Somogyi Néplap, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-14 / 139. szám

6 Somogyi Néplap 1986. június 14., szombat AZ IFJÚSÁG ÉLETE Ráuntak az Unióra Klubozunk is, meg nem is Változnak a klubprogramok Gyakran olvashatunk az ifjúsági klubmozgalom válsá­gáról. Mi a helyzet megyénk­ben? Kiss Tiborné, a megyei klubtanács elnöke: — Nálunk a pezsgés és a fellendülés jelei mutatkoz­nak. Ebben a tanácsoknak és a közművelődési intézmé­nyeknek is nagy a szerepük: figyelemmel kísérik és segí­tik e kis közösségek munká­ját. A mozgalom terebélye- sedését mutatja az is, hogy a közelmúltban a megyei klubvezetők tanácskozásán a megszokott 30—40 személy helyett 120 jelent meg. A múlt év óta a klubve­zetők új típusú továbbképzé­sével próbálkozunk: nem ha­vonta egyszer találkozunk, hanem kéthetente megbeszél­hetik közös problémáikat Fo­nyódon és Nagyatádon. Ezt a féléves felkészítést követi az egyhetes, bentlakásos zá­rófoglalkozás. majd pedig a vizsga. Tematikájában a gya­korlati rész nagyobb hang­súlyt kapott az éiméletinél. Régen ez fordítva volt. Vál­toztattunk a korábbi kötött pályázati formákon is. Nem írjuk elő a kötelező tevé­kenységi köröket, tehát új szempontok alapján értékel­jük a klubokat. A programot saját igénye­ik szerint állíthatják össze, s elvben akár a szórakozta­tás is dominálhat. A legfon­tosabb az, hogy gyakran ta­lálkozzanak, stabil közösség­gé kovácsolódva jól érezzék magukat. Ehhez nem szük­séges mindenképpen a nyolc politikai előadás, a három vetélkedő és más, előre meg­szabott kulturális program. A május végén rendezett megyei klubtailálkozó tapasz­talatcseréjéből bizonyossá vállt ezeknek a változtatá­soknak a célszerűsége, ered­ményessége. Ezt a formát egybehangzóan sokkal ked­vezőbbnek értékelték. — Más problémákkal küz­denek az üzemi, a diák-és a területi ifjúsági klubok, kór­ós foglalkozás szerinti össze­tételük miatt. A klubtanács hogyan tudja megoldani eze­ket a gondokat? — A klub tan ács on belüli szekciók módszertani segít­séget nyújtanak a klubok­nak. A közeljövőben az Ok­tatási intézményekben, fő­ként a szakmunkásképzők­ben szeretnénk az ifjúsági klubok számát növelni. Az üzemi klubok programjait gyakran egész lakónegyedek­ből látogatják. Nagy figyelmet és törődést érdemelnek a kis települé­seken működő klubok is, hi­szen gyakran — művelődési ház híján — az egyetlen le­hetőséget nyújtják a szabad­idő hasznos eltöltésére. — Milyen pénzügyi támo­gatásra számíthatnak az if­júsági klubok? — Minden évben 500 ezer forintot, osztunk fel, eszkö­zök vásárlására. Ösztönözzük őket a „bevételes” rendez­vényekre is: a befolyt ösz- szeget saját céljaikra hasz­nálhatják fél. — Ügy érzem, mindig alá­rendeltem magamat a klub­életnek; biztos vagyok ab­ban, hogy a legtöbb időt én töltöttem a pincében. Mos­tanában sokat gondolkodom azon: lehet, hogy haszonta­lanul? Van azonban, amiből nem lehet engedni, például abból, hogy mindenki be­tartsa az írott és íratlan sza­bályokat. Hartai Tibor, a húskom­binát KlSZ-titkára nem szí­vesen beszél a dologról. —Voltak az Uniónak jó évei is: azt gondolom, a gyárunk mindent megtett ér­te. Ma is az a véleményem, hogy nem lett volna szabad valamelyik gyár dolgozójára bízni a vezetői teendőket: ennek a többi résztvevő mindenképpen kárát látja. Ez nem Mester-ellenes kijelen­tés, hanem a tapasztalat mondatja velem. Az a terv látszott a legjobbnak, amit az Édosz is előterjesztett: ve­zesse a klubot egy szakmai­lag értő, képzett népműve­lő. Amikor ezt a tervet se­hogy sem lehetett tető alá hozni és úgy látszott, hogy teljesen kiszorulunk, akikor léptünk ki. Ez nem harag- szomrádot jelent. Ma is, ha megbeszéljük, tarthatunk ott rendezvényt. Az Édosz művelődési ház­ban azt tartják: kár a klub­ért. Vonzó volt a környék if­júsága számára, még akkor is, ha akadtak meleg hely­zetek: az egykori nyilvános diszikó programjait például rendszeres verekedések tar­kították. Rányomta bélyegét a klubra a helye is. A város elágazási pontján van: in­nen fordul Toponárra és Szentjakabra az út. Illés János igazgató elis­meri a klub erényeit. Azt mönd ja: — Ma már, sajnos, egyre jobban fogynak a lelkesedés­ből élő klubok. Az Unió sze­rencsés, jól indult, hiszen a szóban forgó vállalatoknak nem volt igazi helyük köz- művelődésre, az Édoszt pe­dig akkoriban az elhúzódó felújítás miatt szinte elfelej­tették. A klub tragédiája, hogy a két „erős” váltadat — a cukorgyár és a húskombi­nát — fiataljai nem tudtak megegyezni. Ezen aztán min­denki vesztett; a húskombi­nát sem találta' meg az ön­álló klub formáját, és a cu­korgyáriak sem tudták ma­guk továbbvinni az Uniót... Akár a mesében, itt is szép befejezés illenék. Például az. hogy a húskombinátosok megalakították az Új Tükör klubot, amely már országos hetilapunkban is szerepelt. A cukorgyár pedig a közel­jövőben megnyitja Kristály- klubját, az egykori Unió he­lyén, és természetesen szin­tén sikert remél a vállalko­zástól. Akár a mesében ... Békés József mezbemutató, egy fellépés a tévében. Auguszt Gábor egy éve költözött fel Budapestre, s most még (újra) csak a re­ményékről és lehetőségekről beszélgetünk. — Nehéz ezt a szekeret hajtani. Kezdetben én is azt gondoltam, hogy elég a „ti­nisztár” eredmény, és már megy is a dolog. Hát nem így van. A pesti egy év ered­ménye valójában ez a le­mez, ez a két szám: a Bang- Bang Boys és a Sosincs nyugta a bátor detektívnek. — Mi áll a lemez mögött? Hogyan sikerült megjelen­tetni? — Főként Gallia Miklós ze­nész barátom segített sokat. Időközben edzettem a han­gomat is, hetente kétszer énektanárhoz járok. Több tu­cat föllépésem volt Pesten, főiként klubokban. Ennek nem vodt éppen rossz vissz­hangja, de kiugrani néni tudtam a többiek közül. So­kan csinálják ezt a műfajt, és igazán átütő egyéniség kell a sikerhez. — Kaposvárra nosztalgiá­ból jár haza? —Nem; kaposvárinak ér­zem magam, ide kötnek a barátaim. Szerepeltem is né- ha itt, de igazából hiányoz­nak a jó klubok, ahol fel le­hetne lépni. A kocsmák és az éjszakai diszkóbárok meg­ették az egykori jó klubo­kat. — A Szerelmes Bárió meg­szólítás kissé furcsa bece­névnek. Tényleg szerelmes? — Még a középiskolás „Auguszt Bárió és a görlök” korszakából maradt rám ez a név. Most a zenébe vagyok szerelmes, úgyhogy érvényes. Auguszt Gábor nagyon ké­szül a siófoki interpop tele­víziós fesztiválra — július közepén lesz —, s arra tar­togatja új számát. Búcsúzás­képpen pedig mindössze egy perc kellett hozzá, hogy le­rajzolja saját portréját, bi­zonyítva, hogy még nem hes- segette él grafikusi álmait sem. B. J. Programjában szinte min­den szerepelt a gyerekműso­roktól a bálokig, az ügyes­ségi versenytől a politikai vi­takörig, a természetjárástól a pódiumműsorig. Ez a klub mozgósította annak idején a többi városi klubot is: ta­lálkozókat, tapasztalatcseré­ket szervezett. Munkáját a megyei klubtanács a kiváló klub címmel ismerte el. Most nem tudják, hogy ki tegye el az oklevelet. Az utak szét­váltak. Mester Lászlót, a cukor­gyár közművelődési előadó­ját „klubberkekben” minden­ki ismeri. Rövid két vezető- váltás után ő lett az Unió vezetője, s tegyük hozzá: ve­le — és talán nem miatta — szűnt meg az ifjúsági klub. Ma Mester László nem sértett ember, csak sajnálja a veszendőbe ment energiát: — A háborúság a kulcs­ügyön kezdődött. Ki őrizze, hány legyen belőle, ki mikor mehet le a klubba? Enged­jünk-e a „baráti összejöve­teleknek”, amelyek — köz­ben kiderült — nem voltak egyebek, mint egyszerű szesz­tornák? A kötél egyik végét a cukorgyár, a másikat a húskombinát húzta. Ez lett a vége. Egy éve, hogy bezár­ták a klubot. ' — Nem lett volna ésszerű kompromisszumot kötni a húskombináttal ? Szerelmes Bárió második kislemeze Betörni nehéz Az unió latin szó: egye­sülést, szövetséget jelent. Ér­dekegyeztetést valamilyen közös célért. Az pedig egy magyar közmondás, hogy „Közös lónak túrós a háta.” Leginkább úgy értelmezhet­nénk, ha jót ákarsz, csináld magad. Volt egy Unió nevű klub Kaposváron, az Édosz mű­velődési ház pincéjében. Jól emlékszem az alapítás kö­rülményeire: mindenki égett a vágytól, hogy tehes­sen érte valamit. Fillérekből varázsolták össze — jelentős társadalmi segítséggel — a hangulatos pinceklubot. Volt, aki két kezével építette, má­sok „olcsón” hoztak szerelé­si anyagokat, lécet, tapétát, festéket. Az ügyesebbek pe­dig bütykölték, fúrtak, fa­ragtak, hogy épüljön, szé­püljön a helyiség. 1980-ban nyitotta meg ka­puit, és nem egészen öt évig működött. Közben több száz fiatalnak nyújtott tartalmas szórakozást; egy ideig pótol­ta az éppen újjáépülő Édosz művelődési házat is. Közmű­velődési helye volt a cukor­gyár, a húskombinát, a Del­ta szövetkezet és a gabona­ipar fiataljainak. Auguszt Gábor azt mond­ja, hogy ez nem egy rosszul sikerült tolvajvicc — már­mint, hogy betörni nagyon nehéz —, hanem valóban úgy is van. Azoknak adatik csak meg, akik körömszakadtáig harcolnak érte. A végered­ményt a taps, az autogram az utcán, s egy rádiós le­Az Édosz művelődési ház aj­taja nyitva a fiatalok előtt. Az Unió a kötélhúzás áldoza­ta lett Testvérmegyénk székhe­lyén — Kalinyinban — a házgyár klubjában egy óra alatt nem lehetett mindent megnézni. Megkérdezni sem. De akik ott jártunk, sokan csak vakarhattuk a fejünket. A házgyárnak saját uszodá­ja van, ahol a munkásoktól A kalinyini klubban. Készül a zenekar az esti föllépésre a versenyzőkig mindenkinek van lehetősége a vízi spor­tokra. Amikor ott jártam, ép­pen a tízévesek — az ott dol­gozók gyerekei — edzettek. A testmozgáshoz egy hatal­mas tornacsarnok is rendel­kezésünkre áll. Itt a tornára a megye egyik legjobb tor­násznője oktatja a nebuló­kat, és testnevelő tanár irá­nyítja a tömegsportot is. . A vállalati sportrendezvé­nyek mellett a klub erős ol­dala a zene. Ez vonzza, ma legjobban a szovjet fiatalo­kat. A legjobb márkájú hang­szereken játszott a vállalati beatzanekar, Rolling Stones, Pink Floyd és AC—DC szá­mokat. Akik csak gyakorol­tak, azoknak persze egyszerű ritmusgitár is megtette. Ter­mészetesen emellett van né­pi együttes és jó néhány amatőr képzőművész csoport is. A Komszomol-szervezet titkára szerint ma rang klub­tagnak lenni. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy miért, furcsán nézett rám. — Hát mert itt a legjobb — mondta —; barátok közt van az ember ... Akkor ott, a válasz után, én néztem egy kicsit furán magam elé. Tényeleg, ennyi­re egyszerű! Bevallom, nem tudom, ho­gyan lehetne ezt az egysze­rűséget, az értékhordó, tulaj- donságformáló közösséget visszahódítani a kaposvári klubokba is. Csinálni kell! Talán tény­leg ilyen egyszerűen. Az utolsó tanítási nap Sok száz iskolatáska rö­pült a magasba tegnap: hurrá, itt a vakáció! Kez­dődik az igazi diáknyár, a pihenés, a sport, az uta­zás, a nyári munka, az ol­vasás és biciklitúrák vidám időszaka. Képeink a ka­posvári Kisfaludy utcai ál­talános iskolában készül­tek, ahol hétszázötven di­ák mondott „búcsút" há­rom hónapra a tanulás­nak. Egy kalinyini klubban HÚZÓERŐ A KÖZÖSSÉG

Next

/
Oldalképek
Tartalom