Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-14 / 139. szám

8 Somogyi Néplap 1986. június 14., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS A SZÍN Az V. országos alkalmazottgrafikai biennálé Békéscsabán Pap Gábor TAVASZI DAL Egyre hull a tavaszi hó nyárfa teríti elém, felhőtlen nap fejem felett, színek hasítnak belém: ágaskodnak piros tulipánok a tömött akácfürt tapsra hajol ringva elszállnak a (részeg méhek kosárkáikban virágporhalom; ágas gyertyák gesztenyefaágon tavasz-majálison elégnek — fellobbannak dús, fehér fénnyel poraikból új csíra éled ... Nyomulnak már óhatatlanul tarkán fénylő sziromcsillagok ... — Stafétáznak tág ereimben akác-, jázmin-, bodzaillatok. J Egy fiatal lengyel műfordító vallomása Költészetünk lengyelországi fogadtatása A magyar kulturális élet országos terítés­ben leginkább ará­nyosan jelentkező rendezvé­nyei a képző- ás iparművé­szeti,, műfájii-éigazatd kiállí­tások. Ennék a helyzetnek a kialakulását réseiben a mű- veltódspólitdika nagyon is helyeselhető ez irányú cél­kitűzése, másrészt — és ez is hozzátartozik a képhez —, az országos, átfogó, úgy­nevezett „nemzeti” kiállítá­sok megszűnése, hiánya se­gítette, idézte elő. Így jöt­ték létre — csak példáiként említve — a kisplasztika, kerámia (Pécs), a festészet (Szeged), a girlafika (Mis­kolc) sfh. országos bienná- léi. E törekvések keretében igen szerencsés döntésként került az aillkalimaizottgraifii- kal báennóflé Békéscsabára. A rendezőik (a Magyar Kélpző- éls Iparművészek Szövetsége, a Munkácsy mú­zeum) a hiennállé első soro­zatában az alkalimaizottgirB- filkad műfajokat vonultatták föl. Elgymóst követték 1978- tól a plláká't, a könyv, a cso­magolás (embléma) művészet kiállításai. Ezután legutóbb //-'/ />/•. S zürke Elemér hazafelé tartott a hivatalból. Űtközben bevásárolt, és elköltötte szokásos napi ötven forintját. Többre nem futotta.. Takarékoskodott. Évékkel ezelőtt elhatároz­ta, hogy minden fizetésikor félretesz ezer forintot bal­lisztikus atomrakétára. En­nék ellenére lenézték a munkahelyén. Még a hiva- talsegiéld is vegyi fegyverek­kel a szatyraiban járt dol­gozni, a portás lángszóróval tartotta távol az ügyféleket, a főnöke pedig a napókbain vásárolt egy naprendsizer- e’Jhárító műholdat. Gyötrődve vonszolta ma­gát, és úgy döntött: minde­nét pénzzé teszi, csakhogy tekintélyt szerezzen magá­nak. Két fiatalember lépett ki az egyik kapualjból,. Apró, fényes szögekkel kivert bőr- zakót, bőmnadrágot viseltek. Körülnéztek a fényárban úszó utcáin, szemügyre vet­ték az embereiket, tekinte­tük megakadt Szürke Ele­méren, és odaléptek hozzá. Egyikük bal kezével megra­gadta a szánté magába ráa­kadt férfi gallérját, jobbjá­vá! pedig iszonyatos erővel gyomron válgta. Szürke Elemér ienoigyatt az aszfaltra,. Hosszú másodpercekig fe­küdt mozdulatlanul, majd lélegzése fokozatosan vissza­tért, és görcsös fájdalommal az arcán feltápászkodott. Kétségbeesett tekintetét a járókelőkre függesztette, aikilk tisztes távólíbóL szem­lélték az eseményeket. Egyik kezét a gyomrára szorította, a másikkal pedig megpró­bált kapaszkodni valamibe, de asak az üres levegőt manküliásizta. Két-hálrom bi­a betűt központba helyező tártat nyílt, majd ez éviben a szín vált a kiállítás szer­vező gond,állatává. Ez tantali- mlMag azt jelentette, hogy miután a szín minden mű­vészeti áígharn jelen van, a kiállítás az alikalmaaottgna- filkla, egész területét felvál­lalta, és abból válogatott. A társadalmi mecenatúra kellő fligyeiemimel adomá­nyozta díjait: Máté István (M űvelődési Minisztérium), Orosz István (Békés Megye Tanácsa), ifj. Felsmann Ta­más (Békéscsaba Tanácsa), Tasnádi László (Művészeti Alap), Schmlal Károly (Kép­ző- és Iparművészeti Lek­torátus), Khell Csörsz (Rek­lámszövetség), Kiss István (Szakszervezetek Békés Me­gyei Tanácsa), Duczki Krisz- tof (Magyar Hirdető). Az alkailmazotttgrafilkával gya­korlati kapcsolatiban álló testület, a Mlaigyar Kereske­delmi Kamara díját Zaho- rán Mária kapta.. A plr.os-fehér-zööd szín egyébként többször is elő­fordul a kiállított plakáto­kon — ez külföldre szóló kereskedelmi és idegenfor­galmi propagandánk kereté­ben teljesen érthető és in­dokolt. Antal Pál stilizált vúiráigokinátt alkalmazza, Ke- rényi János pedig mezőgaz­dasági termék (iizsóp) cso­magolásánál érvényesíti a fehér állápon zöld, piros nö­vények együttesét. Molnár Kálmán a kairói magyar zonytailan lépést tett előre, aztán meg tán torodott, és visszazuhant a f öldre. Ekkor a másik fiatalem­ber hegyes orrú cipőjével fejbe rúgta. Szürke Elemér elveszítet­te az eszméletét. A járókelőik éközben a száguldó autók közt csönd­ben átmenték a túloldalra'. Csak Szürke Elemér ma­radt a helyén, s vérrel ke­vert nyál buggyant elő szá­ja szögletéből. Meg a kiét bőnzakósi, akik cigarettára gyújtottak és hátúikat ké­nyelmesen nekiitámasztották egy hirdetőoszlopnák, . elta­karva a feliratot: „Segítsük egymást!” A Lenin körútnak ezen az oldalad megszűnt az élet. Hangos dörrenéssel lezuhan­ták az űztetek redőnyei, csattan,va csukódtak a há­zak ,hatalmas kapui, küllcs fordult a zárakban, az ab­lakok pedig s,zég\ v,lösen függönyt húztak az arcuk elé. Még a magasban szálló repülőgépek pilótái is enge­délyt kérték az irányító to­ronytól, hogy inkább az Izabella utca fölötti légi fo­lyosót használhassák. Szürke Elemér szájából vékonyan csordogált a vér, lassan tócsáivá terebélyese­dett, és éláztatta a zsebéből kihullt vadonatúj ezerforin- tosf. A túloldalon összezsúfoló­dott több tucat ember az öklét rázta, ás rendőrért ki­áltott. Hangjukat azonban napok plakátjánál amabesz- kes szallagfoinat áltál emeld ki nemzeti színeinket. Pince­helyi Sándor 18 magyar művész kiállításához készí­tett plakátot. A színek csorduló bősége érvényesül erőteljes hatás­ban SO-KY zománekiállítás pQalkáltjáin. A felsorolás ter­mészetesen folytatható, a kiálí'báS élményadóan színes és gazdáig. Ezt a színessé- get, változatosságot szelle­mes műfaji keveréssel jól érvényesítette Rideg Gábor avatott rendezése. A kiállí­tás rendezői felkeltették a szakmabeliek és a rendsze­res táílatlátogatók kíváncsi­ságéit a jövőt illetően is: elnyomta a két fiatalember teret s időt betöltő sátáni kacagása. A bőnruhásék eldobták a csikket, levetkőztették idő­közben maigához tért áldo­zatukat, és a véres ruhada­rabokat felakasztották a buszmegállót jelző táblára. Ezután térdre kényszerítet­ték, a szemközti járda felé fordították, és imára kul­csol tatták a kezét. A másik oldalon össizete- nelődött emberek soraiban élénk mozgolódás kezdődött. Volt, aki elájult, mások is­tenhez fohászkodtak, megint mások a „HOL itt a Törvény, és hol itt az Igazság?” mon­datot ismételgették. Egy ki­sebb csoport kivált a tömeg­ből, és kárörvendiően muta­tott a szemközti oldalira,. A gépjárművek forgalma mindkét irányból zavartalan volt, sőt még fel is gyorsult, ha az autók a vértócsában fekvő Szürke Elemér köze­lébe éritek. A lámpák is sza­bályos időközökben váltat­ták sárgáira, pirosra, piros- sárgára és zöldire. A két fiatalember egy ideig bámulta az elázott bankjegyet, majd megtöröl­ték izzfedt homlokukat, és lassú léptekkel beforduiWaik az első mellékutcáiba. A szemtanúk meLléfoőJ megkönnyebbült sóhaj sza­kadt föl. Odamentek a zeb­ráihoz, megvárták, míg zöld­re válllt a lámpa, és átsiiet- tek a túloldalra. merre haladnak tovább a hatodik és az azt követő tárlatok? A szín után a vo­nal, a forma, a szerkezet következik, vagy visszatér­nek újra a kezdeti műfaji válogatáshoz? Megtudják a táirlaitláitoga'tók az esedékes legközelebbi Mannáién — két év múllva. Kinyitottak az üzletek, fel­tárultak a kapuk, és a szé­lesre tálrt ablakokon keresz­tül vidám', pattogó muzsika áradt szerteszét. Valaki elment telefonálni, s előkerült agy pokróc is, hagy betakarja a földön fekvő mezítelen testet. Az emberék tovább akártak in­dulni, de hirtelen földbe gyökerezett a lábük. Valap- mi furcsa erő vonzotta őket mágnesként egymáshoz. Ismét összeteréliődtek. S ekkor rémült kiáltás tört elő a torkuktól. N éhány fiatalember köze­ledett feléjük. öltözékük apró, fényes szögekkel ki­vert bőrruha volt. Megra­gadtok egy-egy szemtanút, iszonyatos erővel gyomron vágtáik, majd hegyes orrú cipőjükkél fejbe rúgták. A megtámadottak arcukat ke­zükbe temetve védekeztek. Az üzletek redőnyei han­gos robajjal ismét lezuhan­ták, a háizák hatalmas ka­pui dőngve bevágódtok, az ablakok pedig kétségbeeset­ten újra függönyt rántottak arcúk elé. A gépjárművek forgalma a köZléked ésrendészet gyors, hatékony intézkedésének kö­szönhetően terelő utakon kí­gyózott tovább. Csak a lámpák működtek továbbra is zavartalanul : sáirga majd piros, piros-sár­ga és zöld. szemtanúk rettenetes fájdálommál arcúkon fel tápászk od tok, és döbbenten néztek egymásra. Tekintetükben hdtetlenkedós és őrület bujkált. A fiatalemberek megtöröl­ték izzadt homlokukat, és lassú léptekkel eltűnteik az első mellékutcában. Hogyan fogadják a ma­gyar költészetet Lengyelor­szágban? Az e kérdésire adandó váltasz, bevallom, több szempontból) is suta helyzetbe hoz. Azért érkez­tem Magyarországra, hogy megkíséreljem elsajátítani — legalábbis bizonyos főkig — a nyelvét. Legárulkodóbb gyümölcseinek formáit, szí­neit — mert nem ily gyü- imölésük-e a versek — nyersfordításokra, szótárra és beleérzőképességemre ha­gyatkozva tízegynéhány év óta igyekszem, bizonyára el­térő eredménnyel, közvetíte­ni a lengyelségnek. Tizenöt évvel ezelőtt any- nyit tudtam a magyar köl­tészetről, amennyit honfi- társaim többsége. Mármint- hqgy Petőfi Sándor magyar költő volt. Amikor annak idején levelet kaptam Ke- rónyi Gráciától, hogy for­dítsak le három verset — (egyet Bornemissza Péter­től, egyet Rt may Jánositól és egyet még valakitől) — az Állami Kiadóvállalat (PIW) gondozásában készü­lő magyar költészeti anto­lógia számába, megfordult a fejemben — szeretném el­felejteni, de nem tudom —, hogy illő dolog-e egy szép­reményű,, fiaital poétának magyar verseket fordítani s vajon e pótszerként ható foglálatasságot nem szenve­di-e meg saját költőd tekin­télyem. A Magyarország iránt érzett rökonszenv, melyhez az a hiú becsvágy is társult, hogy megmuta­tom: tisztességgel megfele­lek a feladatnak, döntött arról, hogy igent mondtam. Amikor az első három vers után további fordítandó művöket kaptam (Áprilyt, Juhász Gyulát, Tóth Árpá­dot, Szabó Lőrinciét), kezde­ti aprítani, , .felső bbrendűsié- gi” érzésem szétporladt, s kezdetét vette a imáig tartó kaland. Az antológia kapcsán ben­nem végbement változás nem mondható kivételes je­lenségnek. A költők és az olvasók körében szellemi divat lett 1975-ben a ma­gyar köflitészettel foglalkoz­ni. A Csapláros István, Ke- rényi Grácia, Andrzej Sdie- roszewski neve által fém­jelzett antológia megjelené­se óta tizenegy év telt el. E tizenegy év múltán a tár­sadalmi tudatban1, vagy hogy óvatosabban fogalmazzak, az irodalom iránt érdeklődő embereik tudatában, úgy ■gondolom, Babits Mihály, Illyés Gyula1, Radnóti Miklós, Pilinsáky János, József At­tila, Ady Endre, Nemes Nagy Á©ies. Nagy László, Weöres Sándor, Juhász Fe­renc, Csoóri Sándor neve már elevenen él. Az első antológiát két újabb követ­te. A modern magyar köl­tészet 13 költője Szezepan Waronowiicz válogatásában 1983-ban jelent meg, a Jós­lás a te idődről című anto­lógia Konrad Suterski vá­logatásában pedig tavaly. A rangot és a betöltött vagy betölthető szerepet il­letően is ugyanez a sorrend. És nemcsák az oly szemé­lyes jellegű szempontok miatt, minthogy az első an­tológiáról — nevemre szó­lóan is — Jairoslaiw Iwasz- kiewicz nyilatkozott elra­gadtatottan, hogy a máso­diknak költői szerkesztője volltam, a hármadifcba pe­dig szintén fordítottam. Az első antológia hét évszázad 70 maigyar költőjének közel 300 versét tartalmazta, a másodikban 13 költő szere­pelt 185 verssel, a harmadik pedig 36 költő 142 versét tette közzé. Már maguk a számjegyek is elárulnak va­lamit e könyvek jellegéről. Hogy az első antológia ki­vételes eseménynek bizo­nyult a lengyel irodadimi életben, az abból fakadt, hogy Magyar,ország költői térképét kirajzolva szinté­zist adott költészetéről. Wo- ranowicz antológiája (Zelik Zoltán kivételével) az első­ből már ismert költőket mutatott be, jellegéből kö­vetkezően tehát az említett téükép kisöbb részét fogta át, de ennék megfelelő na­gyításiban. A Magyarorszá­gon élő Konrad Suitarsfci antológiájában másként ala­kúmnak az arányok: a har­minchat szerző közül csák hat (Csoóri Sándor, Ganai Gábor, Juhász Ferenc, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Pillnsizlky János) szerepelt az előző antológiában, tehát e könyv 30 új nevet tartal­mazott. Reálisan keil gondolkod­nunk. Nehéz elképzelni, hogy ébbten vagy abban az or­szágban isment. De a latin közmondás szerint: a víz­csepp rapes zti meg a szik- latöimböt. Én éppen emiatt tartom a Jóslás a te idődről című verseslkönyvet rendkí­vül fontosnak. A magyar költészet len­gyelországi fogadtatását il­letően azonban azt is le keCil innom, hogy nem min­den mérhető meg szemmel. A fogadtatás nemcsak a ki­nyomtatott és eladott köte­tek szálma, nemcsak meny- nyiség, nemcsak a recen­ziók terjedelme és minősí­tése ailapján ítélhető meg, hanem sokkal inkább azzal a hatással, amit az a 'len­gyel költészetre gyakorol. Ismerik-e a magyar köl­tészetet Lengyelországban? Isimerik-e az angol költésze­tet Lengyelországban ? Isme­rik-,e a lengyel költészetet Lengyelországban? Ne vár­junk csodát! A csepp re- peszti meg a szilklátömiböt. Az a fontos, ho;gy egyre bő­vebben hulljon. Bohdan Zadura AÜAMECZ KÁLMÁN Szemtanúk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom