Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-24 / 147. szám

1986. június 24., kedd Somogyi Néplap 5 ,r- * Es a művészet? Legalább tíz esztendeje, hogy a világ- s a népgazda­ság helyzetével kapcsolat-' ban szinte napra kész isme­retekkel vagyunk kénytele­nek fői vér tekezni. S ez rendjén van, sőt még töb­bet kellene tanulnunk, fő­leg pedig a gyakorlatban megvalósítanunk, hogy a romlás folyamatait megál­lítsuk, s a talpon maradás — bármily tiszteletre méltó — eredményén túl a gazda­sági gyarapodás jeleit ta­pasztalhassuk végre. Nemrég egy gazdaságpoli­tikai tájékoztatón az előadó nagy hangsúllyal beszélt munkakultúránk fogyaté­kosságairól mint elmaradott­ságunk nem lényegtelen okáról. Ezt követően kér­dések. vélemények hangzot­tak el, s az egyik hozzászóló azt mondta: ördögi körben vagyunk, csapdahelyzetben, hiszen fejtett munkakultúra csakis az általános kultú- náltság alapjain képzelhető el, márpedig napjainkban itt, nálunk a (közművelődés, a kultúra, a művészet pozí­ciói legjobb esetben is egy korábbi szinten rekedtek meg; fejlődésről nem igen beszélhetünk. Ezzel a megállapítással aztán az előadó is egyetér­tett (miközben, jellemző módon, a rendezvényen részvevők közül mind töb­ben szedelőzködni kezdtek, útnak eredtek), hangoztatva, hogy a kulturális beruházás, anyagi ráfordítás az ő meg­ítélése szerint is létkérdés: olyan költség, amelynek köz­vetlen megtérülését, forint­ban kifejezhető hasznát nem lehet ugyan fölmérni, de amely nélkül nem képzelhe; tő el jól működő társada­lom. legkevésbé pedig szo­cialista társadalom. Az ilyen típusú, azonnali nyereséggel, nem kecsegtető, de józan megfontolás szerint nélkü­lözhetetlen anyagi áldozatot sajátos, külön elszámolási rendszerben keltene elköny­velnünk. Ám ettől még messze vagyunk. Miközben — helyesen — a takarékosság, gazdaságos­sági, nyereségesség követel­ményei a közművelődésben, a kultúrában, a művészetben is megfogalmazódnak az irányítás részéről, s maguk az érintettek is egyre többet tesznek az ésszerűbb, fele- lősebb gazdálkodás érdeké­ben, nemegyszer adódnak arány tévesztések, torzulá­sok. Amikor a művelődési ház az öntevékeny művészeti csoportok költségeit „faragja te” drasztikusan vagy az értékes kultúrát terjesztő rendezvényekét. S nézzünk szét a művészeti vállalkozá­sok területén! A korábban kárhoztatott hakni b rigádok újabban mint vállalkozók járnak nagyobb mellény- nyel; színházszerű csoporto­sulások „igazolják" a gics- cset, a művészet alattit, az ízléstelent mint „korunk művészetét”. Ráadásul jó drágán. S akinek van pénze megfizetni az efféle szolgál­tatásokat, nemegyszer azzal a megnyugtató érzéssel tá­vozik a kultúra alkalmi templomaiból, hogy a látot- tak-haliottak őt igazol ják. ö a norma... Nehéz (gazdasági helyzet­ben a művészetre költött milliók sokak szemében pa­zarlásnak látszanak. Pedig érdemes meggondolni: le- het-e, szabad-e „szénszüne­tet” hirdetni a művészeti al­kotótevékenységre vonatko­zólag? Nem károsodnék-e ily módon a társadalom? Hiszen az el nem készült műalkotásokkal valameny- nyien szegényebbekké vá­lunk, mert azok rólunk, múl­tunkról, jelenünkről, jöven­dőbeli esélyeinkről szóltak volna. Szerencsére azonban végletes visszaszorításról nem beszélhetünk. De két művészeti águnkat — épp két olyat, amely a legna­gyobb tömegékkel érintkezik — komoly veszedelem fe­nyeget. Az egyik ilyen „hát­rányos helyzetű” ág a film­gyártás, amely máris — kénytelen -kelletlen — csök­kentette a darabszámot, a fekete-fehér filmszalagon el­készített művek jelzik egyre gyakrabban a gazdasági ne­hézségeket. Ráadásul a ma­gyar nemzeti filmgyártás, filmművészet egy sor alkotói gonddal is küszködik: nagy mértékű nemzedékváltás zajlik, stiláris útkeresések válnak jellegzetessé, kevés a meggyőző teljesítmény. S nem is lehet másként! Kép­telenség volna csupa remek­művek gyártására beren­dezkedni; jó munkák csak bizonyos számú mezőnyből emelkedhetnek ki. Bonyo­lultabb a társadalmi valóság is, nem csoda; hogy ábrázo­lása nagy próbatétel a mű­vész számára, akit az alko­tás megritkult lehetőségei egyébként is nyomasztanak. Ám ha a kevéssé sikerült művek láttán még jobban megvonjuk a bizalmat fil­meseinktől, a helyzet tovább romlik; ez is egy ördögi kör mechanizmusa. Gond van mostanában a köztéri szobrászattal is, amelynek anyagi szükséglete leginkább a filméhez hason­lítható. Pedig az utóbbi év­tizedekben rendkívül látvá­nyos eredmények születtek; szinte átformálódtak az or­szág közterei, kis települé­seiktől a legnagyobbakig.- Egy konszerűbb ízlés, vizuá­lis eszmény tört utat, s ma már egyre ritkább az értet­lenkedés agy-egy új, szokat­lan, nem a fotognaifikus föl- ,ismerhetőség, hanem gondo­lat- és érzelamkeltés szán­dékával készített szobor kö­rül. Természetes környeze­tünkké kezd válni a tér­plasztika. Ne«, ez az örven­detes folyamat szakad mag, ha az anyagi támogatás for­rásai elapadnak... Mindezek a nehézségek a művészeti életben, a művé­szek közérzetében is tükrö­ződnek. S talán már a tár­sadalom egésze is kezdi ész­revenni a művész létformá­val, a kereseti lehetőségek­kel stb. kapcsolatos legen­dák, hiedelmek elévülését. (Korábban sem voltak ezek annyira indokoltak, ahogyan a közvélemény tartotta.) A gazdaság- és vállalkozásköz­pontú gondolkodás legújab­ban oly módon jelentkezik az alkotóművészek körében, hogy a legjavákat tömörítő szövetségek jellegét akarja megváltoztatni. Alakítsunk egyesületeket, módot ad rá a törvény — vélik néme­lyek. Biz az egyesületesdi föl- aprózódáshoz vezethet, a klikfcesedés folyamatát se­gítheti. Pedig a Politikai Bi­zottság korábbi állásfoglalá­sai félreérthetetlenül jelzik a művészeti szövetségek kor­szerűsödésének időről időre adódó lehetőségeit. Például a kulturális kormányzattal való partneri együttműködés terén. Helyes, hogy a politikai vezetés már jó ideje nem túlozza el a művészet társa­dalmi szerepét, nem avatko­zik bele az alkotás ügyeibe, de a művészeknek .sem .cél­szerű — agy vélt független­ség, nagyabb mozgástér ha­mis igézetében — a szüksé­gesnél messzebbre távolodni a politika szférájától. Agyon- politrzálás és politikafelietti- ség szélsőségei között igenis van hasznos középút: ame­lyen azok járnak, akik a szo­cialista művész, az elkötele­zett művész megjelölést nem sértésnek, hanem megtisztel­tetésnek veszik. / Kőháti Zsolt Az alkotótelep első vendége Dolgozik a nagyatádi szobrász-alkotótelep idei első vendé­ge, Kim Sungil. A fiatal japán szobrászművész most jár először hazánkban. A nyár végére egy csaknem kétméteres ülő női figurát fog megmintázni; ennek egyelőre kicsinyí­tett másán dolgozik a műhelyben ________TV-NÉZŐ N yár, nyár, nyár A- hőséget nem sikerült enyhítenie a televíziónak sem, s a labdarúgás csak fokozta hevünket. Arra gon­doltam már, hogy előveszem a családi fényképalbumból a téli felvételeket — hátha hű­sítenek. A Televízió is rájött erre a trükkre: folytatta a kettesen A tavalyi jobb volt! című szilveszteri tur­mixot. Kóstolgattam, de nem találtam már benne a szilveszteri zamatot. Le­het, hogy a szilveszteri ösz- szeállítás nem is szilveszte­ri? Néhány humoros jelene­tet azonban jó volt újra nézni, hallgatni. És rájöt­tem^ Bodrogi szinte vala­mennyi szilveszteri produk­cióban benne van, illetve volt. Számomra azonban za­varólag hatott a házi int- rikus közbeiktatása, Selmeczi Tibornak, mintha nem lett volna humora. Azt nem is lehet sejteni, hogy a labdarúgó-vb-ről hány bőrt húznak le. A ma­gyarok szereplése nem kel­tett közmegelégedést, de fö­lösleges vele ennyit foglal­kozni. A népszerű Parabolá­ban Árkus József is a vb-n csemegézett; műsorából — akárcsak a futballból — már volt jobb is. Fáradtnak éreztem a va­kációra induló Szeszélyes évszakok című műsort is. Mintha mindent kiadtak volna már magukból humo­ristáink — hogy minél köny- nyebbnek érezzék magukat a nyáron. A szórakoztató magazin hűvösen hagyott, de nem tudtam nevetés nélkül kezembe venni a múlt heti rádió- és televi- zióújságot, amelyben — kék mezőben — ez volt írva, hogy „ha a magyar csa­pat játszik” ... Nem kellett volna elárulni, hogy a ma­gyar nyomda ilyen hosszú határidővel dolgozik! No, meg azt sem, hogy ilyen op­timisták vagyunk... Biztos pont volt azonban a hét műsorában a Földi űrutazás. És aki szerette Bacsó Péter Ki beszél itt szerelemről? című filmjét, annak ismét módjában volt megtekinteni a tévében Tar­ján Gyöngyi és Gálffy Lász­ló szerelmi kettősét. Horányi Barna TÉRKÉPEK VAKOKNAK A világtalan emberek tá­jékozódásának ségítésére több éve készítenek térké­peket a néphadsereg térké­pészeti intézetében. Az Európa-atlasz után Buda­pest tizenhárom aluljáró­jának térképei kerültek a vakok kezébe majd a fővá­rosi „mappa”; az idén ta­vasztól pedig már Magyar- ország vasúti térképe is se­gítséget nyújt az utazáshoz. Áz új tanév munkarendje A Művelődési Minisztéri­um közzétette a következő, az 1986—87-es tanév mun­karendjére vonatkozó in­tézkedését, amelyben az alap- és középfokú nevelé­si-oktatási intézményekben, továbbá a zeneiskolákban szabályozza az oktatómunka rendjét. Az általános iskolában és a középfokú oktatási intéz­mények nappali tagozatán a tanév szeptember 1-jén az első tanítási nappal kezdő­dik. A dolgozók általános- és középiskoláiban az első és utolsó tanítási napot az igazgató állapítja meg. A zeneiskolákban - szeptember első hetében kezdődik és jú­nius második hetében vég­ződik a tanév. Folyik a felvételi vizs­ga a tanító­képző főisko­lán. Nehéz hét előtt áll­nak a vizs­gáztatásban megedződött oktatók: csaknem ezer je­lentkezőt kell meghallgat­niuk majd dönteniük kell arról, hogy kik lesznek szeptembertől elsőévesek, öt napig tizennégy vizsgabi­zottság mérlegel. A hét ele­jén a nappalira, a hét má­sodik felétől a levelező ta­gozatra jelentkezők szóbe- liznek. A felvételi tárgy a magyar és a történelem vagy a matematika. Úgy látszik, a humán tárgyakat köny- nyebb megtanulni: a törté­nelem vezet — a matemati­kával szemben — a válasz­tott felvételi tárgyak kö­zött. Tizenkilencen választot­Az első félév 1987. január 31-ig tart. Az iskolák 1987. február 6-<ig értesítik a szü­lőket, a diákok első félévi munkájának eredményéről. Az utolsó tanítási nap az általános iskolákban 1987. június 12-e, a középfokú is­kolákban június 5-e. Az érettségizők május 8-án mennek utoljára iskolába. A téli szünet első napja de­cember 20-a, az utolsó nap­ja 1987. január 4-e. A ta­vaszi szünet április 4-től áp­rilis 12-ig tart. Az érettségi írásbeli vizs­gák a középiskolák nappali tagozatán 1987. május 11- én, a nemzetiségi gimnázi­umokban május 8-án, az esti és levelező tagozatokon pe­dig május 25-én kezdődnek. A közös írásbeli érettségi ták a pedagógiát. Természe­tesen aki az írásbelim nem érte el a minimális öt pon­tot az nem szóbelizhet. A következő tanévtől bővül a választható szakkollégiumok száma is: a magyarral és a kör ny ezetis mérettel. Az idén lényegesen töb­ben jelentkeztek a főiskolá­ra mint a múlt évben. Ér­demes volna megvizsgálni: a fokozódó érdeklődés a peda­góguspálya presztízsének nö­vekedését jetemiti-e ez, vagy csak a nagyobb felvételi esé­lyeket tükrözi. Még nem ké­szült el a statisztika de tudjuk, hogy az idén a ta­nítóképző főiskolára jelent­kezők nagyobb, része az elő­ző években már valahol fel­vételizett. Kevesebben van­nak tehát, akik első nekiru­gaszkodásra a tanítóképzőt választják. Az is új, hogy a most felvételi vizsgát május 13- tól kell tartani. Az intézkedés szerint az idei tanévhez hasonlóan a nevelőtestület dönt további, legföljebb 14 tanitás nélküli munkanap felhasználásáról, figyelembe véve a helyi kö­rülményeket, a szülők véle­ményé);. Ekeket a napokat nem tanórai tevékenységre, például ifjúsági napra, hon­védelmi napra, versenyre, kirándulásra lehet fordítani. A rendelkezés kimondja, hogy a szülőket is érintő is­kolai programokat — pél­dául a tanévnyitót és a tan­évzáró ünnepélyt, a balla­gást, a szülői értekezlete­ket — csak az általános munkaidőn kívüli időpont­ban lehet szervezni. felvételizők között most va­lamivel több a fiú, mint a korábbi évekbe", volt. A fel­vételhez azonban ez a tény kevés. S ha többet vesznek is fel, mint eddig, a férfi pedagógusok hiánya — fő­leg a tanítóké — még jó ideig gondot okoz. Az első nap tapasztalata, ■hogy a felvételizők néha •bosszantóan „feledékenyek”,. s ez nehezíti a vizsgáztatók •munkáját. E! fordult, hogy a jelölt elfelejtette elhozni az érettségi bizonyítványát. Az is megtörtént azonban, hogy a középiskola „felejtet­te el” megküldeni a főisko­lának a magyar érettségi dolgozatot... A felvételi vizsgák első napján még csak az a bi­zonyos, hogy a bizottság jú­lius 15-én ül össze. Ezt kö­vetően értesítenek minden jelentkezőt az eredményről'. Márquez­regény Chiléről Nagy tetszéssel fogadták Kubában Gabriel Garda Márquez Nobel-díjas kolum­biai író legújabb regényét, amelyet az elmúlt hetekben folytatásokban közölt a Ju- ventud Rebelde című kubai napilap. A riportkönyv Miguel Lit- tin száműzetésben élő chilei filmrendezőről szól. Littin egyike annak az 5000 — kü­lön listán számon tartott — chilei száműzöttnek, akinek hazatéréséhez semmilyen körülmények között sem já­rul hozzá a Pinooh et-rezsim. A filmrendező tavaly mégis hat. hetet töltött hazájában. Megváltoztatott külseje, más öltözködése és beszédstílusa, hamis okmányai senkinek sem keltették föl a figyel­mét. Vele egyidejűleg három európai mozistáb »érkezett Chilébe, s Littin irányításá­val — illegalitásban működő szervezetek segítségével — több ezer méternyi filmet vettek föl a diktatúra min­dennapjairól. A filmanyag­ból négyrészes tv-sorozat és kétórás mozifilm készült, melyei a napokban kezdenek vetíteni a világ több orszá­gában. Gabriel Garda Márquezt megfogta Littin rendkívüli története. Több napig me- séltette chilei tartózkodásá­ról, s az így készült 18 órás magnófelvétel alapján írta meg a regényt. Számos ne­vet és helyszínt megváltoz­tatott az író a továbbra is Chilében élő szereplők vé­delmében. A regény hőse, Miguel Lit- tin első személyiben mondja el a valóban mesébe illő történetet, egyebek között azt, hogy 1985-ben filmezett a Moneda-palotában, Pi­nochet tábornok közvetlen közelében. TÖBB FIÚ JELENTKEZETT TANÍTÓNAK _______________________ M egkezdődött a szóbeli felvételi Tudósítónktól 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom