Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-31 / 127. szám

1986. május 31., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS A könyv küldetése Mihelyt Gutenberg felta­lálta az írott szó sokszoro­sításának módját, máris el­indult egy azóta is tartó dilemma: hol határozható meg a könyv helye az em­beriség produktumai kö­zött, mi a célja, mi a sze­repe, kihez szóljon, ritka érték, vagy mindenki által hozzáférhető napi szügség- let legyen? A könyv meglehetősen sajátos kultúrtermék. Sok­oldalúan viselkedik, mert maga is sokoldalú. Azt mondják, a jó bornak nem kell cégér. A jó könyvnek azonban igen! Az újonnan megjelent köteteket napon­ta reklámozza a rádió, a I televízió, az újságok. S nem azért, mintha hírverés nél­kül nem kelnének el. Épp azért, mert oly sok van be- I lőlük, hogy a választást csak előzetes ismertetés könnyítheti meg. Az is igaz, hogy a kul­túra nem áru — még ak­kor sem, ha művelői nap­jainkban egyre inkább rá­kényszerülnek gazdasági szempontok figyelembe vé­telére. A könyv azonban mégiscsak az: ott áll az üz­letek polcain, pénzt adunk érte, hazavisszük és saját ; tulajdonunkká válik. Még- j pedig nem is akármilyen ' tulajdonná. A szép könyv egyre inkább értékképző funkciót is betölt. Egy kis példányszámban kiadott, ritka kötet az idő múlásá- j val egyre becsesebb lesz. A ! tetemes árú régiségek bi- j zonyítják: egy következete- \ sen. gonddal gyűjtött könyvtár maholnap már éppúgy kincset jelent, mint az egyedi kiadású bélyeg vagy képzőművészeti alko­tás. Ezzel már el is jutottunk j egy újabb dilemmához: használati tárgynak vagy alkotásnak tekintsük-e a könyveket? Egy szak- ) könyv akkor tölti be hiva­tását, ha minél előbb elko­pik, ha piszkos fedele, nyűit lapjai bizonyítják, hogy rendszeresen haszonnal for­gatja használója. Vannak azonban — szerencsére a hazai könyvkiadásban szép számmal — olyan kötetek, amelyeket féltve őrzünk, papírba kötünk, óvatosan lapozgatunk. Egy díszköté­sű, bibliofil kiadás, egy igényes képzőművészeti al­bum tulajdonosának büsz­kesége, s akár joggal ne­vezhető iparművészeti alko­tásnak is. így hát az sem vitás, hogy a könyvvel bánók közül sokaknak nem csak megélhetés, hanem művészet is a választott szakma. Gondoljunk például a jól olvasható, esztétikus olda­lakért felelős tipográfusokra, grafikusokra, nyomdászokra, az ízléses borítók tervezőire, s kivitelezőikre, a könyv­kötőkre. S akkor még nem is szóltunk a restauráto­rokról, akik aprólékos, óva­tos beavatkozással mentik át a pusztulásra ítélt régi köteteket a jövőnek. Ez már nem is művészet, hanem tudomány — mint ahogy az a könyvészet, vagy a könyvtárosi szaktudás, me­lyet már hosszú évek óta egyetemi szinten is oktat­nak. Nem vitás, hogy a jó könyv a mának szól. De még jobb, ha szól a jövő­nek is. Jóval kevesebbet tudnánk eleinkről, ha nem maradt volna ránk a Ces- ta Hungarorum, Mátyás ki­rály Corvinái vagy más nagy gyűjtemények, tör­vény- és tankönyvek, his- tóriáskötetek. Ahogy szá­munkra ezek hasznos hír­mondói a múltnak, éppúgy nekünk is gondolnunk kell azokra, akik mai életünkről könyvek alapján szereznek majd információt. Egyre többet hallunk ar­ról, hogy a Gutenberg-ga- laxis hanyatlóban van. A regények filmváltozatai megnézhetők a televízióban vagy videón, a versek meg­hallgathatók lemezen, a nagy könyvtárak helyhiány, és a könyvek állagának romlása következtében egy­re több művet mikrofilmre rögzítenek, s a kutatók la­pozgatás helyett apró len­csébe bámulva tanulmá­nyozzák a rég leírt sorokat. Mindez indokolt, s a technika fejlődésén nem bánkódni, hanem örülni kell. Mégsem hiszem, hogy a könyv valaha is elveszt­hetné jelentőségét. Éppen azért, mert jóval több a lapjaira írtak közvetítőjé­nél. önmagában is érték, melynek hangulata, ízlést és környezetet befolyásoló külseje, illata, jellege van. A többszáz éves módszert tökéletesítheti, kiegészítheti a modern technika, de az emberiség tudatában sok­sok emberöltőn át betöl­tött helyét sohasem foglal­hatja el. kiállítások tanulságait, a korszakkal foglalkozó művé­szettörténeti kutatások újabb eredményeit. A galéria huszadik századi műtárgyál­lománya a gyarapító munka során számos fontos művel gazdagodott. Köztük van többek között Rippl-Rónai József négy kiemelkedő mű­ve ás, a Nő fehérpettyes ru­hában, a Krisztus születése és haláda című gobelin, az öregasszony ibolyával és a Köntvályesj kastély. A két világháború közti magyar festészet kiemelkedő alakja, Vaszary János is méltó helyet kapott az új állandó kiállításon, a somo­gyi piktúra nagyjai közt ta­láljuk Galimberti Sándort, Bernáth Aurélt és műveit is. Bereczky Lóránd, a Ma­gyar Nemzeti Galéria fő­igazgatója bevezetőjében ír­ja: „Arra törekedtünk, hogy a kiemelkedő életművek, a korszakos remekművek a történelem sodrát, a képző­művészet sorsát jelezve mu­tassák be azt a folyamatot, amely a századforduló óta a történelmileg hiteles minősí­tés határt szabó idejéig a magyar képzőművészet való­ságos életét jelenti.” A Magyar Nemzeti Galé­ria és a Képzőművészeti ki­adó közös vállalkozásához Csorba Géza, a galéria fő­igazgató-helyettese fűzött tartalmi ismertetőt, s mint­egy harminc művészettörté­nész közös munkája fekszik a négyszáz oldalas kataló­gusban, melyet nyolcvan szí­nes reprodukció tesz album- szerűvé. Hórányi Barna A Magyar Nemzeti Galéria huszadik századi állandó ki­állításéinak az anyagából állí- | tóttá össze könyvheti újdon­ságát a Képzőművészeti ki­adó. Hasonló, átfogó jellegű kiadvány az időszak magyar művészetéről eddig még nem jelent meg. Százhatvankét művész j életrajza mellett ötszázöt­vennégy mű adatait és elem- | zését tartalmazza az album- ! nak is beillő katalógus. Örö- : möt nyújt annak az olvasó- j nak, aki már látta a galéria | megújult állandó kiállítását és bíztatást adhat arra, hogy érdemes megismerkedni a magyar művészet rendkívül gazdag, korszakalkotó kez­deményezésekben bővelkedő, 1 kiváló mestereket és alkotá­sait bemutató galériabeli gyűjteménnyel. A Magyar Nemzeti Galéria intézményi jogelődjei már i nagy gondot fordítottak a | kortársművészet gyűjtésére j és bemutatására. A galéria, mindjárt a megalapítás évé­ben, 1958-ban berendezte a Magyar festészet a XX. szá- : zadtaan és a Magyar szobrá- ! szat a XIX—XX. században : című kiállítását. Mind ez ideig j a két tárlat vett a korszak művészetének legteljesebb igényű bemutatása. A Ma­gyar Nemzeti Galéria új épü­letében, a Budavári Palotá­ban kezdettől, 1975-től fogva gazdag XIX—XX. századi szobrászati kollekció volt í látható, és rövidebb időre többször is bemutatásra ke­rült a korszak festészete, vagy annak egy-egy izgalma­sabb szakasza. A Nemzeti Galéria új, huszadik száza­di kiállításának rendezői fi­gyelembe vették a korábbi Erdők, rétek, nádasok Rezgőnyárfa köszönt az er­dő szélén — ingós szárú le­vele még akkor is remeg, ha arcodon sem érzed a bu- jócsikázó szelllő-fuvalmakat. A levél egyik oldala hófe­hér, a másik téli-zöld ... S ahogy továbblépünk, „meg­sűrűsödik a sók fa”. Egy-egy galagonya még pereskedik az életért a berkenyék és juha­rok között, a csipkebokor is bélevegyül a sűrűbe, ahol még teheti, mintha tüskéivel akarná megnehezíteni a be­lépést. Ez azonban csak a látszat: kísérőnkkel úgyis beljebb hatolunk. „A jávorfa éppen hinti a szárnyas magot, mely hullás közben orsó módra forog, s tovaszáll, jel­zi, hogy a magasban a fák koronáiban a szellő játszik. Mennyi fontos apróság — szín, árnyalat —, amit most észreveszünk. Mert észreve- teti velünk, kezünket fogó társunk, Herman Ottó, akit valaha egyik írónk „az utol­só magyar polihisztor”-nak nevezett. S nem érdemtele­nül! A múlt század vég és századunk első évtizedének e varázsos egyéniségének — aki 1849-ben szinte gyerek­ként jelentkezett a honvéd­seregbe — pályája is párat­lannak mondható. Az alsó­hámori orvos fia a korponai gépgyár lakatos munkása lett, majd Bécsben dolgo­zott, de közben politechni­kumban tanult. Volt vándor­ló mesterlegény, a lengye­lek szabadságharcában fegy­verrel küzdő önkéntes; ké­sőbb fényképész, Brassai munlkaitársa, majd a Nemze­ti Múzeum tisztviselője — ornitológus és néprajzkutató, tudós, politikus ... Örökké nyughatatlan, megszállott kutató — erdők, mezők ván­dora, mocsaras nádi-világ vízjáró halászok, pásztorok életének krónikása. Köny­vek, tanulmányok sora jel­zi, mit — és mennyire ma­radandót — alkotott. Szinte az utolsó pillanatban — kor­szakos változás előtt — föl­mérte. leírta (és lerajzolta) halászok, pákászok, ősi szer­számait, rögzítette a mes­terségbeli tudás, százados tapasztalat tényeit. Sokszor a legendákat is. Bejárta szü­lőhazája földjét, Erdély ha­vasaitól az Adriáig, s elza­rándokolt Északra, a fjordok világába, túl a sarkkörön megcsodálta az éjféli na­pot ... Norvég halászhajón járta a tengert, látott íjjal bálnát ejtő halászokat, hall­gatta télies éjjel a hódfajd- kakas sikoltását, pihent a lappok bőrsátraiban, ahol pörkölitkávéillat terjengett, s megcsodálta a szánvonó tarándszarvast ékesítő há­mon a díszeket.. A kalandos életű tudós hosszas gyűjtő és rendsze­rezőévek után sorra terem­tette meg könyveit, páratlan szorgalmú munkájának ta­pasztalatait. Kiindulási alap­ja mindig a megfigyelés volt, a személyes élmény. Csak azután rendszerezi. S amit látott, olyan eleven stílus­ban, „derűs kedéllyel” dol­gozta fel, amely azóta is pár­ját ritkítja a tudományos irodalomban. Akár a büklk- erdőről ír, ákár a havasi drámáról, vagy Risó szigeté­ről. Több mint száz vad ma­dár és hal színes képét vil­lantja föl — és a régi bala­toni halászélet egykori moz­zanatait. Elvezet a fonyódi hegy alá, a Nagyberek vi­lágába is. Herman Ottó rajong a természetért; benne él, érzi rezdüléseit — és írásaiban erre nyitja rá olvasóinak szemét. Az Erdők, rétek, ná­dasok című kötet — amely- lyel a Móra kiadó lepett meg bennünket a könyvhétre, a serdülő ifjúságnak szánva e művet — gazdag és színes válogatás a tudós polihisz­tor műveiből. Elsősorban a kilencvennyolc éve megje­lent Útirajzok és természe­ti képek, az Északi madárhe­gyek című, illetve a Magyar halászat kézikönyvéből, Sze­pesi Attila költő jó érzékű ügyes válogatásában. Kurucz Ferenc Képek és versek Az ünnepi könyvhét újdon­ságai között évek óta szá­míthatunk megyei meglepe­tésékre is. Hasonmás kiadás­ban látott napvilágot Egry József és Takáts Gyula 1955- ben megjelent Vizitükör cí­mű kötete. Az újranyomást a Pailmiro Togliatti megyei könyvtár vállalta a költő születésének hetvenötödik évfordulója tiszteletére. A festő Egry és a költő Ta­káts barátságából született a könyvritkaságnak számító kiadvány, melynek megjele­nését, noha a rajzok és a kéziratok elkészültek, a XX. századi magyar piktúra ki­emelkedő alakja nem érhet­te meg. Négy évet váratott még magára a Vízitükör megjelenése. Talkáts képekben gazdag költészete sok neves grafi­kust ihletett meg, Würtz Ádám, Szántó Piroska kísé­rőrajzaival találkozhatunk többnyire kötetei lapjain. Egryvél kötött „egyezmé­nyük” azonban rendhagyó. A festő a versek hangulatától függetlenül dolgozott s adta rajzait a kötetbe. Ennek el­lenére úgy érezzük, hogy egységes mű született. A Balaton vonzásában élő és alkotó festő és költő val­lomása a kötet, melyben ti” zennyolc verset és tizennégy rajzot talál az olvasó. Ta­kácsnak 1955-ig, az említett kötet megjelenéséig csupán hét verseskötete és két regé­nye jelent meg, de a Vízitü­kör a költő 1930 és 1955 kö­zött írott verseit cartalmaz- za. Ezek között több olyan művét is olvashatjuk, amely azóta a legismertebbek kö­zött szerepel. Ilyen a Faku­tyám, fényben című, a Csu- kázó, és az egyik kötet cím­adó verse, a Mézöntő is. Egry rajzai is a vízi vilá­got, a Balaton táji varázsát elevenítik meg, hol pusz­tán a tó és az ég találkozá­sát a hegyekkel és a vízfod- rokíkal, másszor a nádi vi­lágba nyújt közelebbi bete­kintést a várakozó horgász- szál. A kötet 1955-ben kétezer- egyszázötven példányban je­lent meg, a reprint, a hason­más kiadás kétezemégyszáz füzettel igyekszik kielégíteni az olvasói igényeket. Tavi vers ( Részlet) Ez itt a kék ... És benne alszik a hullámvonal és alusznak mind a tiszta tájak e fátlan erdő gyöngyös lombjaiban. Se törzs, se ág és rengeteg. Kék végtelen e levelek csillámló, párás tükre. Kalandkönyv, s nem szociográfia Nincsen könyvhét Moldo­va nélkül — hirdethetné évek ót® a Magvető kiadó és a neves író—szociográfus. Moldova György az idei könyv ünnepére a „menet­rendhez” híven most is új kötettel rukkolt ki. (A pénz szaga. Riport a kamionsofő­rökről.) Miben azonos és miben tér el Moldova mostani riport- könyve a sökszor zajos si­kert aratott korábbiaktól? A látásmód, a kamionos- életforma buzgón ömlő élet­helyzeteinek értő és érző írói megragadása rokonítja az új művet a többihez. Azok­tól mégis több szempontból különbözik. „Nem akartam felrajzolni a magyar kami­onfuvarozás átfogó körké­pét” — írja Moldova, s ez az írói alapállás viszont már jócskán különbözik többi szociográfiájától. Akit a mozdony füstje megcsapott, Szent tehén, Égi szekér.) Azokban ugyanis — kimond- va-kímondatlanul — éppen erre törekedett. A riportkönyv előkészüle­tei közben ugyanis kelle­metlen malőr történt. A hosz- szú utazásokra, a kamionos- élet belső törvényeinek föl­derítésére készülő szerző hiába kopogtatott a Hunga- rocamion akkori vezetőinél: nem támogatták munkáját, sőt megtagadtak minden együttműködést, egyszers­mind elgondolkodtató ada­lékkal szolgálván a magyar nyilvánosság és a vállalatok nem felhőtlen kapcsolatáról. Ez olyannyira szükséges együttműködési készség nél­kül ugyan mit ér az egész? Szerzőnk úgy járt, mint a lobogó vérű ifjú férfi, aki viszonzatlan szerelemmel jár a kívánatos, telt nőiségű leányzó után, de csak a fonnyadó, öregecske nővér kezét nyerheti el. S ráadásul még egy házban is kénytele­nek élni. A fiatal férj kielé­gítetlen szomjúsággal figye­li korábbi választottja min­den mozdulatát, megcsípke- di, kellemetlenkedik neki, Olykor sután-butátn közeled­ni is próbál hozzá, jóllehet tudja, elegánsabb volna e viszonyt végleg jegelni. Mert Moldova csakazórtis megcsinálja a kaimionosri- por.tot, de a Volán-sofőrök­kel, akik nem tartoznak a szakma élvonalába. Bejárja Közép és Dél-Európát, utá­nozhatatlan pillanatokat rög­zít e különös életformából. Együtt ül, eszik, alszik, érez hőseivel, próbálgatja szem­üvegüket, amin keresztül ide­gen tájak, színeit, népek szo­kásait bámulják a kamiono- sok. Különleges riporteri szimata, írói allkata — amit oly jól ismerünk — ezúttal is hibátlanul működik. Szól e különleges foglalkozás szin­te minden fontos részletéről. A műszakilag elhanyagolt, rossz konstrukciójú kamio­nok veszélyéről, a „pilóták" teljesítmény visszatartásának okairól, korrupcióról, szervé­téi jesítményvisszat^rtásának zásokról, az idegen föld ne­hezen érthető életéről, és a kaimionosok keresetéről. A jól kiválasztott „moldo- vás” történetük, pergőfilm- szerűen fölviílanó képek azonban sehogy sem akar­nák éiethelyzettekké sűrű­södni, csak töredékesen. Az író nem tud — föltehetően könyve választott tárgyának maikacs közegellenállása miatt — igazi mélységekig eljutni. Sokszor csak az ál­talános közhelyek szintjén marad. Formaérzéke, szer— kezetalakító erényei így is bravúrosan csillannak föl helyenként. Végül is igaz, amit munkája jellemzéséül maga a szociográfus ír: „Ka­landkönyvet írtam.” Valóban. Könnyed, izgal­mas munka, valódi mélysé­gek nélkül. Csupor Tibor Festészet és szobrászat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom