Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-09 / 134. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Fél éve, hogy a Lenin utca 1. sz. tömblakás közös tv- antennája meghibásodott. Jelentettük a hibát a Napsugár Lakásszövetkezet műszaki vezetőjének, aki azt a tájékoz­tatást adta, hogy a marcali Gelkát bízták meg a tv-an- tenna javításával. Sajnos, olyan munkát végeztek, hogy az nem fogadható el; a tv-antenna továbbra is használ­hatatlan. Szeretnénk végre jó vételt. Ezért kérem az illetéke­seket a hibás antenna kicserélésére, melyért ez úton is köszönetét mondok. Tisztelettel: Füredi Istvánné Marcali, Lenin u. 1. I. lépcsőház Tisztelt Szerkesztőség! Vajay Istvánné — Fonó, Petőfi u. 64. sz. alatti lakos — április 21-én megjelent panaszára az alábbi választ adom. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy a forgalom- irányító dolgozóink mulasztást követtek el, mert az autó­busz műszaki hibájából bekövetkezett késésről az utazó- közönséget nem tájékoztatták. A mulasztás miatt munka­helyi vezetőjük felelösségrevonást alkalmazott, s egyben intézkedett a hasonló esetek megelőzésére is. Az okozott kellemetlenség miatt elnézést kérünk. Tisztelettel: Dr. De Sorgo Tibor igazgatóhelyettes, Kapós Volán Vállalat Botrány az éjszakai túrán Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 134. szám 1986. június 9., hétfő Könyvtárak sikere A bevétel: ötvennégymillió forint Bár még nem teljes a könyvheti mérleg a könyv- terjesztő vállalatok gyorsér - t éke lése szer int sikeresen zálnuilt az 57. alkatommal megrendezett ünnepi ese­mény. A 87 kiadvány közüli jó néhány napok, egyes he­lyeken óráik alatt elfogyott. A terjesztők gondján sem sikerült változtatni: aiz ün­nepre közreadott művekből csak annyit kaphattak, amennyit akikor rendelitek, amikor még nem ismerték a könyheti listát. A könyvter­jesztő vállalatok vélemé­nye megegyezik abban is, hogy a hióüyikönyvek irán­ti felfokozott érdeklődés elterelte a figyelmet más, értékes, színvonalas kiad­ványokról. A könyvhétnek nem kedvezett az időjárás sem: a hosszan tartó eső megnehezítette, több eset­ben lehetetlenné tette az ut­cai könyv-sátraikban az áru­sítást. Az AKV mérlege szerint a vállalat 358 helyen — a boltokon kívüli 158 pavilon­ban és 55 könyvisátorban —, valamint másfélezer mun­kahelyi könyvterjesztőnél csaknem egymillió kötetet adott el mintegy 500 ezer olvasónak. Az 54 millió fo­rintos bevétel — bár keve­sebb a tavalyinál' — hason­ló a korábbi évekéhez. Az ÁKV közönségszolgálata, a Könyvjelző a könyvhét ide­jén több mint 800 telefon­hívásra adott tájékoztatást a megjelent művekről, A sikerlistát a verseknél Nemes Nagy Ágnes kötete vezeti. A prózai alkotásdk között a legtöbben Moldova György, Mezei András, Szász Imre, Vámos Miklós, Baráth Lajos, Esterházy Péter, Ka­rinthy Ferenc és Kellér De­zső kötetét keresték. A po­litikai télmáij.ú kiadványok sorában hamar elkelt Sza­bó Bálintnak az ötvenes évekről írt munkája. A Gondolat kiadó Közös dol­gaink című sorozatának első három kötete is szerepel a sikerlistán, A memoárköte- ték közüli Szántó Judit Napló és visszaemlékezés cí­mű kötete -vol-t az egyik leg­népszerűbb. A tanulmányok sorában Ádám György, Cse­peli György, Görömbei And­rás äs Németh László kö­tetét keresték a legtöbben, A Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat 192 boltban, 5000 mumkaihelyi terjesztő­nél és több tucat könyvsá- t ónban 'kínálta a könyviheti újdonságokat. Bár a mun­kahelyi könyvterjesztőik adatait még nem ismerjük, annyi már bizonyos: a be­vétel — amely több mint 33 millió forint — három-négy százalékkal több a tavalyi­nál. A vállalat a könyvhét alkalmából új boltot is nyi­tott Békéscsabán. Eredményes évforduló A veszélyeztetett gyerekek pártján Simonién versenyeztek a természetjáró úttörők Ezen a kétnapos versenyen dőlt el, kik lesznek azok, akik megyénket a természet- járó úttörők -országos talál­kozóján képviselik. Több száz gyerek versenyéből ke­rült ki az a tizenöt csapat — hét lány és nyolc fiú —, amely szombat-vasárnap ösz- szemérte erejét. Sátorverési és főzési versenyen még nem tettek különösebb előny­re szert a csapatok, így jó­idén fogyaszthatták el azt . paprikás krumplit, amit versenyképpen főzniük kel­lett. Este kilenckor került sor az éjszakai tájékozódási ver­senyre, amely sajnos botrá­nyokkal tarkítva zajlott le, ér nem mehetünk el mellet­te szó nélkül. Néhány ittas helyi fiatal leszedte, elforgatta az úti jelző táblákat és ijesztgette a versenyző lányokat. A falu lakodalmazói közül is né­hány fiatal többeket meg­próbált átcsadogatni a dí- nomdánomba; sőt emiatt ki is kellett zárni a vízvári csapatot. Az éjszakai -túra végülis lezajlott, de ilyen körülmé­nyek között nem segítette az országos versenyre való fel­készülést. Másnap délelőtt a túra­verseny kezdődött, itt végre napos időben tették meg a lányok az előírt öt, a fiúk a hétkilométeres — jó néhány állomással nehezített — sza­kaszt. A verseny végül városls- mereti vetélkedővel zárult. Ezen debreceni ismeretekből — az országos verseny szín­helyéről — kellett az úttö­rőknek megfelelniük Lassan javul az idő. Va­sárnap már egyre kevesebb helyen alakultak ki záporok, s -több volt a napsütés. Fo­kozatosan melegszik. A jövő hét elejétől a csapadék csök­kenésére is lehet számítani. A hét közepétől túlnyomóan na-pos, száraz lesz az idő. A nappali fölmelegedés a hét elején még 15—20 fok kö­zött alakul, később 22—27 fokos értékek várhatók, majd a hétvégére, helyenként 30 fokig is fölmelegszik a le­vegő. A hét közepétől a haj­nali órákra is csak 12—17 fokig hűl le a levegő. A ta­Megyénkben rendkívül nagy — 3552 — azoknak a gyerekeknek a száma, akik valamilyen módon hátrányo­sabb helyzetben vannak, mint társaik. Sokan közülük halmozottan veszélyeztetett körülmények között élnek, és fejlődésük nem a megfelelő. Erről esett szó többek közt a hétvégén a Somogy Me­gyei Gyermek- és Ifjúságvé­dő Intézet -igazgatóságán, ahol a társadalmi pártfogók épp tizenöt éve elkezdett te­vékenységének értékelése laj nedvességtartalma csök­ken. A lehullott csapadék, mennyisége Sz-entgotthárd, Keszthely, Nagykanizsa, Szi­getvár vonalától- nyugatra 70 mm fölött v-olt, sőt Lenti környékén 100 mm-,t is- mér­tek. A Dunántúl több terü­letén — Siklós, Mohács kör­nyékének kivételével, ahol 20 mm körüli csapadék esett — csak 35—70 mm közötti mennyiségeket észleltek. A bőséges eső hatására a talaj nedvességtartalma ugrássze­rűen megnőtt; ez kedvezett a kukorica, a cukorrépa és a napraforgó fejlődésének. mellett 31 pártfogót tüntet­tek ki. Kik a társadalmi pártfo­gók? Munkájukat, személyi­ségüket, sajnos kevésbé is­merjük. 1972-ben még csak ketten vállalkoztak erre a nehéz feladatra, ma -már 261 pártfogó van a megyében. Akad köztük tanár, gyári munkás, szövetkezeti dolgo­zó, tanácsi munkatárs, egész­ségügyi szakember — aki szívügyének tekinti a veszé­lyeztetett gyerekek beillesz­kedését, segítését. ÁREMELÉSEK A konzervipar! vállalatok, a szörpgyártó üzemek, a ga­bonatröszt, a Budapesti Szeszipari Vállalat, a Fővá­rosi Sütőipari Vállalat és a forgalmazó vállalatok -tájé­koztatják a lakosságot, hogy az előállítási költségek nö­vekedése miatt egyes termé­kek fogyasztói ára' 1986. jú­nius 9-től emelkedik. A nagyüzemi gyártású szá­raztészták fogyasztói ára át­lagosan 10 százalékkal — ezen belül az olcsó fehér, valamint kéttojásos tésztafé­léké 8 százalékkal — nö­vekszik. A szörpök — a cukor ter­Kezdetben főként az utó­gondozásról volt szó, ma már nyolcvan százalékban a megelőzés a dolguk. A -tár­sadalmi pártfogóknak nincs előre megírt, eltervezett fel­adatuk, legtöbbször a hiány­zó szülői gondoskodást pró­bálják pótolni. Ugyancsak most tudtuk meg: a Művelődési Miniszté­riummal megállapodva janu­ár elsejétől a somogyi gyer­mek- és ifjúságvédő intézet­nél módszertani csoport ala­kul. Ez családvédelmi fel­adatokat lát el. melói árának a múlt évben bekövetkezett emelkedésé­vel összefüggésben — átlago­san 5 százalékkal drágul­nak. A konzervipar által előál­lított egyes Maggi és szege­di levesporok és kockák, va­lamint ételízesítők átlagosan 9 százalékkal lesznek drá­gábbak. Az alapanyagok árának emelkedése miatt a sütő- élesztő fogyasztói ára átla­gosan 9,5 százalékkal, az eceté 13,8 százalékkal nö­vekszik. Az 5 dekagrammos csomagolt sütőélesztő ára 1,20 forintról 1,30 forintra, az 1 literes 20 százalékos flakonos savas eceté 11,20- ról 12,70 forintra változik. Melegszik az idő Ifjú horgászok vetélkedője Hoirgás-ztalállkazó szín­helye vólt két napi-g a fo- nyódiiigeti úttörőtábor: itt rendezték meg a hét­végién a XI. országos if­júsági és ígyerimek-hor­gászvetélkedő Somogy megyei döntőjét, illetve vasárnap délelőtt a me­gyei ifjúsági halfoigó-csa- patbajmoiksáigot. A ver­sengésiben az egyesületek leendő versen yzőgárdá- ja: negyvenhét ifi és,gyer­mek — a legfiatalabb alig nyolcéves volt — horgász mérte össze tudását. Szombaton zajlott le az elméleti vetélkedő, akkor adtak számot ügyessé­gükről is a versenyzők: horogkötés, oélibadóbás stb. szerepelt a verseny­számokban. Másnap zaj­lott le a vízpart! horgász­verseny. A ligeti erő.pró- bánaik — a díjakon kívül — számottevő tétje is volt: a jövő hónapban Baján rendezendő orszá­gos versenyen való rész­vétei joga. Vasárnap délelőtt tar­tották az ifjúsági halfogó- bajnoiksáig döntőjét is. Ti­zenhárom egyesület ne­vezett be három-bárom fős ificsBipattal. S itt vé­gülis csak győztesek küz­döttek, mivel a viadal „küilöndiíja” az a hal volt, amit — ügyessége bizony­ságául — szakjában ki-ki hiaeaviiihetett Tarka sorok Cukrászdában — Én mazsolás kalá­csot rendeltem — pana­szolja a vendég a fel­szolgálónak —, és ebben a kalácsban egy szem mazsola sincs! — Miért lenne a ma­zsolás kalácsbam mazso­la? — csodálkozik rá ár­tatlan arccal a felszolgá­ló. — Hiszen a kürtös ka­lácsban sincsen kürt... Eszpresszóban — Melegen ajánlom a málnafagylaíltunk'at! — Melegen egye meg maga! Sivatagi vicc Két pösze moszat ta­lálkozik a sivatagban, — Maga is moszat ? — kérdezi az egyik. A másik megcsóválja a fejét: — Nem. Én magam moszok. Aforizmák A legnagyobb bajok ott vannak, ahol már a legkisebb problémákról sem beszélnék. * * * A Sons jellem télén fráter: minden 'kitelik tőle. * * * A rosszul feltárt és megfogalmazott alter­natíva gyakran egyetlen, jó lehetőséget sem tar­talmaz. * * * Mindig az fél hama­rább, akinek van vala­mi vesztenivalója. • • * Még a kétségtelen si­kerek is kétségesekké válnak, ha túlságosan sokat beszélnek róluk. • • • Ha egy irodalomnak nincs utánpótlása, ott. tulajdonképpen nincs is mit pótolni. • • ■ Minden gazdaasszony tudja, de nem egy mi­niszter elfelejti, hogy nem a receptet főzzük meg. * * * A helyes vitatkozás alapelve: ne vitatkoz­zunk azokkal, akiik más­ról beszélnek * * * Az okos a más hasz nán is tanul. * * * A délibáb is perspek­tíva. * * * Lehetetlen helyzetbe került az emberiség: minden 1 eh etséges! Somot.yi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133—0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom