. — Mi a véleménye a most bevezetett teljesítménybérről? — Stopperral mérték le, hány perc alatt fedek le egy négyzetmétert. így született a napi 30 ’négyzetméteres norma. Ez teljesíthető, ha sima felületről van szó. Más a helyzet a hajlatoknál és az éteknél, ahol faragni, illeszteni kell. Ez a 400 négyzetméteres tető különösen próbára tesz. Sók a cikkcakk meg a 90 fokos dő- lésiszög. Gyakran se állni, se ülni nem lehet. Az ember csak lóg, mint valami akrobata. Tegnap háromszor is görcs állt a lábaidba. — Előfordult-© már rosz- szullét a nagy meleg miatt? — Nem is egyszer. Ilyenkor leöntözzük egymást egy- egy vödör vízzel, kicsit megpihenünk, azután folytatjuk. Szerencsére orvosért még nem kellett szaladni. Főnökei és munkatársai egybehangzóan ■ a tetők mestereként említették Szilágyi Lászlót, meglepett hót, amikor kiderült, hagy csoportvezetőként is csak „betanított segédmunkás”. — Fiatalon évről évre kértem, hogy tanulhassak. De mindig szükség volt a munkámra, s rendszerint azt a választ kaptam: Ugyan Laci, te így is jobban érted, miint akinek papírja van ... így hát ma is „csak” any- nyit tudok, amennyit 32 évi gyakorlat adhat. Míg beszélt, ,egy üveg Peosit varázsolt elő egy vizesvödörből. — Ez a mi hűtőnk. Akár hiszi, akár nem, 22 éve egyetlen csepp alkoholt sem ittam. Pedlig egész gyűjteményem van márkás italokból. Elgyö’nyörködöm az üvegekben, de még azt a, süteményt sem eszem meg, amelyikbe a feleségem rumot tesz. Már elbúcsúztunk, de még utánam szólt. — Nagyon jólesett az a kis. beszélgetés. Ritkán volt hasonlóban részem. Talán túl magasan vagyunk ... Jövő márciusig akármikor megtalálhat valamelyik kaposvári háztetőn. Azután már nyugdíjas leszek.
