Somogyi Néplap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

Gyászjelentés Egyetlen kislányunk, MOLNÁR CSILLA ANDREA 1986. július 10-én, életének 18. évé­ben tragikus körülmények között el­hunyt. A gyászszertartás július 16-án délelőtt 10 óraikor lesz Kaposváron, a Keleti temető ravatalozójából. Amíg élünk, gyászoljuk: családja és barátai. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIPOS GYÖRGY Kaposvár, Nagyszeben u. 23. szám alatti lakos, hosszan tartó betegség után csendesen elhunyt. Temetése július 14-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, PAPAI JANOSNE volt segesdi lakos, életének 76. évé­ben örökre itthagyott bennünket. Te­metése július 18-án, vasárnap 16 óra­kor lesz az aűsósegesdí katolikus te­metőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drá­ga, jó férjem, szeretett édesapánk, apósom és nagyapánk, DAVID JÓZSEF életének 79. évében, hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése július 12-én, ma 14.30 órakor lesz a somogy- csicsói temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Fájdalommá] megtört szívvel mon­dunk köszönetét a rokonoknak, ba­rátoknak, munkatársaknak, ismerő­söknek és mindazoknak, akik szere­tett feleségem, illetve édesanyám, BAZNAI MIHALYNÉ haimvaszitás «utáni búcsúztatásán meg­jelentek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat csökken­teni igyekeztek. Bázrnai Mihály és fia, Bertáid Attila. INGATLAN 3 szobás családi ház melléképülettel el adó. Érd eklodni: Kaposvár, Erdősor u. 33., 17 óra után. (206617) Balatont öldv áron, Bethlen Gábor utca 17-ben ingatlan el­adó. Megtekinthető a helyszínen. (116659) Kaposvári kétszo­bás, konyhás, elő- szobás, fürdőszobás ház melléképületek­kel, 100 n-öl terü­lettel eladó. Garázs kialakítható. Kapos­vár, János u. 9. (Donner.) (9170) 3ARMÜ Gazdálkodásra is alkalmas 600 n-öl telek eladó. Balaton­szárszó, Szóládi u. 34. sz. alatt. (116645) 850-es Fiat eladó. Háger Ferenc 7282 Kisbárapáti, Fő út 99^ ____________(206695) O lcsón eladók nem törzskönyvezett né­met juhászkölykök. Kaufmann, Balaton- széplak-felső, Álla­mi Gazdaság. _______________(.1116648) M enyasszonyi ru­hák és kellékek kölcsönzése bő vá­lasztékkal. Csemé, Keszthely, Arany J. u. l/a. (Fő tértől 2 percre.)_______(136776) K is Polski családi okokból eladó. Rusz- thi, Siófok, Fő u. 80. _____________(116641/a) E ladó Siófok, Sió u. 21. VIII/53. számú 2 szoba, összkom­fortos OTP-s örök­lakás. Érdeklődni a 13-912-es telefonon este. (116646) Kifogástalan álla­potban lévő PM-es 1500-as Lada eladó. Érdeklődni Balaton­szárszó, Petőfi u. 47. 16 óra után. Törzskönyvezett pulikölykök fekete és fehér színben, valamint vemhes üszők eladók. Ka­posvár, Bartók B. u. 29. Érdeklődni le­het 17 óra után. _______________(206656) N égyszoba, hal­los, gáz-központi fű- téses, kertes családi ház garázzsal kész­pénzért + OTP-át- vállalással eladó. Érdeklődni minden nap 15 órától. Cím: Kaposvár, Cseri út 25/b. (9411) KE 1200-as Lada eladó. Ugyanitt olasz mély babako­csi. Érdeklődni: Ká­nya Károly, Siófok- Kiliti, Petőfi krt. 26. Társtalanul egye­dül él? Forduljon bizalommal az IN­TERMEZZO társke­resőhöz. 7608 Pécs, Pf. 8. Diszkrét ügy­intézés. (206435) PA 1300-as korall Lada eladó. Kapos­vár, Léva u. 8. Te­lefon: 12-242. (946) Eladó októberi be­költözéssel Pamuk, Ady E. u. 7. sz. alatti családi ház különálló mellék- épület pincével, gaz­dasági épületekkel, 1800 n-öl belsőségen. Gazdálkodásra ki­válóan alkalmas. Ér­deklődni minden nap a helyszínen. _______________(116554) EGYÉB Kaposvár, Petőfi u. 58. alatti fül, orr, gége magán- rendelésemet július 13—augusztus 3 kö­zött szüneteltetem. Dr. Totth László. _______________(206296) N émet vizslaköly- kök eladók. Érdek­lődni : Siófok, Kiss János utca 3. 16647) Kaposhegyn . a Maros utr »óz kö­zel elad«. 300' n-öl teraszos szőlő és gyümölcsös terület hétvégi házzal, pin­cével, tároló helyi­séggel. Kút, villany van. Érdeklődni Ol- sovszky Árpád, Tó- kaji u. l/a. 16 óra után.___________(9364) 5 db első ellés után lévő anyakoca választás után vem- hesitve, a vemhesí- téstől számítva 3900 Ft alapárért + he­tenként 150 Ft ér­téknövekedéssel jú­lius 25 és augusztus 25 között eladó. Se- gesd, Széchenyi u. 41-. (116061) Angol nyelvtanárt keresek, aki máso­dikos gimnazista lá­nyomat pótvizsgára felkészítené. Ajánla­tokat 9333. számra a kiadóba kérek. ________________(9333) A SIÓFOKI Állami gazdaság gyümölcsösében „Szedd magad akció" keretében őszi- barackszedési le­hetőség vasárnap kivételével na­ponta reggel 8— 16 óráig. (116704) ÁLLAS Polski Fiat 125 P sebességváltó, ülé­sek, ajtók és egyéb bontott alkatrészek eladók. Érdeklődni: Kaposvár, Béke u. 29. házfelügyelőnél. (206797) Háromszobás csa­ládi ház eladó. Kiss Viktor, Kaposvár, Szigetvári u. 72. _______________(206507) A SOMOGY MEGYEI NYOMDAIPARI VÁLLALAT Kaposvár, Május 1. u. 101. sz. Kaposvár legszebb részén zöldövezet­ben eladó három­szobás, nagyméretű társasházi lakás kerttel. Kisebbre is cserélhető meg­egyezéssel. Érdek­lődni lehet Kapos­vár, Pacsirta u. 2. I. e. 3. Riegler. (9381) közgazdasági egyetemet yégzett szakembert keres közgazdasági csoportvezetői munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti vezetőjénél. Kaposvár, Május 1. u. 101. Telefon: 11.405. (82996) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Hornyolt cserép (bontásból) kb. 3000 db sürgősen eladó. Kaposvár, Vörös­marty u. 35. (206790 A Kapos Kereskedelmi Válla­lat felvételre keres Balatonke- resztúron az örház utcában megnyíló 200 *n‘-!-es, 6 személyes kis önkiszolgáló élelmiszerbolt­jába szakképzett és gyakorlattal rendelkező boltvezetőt, eladó­kat és pénztárosokat. A bolt idényjelleggel log üzemelni. Je­lentkezni lehet a KAPOSKER munkaügyi csoportjánál, Kapos­vár, Május I. u. 57. sz. alatt. Egy fő önállóan dolgozni tudó sze­mélyt alkalmaznék szezonális időszakra — pecsenyesütőnek. Jelentkezés: Csoko­nyavisonta. Fürdő, Bödő. (206747) A zamárdi Magyar Tengi Mgtsz azonnal fölvesz gyako lattal rendelkező gépi könyvelő Jelentkezni tehet személyese Zamárdi, Fő u. 27. vagy telei« non a 31-023 szómon.. (£2871 A KAPOSGÉP Siófoki Gyár­egysége felvesz: forgácsolókat, lakatosokat, szerszámkészítő­ket, villanyszerelőket, targon­cavezetőket, kézi anyagmozgató segédmunkásokat. Fizetés meg­egyezés szerint. Saját autóbusz- szal oldjuk meg a szállítást Nagyberény, Adánd, Nyim, Som, Ságvár községekből. Je­lentkezni tehet a gyáregység személyzeti vezetőjénél, Siófok- KiJiti, Jegenye sor 1. Telefon: 13-433. (116552) A Fogyasztási Szövetkezete Somogy Megyei Szövetséj (MÉSZÖV) szakirányú felsőfok végzettségű építés-szervező fc előadót keres lakásszövetkeze építkezések és felújítások sze vezéséhez. Feltételt hirdet t vábbá költségfetés-gondnoksá vezetői munkakörre. A jelentki zés feltétele pénzügyi-számvite főiskola, esetleg más felsőfok iskolai végzettség, vagy mérle; képes képestíés,, ötéves szakm; vezetési gyakorlat, középiskol: flel; A csurgói 526. sz. Farkas Já­nos Ipari és Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola fölvesz érettsé­gizett növénytermesztő-gépész, vagy mezőgazdasági gépszerelő szakmunkást szakoktatónak. Fel­vételi követelmény: legalább 3 év szakmában eltöltött gyakor­lat, erkölcsi feddhetetlenség. Je­lentkezni lehet személyesen az intézet igazgatójánál, Csurgó,, Iharosi u. 2. (116587) végzettség. A fleladatkörbe ta tozik a költségvetés, az ezzi kapcsolatos elszámolások, há: kezelés, gépkocsi-üzemeltet« gondozása. Mindkét munkakö re jelentkezés a személyzeti ti nácsosnál, vagy a szaktitkársi vezetőinél. Kaposvár, Május u. 7. — A DÉLVIÉP Vállalat felvesz: „C” kategóriás gépjárművezető 1 mezőgazdasági vontatóvezet' kaposvári telephelyre. Jelentk zés: DÉLVIÉP, «Kaposvár, Ra«! tár u. 13., szállítási csoportv' zetönél. _________ (8297 A Somogy Ipari Szövetkezet nagybajomi és böhönyei telep­helyeire faipari és textilipari szakmunkásokat, illetve betaní­tott munkásokat, villanyszere­lőt felvesz. Jelentkezni lehet a következő címen: SOMOGY Ipa­ri Szövetkezet, Nagybajom, Kossuth u. 6. személyzeti veze­tő. (82849) Siófok város- közterület-fe ügyelete felvételt hirdet FEI ÜGYELŐI MUNKAKÖRÖK b töltésére. Feltételek: életko 25—45 évesig, legalább 8 ált. if kólái végzettségi büntetlen el< élet, megfelelő fizikai állóképe ség. Jelentkezni lehet személy sen: Siófok, Szűcs Menyhért 5. sz., a közterület-felügyelet v zetőjénél. ___________________(8296 A Dél-dunántúli Vízügyi Épí­tő Vállalat szerelési gyártási csoportvezetői munkakör betöl­tésére felvételt hirdet, 5—10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező gépészmérnök részére. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel ese­tén lakás megoldható. Jelent­kezni részletes önéletrajzzal a DÉLVIÉP személyzeti és okta­tási osztályán, Kaposvár, Tóth Lajos u. 6. szám alatt lehet. (82861) A Gabonaforgalmi és Maion ipari Vállalat kaposvári körze üzeme férfi segédmunkások keres felvételre jó kereseti 1 hetőséggel. Kaposvár Nostra t lepére és a kiskorpádi gabon; telepére. Jelentkezés a telep« vezetőinél. (8295 A Kaposvári Földhivatal üg intézői munkakör betöltésé: középiskolai végzettségű műi kavállalókat keres. Bér 11 1983. (XII. 11) ABMH. sz mú rendelet alápján. Jelentke ni lehet a hivatalvezetőnél sz mélyesen, Májuk 1. u. 10. (27185 A BALATON FÜSZÉRT SOMOGY ÉS ZALA MEGYE ÉLÉSKAMRÁJA Korrekt partner, pontos szállító Nyár van. Reggelente a rádiót figyeljük, s ha azután dolgozná indulunk, kicsit berzenkedünk a kánikulai meleget jósló meteorológus hallatán, ám ha épp üdü­lünk, akkor örömmel bólin­tunk szavaira. De üdülé­sünkben és munkánkban a huszadik század végén van valami hasonlatos: lüktető, ritmusos tevékenység mind­kettő, ezernyi segédeszköz­zel... Hol van már a ko­mótos doigozgatás, avagy az egész napos heverésaés ide­je. A régi rádiók macska­szeme nyugodtan pislákolt, a maiak folyadékkristályos avagy világító diódás kijel­zői állandóan vibrálnak, még a zenét is „lerajzolják” afféle «grafikonként. Nos, ha rá lehetne kötni a Balaton Füszért hatalmas „szerkeze­tét” egy elektronikus kijel­zőre, akkor ez a sok «milliárd forintot forgalmazó vállalat épp így jelezné életünk fe­szes ritmusát. Együtt lélegzik, együtt moadül velünk, s őrnagyiak- kall, zalaiakkal a Füszért óriási és mégis minden ízé­ben finomra csiszolt szer­vezete, amely '— a kornak megfelelően — mindinkább a gépesítés, a technika, az elektronika megtestesítője. Számítógépek szigorú adatai jelzik: mit veszünk, mit igénylünk, mikor ünnepe­lünk, hol mennyien va­gyunk ... Az óriási élés­kamra pediíg aszerint telik meg, hogy mire van szük­ségünk. Somogy és Zala kereske- d>efl!mi vállálatalnák— s raj­tuk keresztül a lakosságnak — legrégibb, legmegbízha­tóbb partnere a Balaton Fü&zérit. Mind az állandó lakosságot, «mind az itt nya­ralóikat harminchat éve egyenletesen javuló színvo­nalon látja el ez a cég. A Balatonnál, Igaliban, Csóko- nyavásomitán, Zalakaroson avagy Hévizén fürdőző em­ber épp ügy találkozhlat a kereskedelmi vállalatok egy­ségeinek kirakatában levő feliinalttal — „Nagykereske­delmi szállító a Balaton Füsizért” — mint a két me­gye más, idegenek által ke­vésbé látogatott vidékein. A korhoz igazodva Somogy és Ziala éléskam­rája három és fél évtized ailatt többször átalakult s most ismét a megújulás éveit éli át. Utalhatunk iitt a fentebb már emlegetett elektronikus átalakulásra, de látványos mind a szer­vezeti, imind az árukínálat - béli változás is. Egy valami állandó, szinte időtlen, a Balaton Füszért megbízhai- tósága, korrektsége partne­reihez, a többi kereskedel­mi vállalatihoz fűződő, a kölcsönös megbecsülésen alapuló üzleti viszonya. Különösen fontos ez ma, amikor mind erősebb a ver­seny, s az együttműködő fe­lek egyes területeken egy­más konkurenseié is vál­hatnak. A tisztességes ver­sengés azonban mindkét fe­let erősüti, edizi, tehát nem mond elllent a jó viszonynak. A cél pedig a bőséges árukí­nálat, ez pedig mindenkinek hasznára válik. A kölcsönö­sen előnyös üzletekre tö­rekszik a Balaton Füszért, s úgy igyekszik nyélbe ütni ezéket az üzleteket, hogy tisztes nyereséget könyvel- hesSen el, de a gazdasági akció többi részvevője is elégedett leh,essen. A Balaton Füszért a kor­hoz igazodva üzemszerűen működő hatalmas raktárhá­zaival és rugalmas önkiszol­gáló rafctárláncával, vala- mlinf saját és másokkal kö­zösen üzemeltetett boltjai ­val igyekszik szolgálni a ké|t megyét. Kínálati hely­zetben várja vásárlóit mind az élelmiszerek, mind a na­pi cikkek ezreivel, sőt egy sor iparcikkel is, amelyek elsősorban az ABC-áruházi kínálathoz igazodnak. Mindenben partner a Ba- laton Füszért, ami valódi kereskedelemnek nevezhető, s bárkivé!, bármely válla­latai — kicsivel és naggyal — szívesen« dolgozik együtt, ha ez mindkét fél számára jó. A mai kereskedelem to­tális kereskedelem, s nem az elkülönülés, hánem a rendkívüli kifinomult kap­csolatrendszer kereskedelme, ennek 'megfelelően építi ki újszerű kapcsolatait a zalai és somogyi nagyvállalat. Újdonságok 1986-ban Az idén nyitotta meg ha­todik önkiszolgáló nagyke­reskedelmi raktárát a Bala­ton Füszért Boglárlelién, So­mogy megye !legifja«bb váro­sában. Ezt november végén követi a hetedik és a nyol­cadik ilyen egység Kapos­váron, illetve Zalaegersze­gen. Ezék a Cash & Carry rendszerű raktárak ma már igen népszerűek, jól szol­gálják azokat, akiknek a gyors áruutánpótlásra van szükségük. Újdonság az is, hogy az üveg- és papírárukkal bőví­tette kínálatát a vállalat, az előbbiek közül a tömegcik­kek épp úgy ott vannak a Füszért raktáraiban, mint a csiszolt, reprezentatív üveg­áruk. Szintén újdonságnak számít, hogy a Balaton Fűszert több — Somogyba in és Zalában eddig még nem fargalmaizott — üdítőitalnál és sörféleséggel, is kiiteljesí- teitte cikklistáját. Az együttműködés újdon­sága — és a fentebb «már említett konrékt vállalati káipcsdlatokat is jelzi — a Balaton Füszért és a So­mogy Megyei Sütév Balaton Coop társasága, amely a külkereskedelmi kapcsolato­kat kívánja szolgálni. Ez a társülás az idén, az alakulás éviében már jelentős áru­beszerzési tevékenységet végzett. Többek közt hor­ganyzott cikkekkel, csövek­kel, cipőkkel, faliórákkal, kozmetikumokkal, kará­csonyfadíszekkel bővíttette a két megye árualapját. E fel­sorolásból is kitűnik, hogy a társaság tevékenysége mi­lyen sokrétű. Mindent a vevőért Régi jelszava ez a keres­kedelemnek, de falán a leg- időtálilóhb. Épp azért, mert rendkívül tömören szinte mindent elmond erről a szakmáról:. A Balaton Füszért raktárházaiban meggyőződ­hetnek róla a vásárlók, hogy e „nagyüzemek” megjelené­se, formája vevőközpontú, mind á technika, mind a Balaton Füszért jól képzett szakember gárda ja azt szol­gálja, hogy a partner jól tájékozódjék, bőséges infor­mációkkal rendelkezzék s így jól vásárolhasson. Az idei forgalom várha­tóan öt és fél milliárd fo­rint értékű lesz. Tizennégy­ezer árucikket kínál naponta folyamatosán a Balaton Füszért, szállításúi napra­készeik és rendkívül ponto­sak. Néigyszázhúsz partnier- től szerzi be a vállalat az árut és szinte 'megszámlál- hatatlanok azok, akiknek el­adja. Hogy mást ne említ­sünk: több mint háromezer magán- és szerződéses ke­reskedő vásárol a Balaton Füszértnél. Ennyi partnert precízen szolgálni csak rend­kívül kemény munkával le­het, ám a zalai és somogyi éléskamra munkatársai soha­sem ijedtek meg az árnyé­kuktól. Hozzá tartozik ehhez; a Balaton Füszért miiindlig is megbecsülte mun­kásait, átlagon felüli szo­ciális' juttatásokkal, bérszín- vonalüali. A kiválók közt is kiválókat pedig immár a vállalát álltai« alapított nagy- értékű alkotói díj és nívód! j is jutalmazza — ezéket elő­ször az idén adták át, ami­kor a cég sokadszor lett kiváló vállalat, s először kapta meg a KGST-orszé- gdk szakszervezeti központ­jától a Nemzetközi munka- verseny győztese kitüntető címet. Néhány szó a szezonról Amikor e sorok megjelen - nék már javában tart a bar latonii idegenforgalmi idény. A korábbi borúlátó jóslatok ellenére ez a szezon sem sé­tagalopp a kereskedelmi vál­lalatok számára. S ebben a szezonban — látva partne­rei áldozatos munkáját — a Balaton Füszért is igyekszik még többet vállalni a teen­dőkből. A korábbinál sű­rűbb szállításokkal, a kora hajnaltól késő estig szomba­ton« is elvégzett munkával, valamint a vasárnap déliig tartóval a cég 1986-ban is nemzetközi szín vonalon kí­vánja szolgálni az idény nemzetközi keresletét. Nyugdíjasok, budapesti egyetemisták és kaposvári főiskolások, máshonnan át­irányított dolgozók szolgál­ják megsokszorozott erővi a Bailaton-parton levő ral tárházakban a cég üzleti« leit. De a szezon erőfeszít« síéiből ki jut a többi raktál ház és önkiszolgáló raikt: dolgozódnak is, mivel a k< resiet a belső területeken megn övékedet t. És egy ma még távolim tetsző szezonról, amely úja úgy fog elérkezni, hogy szil te észre sem vesszük máris itt va«n; a karácson és a Mikulás ünnepi áru már ott lapul ebben a gigás éléskamrában«. Mind a figi rák, mind a szaloncukra mind a díszek, mind a ki löplegesen finom ajándél nak való bonbonok jó k rülimények közt, biztonsá ban várják az ünnepeket, ; ünneplőiket, a boldog pill, natokat. Az „óriási mérőműsze decemberben majd ismét skála felső fokán jelezhi miképpen egy hifi-berend zés kijelzője is a magas, fényes pontokhoz lendül, 1 Beethoven IX. szimfónia j, bői az örömódát árasztj: szét a hangszórók. Szép benőségas hangulatot jel majd akkor ez a „miűszei amely ma hasonlóan fél fokon egy másfajta, talli vadlafotb. csapon,gób«b, de szil tén szép érzést regisztrál, nyaralás, a vidámság, a mullattás, a könnyed időti tés, a nyári szerelem, dliszkózás és sok egyéb őre hűséges „szeizmográf ja” áruin keresztül — ma. a B laton Füsizért, Somogy Za«l«a egyik legrégibh, legp tinásiaibb, közmegbecsülésn örvendő vállalata. C

Next

/
Oldalképek
Tartalom