Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

1986. május 17., szombat Somogyi Néplap 15 SPORT El Tizenöt csapat csaknem száz versenyzője vesz részt a Kapos Pannónia Kupa ökölví­vótornán. Képünk a harmadosztályú felnőtt és ifjúsági korosztályú versenyzők számára kiírt versenyen készült. Kolompár Géza (ÉVIG) — Árvái József (Keszthely) mérkőzik Bulgáriában a Siófok Az Interliga mérkőzéssoro­zatban a Siófoki Bányász NB I-es labdarúgó-csapata ma megkezdi külföldi sze­replését. A csapat tegnap es­te a Malév menetrendszerű járatával Bulgáriába repült. Horváth Károly megbízott edzővel a következő játéko­sok kelitek útra: Kovácsi. Hor­váth II. kapusok, Brettner, Pardavi, Nagy M., Takács L„ Saajcz, Zsadányi, Olajos, Bo- da, Horváth I., Árky, Nagy T., Belényesi, Kolovics, Csá­ti, Molnár F., Csalos me­zőnyjátékosok. A küldöttség vezetője Illés János ügyveze­tő elnök, tagja dr. Halmos László szakosztályvezető-he­lyettes és Balázs Zoltán gyú­ró. A Bányász házalóján re­ménykednek a jó külföldi szereplésben. Ma az FC Sli- ven, 20-án, kedden pedig a bolgár baijnolk, FC Beroe el­len lépnek pályára. A csapat 21-ón érkezük haza. Juhász Gyula Körzeti labdarúgó-bajnokságok A hétvége sportműsorából Kaposvár Eredmények: Kadarkút— Kaposfö 1-1, Osztopán—Mer- nye 0-2, Hetes—Felsőmocso- lád 3-0, Nagyberki—Juta 2-2, Magyarátád—Bodrog 3-0, K. Vasutas—Kaposmérő 2-3. Kiskorpád—Szőnyi SE 0-13. 1. Magyaratád 46 pont, 2. Mennye 43, 3. Taszár 40. Nagyatád Gyékényes—Somogyszob 2-3, Berzence—Segesd 2-2, Tarany—Somogyi BSE 1-1, Mezey vb Tegnap hazaérkezett 16 napos ausztriai magaslati ed­zőtáborozásáról Magyaror­szág labdarúgó válogatottja. A mexikói világbajnoki dön­tőre készülő küldöttséget a Ferihegy II. repülőtéren az OTSH külömbusza várta. A csomagok elhelyezését köve­tően azonnal edzésre indult a magyar válogatott. Mezey György szövetségi kapitány a magaslati foglal­kozásók mérlegét így vonta meg: — Ahogyan azt előre el­terveztük, úgy is történt: eredményes, jó munkát vé­geztünk a Lienz melletti ed­zőtáborban. Igen jót tett a csend, a kikapcsolódás. Az ismert sérülésektől eltekint­ve zavarmentes 16 nap után vagyunk. Sokat számít ez, hiszen idegileg is alaposan igénybe vette jelöltjeinket a fárasztó tavasz. Szintén fon­tos eredmény, hogy az akkli­matizálódás „előrészét” elvé­geztük a magaslaton. Serdülő atléták versenye Kaposváron került sor a serdülő „B” korcsoport (13— 14 évesek) atlétikai megyei bajnokságára. Raczkó Róbert három versenyszámban, Nyúl Tünde a kismaraton után most 1500 méteren is telje­sítette az aranyjelvényes szintet, összesen tizenhatan érlek et ezüstjelvényesnél jobb eredményt. A legjobb eredmények, 14 éves lányok: 100 m: Piriikért (Marcali) 13,5. 100 m. 200 m és távol: Jámbor (Nagyatád) 13,5, 29,0, 474. 400 m és 80 m gát: Kovács (Siófok) 63,0 és 12,7. 1500 m: Bognár (Gyé­kényes) 5:11,0. Fiúk: 100 m. 200 m, távol és súly: Raczkó (Nagyatád) 11,9. 25.2, 624, Mexikóban az olaszok Inke—Lábod 1-4, Porrog— Somagyudvairhely 4-1, Bol­hás—Görgeteg 0-0. 1. Somogyi BSE 33, 2. Görgeteg 28, 3. Kutas 22. Barcs A rájátszás eredményei: Csdkonyavisonta—Dráva SC 1- 3, Szülök—Babócsa 0-0. Babócsa—Csokonyavisonta 2- 0, Dráva SC—Szülök 1-0. 1. Babócsa 40. 2. Szülök 38, 3. Csokonyavisonta 34, 4. Rába SC 33. kerete Mezey György szövetségi kapitány kihirdette a mexi­kói világbajnokságra utazó 22-es keretet, ez a követke­ző: Kapusok: Disztl Péter (Vi­deoton), Szendrei József (Ü. Dózsa), Andrusch József (Bp. Honvéd). Védők: Sállai Sándor (Bp, Honvéd), Róth Antal (Pécsi MSC), Garaba Imre (Bp, Honvéd), Kardos József (Ü. Dózsa), Péter Zoltán (Zala­egerszeg), Varga József (De- niziisipor), Disztl László (Vi­deoton), Csuhay József (Vi­deoton). Középpályások: Nagy An­tal (Bp. Honvéd), Hannich Péter (Rába ETO), Détári Lajos (Bp. Honvéd), Bognár György (MTK VM), Burcsa Győző (Auxerre), Nagy Jó­zsef (Haladás). Csatárok: Kiprich, József (Tatabánya), Esterházy Már­ton (AEK Aithén), Hajszán Gyula (Rába ETO), Dajka László (Bp. Honvéd), Kovács Kálmán (Bp. Honvéd). Rajtol a 200 m leány mezőny 13,01. 100 m: Veress (Rákó­czi) 12,2. 200 m: Nyerges (Barcs) 25,9. 3000 m: Kovács (Rákóczi) 10:11,6- Magasug­rás: Elek (Marcsii) 164. 13 évesek, lányok: 100 m: Gentischer (Siófok) 13.6. 1500 m: Nyúl (Fonyód) 5,17,0. Fiúk: 100 m: Gaál (Marcali) 13,4. Már elfoglalta szálláshe­lyét Pueblában (125 km-re található a mexikói főváros­tól) a címvédő olasz válo­gatott. A mexikóvárosi érke­zésüket hatalmas érdeklődés előzte meg. Mintegy három­ezer helyi és olasz illetékes­ségű autogramvadász tár­saságában a várakozók kö­zött vök 467 újságíró és fo­tós is. Az előzetes tervek szerint Enzo Bearzot szövet­ségi kapitány sajtóértekezle­tet tartott volna a főváros repülőterén. Ebből azonban semmi sem lett. Az itáliai együttes a hivatalos forma­ságok elintézése után egy mell ék -k i j ára ton t á vozott. Balaton-kupa, RSG-olimpia, Dunántúl-bajnokság Először szerepel az úttörő- olimpia versenyszámai kö­zött a ritmikus sportgim- nasztika, miután felkerült a „nagy" olimpia műsorába. A zalaegerszegi nyári döntőket három területi döntő előzi meg. Ebből az egyikre Ka­posváron kerül sor, ma és holnap, Somogy mellett Pest, Tolna és Hajdú-Bihar úttö­rői találkoznak. Az ipari szakközépiskola az RSG már méltó otthona lesz ezúttal is a helyszín. A legerősebb ver­senyzőkkel a papírforma álapján a hajdú-bihariak ér­keznek, hiszen Debrecenben magas szinten áll ez a sport­ág. Keveset tudunk a Pest megyei csapatról. Es mit várhatunk a somogyiaktól? Megyénket tizenhatan kép­viselik a két korcsoportban. Ök nyolc kaposvári iskolából kerültek a csapatba. A ne­gyedik korcsoportban első számú esélyes a válogatott kerettag Gyenesei Anita, a Berzsenyi iskola nyolcadikos tanulója. Mellette a Bartók iskolás Csonka Szilviától és a Krónusz iskolás Csaba Ni­kolettől várható még első­sorban jó eredmény. Mind­két korcsoport első három helyezettje vehet részt majd Zalaegerszegen a nyári úttö­rő-olimpia döntőjén. Fonyódon a birkózók gyü­lekeznek. A junior korosz­tály egyik legnagyobb hazai versenye a Balaton kupa, amelyet ötödször rendeznek meg hazánkban. Az idén a szovjetek kivételével ott lesznek a sportágban legje­lentősebb országok képvise­lői. Bulgária, az NDK és Lengyelország a junior válo­gatottját hozza, Magyaror­szágot ezúttal is egyesületek képviselik. A legismertebb SE-k elküldik birkózóikat. Várhatóan százhúsz körül lesz az indulók száma. Nem hiányoznak a Kaposvári Dó­zsa birkózói sem; közülük elsősorban a kétszer is ötö­dik helyezett Boross Attilá­tól várunk ismét jó ered­ményt. Farkas Gábor szintén reményekkel indulhatna, de megsérült. így még kérdéses a részvétele. Rajtuk kívül Fórian Lajos. Szabó László, Schwindt Olivér és Tóth Ta­más képviseli a Dózsát. A megyei teniszbajnokság utáií egy héttel a területi seregszemlét rendezik ezek­ben a napokban Kaposváron. Dunántúl telinőtt bajnoksá­gát tartják mától, előrelát­hatólag a jövő hét elejéig. Természetesen a résztvevők között ott lesznek a somo­gyiak is. Boglárlellén kialakult a hétvége pontos teniszprog- ramja. Ma 14 órától rende­zik a BB-kupa egyéni dön­tőit és az IPV verseny elő­döntőit. Ezt megelőzőleg 10 óraikor elkezdődik az IPV következő (fűzfői) versenyé­nek selejtezője a főtáblára jutásért (ugyancsak Boglár­lellén). Holnap 10 órakor pe­dig a/ IPV egyéni és páros döntőire kerül sor. HÍREK Május 77 Szombat Paszkál A nap 5.05 órakor kél, és 20.16 órakor nyugszik; a hold 12.14 órakor kél, és 2.23 órakor nyugszik. Á várható időjárás: Általában napos, száraz idő, csupán keleten, délkeleten valószínű egy-egy zápor. A mérsékelt, változó irányú szél a zivatarok idejére megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 22 és 27 fok között alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Fertődön pénteken tartott 20. heti lottósorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 21, 24, 44, 75, 81 — Kitüntetés. Az Elnöki Tanács Földvári Aladárt, a Szakszervezetek Országos Tanácsa alelnökét több év­tizedes kiemelkedően ered­ményes munkássága és köz­életi tevékenysége elismeré­seként, 80. születésnapja al­kalmából a Magyar Népköz- társaság rubinokkal ékesí­tett Zászlórendjével tüntette ki. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnö­ke adta át pénteken. Jelen volt Gáspár Sándor, a SZOT elnöke is. 80 éve született Nagy Karola (1906—1933), a fiatalon elhunyt erdélyi író, újságíró. Szegény segesvári szülők gyermekeként rendkí­vül nehéz körülmények kö­zött nevelkedett, gyermekko­ra és ifjúsága csupán hányó­dás volt. Később Brassóban tanult, ott lett tiztviselő, il­letve bolti elárusíó. Az 1920- as évek végén a Brassói Lapok, majd pedig a Népúj­ság munkatársa, s hamarosan az erdélyi magyar szocialista irodalom sokat ígérő tehetsé­geként mutatkozott be. Éle­tében nem publikált írásai még teljesebben mutatják te­hetségét; ezek a posztumusz írások különben már az első világháború utáni nemzedék forradalmi ábrázolásai. A rendkívül fiatalon, 27 évesen meghalt Nagy Karola irodalmi hagyatékába tartoz­nak Bandi és Claire című színművei, Az ismeretlen cí­mű kisregény, továbbá nap­lója és sok feljegyzése. Mind­ezeket korai halála után Itt voltam . . . címmel 1934-ben jelentették meg, Benedek Marcell méltató bevezetőjé­vel. — Az ifjú gépifejők me­gyei szakmai és politikai versenyét tegnap rendezték meg a nagyberki tsz szako­sított szarvasmarha-telepén. A fejőházi fejes kategóriá­jában a győzelmet Czár Gyula, a házigazda tsz ver­senyzője szerezte meg. Szo­ros versenyben lett második Vadkerti István, a Dél-somo­gyi Mezőgazdasági Kombi­nátból. A sajtáros fejesben Károlyi Imre sávolyt ver­senyző lett a legjobb, ök hárman jutottak az országos döntőbe. — Véradók kitüntetése. A Vcröskeresztes Munkáért ki­tüntetés arany fokozatátvet­te át tegnap Nagyatádon dr. Borsos Ferenc, a véradóállo­más vezetője. Bronz fokoza­tát a nagyatádi Pusztai Sán- dorné és a nagykorpád! Hozlár Ferencné kapta meg. — Somogyi képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a fővárosban, a Budapesten élő Somogyiak Baráti Köre, a Somogy Megyei Tanács és a Pedagógus Fáklya Műve­lődési Központ rendezésé­ben. A 35 festő, grafikus, szobrászművész munkáit be­mutató tárlatot kedden a Fáklya Klubban dr. Gyene­sei István, a Somogy Me­gyei Tanács elnöke nyitja meg. Tűzgyújtási tilalom feloldása A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium — a Belügyminisztérium or­szágos tűzoltóparancsnoksá­gával egyetértésben — má­jus 17-től feloldja az erdők­re és az erdőiközeli terüle­tekre áprilisban elrendelt általános tűzgyújtási tilal­mat. A MÉM felhívja a la­kosság, a kirándulók figyel­mét, hogy az erdőkben a ki­jelölt és a kiépített tűzrakó- helyeken is csalk szélcsendes időben szabad tüzet gyújta­ni. A tüzet nem szabad fel­ügyelet nélkül hagyni, s el­távozás előtt teljesén el kell oltani. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET VASARNAP ESTE 8-IG. Telefon: 11-510 — Grúziái földrengés. Két halálos áldozata van a múlt heti grúziai földrengésnek. A 12 fokozatú skála szerinti 7-es erősségű földmozgás kö­vetkeztében 1500 lakóépület rongálódott meg. — Évadnyitó lovasversenyt rendez a hétvégén a Sió­mente Lovasklub a siófoki benzinkút melletti pályán; a helyibeli lovasokon kívül többek között sáripusztai, lajoslkomáromi és velencei klubok versenyzői vetélked­nek majd a Siófoki Városi Tanács díjaiért, a Skála- és az úttörő-kupáért. — Találkozót tartanak ma dél-dunántúl.i gyermek-nép­tánccsoportok Kaposváron a Latinca Sándor Művelődési Központban. Délelőtt 11 órá­tól látható Baranya. Tolna és Somogy gyermek tánco­sainak a műsora, 14 órától táncház várja az érdeklődő­ket. Úttörő tűzoltók versenye Megyei versenyen mérték össze tudásukat tegnap Ka­posváron azok az úttörő tűz­oltóegységek, amelyek a te­rületi elődöntőkről jutottak a somogyi döntőbe. A lányok közül a felsőimocsoládiak, a fiúknál a lengyeltótiak csa­pata lett az első. Ök képvi­selik megyénket az országos versenyen. — Ünnepélyes brigádgyű­lést rendezett tegnap a Pa- mutfonó-iipari Vállalat Ka­posvári Gyárának Becsület brigádja, amely nemrég nyerte el a Magyar Népköz- társaság kiváló brigádja cí­met. A brigádtagok az ün­nepi összejövetelen vették át jutalmukat. — Péter Jánosnak, a So­mogyi Fotóklüb tagjának nyílt kiállítása Veszprém­ben a Bakony Művek okta­tási központjában. A kiállí­tó klubtársa, Szentiványi Árpád a megnyitót követően diiafelvételeit mutatta be. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy május 18- án Kaposváron és Fonyódon autóvásár lesz. (82408) — 165X13 SR és 1100X20 gu­miabroncs. valamint Zsiguli. Trabant, Wartburg alkatrészek érkeztek a boglárlellei műszaki boltba. (Boglárleile, Dózsa Gy. u. 1.) (82569) — Táncosnőket vesz fel a Maxim Varieté. Éves szerződési lehetőség, vidékieknek díjtalan szállás, jó kereseti lehetőség, to- vábbtanu lás! Jelentkezését vár­juk, kizárólag írásban. Cím: Maxim Varieté, Budapest, Akác­fa u. 3. 1072. (94103)

Next

/
Oldalképek
Tartalom