Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-10 / 109. szám

Á kaposvári óvodákban gyermekük óvodai felvételét 1986. május 12—16-ig kérhetik az érdekelt szülők a körzetileg illetékes óvodákban Félvételre jogosultak azok a gyermekek, akik augusztus 31-ig betöltik harmadik életévüket. A gyesen lévő szülőknek is a jelzett időpontban kell kérni gyermekük felvételét, ha az tanév közben tölti be a harmadik életévét és a szülő 1986. szeptember 1 és 1987. augusztus 31-e között áll munkába. Várják azoknak az ötéves korú gyermekeknek jelentkezését, akik nem jártak még óvodába. Az áthelyezésre vonatkozó kéréseket is ebben az időpontban lehet bejelenteni. A gyermekek óvodai felvételéről, elhelyezéséről azokon a területeken, ahol indo­kolt, társadalmi bizottság donit. A felvételekkel .kapcsolatosan tájékoztatást az óvodák vezetőitől kenhetnek. Kaposvári Városi Tanács V. B. Művelődésügyi Osztálya . (271762) A SOMOGY MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT sürgősen fölvesz kaposvári, siófoki munkahelyekre: asztalosokat, ácsokat, kubikosokat, lakatosokat, betanított munkásokat, tetőszigetelőket, melegburkolókat, kőműveseket, fűtésszerelőket. / A szakmunkásokat 35—40 Ft-os, a betanított munkásokat, kubikosokat 30—35 Ft-os, teljesítményhez költött órabérért. Kedvezményes étkeztetést, munkásszállást, utazást, valamint különélésii pótlékokat biztosítunk. i, , Fölvétel esetén utazási költségét elszámoljuk. JELENTKEZNI LEHET: Kaposvár, (Béke u. 28., továbbá Kaposvár, kórház és posta (Április 4. utca) építkezésen, valamint a vállalat Siófoki munkahelyén. (271735) A SIÓ ÁRUHÁZ BALATONKILITI TRANZITRAKTÁRÁBA Brucellózistól, Leptospirozistól és Aujeszky-féle betegségtől mentes Sertéstartásra fölvesz TETRA tenyészkocasüldők és vállalkozók kereskedelmi szakképesítéssel rendelkező raktárvezető-helyettest Jelentkezni lehet az áruház igazgatójánál, tenyészkansüldők kívánság szerint figyelmébe előjegyezhetek! Somogy megyében jó minőségű sertés előállítására keresünk olyan vállalkozókat, akik legalább 30 koca, Siófok, Szabadság tér 5. Cím: Mezőgazdásági Kombinát, Bábolna, 2943. vagy 150 hízó tartására vállalkoznak. (82241) (82409) Kanszerű, oitasó úMialtitantó épületek tervét biztosítjuk. Az építéshez kedvező feltételekkel hitel igényelhető. Szerződéssel biztosítjuk a több éves együttműködést. Értesítjük a lakosságot, hogy vállalatunk A szentbalázsi Surján Völgye Mgtsz Saját induló tőke nem szükséges, mert a kihelyezett megkezdte az fölvételre keres á Halállomány és a feltétételt takarmány árát az értékesítésikor számoljuk el. „ALFIMOR" egy erdészt Az érdeklődőket felkeressük. A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük elküldeni: fantázianevű, szabadalmilag védett — technikusi végzettséggel, továbbá egy AGRÁR KUTATÓ FEJLESZTŐ KÖZÖS VÁLLALAT síremlék-különlegesség terménymagtárost Kaposvár, pf. 16. 7401 (82350) forgalmazását Mindkét munkakör betöltéséhez gépkocsi szükséges. A MÉM REPÜLŐGÉPES SZOLGÁLAT Márványhoz közelítő megjelenés — kedvező ár! Részletes felvilágosítást a termelőszövetkezet kaposvári területi központja Az „ALFIMOR” síremlék főkönyvelője ad a 11-223-as telefonon, FELVÉTELT HIRDET — anyaga eloxált alumínium, különböző színekben készül; — az időjárásnak ellenáll, nem korrodálódik, színtartó; — súlya 50—80%-kal kevesebb a hasonló méretű vagy személyesen: Szentbalázs, Fő u. 96. a következő munkakör betöltésére: (82355) karosszéria-, hagyományos síremléknél; — tisztítása egyszerű, szakértelmet nem igényel', illetve újszerű állapota tisztítással évek múlva is visszaállítható; — rögzítése biztonságosabb, mint a hagyományos Ákkumulátorjavítás lemezlakatos síremlékeké; — felhasználható műkő, márvány síremlékek részeként i's; A 'Vörös Október (Mgtsz akkumulátorjavító részlege szakmunkás-bizonyítvánnyal — emeli a műkő esztétikai1 megjelenését, a márvánnyal harmonikus egységet képez. vállalja rendelkezők részére A síremlék szállítását — felállítással is — rövid e határidőre vállaljuk. Megtekinthető a vállalat Kaposvár, Mező Imre úti központjában, valamint színes fotókon a vidéki a keménygumi-ed ényes, bontható fedelű, savas akkumulátorok feljavítását. Legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. kirendeLtségeinkinél és fióküzleteinknél. Celllaosere, fedéltsere, kivezető és áthidaló javítás Somogy Megyei garanciával. Igjéiny esetén, üzembe helyezést is végzünk. Jelentkezés: Temetkezési Vállalat Érdeklődni lehel: akkumulátoriizem, Nagyrécse. Kaposújlak — repülőtér, Szigeti István főművezetőnél. (271748) (82309) (82327) A KOMTERV LEÁNYVÁLLALAT A SEFAG munka­Műszaki Erdészete társat fölvesz dolgozókat keres az alábbi munkakörökbe: A, B kategóriás tervezői esztergályos, jogosultsággal rendelkező marós, — szerkezetépítő. autószerelő, — épületgépész, gépjárművezető (C kategóriás) — közlekedésiépítő szakterületen tervezői Bérezés megegyezés szerint. munkakörbe. Jelentkezni a műszaki Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen vezetőnél, Kaposvár, Tatabánya, Bánhidai lkt. 213. sz. alatt. Cseri út 20. (67427) (82325) # HONDA kerti traktorokhoz munkaeszközök készletkiárusítása 1986. május 12-től június 10-ig, amíg a készlet tart. F—600 kerti traktorhoz F—400 kerti traktorhoz régi ár új ár régi ár uj ár Ft db Ft, db Alternáló kasza 10 800 5 400 8 740 4 370 Alumínium pótkocsi — — 7 100 4 260 Dob k a j) a — . -----­2 190 1 314 Hómaró 7 650 4 590 7 650 4 590 Kultivator 3 500 2 100 2 730 1 638 Oldaltárcsa 770 385 Perm, szivattyú 6 560 G 560 6 560 6 560 Rotációs kapa 2 190 — — — Rotációs kasza — — 5 460 3 276 Spirálmaró 1 530 765 1 310 786 Talajmaró 9 290 4 645 7 650 3 825 Tölt. eke ____ ___ ___ V áltv. eke 3 500 1 750 1 640 820 Vaskerckpár 1 090 545 870 435 A munkaeszközök megvásárolhatók: TSZKKR területi központ, NAGYATÁD, Acs u. 1. sz. alatt. Telefon: 135, MINDEN HÉTFŐN 7.15-töl 16 óráig, valamint a megyei áfészek bizomáhyos szakboltjaiban. (82461)

Next

/
Oldalképek
Tartalom