Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-04 / 130. szám
4 Somogyi Néplap 1986. június 4., szerda Univerzál- konténorok a Balatonét a Duna- parton Balaton- és Duna-parti tanácsok megrendelésére konténer jellegű szociális létesítményeket készít az Uni verzál Vas- és Faipari Kisszövetkezet. A kaposvári cég a szezonra hatvan ilyen építményt szállít megrendelőinek. Magyar nemzeti nap a világkiállításon A törvény nőm esodastor Tisztességtelen gazdasági tevékenység Másfél éve született és tavaly január 1-jén- lépett hatályba a tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló törvény, amely egyebek közt a tisztességtelen ár és a szerződéses fegyelemsértés ellen lép fel a jog eszközeivel. Melyek a törvény alkalmazásának kezdeti tapasztalatai? Érzé- kelihető-e hatása a káros jelenségek visszaszorításában? — Még nem volt olyan ügy, amelyben az új törvény alapján döntöttünk volna, s folyamatban is csupán egy van — tájékoztatott dr. Vida Dániel, a Megyei Bíróság elnökhelyettese. — Ez persze nem jelenti azt, hogy a tényleges helyzet ilyen kedvező; sokkal inkább hogy például a szerződésszegési ügyekben a sértett vállalatok nem mindig fordulnak bírósághoz. Oka is egyszerű: amíg vannak monopolhelyzetű nagyvállalatok, amíg fennáll egyes termékek hiánya, amíg nincs minden területen valódi versenyhelyzet, addig az ebből fakadó jelenségek hatásait a törvény önmagában nem ellensúlyozhatja. A jog nem csodaszer, csupán segíti a kívánt változásokat. — A vállalati vezetőkkel folytatott beszélgetésekből tudom, hogy változatlanul sok példa van a szerződéses fegyelem megszegésre — mondta Friss Ferenc, a megyei tanács ipari osztályvezetője. — Ezek a kapcsolatok a vállalatok belső ügyei, így ebben mi mint felügyeleti szerv keveset tehetünk. Csupán akkor, ha elrendelnek számunkra egy-egy ilyen vizsgálatot vagy ha a károsult vállalat kér segítséget. Az utóbbi azonban igen ritka. S ez aligha változik. míg egy vállalatnak tartania kell attól, hogy a rövidebbet húzza, ha tengelyt akaszt valamelyik nagyszállítójával. — Nem tudnák megvédeni a vállalatot az esetleges burkolt vagy n.yílt megtorlással szemben? — Nemigen. Ez ugyanis nem bizonyítható, hiszen a monopolhelyzetével visz- szaélő szállító sok magyarázatot tudna adni ellenlépéseire. Jogilag és gazdaságilag is igazolná, hogy szó sincs retorzióról. Gyakori gond például a lemezellátás. Itt a szállító bevár bizonyos mennyiségű megrendelést, és csak akkor kezdi meg a gyárfást, ha a mennyiség előállítása gazdaságos. Aligha lehetne ellene késedelmes szállítás miatt eljárni és azt követelni, hogy ráfizetéssel is tegyen eleget a megrendelésnek. A megoldás csak a valódi verseny lehet. — A fogyasztók vagy a termelők megkárosítását nem könnyű megállapítani — mondta dr. Vida Dániel. — A felügyeleti szervek, amelyeknek kötelességük az esetek vizsgálata, nem mindig lépnek föl kellő határozottsággal, még csak nem is mindig jelzik tapasztalataikat. Például ha a felügyeleti szervnek nem érdeke a gazdálkodó egység elmarasztalása', mert annak későbbi gondjaiban is osztoznia kell. A gazdálkodókat emelkedő költségeik és nyereségközpontú megítélésük egyaránt arra sarkallják, hogy valamiképp a fogyasztókra hárítsák át terheiket. Ezt támasztják alá a vállalkozási díjvita-perek is, amelyekből kiderül, hogy a vállalkozó gyakran többet számol, mint amennyi jár neki. — Külön csoportunk folyamatosan foglalkozik árellenőrzéssel, s ahol indokolt, élünk is szankciókkal — mondta Friss Ferenc. — Nem biztos azonban, ha egy vállalat szabadon értelmezi a szabad ár fogalmát, az egyben jogtalan is. — A szabad ár érvényesítése voltaképpeni csak kínálati piac esetén reális — mondta Sebők József, a megyei NEB elnökhelyettese —, ellenkező esetben nem a tényleges értéket tükrözi. A vállalatok számára az önköltség elemzésénél és az ennek nyomán föltáruló belső hibák kijavításánál egyszerűbb, ha gondjaikat az árakkal ellensúlyozzák. A törvény is az inflációellenes politikát szolgálja; ezért érdemelne a betartása a felügyeleti szervektől nagyobb figyelmet. A tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló törvény megelőzte társadalmi-gazdasági adottságainkat és a betartására hivatott, kellően felkészült és érdekeltté tett apparátus kialakítását is. Ez hatni tudásának a gátja. — A törvény tervezetének másfél évvel ezelőtti vitájában a megyei képviselő- csoport ülésén a szerződéses fegyelemszegés több példájáról is beszámolt. Hogyan alakult a helyzet azóta? — Erről nem lehet pontos képet alkotni, hiszen az említett okok miatt az esetek nagy részéből nem lesz ügy. Ha mégis csökkent a szerződésszegések száma, az főként azért van, mert kevesebb a szerződés. A szállítók, hogy eleve elkerüljék a szerződésszegés vádját, különböző okokra hivatkozva nem szerződnek vagy csak akkor, ha a szerződésben nem szerepel kényszerítő záradék. Végülis a tisztességtelen gazdasági tevékenység teljes felszámolásának nyitja a gazdaság fejlődése. Ez azonban távlati megoldás. A törvény mai érvényre juttatásának feltétele az ellenőrzés fokozása és a kiskapuk lezárása. Bíró Ferenc Nagy érdeklődés mellett tartották meg hétfőn Vancouverben, az Expo ’86 közlekedési világkiállításon a magyar nemzeti napot. A nemzeti nap eseményein a kormány képviseletében részt vett Veress Péter külkereskedelmi miniszter. Jelen volt a nemzeti napon Nagy Lajos, hazánk kanadai nagykövete, Rejtő László nagykövetségi tanácsos, a magyar külkereskedelmi képviselet vezetője. A magyar vendégeket Patrick Reid nagykövet, az Expo ’86 kormánybiztosa köszöntötte. Egyebek között aláhúzta, hogy Kanada területén száz év óta élnek és dolgoznak becsülettel magyar származású lakosok, akik maguk is hozzájárultak a két ország kapcsolatainak kialakításához és elmélyítéséhez. Robert Layton, a szövetségi kormány bányaügyi óllamminisztere megállapította, hogy a kanadai—magyar gazdasági kapcsolatok a kölcsönösen előnyös együttműködés modelljét képezik. „Bízunk abban, hogy ezek a kapcsolatok a jövőben tovább mélyülnek és a magunk részéről mindent megteszünk ennek érdekében” — mondotta egyebek között a miniszter. A magyar vendégeket Brit Columbia tartományi kormánya nevében meleg szeretettel köszöntötte Garde Gordon, a tartományi kormány tagja. Veress Péter az üdvözleteket megköszönve rámutatott: hazánk őszinte rokonszenvet tanúsít Kanada iránt, a két ország közötti kapcsolatok folyamatosan bővülnek, nemcsak gazdasági, hanem kulturális és tudományos téren, a turizmus területén és más területeken is. „Biztosíthatom önöket, hogy mi is mindent megteszünk azért, hogy ez így maradjon a jövőben is” — jelentette ki. A magyar külkereskedelmi miniszter rámutatott: a van- couveri világkiállítás látogatói megismerkedhetnek a magyar mérnökök, munkások munkájának múltbeli és mai eredményeivel a közlekedés terén. Méltatta azt, hogy ma már Kanadában is közlekednek olyan városi autóbuszok, amelyek magyar— kanadai kooperációban jöttek létre. A kiállítás kormánybiztosa, Patrick Reid nagykövet ebédet adott Veress Péter tiszteletére. A magyar vendégek megtekintették a kiállítás több pavilonját, mindenekelőtt a vendéglátó ország, Kanada, továbbá a kiállítás házigazdája, Brit Columbia, valamint Ontario és Alberta tartomány pavilonját. Ugyancsak felkeresték a Szovjetunió kiállítását is. Dr. Körösvölgyi László, a magyar kiállítás kormánybiztosa hétfőn este fogadást adott a magyar nemzeti nap alkalmából. A megjelent vendégek megtekintették a magyar pavilon kiállítását. Hazánk bemutatója nagy népszerűségnek örvend — az Expo ’86 több mint hárommillió látogatója közül eddig mintegy félmillióan keresték fel és tekintették meg a kiállított tárgyakat, egyebek között a Kanadában közlekedő csuklós autóbuszt, a magyar ipar által gyártott járműalkatrészeket, a járműveket s a magyar közlekedés múltját idéző maketteket, táblákat, amelyek jól mutatják be azt a hatalmas utat, amelyet a magyar járműipar tett meg az elmúlt évtizedben. A PEST-BUDAI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT szerződéses vállalkozásba adja versenytárgyalás útján a következő üzleteit: Egész évben üzemelő kereskedelmi egységek: 603. sz. ABC, Fényeske étterem II. oszt. Balatonföldvár, Budapesti u. 70—72. 702. sz. Omnia presszó II. oszt. Boglárlelle, Ady Endre u. 6. Szezonális (6 hónapnál rövidebb ideig üzemelő) vendéglátó egységek: 705. sz. Vadóc bisztró III. oszt. Balatonföldvár, Spur István u. 25. A pályázatokat 1986. június 10-ig kell benyújtani a vállalat központjában, Budapest 1250, Fortuna u. 4. A versenytárgyalást 1986. június 17-én 15 órakor tartjuk a Fortuna üzletházban, Budapest I., Hess András tér 4. A pályázati feltételeket az érdeklődők 1986. május 26- tól vehetik át a vállalat központjában, a szerződéses üzletek osztályán. Ugyanott részletes felvilágosítást is kaphatnak. (2470/b) HÍREK Június A Nap 4,50 órakor kél és 20.35 órakor nyugszik; \ Hold 3.04 órakor kél és 17.44 órakor nyugszik. Szerda Bulcsú Á várható időjárás: Marad a hűvös idő. Szerdán gyakran erősen megnövekszik a felhőzet és szórványosan eső, zápor valószínű. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati, északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 16 és 21 fok között várható. TÁVIRAT X FIÚKNAK Az ügyeletes telefonja tegnap reggel korán csörgött. A K1SOSZ dolgozói nevében Kékiné Kisgyörgy Éva érdeklődött: hol tudhatná meg a magyar futballválogatott címét. Baljósnak éreztem a hangját. Vajon mit akarnak üzenni a fiúknak? A hétfő esti meccs után ugyanis aligha tudtam volna megfogalmazni táviratba illő szöveget. Ám a kaposvári K1SOSZ szurkolói másképp gondolkodtak. Száztíz forint hatvan fillérért röpítették kívánságukat Mexikóba: — Ne adjátok föl! Elismerésre méltó gesztus a kaposvári focirajongók— Két kötettel is szerepel az ünnepi könyvhéten Ta- káts Gyula József Attila-dí- jas költő, a megyei könyvtár által újranyomtatott Vízitükör című füzetét és válogatott verseinek gyűjteményét csütörtökön délben dedikálja a költő Kaposváron, a József Attila könyvesboltban. Varosszépítés Ezután negyedévenként megjelenik a kaposvári városszépítő egyesület tájékoztatója — olvastuk az egyesület első kiadványában. A megyeszékhely múltját, jelenét és jövőjét bemutató Városszépítés című kiadvány fórumot kíván teremteni azoknak, akik gonddal ápolják a hagyományokat és javaslataikkal hozzá kívánnak járulni a város megújhodásához. — Kiállítás nyílt a kaposvári Compur fotóklub tagjának, Balogh Lászlónak szennai fényképeiből tegnap a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola kollégiumának kis- galériájában. A tárlat három hétig lesz nyitva. — Békenagygyűlést rendez a KISZ megyei és városi bizottsága pénteken délután 5 órakor Kaposváron, a Kilián György Városi Művelődési Közponban. 17.40 órától 18 óráig a Táncsics diák- színpad ad műsort, majd este 22 óráig diszkó lesz. A rendezők minden fiatalt várnak a rendezvényre. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 332 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 96 Trabant Lim. (Bp.) 3340 Trabant Lim. (Debr.) 2 697 Trabant Lim. (Győr) 2 453 Trabant Combi (Bp.) 14 406 Trabant Combi (Győr) 6 731 Wartburg Stand. (Bp.) 34 Wartburg Standrad (Debr.) 138 Wartburg Standard (Győr) 235 Wartburg Spec. (Bp.) 27 508 Wartburg Spec. (Győr) 666 Wartburg Spec. tt. (Bp.) 5 981 Wartburg Tour. (Bp.) 275 Wartburg Tour. (Győr) 121 Wartburg Tour. (Debr.) 268 Skoda 105 S (Bp.) 10 674 Skoda 105 S (Debr.) 8 470 Skoda 105 S (Győr) 8 468 Skoda 120 L (Bp.) 21 311 Skoda 120 L (Debr.) 12 092 Skoda 120 L (Győr) 15 271 Skoda 120 GLS (Bp.) 1 441 Lada 1200 (Bp.) 41 513 Lada 1200 (Debr.) 26 883 Lada 1200 (Győr) 14 396 Lada 1300 S (Bp.) 16 849 Lada 1300 S (Debr.) 13 196 Lada 1300 S (Győr) 5 612 Lada 1500 (Bp.) 14 753 Lada 1500 (Debr.) 10 934 Lada 1500 (Győr) 4 820 Lada Combi (Bp.) 7 359 Lada Combi (Debr.) 3 974 Moszkvics (Bp.) 14 093 Polski Fiat 126 P (Bp.) 26 874 Polski Fiat 126 P (Győr) 9 570 FSO (Polski Fiat) 1500 — 5 410 Dacia Lim. (Bp.) 38 546 Dacia Lim. (Debr.) 23 314 Dacia Combi (Bp.) 227 Dacia Combi (Debr.) 183 Dacia Combi (Győr) 222 Zastava (Bp.) 12 928 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 $ Tizenöt éve halt meg Lukács György (1885—1971) kétszeres Kossuth- díjas filozófus, esztéta, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Első cikkeit még gimnazista korában adta közre folyóiratokban, s 1906-ban Kolozsváron szerzett jogi doktorátust. Számos kritikát és esszét írt, melyek nagy része a Nyugatban látott napvilágot. Érdeklődését a fennálló rend etikai elutasítása mindinkább a marxizmus felé fordította, s 1918 decemberében belépett a Kommunisták Magyarországi Partjába. 1919 februárjától a Vörös Cjság egyik szerkesztője, a Tanácsköztársaság kikiáltásakor közoktatásügyi népbiztos-helyettes, majd júniustól népbiztos. A Tanács- köztársaság megdöntése után a letartóztatás közvetlenül fenyegető veszélye elől sikerült Bécsbe menekülnie, ahol tagja lett a párt ideiglenes központi bizottságának. Később a Szovjetunióban élt és alkotott. A felszabadulás után hazatért és sokat tett azért, hogy a magyar értelmiség megismerkedjék a marxizmus eszméivel. Politikai tevékenységében követett el hibákat, de elvhűségéhez nem férhetett kétség. Elméleti tevékenysége egyébként nemzetközileg is ismertté tette nevét. Halála után a Kerepesi temető munkásmozgalmi panteonjában temették el. — öt este vendégszerepei a kaposvári Csiky Gergely Színház ebben a hónapban a Budai Parkszínpadon. A társulat a Tóm Jones című David Rogers-színművel utazik a fővárosba. — A Nagyatádi Konzervgyárban 73 újítás hasznosítására került sor az elmúlt évben, amely 2 millió forint megtakarítást eredményezett az üzemnek. Az újítók között 229 ezer forintot osztottak szét. — Nyári napközis tábort szervez a marcali helyőrségi művelődési otthon a hat-ti- zennégy éves tanulóknak, akik hamarosan megkezdik a vakációt. A gazdag programból: szabadtéri játékok, filmvetítés, strandolás jó idő esetén, mesemondó verseny, asztalitenisz-bajnokság. Június 6-ig várják az érdeklődőik jelentkezését. — Feloldják a pontytiial- mat péntektől a Desedán. Az intéző bizottság döntése szerint június 6-tól ez a hal’is horgászható. A Desedán a horgászat egyébként hajnali 4 órától este 10 óráig van engedélyezve. A rendelkezés értelmében péntektől a 67-es úttól északra elterülő részen is megszűnik a tilalom. — Famintás, mennyezetburkoló kazetták kaphatók illetve megrendelhetők rövid határidővel. Cím: PLASZTIDOM Boglárlelle, Berzsenyi u. 8. (8832) — Árverés útján eladó a Ka posvár 48-as ifjúság útja 66. IV 2. sz. 48 m'ies szövetkezeti la kás. lakottan 288 000 Ft-ért. Meg tekinthető június 5-én egész nap Az árverés időpontja június 6 án de. 9 órakor Kaposvár, Me gyei Bíróság fszt. 23. ajtó. (82645)