Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-23 / 120. szám
1986. május 23., péntek Somogyi Néplap Ma hat óraikor a Bolgár Néphadsereg Művészegyüttese mutatkozik be a nagyatádi művelődési központ közönségének. Holnap hét árakor pedig a pécsi Nemzeti Színház vendégjátékában Lope de Vega: A kertész kutyája című komédián tapsolhatnak az érdeklődők. A nagyatádi Helyőrségi Művelődési Otthonban vasárnap este nyolc órakor Hofi Géza liép pódiumra. A .marcali Helyőrségi Művelődési Otthon vasárnap egy órakor Németh Marietta és Juhász Tóth Frigyes bá/biművészek közreműködéséivel Kalandozás báb országban címmel gyermekműsort rendez. A barcsi Művelődési és Ifjúsági Központ szervezésében, vasárnap horgászmajális lesz a Bókon. A rendezvények központja a Hor- gásztanya, ahol horgászverseny, bonverseny, folklórműsor, táncház és szórakoztató programok várják az érdeklődőket. Vasárnap este hat órakor kezdődő Hofi-kalba- nét ifjúsági táncest követi. A kaposvári Galériában Noyák Éva és Lajta Gábor festményeinek kiállítása, a nagybaj orrú tanács nagytermében pedig Tibol László festőművész tárlata tekinthető meg. A boglárlellei Tóparti Galériában holnap nyílik V. Delast Elena festőművész kiállítása. Képes Magyarország érzelmeikhez közeledve és azt átvéve dolgoztam föl magamban az élményeket, s adtam vissza a látottakat” — írja albuma elején a szerző. Módszerébe avatja be az olvasót, s ezt a kitárulkozást nyugodtan elfogadhatjuk ars poeticának is. Szelényi Károly mint avatott idegenvezető — így is felfoghatjuk szerepét — kísér el útunkra, Magyarország szép tájaira. Föltűnik, hogy például a budai várban készült egyik fotón a lovasszobor sziluettje csak „biztosíték” arra, hogy ne tévedjünk el az ismerős helyen. A Duma-part túlsó oldalán húzódó szállodasor látványa is élmosódik, hogy a képi hangsúly egy csodálatos kovácsoltvas lámpára helyeződjön.. Szentendre dombra kapaszkodó szűk kis utcáinak hangulatával, a Du- na-parti korzó fái alól néztük, hogyan siklónak keskeny csónakjukkal a vízen az evezősök, és itt van a Kovács Margit-múzeum, a Czó- toel-múzeum és még annyi minden, amit látni kell. De még sose kapaszkodtam föl arra a dombra, ahonnan belátni a városka szívébe, s a dombon a keleti kereszténység égjük szép emléke... Lapozzunk csak tovább! A Balaton és környéke fejezet is sok élményt ígér. Egy kétlapos színes fotó a somogyi partról a ködben úszó, téli Badacsonyt mutatja. Nem a kirándulóktól nyüzsgő Badacsonyt, hanem az alvó hegyet, a partoldalba épült kis pince fölött szinte az égbe emelkedő, lebegő kék bazaltkoporsót. S elolvasom Illyés Gyula Látogatók című versét is, melyet bizonyára Tihanyban írt. Írok. Bejön a halszag. „Jónapot” — szól némán, orromba, tüdőmbe, egyenest szívembe köszönve — „a tó küld: hogy vagy” — Megvagyok. És de ismerős ez a tornác, somogyi parasztház tornáca. Hol láttam? A fehérre meszelt falat úgy elönti a fény, hogy szinte aránylik a festék. Lányommal lapozgatom az albumot. Talán 6 örült legjobban a kötetnek. Kisiskolás, aki szeretné fölfedezni a világot. Leülünk, és mintha repülnénk, Debrecenbe, Tokajba; a pécsi Széchenyi tér fölött is elszállunk, az alföldi nagy síkságon két szürke marha szarva mereVili. Országos Úttörőtalálkozó Magyarország dez az ég felé. Hogy is van, lányom, a vers? Tudod, a Petőfi ? Itt születtem én ezen a tájon Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem (helye, Mintha dajkám dalával vön tele, Most is hallom e dalt, elhangzott bár: „Cserebogár, sárga cserebogár Lecsukódik a kislány szeme. Könyvespolcára teszem az albumot, hogy feléje nézzen a címlapja, és reggel köszönthesse: Magyarország. Horányi Barna A VIII. Országos Úttörő- találkozó programját ismertették az újságírókkal a Hotel Ifjúságban a Magyar Üittörőik Szövetsége rendezte sajtótájékoztatót. Haraszti István, az úttörőszövetség titkára elmondotta: május 26-án az ország valamennyi településén, minden úttörőcsapatban megkezdődik az úttörőhét.- E rendezvénnyel az úttörőmozgalom zászlóbontásának 40. évfordulóját ünnepük a Magyar Úttörők Szövetségének tagjai. Azoknak, akik az elmúlt hónapokban elnyerték úttörőcsapatuk megbecsülését, az úttörőhét második fele külön programot ígér: részt vöhetnek a május 30- án kezdődő VIII. Országos úttörőtalálkozón. Az eseménysorozatnak a főváros ad otthont. A tíz évvel ezelőtti VII. Országos Úttörőtalálkozóval szemben a mostani rendezvényen kevesebb lesz a formális elem: most a kulturális szabadidő-töltésre helyezik a hangsúlyt, arra törekszenek, hogy a gyerekek színvonalas programokon vehessenek részt. Vidékről 6000 úttörő érkezik, a fővárosba, a budapesti családok vállalták a gyerekek elhelyezését. Az úttörőszövetség szorgalmazza, hogy a nyári szünetben a mostani vendégek fogadják otthonukba a fővárosi pajtásokat. A négy nap alatt több mint 1000 eseményt bonyolítanak le a különböző helyszíneken. A találkozó nyitott: a küldötteken kívül gyerekek, szülők egyaránt részt vehetnek az egyes programokon. A találkozó előkészítésében, lebonyolításában több segítőtársra akadt az úttörőszövetségnek. A MÁV jelentős kedvezménnyel utaztatja a gyerekeket a fővárosba, a Budapesti Közlekedési Vállalat különjáratokat indít a számukra, és a fogaskerekű, valamint a libegő kivételével valamennyi tömegközlekedési eszközön ingyen utazhatnak a kisdobosok és az úttörők május 26-tól június 3-ig. A gyermekdarabokat játszó budapesti színházak — például a Radnóti Színpad, a József Attila Színház, a Thália Színház — is vendégül! látják a gyerekeket, s a Fővárosi Nagycirkusz Akiket még nem láttak című műsorán fogadja a pajtásokat. Május 30-án amatőr művészeti együttesek tartanak bemutatókat a Váci utcában, a Dunakorzón, a Marx téren és a Boráros téren. A következő napon gyermek- majálist rendeznek a Városligetben. Erre mintegy 50— 60 ezer kisdobost, úttörőt várnak. Az érdeklődők négy színpadon tekinthetnek meg kulturális programokat: egyebek közu.t láthatják az Ifjúsági Pantomímegyüttes, a KISZ Központi Művész- együttese, a Randorli kaszkadőrcsoport, az Állami Ar- tisíaképző Intézet műsorát, találkozhatnak Dévai Nagy Kamillával és Pélsőczy Lászlóval, részt vehetnek a Dolly Roll együttes koncertjén. A Petőfi Csarnokban video-vétélikedő, gyermek- divat-, számítógépes- és vasútmodell-bemutató lesz. A Fővárosi Vidámparkba ezen a napon 15 ezer, az állatkertibe pedig minden kékSzemműtétek és piros nyakkendős diák ingyen léphet be. Június 1-én a Margitszigeten az Országos Béketanáccsal közösen békenapot rendez az úttörőszövetség. Itt kilenc színpadon lesz egésznapos műsor, egyebek között „Legyen még sok szép napod ..címmel a Magyar Televízió ajándékműsorát tekinthetik meg a gyerekek A békenapon közzé teszik a Békés megyei Zsadányban élő úttörők üzenetét, amely arra hívja fel a békeszerető pajtásokat, hogy a hirosímai atomtámadás napján, augusztus 6-án papírsárkányok, illetve léggömbök útra bocsátásával tiltakozzanak a fegyverkezési hajsza ellen. Június 2-án az Országház kongresszusi termében rendezik meg a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsának ünnepi ülését, s ezen a napon adják át az 1986. évi Gyermekékért-díjakat. Az Erkel Színház ad otthont e napon az_ országos néptánc, népjáték és népzenei fesztivál gálaműsorának. A VIII. Országos Úttörő talál kozó programja az esti órákban a gellérthegyi felszabadulási emlékmű megkoszorúzásával zárul. V. Delast Elena alkotása Balaton s zép lakon, a SZOT Ezüstpart üdülőben a Vietnami Kulturális Napok Magyarországon rendezvénysorozat keretében vietnami művészek adnak koncertet holnap este fél nyolc órakor. A művészek Bach, Beethoven, Ravel, Chopin és Puccini, valamint vietnami zeneszerzők műveiből válogattak. A Kilián György Városi Művelődési Központ ad otthont ma öt órakor a II. Rákóczi Általános Iskola zenei estjének. Ugyanitt látható az Ecsettel az alkoholizmus ellen című gyenmekrajz kiállítás. Ma délután 'két órakor Kaposváron, a Latin'ca téren az NSZK-beli Sinsheimi fúvószenekar ad térzenét. Kaposváron, a Magyar Néjohadsereg Helyőrségi Művelődési Otthona holnap két órától vidám gyermekmajálist szervez, mely a Holló együtas Bolond bál című zenés műsorával kezdődik, majd pedig játszóház, játéNYOMDÁBAN AZ ÜJ TANKÖNYVEK Már a következő tanévre készülnek a Tankönyvkiadó Vállalatnál. A korábbi évekhez képest előbb kezdték el a következő tanévre szánt tankönyvek nyomtatását. Az idén 550 féle könyv készül mintegy 30 millió példányban, amelynek 25 százaléka teljesen új kiadású. Felvételeink a Zrínyi Nyomdában készültek, ahol július végéig az ösz- szes általuk vállalt tankönyvet elkészítik. MTIhFOTÖ: Varga László HÉTVÉGI A balatoni évadnyitó kulturális rendezvények között űj színfoltót jelent a Test- vértmúzsá'k találkozása című műsoros est, melyre holnap hét órakor a boglárlellei Vörös Kápolna szabadtéri színpadán kénül sor. A rendezők hagyományteremtő szándékkal a somogyi tájhoz, a Balatonhoz kötődő művészeket hívták meg. A rendezvényen Farkas Ferenc Kossuth- és—Erkel-díjás érdemes és kiváló művész, Czigány György Liszt- és SZOT-díjas költő, a Magyar Tel'eviíaió zenei főszerkesztője, László Margit Liszt-díjas érdemes és kiváló művész, Oláh János költő, Papp Árpád költő és műfordító, Bagó Bertalan festőművész, Máté Gábor Jászai-díjas színművész, Bezerédy Zoltán színművész és Laczkó András, a Somogy című kulturális lap főszerkesztője mutatkoznak He kos sport- és ügyességi vetélkedők szerepelnek a programiban. A taíbi művelődési központban holnaptól a helyi általános iskola úttörőtörténeti 'kiállítása, valamint a hónap végéig Szabados János festőművész tárlata várja az érdeklődőket. Berzencén, a művelődési otthon szabadidő klubjában ma fél hat órakor A csapda című amerikai filmet vetítik. Vasárnap az általános iskola sportpályáján gyermeknapot szerveznek: négy órakor a kisdobos- és úttörőavatást játékos vetélkedők kölvetik, majd a nap eseményeit a Sansz diszkózenékar műsorával folytatják. Este nyolc órától a zenekar a felnőtt lakosságot szórakoztatja. A Makrancos királylány című zenés mesejátékot mutatja be a Lencse színpad ma két órakor a gyékényest öt órakor pedig az iha- roslberényi művelődési otthonban. Május 30-ártí A szovjet fővárosban befejezte munkáját az első moszkvai szem-mikrosébé- szeti szimpózium, amelynek munkájában 512 küldött és vendég vett részt 42 országból. A nemzetközi orvos találkozó idején nyitották meg ünnepélyesen Moszkvában az új szemsebészeti központot, vaigy ahogy világszerte ismerik, Fjndorov Intézetet. Egyidejűleg minisztertanácsi határozat született arról, hogy tiz ugyanígy—felszerelt, ugyanezekre a műtétekre képes központot hoznak létre a Szovjetunió különböző részein. Ezzel megoldódik a Szovjetunió lakosságának télj es szemsebészeti ellátása. A szimpózium után rendezett sajtóértekezleten Fjo- doray professzor elmondta, hogy a központ megvalósítja különleges gyógyászati elképzeléseit. Ezek értelmében az orvosi munkát ezen a területen nem lehet „kisipari” módszerekkel jól végezni. Ugyanakkor nem jó megoldás, • ha a beteg napokon át vándorol a laboratóriumok, a diagnoszták, majd a sebészek között. A Fjodo- rov-intézetben kávéval várják a beteget, aki a diagnózist elkészítő részlegeken halad végiig, majd kiállítják az adatait, a .betegséget és a szükséges beavatkozásokat részletező kartonját, kerül a „futószalagra”, ahol minden egyes operációs műveletet más-más begyakorolt orvos végez. Közben nem egy személy- lyeli, hanem egy csapattal alakul ki a bensőséges kapcsolata. Fjodarov intézetében a szembe ültetett mesterséges korrigáló lencsék behelyezésében, az enyhe és közepes rövidlátás műtéti korrekciójában, a szürke- és zöldhályog eltávolításában értek el világviszonylatban is egyedülálló eredményeket. Az intézethez tartozó kísérleti üzemek számos orvosi eszközt, egyebek között elasztikus szilikonleneséket, gyémántkéseket és más orvosi műszereket gyártanak. A szemlencse szélén ejtett 4—16 bemetszés, ilyen módon a szemlencse anyagának megfiatalítása révén a Szovjetunióban 25 ezer. a világon már 150 ezer ember kapta vissza tökéletes látását, tehette félre a szemüvegét. Fjodörov elmondta, hogy a távollátás gyógyítása is megoldható lézerrel. Eddig több száz sikeres operációt végeztek. Mint mondotta, a legjobb megoldás ilyenkor az. ha a beteg egyik szemét enyhén (másfél dioptria mértékig) rövidlátóvá alakítják. KÖNYVESPOLC A címlapra nyomtatott fotó is sokat elárul az olvasónak: nem tudom, hol, de Magyarországon készülhetett, árad a képről — az ég kékjéből, a távoli hegyekből, a rét zöldjéből, a pipacs pirosából; a margaréta fehér szoknyáját pedig pajkosan migbillenti a szél. Magyarország. A Képző- művészeti kiadó újdonsága a napokban került könyvárusi forgalomba. Szelényi Károly kétszázkilenc fotója hazánk kilenc tájegységét mutatja be. A különlegesen szép képek alkotójának neve nem ismeretlen az olvasó előtt, a Balaton és vidéke című első önálló albuma emlékeztet rá igényes, művészi felvételeivel. Az ismerős tájakat is úgy mutatja be Szelényi. hogy van még mit felfedeznünk. Nem magát az épületet, a városrészletet, a tájat, ennél többet: sajátos hangulatát, varázsát. „Egy-egy tájegység megközelítésében sokat segítettek értő néprajzos és művészettörténész barátaim, ismerőseim, de nem kisebb értékű számomra a városukat gyermekükként szerető lokál- patrióták vagy falusi emberek kalauzolása sem. Az ő „futószalagon MW utána