Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-28 / 98. szám
1986. április 26., szombat 5 I Szellemi „alapellátást” SAXON-SIKER Balatoni emléktárgyak Budapesten Két siófoki díjat nyert Tegnap Budapesten a? Idea Iparművészeti Centrumban sajtótájékoztatót tartottak a balatoni ajándék és emléktárgy pályázat termékbemutató kiállításának megnyitása alkalmából. Dr. Nagy László, a Népi Ipar- művészeti Tanács elnöke ismertette az újságírókkal a pályázat célját. Az elmúlt években méltán sok kritika érte a Balaton környékén árusított ajándék és emléktárgyak színvonalát, a bóvlit, a giccstenyészetet, amelyet (sajnos) adminisztratív eszközökkel nem lehet kitiltani az üzletekből. Lehetséges viszont megbízható, esztétikus tárgyakat is árulni, ha van ilyen áru, s ha a kereskedelem is hajlandó észrevenni, hogy van. Nos, a pályázat az utóbbira adott választ: van, mégpedig szép számmal, azaz sok tehetséges ember éi Magyarországon, akik ízléses tárgyakat készítenek. A Népművészeti Tanács kazdeményezélSét felkarolta- a Balatoni Intéző Bizottság, a Kisiparosok Országos Szervezete, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, a Kisiparos Kézműves Tanács, a Népművészeti Vállalat, és az Idea Népművészeti Vállalat. A pályázatot tavaly novemberben írták ki, a beküldési határidő 1986.. március 21. volt. Hogy milyen nagy érdeklődést váltott ki a nemes vetélkedés lehetősége, bizonyítja a pályázók, pályamunkák rendkívül magas száma. 151 alkotó, 1441 tárgyat küldött be (a garnitúrák egy tárgynak számítanak), s ebből a zsűri (a Népi Iparművészeti Tanács és a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakemberei) 834- ec fogadott el. A zsűrizett munkák közt a legtöbb tárgy a kerámia, a faragás, valamint a hímzés. A kiíró szervek 352 ezer forint pályadíjat osztottak ki. Négy alkotó 25 ezer, hat 15 ezer, egy 12 ezer, nyolc 10 ezer és tizennégy 5 ezer forintos díjat kapott. A zsűri a pályadíjak odaítélésekor fontosnak tartotta, hogy a Balaton és vidéke hagyományaiból induljon ki a pályázó, s az iparművészeti munkáknál a tárgyak használhatósága is döntő szempont volt. A kiírás feltételeinek megfelelően arra is ügyelt a bíráló bizottság, hogy olcsón megvalósítható ízléses tárgyak is kerüljenek az üzletekbe. Valamennyi elfogadott és kiállított munka — remélhetőleg — kapható lesz a Ba- laton-parton az idényben. A kiállítást Rosta Sándor, a Balatoni Intéző Bizottság elnöke nyitotta meg, s szólt a Balaton gazdag népi hagyo- mányiaról, amely a népi iparművészeti tárgyakban él tovább. Dr. Nagy László adta át a díjakat, köztük két siófoki hímzőasiszonyiniafe, Szarkáné Győri Annának és Réti Istvánnénak, akik bu- zsáki és karádi motívumokkal ékesített textíliákkal pályáztak. A Dél-Balatoni Háziipari Szövetkezet dolgozói mindketten 10 ezer forintos díjat kaptak. A kiállításon örömei fedeztük fel két kaposvári pályázó elfogadott munkáját. Tánczos Mária habán, kerámiával, Magai Erzsébet hímzésekkel képviseltette Somogyot. A Dél-Balatoni Háziipari Szövetkezet régóta jelen van készítményeivel a Balaton- parton. Siófoki üzletükbe például három-négy millió forint forgalmat érnek el a szezon hónapjaiban. Mint Széli István, a szövetkezet elnöke megjegyezte: ideális lenne, ha a népi iparművészeti termék a kereskedelem értő segítségével (mely e saelillemi „alapellátást” is felkarolná) biztosítaná végre az ízléstelen silány portékát a boltokból. Sz. A. A szólóénekes reményei Forró hangulatú koncert részesei lehettünk szerdán este a kaposvári sportcsarnokban. A Skorpió együttes hangulatkeltő játéka után a rajongótábor fülsiketítő füttyszóval várta a Saxon bevonulását. Méltán arattak kirobbanó sikert. Kiemelkedő csapatmunkát láthattunk, káprázatos technikával: csodálatos atmoszférát teremtettek. A Saxon szólóénekesét, Biff Rifordot kérdezem: — ,Hol 'kezdődött és hol fejeződik be a világ körüli turné? — Los Angelesben kezdtünk. California és Lengyel- ország után Magyarországon folytattuk a tumésoro- zatot. Athénban lesz az utolsó koncertünk. — Az eddig megjelent lemezek közül melyik a legkedvesebb? — Ha választani kell: a „Hatalom és a dicsőség”, valamint az „Ártatlanság nem mentség” című albumokat említem. — Mit jelent a siker? — Jól esik sikeres embernek lenni! Ezért mindent megteszek a csapattal együtt. A modern, kemény rockzene nagyon izgalmas: teljes koncentrációt követel tőlünk. Jókedvűen, humorosan játszunk. — Ki tn példakép? — Nincs szükség rá. Nem akarunk utánozni senkit, szeretnénk egyéniek lenni. Minden ember külön egyéniség: ennek tükröződnie kell a zenénkben is. — Mit jelentenek a nagy koncertek után a kisebbek? — Budapesten körülbelül tizenkétezren várnak bennünket/ Itt Kaposváron 1300 jegyet adtak el: ez magyar viszonylatban nagyon jó. Kisebb helyen játszani remek dolog, a hangulatteremtés is könnyebb. — Mennyi idő jut a pihenésre? — Három hónapot szánhatunk a kikapcsolódásra. A magánéletünk a turné végén kezdődik, akkor sem tart sokáig. — Igaz-e a hír, hogy a koncertkörút a \hazai sikerek elmaradása miatt volt? Angliában valóban olyan drágák a jegyek? — Egyáltalán nincsenek borsos jegyárak. Eddig szervezési problémák miatt nem jutottunk el kisebb országokba, városokba. Nem rajtunk múlt, az igény is megvolt rá. — Milyenek a magyar együttesek? — Hallottuk a koncertünk előtt: az előzenekart. Véleményt ennyi idő után nem mondhatunk, ezt érdemi munkák alapján lehet és kell eldönteni. — Melyek a jövő tervei? — Szeptemberben jelenik - meg -az új album, 1987-ben újra világ körüli. turnéra indulunk, terveink szerint újra ellátogatunk Magyarországra. Jövőre más, nagyobb szabású koncertjeink lesznek, új programszervezéssel. Jókedvűen, mosolyogva kössön el. — Reméljük, hogy találkozunk még. Jövőre, ugyanitt! Kövér J. Attiláné RÁDIÓSZEMLE HALLGATÓK KÉRTÉK Mindjárt elöljáróban meg kell állapítanunk: a hallgatók kérése szent a rádió szerkesztői számára. Ismerve az idevágó magyar szokásokat, nem is csodálkozhatunk azon, hogy a rádiónak külön kívánságműsorokat kell programjába iktatni, hogy eleget tehessen a levélben beérkező hallgatói kívánságoknak. Talán sok más dologgal is összefügg, hogy napjainkra levelező nép lettünk. Igaz, ebben része volt annak is, hogy a rádió és televízió minduntalan megszavaztatja a lakosságot. Szavazni kell a legjobb táncdaléne- kesre, versmondóra, színészre, lapot kell postáznunk, ha valamilyen műsort nézve kereszt-, vagy más rejtvény tűnik föl. Legtöbbször a szerencsés nyertes neve bekerül a következő adásba, országvilág megbizonyosodhatik: érdemes levelet írni rádiónak, tévének egyaránt. Innen már csak egy lépés a kívánságműsorban való szereplés. Az éppen ügyeletes legnépszerűbb együttes akkor válik igazán befutot- tá, ha egy szép hétfőn délután a Petőfi adón sugárzott Kettőtől ötigben több ideig olvassák a levélíróik nevét és lakcímét, mint maga a szám ameddig tart. Könnyen azt hihetnénk, hogy a műsor szerkesztőinek van a legkönnyebb dolga a rádióban, hiszen csak érkeznek egymás után a levelek, s elég kiválasztani azokat a műsorokat, betéteket, amiket legtöbben kérnek, s máris jó adást hallhatnak a levélírók, s tollat nem ragadok egyaránt. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. A háromórás közvetítési idő túl sok ahhoz, hogy ömlesztve elbírná a legnépszerűbb slágerek és kabarészámok sugárzását. Vannak ezért állandó rovatok, például a hangos képrejtvény (lám, itt is vetélkednie kell a hallgatónak!). Mint a legtöbb hasonló jellegű műsornál, úgy a Kettőtől ötigben is tetten érhető az a szerkesztői szándék,, hogy az egyes műfajok, ha nem is azonos terjedelemben legyenek jelen, mégis oldják egymást. így történhet meg aztán, hogy a slágerlistát két hét óta vezető együttes világsikerré kikiáltott dala után Shakes- p ear e-szonettet hallhatunk. Megállapíthatjuk magunkban, hogy Modern Talking ide, Modern Talking oda, azért Shakespeare meglehetősen időtálló. Ám tűnődni nincs sok időnk", mert máris újabb névsor következik, akik kabarétréfát kértek. Sejthető, hogy ez a cifra egyveleg nem föltétlenül a rádiószerkesztők tarka ízlésvilágát tükrözi, hiszen csak a hallgatói véleményekből válogathatnak. Az pedig nem jobb a közepes szintnél. így a műsorból is legtöbbször csak közepes sikerül. Tulajdonképpen ezen kár is bánkódnunk, mert a demokratikus szerkesztés, a hallgatók véleményének kikérése eleve ezt az eredményt sugallja. A különböző műveltségi szinten álló hallgatók is találnak a műsorban maguknak tetsző részeket, még olyanokat is, amelyeknél legszívesebben lekapcsolnák a rádiót. Mindez azt jelenti, hogy a .Kettőtől ötig jellegzetesen háttérrádiózásra alkalmas műsor. Hogy annak is. szánták-e eredetileg, nem tudni. Ám ez nem is fontos, a hallgatók úgyis saját igényeik szerint használják. Varga István Az egészséges emberért mottóval rendezett vetélkedőt tegnap a Kaposplastnál a Vöröskereszt-alapszervezet és az Ascot a brigád. Az egészséges életmódot népszerűsítő versengésiben kilenc brigád vett részt. Az esemény alkáliméval tablőkiiál- lítást is rendeztek a Vállalat központ j álban. Amatőr képző- művészeti kiállítás nyílt a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A kiállított festményeket és szobrokat az űrhajózás és a tudományosfantasztikus irodalom ihlette. Képeinken a kiállított művekből mutatunk be néhányat: Balra: Kovács Pál: Gyökerek Alul: Dörner Béla: Sic itur ad astra Nő, éjjel egykor — Nem fog érdekelni a dolog... Ráismertem Handó hangjára, de mintha egy halottasházból jött volna. — Honnan kerültél ide, egyszerre? — vizsgáztattam Handó jelenét. — Négy éve élek ebben a városban■— mondta fáradtan. Egy kocsmát ajánlottam. Egy szürke, másodosztályú helyet, éppen régi évfolyam- társaknak való ritka találkozásokkor. Nem akartam elmaradni, mert szorított egy csomó teendő. Tudtam, hogy éjjel még dolgoznom kell, s a pokolba kívántam az unal- mes csevegést, amely szinte előre a fülemben csengett. „S te, vagy?, Kocsi? Nyaraló?” Handó ott ült a kiskocsmában az első asztalnál. Mindketten mosolyogva álltunk egymás elé, de ő kegyetlenül lehiggasztott: — Siralmasan nézek ki, ugye? Siralmasan nézett ki. Nem lehetett több ölvén kilónál, az arcára mint egy múmiára, rátapadt a bőr, s valami furcsa, állott szag áradt az egész emberből. Bort kértem volna, de ő pálinkát rendelt. — Bekapott az alkohol — súgta, ahogy a pincér hátat fordított nekünk. Egy összeroskadt alak, egy koszos pulóver és egy sokszor kilyukadt és megvarrt nadrág, ez volt Handó. A története is lehangolóan egysíkú. A főiskola után Pestre ment, megnősült, aztán elvált. A házasságából egy fia született, ezt néha megnézi, de valójában már két éve nem járt a zuglói utcában. Hitvány egy nő volt, mondta Handó, egyetemmel takarított, és mindenkivel lefe- küldt, aki csak .megkérte rá. Visszajött a városba, és otthagyta a pályát, nem tudott volna gyerekek elé állni többet. — Nincs már hangom se, nem tudnék zongorán végigjátszani egy egyszerű menüettet sem. Handó a falra nézett, én pedig éreztem, riem a jelenében élek. Csupán azoknak a régi napoknak vagyok a tanúja, amikor ő még mindezeket tudta. — Mit csináltál ebben a nyavalyás négy évben? Csak ittál? — kérdeztem. — Ittam és újra csak ittam. Vedeltem és megint- csak a feleseket döntögettem magamba! Miféle más távlataim lehettek volta? Három fél i pálinkát ivott meg, s rólam végig nem beszéltünk. Nem zavart, hogy nem kíváncsi rám.; átlag voltam neki. Dödögtünk, mígnem este lett. Már saját, fájdalmasan torz sorsa sem érdekelte, én meg nem tudtam ebből a zavaros találkozóból kikecmeregni. Ültünk, bambán néztünk egymásra. Ö ivott és nem zavarta, hogy nekem egy korty se megy le. A régi történetek közül is csak egyet hoztunk elő. Azt a kirándulást a tópartra, amikor frissen, fiatalon kivonultunk fiúk, lányok a tóhoz egy régi vasárnap. Handó akkor kapta az új svájci óráját az apjától egy koncert emlékére. Az órát a szemünk láttára vágta bele a vízbe, mert valamelyik lány rosszat szólt neki. Handó mosolygott a poros történeten, felhúzta a kabátja ujját, és így szólt: — Már évek óta nincsen órám, látod. Később még vettem egy svájci órát, de azt Pésten hagytam a fiamnak. Éjfél lett, s az idős pincér ásítozva integetett, hogy menjünk már. •'ettem, s ő nem szabódott, ae félrészegen pironkodva annyit mondott; egyszer majd megvendégellek. Kezet kellett volna rázni, de valahogy nem ment. Elviszlek, kocsival vagyok — mondtam Handónak. — Látod, ez jó lesz, mondta nettem. A külvárosban lakott, közel a szőlőhegyhez, a domboldalban. Ismertem ezt a helyet régről, amikor újságokat hordtam diákként errefelé. Megálltunk egy öreg ház előtt. Eloltottam a kocsi lámpáit, úgy éreztem, tisztességesebb, ha nem világítok az ütött-kopott házra. Az egyik ablakban villany gyulladt. — Kivel élsz? — kérdeztem Handótól. Rámnézett. — Űjra nősültem — mondta. Gyere, nézd meg a feleségemet. — Majd máskor, most alighanem kivágna bennünket —, próbáltam elhárítani a dolgot. — Csak az ablakból — kérlelt Handó —, igazán belesünk csők. Kiszálltam és mindketten az ablakhoz osontunk az udvari száraz gazban. Az ablak mögött egy ötvenév-formájú nő hajlongott foltos-koszos selyem hálóköntösben. Vagy húsz macska között járkált. Mindegyiknek tejet öntött. A tengernyi tarka, fehér és fekete macskasereg lomhán figyelte. — Nagyszerű nő — mondta Handó —, gjjel is fölkel adni a macskáknak. Kissé elszomorodva nézett rám a sötétben, csalódást véltem hallani a hangjában. — Amikor ad nekik, sokszor fölkelt. Nem kéri, hogy segítsek, de látom, hogy kellene. Látod, tudtam, hogy érdekel majd a dolog ... Maga elé mondta ' csak, akár ott se lettem volna, mint valamelyik macska a hűvös hajnalon, ahogyan föllefetyeli az utolsó csepp tejei. Békés József
