Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-07 / 133. szám
1986. június 7., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS I S,iksiaiKóro1' A KÚRA A nő megkönnyebbülten lépett ki az orvosi rendelő ajtaján, és széles, „mégiscsak szép a világ” mosollyal indult hazafelé. Időnként megállt egy-egy kirakat előtt, s titokban végigmérte magát a visszaverődő fényben. Amikor hazaért, sugárzó tekintettel közölte férjével, hogy a szívéneik semmi baja, csupán le kell fogynia, s ismét olyan egészséges lesz, akár a makk. — És mennyit kell lefogynia az én icipici datospacsir- támnaik? — kérdezte a férfi, aki amíg meg nem hallotta a kulcszörgést a zárban, idegességében fel-alá járkált a szobában. — Minimum huszonöt kilót — válaszolta a nő, és egy pillanatra lesütötte a szemét. A férfi nem szólt egy szót sem. Kiment a konyhába, pakolni kezdett. Először a fridzsidert rámolta ki. majd a kamra következett. Háromszor kellett fordulnia a szemetesvödörrel, míg végre étel- és édességtelenítette a lakást. Miután végzett, a nő homlokon csókolta szerető hitvesét, és ajkaival megkereste a fülét: — Igazad van ... Az egészség mindennél fontosabb — súgta az őszülő tincsék alá. Az első hét az új viszonyokhoz képest teljesen normálisan zajlott le, leszámítva egyetlen apróságot: a ház összes szakácskönyve is a szemétbe vándorolt. A második hét elején aztán a férfi zseniális gondolattal állt elő: kifejtette szerető dalospacsirtájának, hogy a fogyókúra, természeténél fogva, lehetőséget ad az anyagi javak gyarapítására, s mivel az ő anyagi helyzetükön van elég javítanivaló, így a helyzet megoldását abban látja, ha mindketten rátérnek a bébiétel-fogyasztásra. Kifejtette továbbá, hogy a bébiétel gyártása államilag dotált, s a mai árakhoz viszonyítva ez a lehetőség egyáltalán nem elhanyagolható szempont, ráadásul ez az étel vitaminokban és ásványi sókban igencsak gazdag, tápértóke vetekszik a legfinomabb, „normális” ételekével, következésképpen a bébiétel gyártását leginkább a fogyókúrázóknak találták fel. Az asszony belátta, így aztán fizetéskor kosárszámra vitték haza a különféle bébikon zer veket. Néhány hónap elteltével az asszony valóban fogyni kezdett, a takarékbetétkönyvük pedig — ahogy azt a ház ura megjósolta — gyarapodni. Kiszámították, hogy két hónap múlva megvehetik a színes tévét, s ha továbbra is ilyen ütemben tudnák félretenni, legnagyobb álmuk, az autó is megvalósulhat ... Üjabb félév elteltével az asszony megemlítette férjének, hogy abba kéne hagyni a bébiétel-fogyasztást, de a férfi hajthatatlan maradt... Igaz, ő is látta, hogy valami nincs rendben, de sajnos, már nem völt visszaút: őt is elkapta a pénzzel foglalkozó emberek életük végéig tartó mohósága. Egy hét múlva hullani kezdett a hajuk, s a valamikor oly sudár házaspár centiről centire közelebb került a földhöz. A férfi magához vette a takarékbetétkönyvet, és amikor a felesége sírva fakadt, utolsó és legnagyobb érvként büszkén az orra alá dugta. Miután elhullajtották tejA határozatlan névelő használatát sokszor kifogásolják. A most felsorolt példákban használata nyelvhelyességi szempontból kifogástalan. A költői nyelvben és a köznyelvben sók példát találunk rá, ha jelentése egy bizonyos; tehát a hallgató még nem ismeri azt a fogalmat, amelyről szó van. „Árva gólya áll magában Egy teleknek a lábjában” (Arany). „Amott kerekedik ' Egy fekete felhő, / Abban tollászkodik / Egy fekete holló” (virágének). Köznyelvi példák: Jött egy ügyfél. Csoportvezető lett egy vállalatnál. Egy bizonyos telekről, egy bizonyos fekete felhőről, egy bizonyos fekete hollóról, egy bizonyos ügyfélről, egy bizonyos vállalatról van szó. Köznévként használt tulajdonnevek előtt egy egész típust nevez meg. „Egy Petőfi fogaikat, lassan elfelejtettek beszélni is: fogatlan szájukból valami gügyögésféle bugyborékolt elő. De a vég az volt, hogy egyensúlyérzé- küket is elvesztették. A két napig tartó csecse- mősirásra a házmester két tanú jelenílétóben feltörte az ajtót. A csecsemők — egy kisfiú és egy kislány — a szoba közepén ültek, és sírástól kivörösödött szemüket dörzsölgették. A házmester körülnézett, és mindent megértett. „Hiszen ezek éhesek” — villant át az agyán, s azzal kigya- logolt a konyhába; ott rövid keresgélés után megtalálta a bébiételt. Elkészítette, majd ölébe ültette a két lurkót, és etetni kezdte. Azt viszont nem tudhatta, hogy miért ordítanak torkuk szakadtából, kezükkél-4ábukkal tiltakozva minden egyes falat előtt. Néhány nap múlva az állam gondozásba vette őket, a lakást pedig kiutalták egy négygyermekes családnak. Az új asszony, mikor meglátta a kamrában roskadozó bébiétel-hegyéket, örömében elájult. válhatott volna belőle” (vagyis olyan költő, mint Petőfi). „Egy Ady csak a társadalmi átalakulás ügyét szolgálhatja” (vagyis egy Ady szellemű költő). Az ilyen példákban: egy víz az inge, egy sár az utca, egy virág az udvar, a nagyon hangsúlyozott határozatlan névelő jelentése: csupa, merő. Tehát csupa víz az inge, merő sár az utca, csupa virág az udvar. Magyaros a használata, ha nyomatékos felkiáltásokban az egy a jelző és a jelzett szó közé kerül. Nagyon kifejező szerkezet, de csínyján kell bánni vele, mert használata nem általános. A költői nyelvből: „Engem uccse’, gyönyörű egy állat” (Arany). Köznyelvi példa: „Remek egy könyvet Olvastam”. Kiss István Siépen magyarul - szépen emberül Derék egy ember A Delmár-gyűjtemény Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Ajándékozás és vásárlás útján került a Szépművészeti Múzeumba Delmár Emilnek, a két háború közötti évek neves gyűjtőjének az európai szobrászat köréből válogatott kollekciója. Korábban is juttatott már a múzeumnak a mecénás értékes szobrokat. 1984-ben az örökös huszonhárom igen jelentős művet adományozott, illetve adott el a Szép-művészeti Múzeumnak. Az anyag jelentősége és a nagy érdeklődés miatt most szeptember 1-jéig nyitva tarcó kiállításon mutatják be Európai szobrászat címmel Delmár Emil gyűjteményét a múzeum márványtermében. Harmincnégy remekmű, a XIV. és a XVIII. század közötti időből. Az Olasz, a francia, a német, az angol, az osztrák, a németalföldi művészet köréből. Szerepel a kiállításon a padovai mester Augustino Zotto a Pokol hegye című plasztikája, amelyet korábban Andrea Ricco- nak tulajdonítottak. A mű beleülök abba a mocskos, rohadt tragacsomba, hogy tízre odaérjek a sajtótájékoztatóra. — Valóban érdekes — kuncogott a lány, és ledobta magáról a takarót. — Ha már eleget nézte magát a szerkesztő úr, vessen egy pillantást a hálótársára is. E m gy ismert akti est- menyre emlékeztette a póz, de nem jutott eszébe, melyikre. — Már nincs rá idő — mondta bosszúsan, de nem tudta a szemét levenni Ildikó meztelen testéről. — Júj, de nagy! — kiáltotta a lány elragadtatva. — Tankolnom is kell — morogta a férfi. — Jó! — sikoltott a lány. — És ha dugóba kerülök ... — Lassabban, hallod?! — Utálok elkésni... — Most... Jaj, most... A szerkesztő lóhalálában lezuhanyozott, magára kapkodta gönceit, s közben egyfolytában szidta a lány fehérmájú öreganyját. — Azt reméltem, lesz időm egy üveg sörre! — Majd iszol a sajtótájékoztatón — mondta fölényesen Ildikó, aki meztelenül járkált a lakásban, cigarettázott, s láthatóan egy cseppet sem zavarták a férfi goromba megjegyzései, — A sajtótájékoztatón! Persze! Legfeljebb egy kólát adnak... — De legalább hideget. A Vízililiomnak van hűtő- szekrénye. — Még szép! — De a szerkesztő úrnak nincs. Pedig a szerkesztő úr lakásában pisi folyik a csapból víz helyett. — Legközelebb, ha ide dugod a képedet, hozz magaddal egy fridzsidert. — Oké, drágám. Szólok apámnak, küldjön át neked egy hűtőszekrényt. Bagatell, szívem. — B .. .d meg az apád hűtőszekrényét — üvöltött fel a szerkesztő, és kirohanl a lakásból. — A kulcsért gyere majd be az üzletbe — kiáltod utána Ildikó. / elegáns hotel ötödik emeleten már gyülekeztek az újságírók: egy-két idősebb kollégán kívül főként fiatalok, pályakezdők, A fiúk szűk farmernadrágban, a lányok rikító színű leber- nyegekben. A szerkesztő letelepedett a kijárathoz közel álló falevélnyi asztalok egyikéhez, és rögtön megivott egy Traubisodát. A szomjúsága nem múlt el, de egyelőre megtartóztatta magát, nem nyúlt a másik üveghez. Körülnézett. A jelenlevőket egy-két új arc kivételével ismerte. Tudta, ki fogja az első érdektelen kérdést föltenni (csak azért, hogy felhívja magára a figyelmet), ki kezdeményez majd időrabló vitát, amelyből egy szó sem fog megjelenni a holnapi újságban; nem volt kedve beszélgetni, a közeledési szándékot jelző pillantások elől elkapta a tekintetét, nem volt kíváncsi a jólértesültek „hát- térinformációira"; egy korsó hideg sört szeretett volna meginni valami árnyas kert- hélyiségben, azután omlósra sült füstölt csülköt ebédelni. könnyeztelően csípős tormával. „Árnyas kerthelyiség?! Ho:i van az már!, falevélnyi asztalokkal zsúfolt hodályok vannak vagy giccses, úgynevezett magyaros csárdák ál-meslergeren- dávali, a falakról lecsüngő penészes kukoricacsövekkel, pusztaiaknak öltöztetett aszfaltbetyárokkal, akik kukoricaföldet, gémeskutat sosem láttáik ugyan, de a vendégek kifosztásában elsőrangú szakértők." A sajtótájékoztató sten- cilezett szövege előtte hevert az asztalon. A tóról szólt. „Közép-Európa legnagyobb édesvizű taváról”, amely innét, az ötödik emelet tetőteraszáról nézve lenyűgözően hatott; a szerkesztő, mint mindig, ha valamely magaslatról pillanthatott a víztükörre, valósággal berúgott a látvány szépségétől; szerette a tavat: magányos iszogatások közben, lebegő hangulatban sokszor elhatározta, hogy egyszer majd erőt vesz magán, kilábal az évek óta tartó másnaposságból, és ír valami fontosat róla; egyelőre csak a szándékig jutott el. a munkát hétről hétre, hónapról hónapra halogatta, életének valami szerencsés fordulatában reménykedve, amely meghozná számára az alkotáshoz szükséges lelkiállapotot, nyugalmat. Ű zte a tájat. A túlsó pari halványkék hegyei a tó leheletében lebegtek. Tekintete egy távoli vitorlás szárnyára tapadt, s nem vette észre, hogy közben megkezdődött a sajtótájékoztató. Az újságírók már szorgalmasan jegyeztek körülötte. A vitorlás megpróbált a levegőbe emelkedni, nagyokat csapott a szárnyaival, mire kétségbeesett sirályok kezdtek körözni fölötte. A szerkesztő szerette volna, ha a vitorlásnak sikerül fel- szállnia a felhők fölé, a szárnyára tapadt tekintetével. „Jó volna Olyan magasról nézni a tavat!” Az előadó idegenforgalomról, valutáról, üzletről beszélt. Kifejtette, milyen korszerű módszerekkel lehetne jó pénzért eladni a tó vizét s a vízben a hálákat, a levegőt és a levegőben a sirályokat, a partot s a parton a százéves platánokat, nyárfákat, a puha, kelme- szerűen lebegő hegyeiket, a hegyeken a szőlőtáblákat, a táblák végében az elaggott pincéket, a pincékben a könnyfoltos nemespenészt, a pinceszerék holdfény- és musdlncapermetes nótáit. A vitorlás — hiába erőlködött — nem bírt felszállni. A szerkesztő megunta nézni vergődését, lankadó szárnyait, kedvetlenül fordult el tőle. Ekkor megpillantotta az álmában látott templomot. Újra látta a szájtépő árusokat, a vásárlók izgatott csoportjait, az embererdőn átsuhanó papi talárokat, hallotta a pénzváltók csörömpölését, a becsapottak ádáz szitkait. ztán hirtelen elült a zsivaj, döbbent csend támadt. A templom bejárata előtt a mozdulatlanná nyűgözött tömeg fölimorajlott, s utat nyitott a Mester elcsigázott, porverte szamarának. nemrégiben frankfurti kiállításon vett részt, s ott lehetővé vált a pontos meghatározás. Rendkívül értékes a Benedetto de Maiano után készült egykorú dombormű, Giovanni della Robbia festett terrakotta szoborcsoportja, Hagenauernek, az osztrák barokk szobrászat fontos alakjának terrakotta-alkotása. Mindez azt is dokumentálja, hogy Delmár Emil milyen sokoldalú gyűjtő volt. Az 1925—35 közötti években számos műtárgyat vásárolt külföldön és Magyarországon, megszerzett régi magyar gyűjteményeket. A régi külföldi szobrokon kívül igen értékes volt kelet-ázsiai ipar művészeti gyűjteménye. (Ez utóbbinak nagy része az Iparművészeti Múzeum tulajdona.) Az 1959-ben elhunyt Delmár Emil maga is neves művészeti író volt; tanulmányokat, sajtókivágatokat is láthatunk a tárlaton. A Szép- művészeti Múzeumban személyéről, működéséről is megtudhatunk adatokat. Fotón láthatjuk egykori budapesti lakásának enteriőrjét, a kiállításon szereplő szobrok egyike-másika a képen is felismerhető. Az anyag és. a gyűjtő jelentőségét hangsúlyozandó — megjelentetnek egy vezetőt illusztrációkkal, tárgyliistá- vat, bibliográfiával, a gyűjtő életművével foglalkozó tanulmányokkal!. S a hazai múzeumi szokásoktól eltérően a későbbiekben is megjelölik a szobrokat: „a Del- már-gyűjteményből”. Kádár Márta