Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-03 / 155. szám

A fiirjteleki hegybíró

*

Táborozó úttörők a Balatonon

Vidám táborozok népesítették be a balatoni út- törávárost. Az úttörők, szülők, gyerekeket szerető felnőttek érdeklődéssel várják, milyen programot kínálnak annak a több mint 28 ezer gyereknek, aíkiik 10—14 napot töltenek Zánkán, az úttörők kedvelt táborában. A táborozok számára olyan programajánlatok készültek, amelyék lehetőséget adnak a tanévben folytatott tevékenységtől eltérő életre, fizikai és szellemi felfrissülésre, kellemes, izgalmas, örömtéljes élményszerzésre, sok-sok játékra, alkotó elképzelések valóra váltására. A gyermekek hasznosíthatják az iskolában, úttörőszervezetben, családi körben és a baráti társaságban szerzett ismereteiket, tapasztalataikat, ötleteiket. A táborozó úttörőknek ha kedvük, kívánságuk támad a környezetük felfedezésére, megismerésére, új élmények szerzésére, felnőtt vezetőik, ifjú társaik közreműködésével megvalósíthatják terveiket.

Az új vezetők javaslatai között szerepel a Balaton környékének felfedezése; baráti együttlétek hazánk más tájain élő úttörőkkel, külföldi gyerekekkel, esős napokon nézhetnek kedves, vidám filmeket, művészeti bemutatókat. Ha a gyerekek szívesen fogadják, rendezhetnek táncesteket, szórakoztató, játékos összejöveteleket. Látogathatnak kiállításokat, maguk is készítheta sportolás minden lehetőségével. A KRESZ-parkban gyakorlatban sajátíthatják el a kulturált közlekedés szabályait. 'Megpihenhetnek, szórakozhatnak az esti tábortüzeknél.

A kínálat, az „étlap”, amelyből a táborozók, felnőtt vezetőik segítségét is igénybevevő választhatnak, nagyon gazdag. A felnőttek, az úttörővezetők ebben a táborban vallóban társak. Szívesen adnak tanácsot a gyerekek együttéléséhez, bátorítják őket, értelmes ötleteik, alkotó fantáziájuk megvalósításához. A lényükkel, szeretetiMflkel, felelősség- teljes megnyilvánulásukkal kívánnak hatni a táborozó úttörőkre. A cselekvési lehetőségek nyújtásával, és nem a tilalomfák állításával ösztönöznek a helyes viseäke- désre.

Nagyon hasznos, egyben érdekes liehet az egymástól eltérő érdeklődésű és különböző helyen élő úttörők találkozása. Nyáron Zánkán táboroznak a képzőművészetben, népművészetben kiemelkedő alkotást létrehozó gyermekek: az amatőr fotózásban és filmezésben, irodalmi riportók készítésében, úttörőtörténet-kutatásban, számítógép-programozásban, -kezelésben kiemelkedő teljesítményt elérő úttörők. Itt lesznek a vízi életben jártas úttörők, sakk-olimpiások, a Balaton természetvédelmén őrködő és a fegyveres testületekkel együttműködő lányok és fiúk. Nagy számban jönnek az úttörő tisztségviselők, úttörőtanácstagok, őrsvezetők, kiváló út- törőközösségek, gyermekotthonokban éílő gyermekek. Minden turnusban lesznek külföldi gyermekek is. A táborozók személyes tapasztalataik alapján átélhetik, hogy a gyermekek a világon mindenütt békében, vidáman és örömteljesen kívánnák élni, boldogan, önfeledten énekelnék, játszanak, sportolnak, barátkoznak. Tapasztalhatják, hogy ez a nemes szándék, törekvés iitt Zánkán leküzdi a nyelvi nehézségeket is.

Reméljük, a szülők is felkészítik gyermekeiket a tábori életre, hangulatra. Arról sem feledkezzenek meg, hogy a hazai levél még a legjobb közösségben is különleges boldogságot jelent. Szívesen olvassák a gyerekek a kellemes híreket a családról, testvérekről, barátokról, kedvenc cicáról, kutyáról, bárányról, papagály- ról vagy díszhalról.

Szülők, pedagógusok, út- törővézetők együtt tehetünk a gyermekek nyári örömeiért, hogy azok élményeiket emlékeikben megőrizve tisztelettel és szeretettél gondoljanak az értük és velük fárad qzókra.

Nádházi Lajos

Jön, s a tekintetében szikrák villognak. De nem harag a forrásuk, hanem a mindent lebíró életöröm.

— Horváth Ferenc vagyok — mondja —, de Jánosnak is hívnak. Az asz- szony a múltkor ...azt mondta: te fajankó ...

Ilyenkor fanyar, ironikus ember. Szereti az életet a fonák oldaláról szemlélni. Most éppen szabadkozik:

— írtak már rólam az újságban.

— Melyikben?

— A Somogyiban. Még az ötvenes években volt. A fa- vágítónál tettem-vettem, s hallom,., nyikorog a kapu. Ketten jöttek, ismeretlenek. Sok idegen járta akkoriban a falut; ezeknek az ember, ugye, nem örült. Mondják, hogy újságírók, a véleményemet kérték a választásról. Uraim, mondóm, forduljanak csak szépen vissza a kapu felé, mert én nem politizálok. De így meg úgy, csak a munkámról beszélgessünk, a földről, a termésről. Azt lehet! Leültünk, s mondtam a magamét, alig győzték írni. Egy hét múlva mondják a kaposvári piacon: Te Ferkó! Benne vagy az újságban.

Nézem, tényleg. A címére emlékszem: Mégis politizál. Azóta is sokszor hallom: ha valaki jól dolgozik, az is'po- litika. Én mindent megcsináltam az életben: voltam egyéni gazda, a tsz-ben brigádvezető, elnök, elnökhelyettes, fizikai munkás, gépcsoportvezető, háztáji szerződtető. (Ügy csúfoltak: háztáji agronómus.)

De tanúsíthatom, nem könnyű. Politizálva sem, de anélkül mégúgyse.

Horváth Ferencet még abból az időből ismerem, amikor naponta járt át Sántos- ra a tsz szentbalázsi központjába. Sok barátja, ismerőse él mindenfelé. A falu szülötte, a környező zselici táj mindenese ő. Szőlőt ültetett, pincét emelt a falu fölé magasodó dombon, Fürjteleken. A tetőről kitárul a széles völgy, a párába olvadt erdőszegéllyel. A sötétzöld halmok oldalában fehér pincék hasa villan. De sok verítéket ivott, de sok nótát szívott magába e táj. Megesett, . hogy a vezetőségi ülést itt, a lugas csipkeveretes levelei alatt folytatták, s a gyöngyöző zöldszil- váni megoldotta a füstös, komor teremben még béna nyelveket. Aránytévesztés volna ez? Hiszen, inkább amott kellene venni a bátorságot szólásra, mert a szó bármilyen kereken pereg,

bizony, csak elszáll, itt Fürjteleken. Nem tudom. Annyi bizonyos, nem Fürjtelekkel van a baj.

Boldog órákat töltött a tőkék között, a fákat metsze- getve, ápolva. Itt minden világos, áttekinthető. Ha a hegygazda megadja a módját, időben metsz, permetez, ismeri a borkezelés módját és nem sajnálja ettől az időt, a fáradságot, a pohárban illatozó, egészséges borban benne van minden. Ha nem sikerül, nincs kit okolni. Ha igen, az ínyek öröme minősít.

Hanem egyszer megtréfálták becsülettel. A kalap volt az oka. Ez a méregzöld, viharvert, nyúlszőr fejfedő. Jókedvében elígérte az egyik cimborának, s az kapott is rajta, ö kalap nélkül ment haza. Másnap — dércsípte október volt — indult a boltba, gyűrt füles sapkával ősz fején. S nem ismerték meg az emberek! Mert a mai faluban is kell a tartás: kalap' nélkül az ember nem az, aki. Lelke megnyugtatására vissza kellett kunyerálnia a hűtlen fejfedőt! *

Ott jártam nála, amikor nyugdíjba készült. Szeme tele várakozással; sorjáztak, s csak nem fogytak el tréfái. — Az Obsitot, megkapom az obsitot! — sütött tekintetéből a várakozás. — Ott a hegy, és a ház, lesz bőven tennivaló.

Aztán elköszönt, s várta — úgy hitte — a szabadság. Fél év se kellett... De mondja inkább ő!

— Unatkoztam csak. Kaszálni nem kellett, gyűjteni, etetni se. Tehenem már nincs, s a hegyen minden rendben. Akinek mindig tele volt a keze, most üresnek érzi. Elég volt egyszer hívniok, s mentem. A juh- telepr' rendésznek. Amíg az emfc ;r írja magát, jobb a többi !: között. Utálatos volt az n ,sszú té'.

Az erciu.v felől hűs szél kúszik, s kurkássza a szőlőleveleket. Ferenc bácsi két idegent kalauzol. Kaposváriak, itt vettek hétvégi mun- kánakvalót. Eligazítja őket, igazságot tesz. Gyakran járnak hozzá tudakozódni, mint amolyan cím nélküli hegyközségi bíróhoz. Megkínálja őket egy pohárkával.

— Milyen bort szeret? — kérdik az idegenek.

— Kétfélét. A fehéret, meg a vöröset.

S az első pohár után máris szügyig taposnak a szőlő- művelés, a borikezelés titkaiban. Mert ennél nincs . izgalmasabb téma itt. Még egyszer megbuggyan az üveg, búcsúznak a látogatók.

— Ez így van — győzködik a hegygazda. A szeme ismerősét villan: — Ha nem, akkor hazudtam.

Csupor Tibor

Puszta a városban

nék „művészi” alkotásokat, játszva ismerkedhetnek a videózással, számítástechnikával. Birtokba vehetik a szép és gazdag gyermek- könyvtárat. Élvezhetik a Ba-» laton szépségeit, túrázhatnak, portyázhatnak a környező hegyekben. Élhetnek

Premier

Szentendrén

Csütörtökön mutatják be a szentendrei szabadtéri színpadon Moliére: Scapin furfangjai című vígjátékát. A Fő téren felállított deszkákon a program szerint két darabot visznek színre. Moliére 1671-ben született víg- játékát Karinthy Ferenc fordította. Vámos László rendezte, a címszerepben Reviczky Gábort, a főbb szerepekben Dégi Istvánt, Dózsa Lászlót és Pápai Erzsit láthatja a közönség.

A másik darab Donizetti: A szerelmi bájita'l című vígoperája, amely már tavaly is sikert aratott. A rendező Békés András, a Szentendréi Teátrum zenekarát és énekkarát Selmeczi György dirigálja. Főszereplők: Gregor József, Zempléni Mária, Berendits Ferenc, Csurja

Tamás és Bátori Éva.

A 'kiét darabot felváltva, összesen 15 alkalommal

játszák el, július 27-ig.

A hely, amelyet Fácánosként ismernek, mindössze néhány ház Kaposvár északkeleti részén. Az állami gazdaság épített itt dolgozóinak lakásokat még az ’50-es évek ólején. Puszta volt ez, amelyet azóta körülölelt a város, s amely mégis külön világ maradt. Légvonalban semmi sincs innen távol. Alig egy kilométerre húzódik a keleti ipartelep, északon nincs sokkal messzebb a Deseda-tó és Topon ár sem. Nyugaton a Zaranyi lakótelep alig pár száz méterre fekszik. Ezekre a helyekre azonban ilyen röviden legföljebb a szántóföldeken, vagy a Zaranyi erdőn keresztül lehet eljutni. A Fácánosba vezető egyetlen kanyargós földút az innen fél kilométerre fekvő sportcsarnokhoz vezet. Csak egy ugrás, gondolhatnánk, hogy mlégis milyen messze van, azt csak az tudja, aki — főként egy-egy esős napon — elindull1 a kátyúk között minden lépést fontolva. Tizenkét család él itt. A gyerekek a 'Berzsenyi iskolába járnak, a felnőttek, akiknek a többsége már nem állami .gazdasági dolgozó, a város üzemeibe.

Amikor Fácánosra indultam, valaki megjegyezte, ott csak panaszáradatot fog

hallani. Igaz, mindenütt szóvá tették az út- és járdagondot, hogy a mentő sem mer bejönni, hogy nines telefon. Elmondták, hogy a szomszédban van a vízmű, mégsincs vizük, és hogy a kérték alatt húzódó gázvezeték előnyeit sem élvezik. Ennék dl'lenére a fácánosi- akat korántsem a panaszkodás jellemezte.

— Hogy elcserélném-e ezt. egy lakótelepi lakásért? Arról szó sem lehet — mondta Varga Istvánná, aki férjével fiatal házasként költözött ide 1959-ben. Velük lakik kisgyermekével és férjével együtt a lányuk és a még legényfiuk is.

— A hetvenes években lehetőség volt arra, hogy az itt lakók kedvezményesen megvegyék a házakat a gazdaságtól. Mi 1973-ban vettük meg, s ma örülhetünk ennek a lépésnek. Akkoriban, ha valaki meghallotta, hogy Fácánosban lakunk, sajnálkozott, „hiszen az a világ végén Van”, ma inkább irigykednek. Időközben az emberek megtanulták értékelni a csöndet, a jó levegőt és a lehetőséget, hogy maguk termeljék meg a konyhára valót. Most nagy pénzeket fizetnek, hogy a közelben kertbaráttelekhez jussanak. Dehogyis megyünk

el innen, hiszen olyan szép itt, és az élet is olcsóbb.

— Mi egyszer talán elmegyünk — mondta lánya, aki három éve már Kromaner Csabáné, s óvónő a Dési Huber közi óvodában. ' — Nem azért, mert nem szeretek itt, hiszen itt nőttem fel, hanem mert a kicsivel együtt hamarosan már szűk lesz a nekünk jutó szoba. Igaz, a férjem hallani sem akar arról, hogy elmenjünk. Megszállottja a gazdálkodásnak, az állatoknak.

— ö nyilván faluról hozta magával ennek az életformának a szeretetét...

— Ugyan, hiszen sávházi gyerek. Talán épp ezért tudja becsülni ezt az életet. Nem érti, hogy én miért akarom mindezt iitthagyni. Ebben nagyon egyetértenek a bátyámmal.

— Mi is kaposváriak vagyunk, ez itt mégsem város — mondta Vargáné. — A belvárosi Vagy lakótelepi emberek magukba zárkóznak, rohannak, nincs egymásra idejük. Itt mindenki összetart. Törődünk egymással, segítünk, ahol kell. Talán jobban egymásra is vagyunk utalva, akárcsak egy valódi pusztán.

A legszebb ház Kárpáti Mihályéké. A rokkantnyugdíjas, beteg ember visszafiatalodott a büszke örömtől, amikor megmutatta maga teremtette birodalmát. A lakásban kútból szivattyúzott hideg-meleg víz, színes tv, hűtőláda, grillsütő no és persze a gyönyörű almáskert. Egy kudarcokkal és erőfeszítésekkel teli élet eredménye.

— Már 1 millió 200 ezret is ajánlottak érte, de nincs az a pénz,; amiért mindezt itthagyjíám. 1954-ben jöttem ide. Akkor ezen a helyen egy rozoga szobakonyha állt. Itt még a talajt is újra kellett „építeni” ... Most 6300 forint a kettőnk nyugdíja. Ezt a pénzt a városban ugyancsak ügyesen kéne beosztani. Itt mégis jól élünk belőle. Nemcsak hogy piacra nem járunk, de még a három gyereknek is jut minden a konyhára, ök már rég a maguk életét élik.

özvegy Répási Lajosné egyike a fácánosi őslakóknak.

— Jött a tanácstól egy papír, hogy tegyünk ki táblákat, hogy ez Zaranyi út. Igaz, mindegy hogy nevezik, a Fácános azonban mégis találóbb. Hiszen annyi itt még mindig a fácán. Reggel mindig az ő kiabálásukra ébredek. A lányomék bent laknak a városban és sak hétvégén jönnek ki segíteni a kerti munkában. 13 éves unokám azonban minden szabad idejében itt van. Elhozza a barátait is, akik sokszor elmondják, hogy milyen jó a Zsoltinak, hogy van hová jönnie, hogy neki nemcsak a telepi betonjátszótér jut. Itt annyi érdekes van. Reggel kimentem a kertbe, egy teknősbékát találtam. A gyerekék „bunkert” építettek maguknak lomokból, amit fóliával takartak le. Engem meg kineveztek őrsi szakácsnak. Olyan jó ha itt vannak. Az unokám azt mondta, ha felnő, itt akar majd élni és állatokat nevelbi. Ügy tervezi, hogy épít egy emeletes házat, amelyikben majd együtt él a család, a három nemzedék. A télen, amikor beteg voltam, néhány hétig bent laktam a gyerekeknél a Béke utcában. Olyan idegen volt ott minden. Naphosszat csak az akváriumot néztem, s valahogy úgy éreztem, én is akváriumba kerültem. Itt szeretek lenni, hiszen olyan szép. Mindenki a barátom, az emberek, meg a fák és virágok is. Jöjjön csak ki egyszer estefelé! Elámul majd, milyen gyönyörű innen a város látképe. A szántóföldeken át idelátszik a sztráda. A rajta vonuló autók reflektorai messziről olyanok, mint egy világító gyöngysor. A zaj és a füst nem ér el ide, csak a színes fények.

Bíró Ferenc