Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-30 / 100. szám
1986. április 29., kedd Somogyi Néplap 7 öSPORT 0 Siófok ünnep után Szilánkok a záró fordulóból A tény visszovanhatatlan és megmásíthatatlan: a Siófoki Bányász szombati döntetlenjével megerősítette felsőházi tagságát és a következő bajnokságban is a legjobbak között szerepelhet. Bizony, szombaton lefolyt néhány köbméter víz a Sión, amíg az ünneplés percei következhettek. A második félidő harmincadik percét mutatta a villanyóra, amikor Kékesi szögletrúgáshoz készülődött. A fülekhez tapasztott táskarádiókon ekkor értesültek a szurkolók a csepeliek vezető góljáról. Lett üdvrivalgás; ezt a játékosok is észrevették odabenn a pályán, így történhetett meg, hogy a beívelt labdát csaknem értékesítették a vendégek. Egy csapásra eloszlott a tévhit: mármint, hogy az MLSZ nem engedi, hogy két pesti csapat kiessen és ennek a Siófok fogja meginni a levét. Az MLSZ-t csak egy érdekelte: végre sportszerűen érjen véget a bajnokság, * ha éppen úgy hozza a sors, hát ne legyen annyi együttese a fővárosnak. Utólag könnyű okoskodni, de a múlt példái alapján ebben vajmi kevesen hittek. Ha valami jót felhozhatunk még majd e bajnokság védelmében, hát ez a finálé okvetlen az lesz. Mérkőzés előtt a Bányászöltöző épületének folyosójára a megszokottnál is nehezebb Kézilabda NB II Nagyatádi VSE—Olajbányász 23-21 (13-12) Nagyatád: Papp — Mayer, Pflangár, Puppi, Jüngling, Schuck, Karafa. Csere: Béli, Balaskó, Horváth. Edző: Kolossá Károly. Színvonalas, küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. A végig nagy lelkesedéssel és fegyelmezetten játszó atádiak bravúros teljesítménnyel először győzték le saját otthonában a bajnokaspiráns olajosokat. Góldobók: Puppi (8), Pflangár (7), Sdhuck (3), Karafa, Csiky Gergely Színház: 14.30 óraikor: ÖZ, A NAGY VARÁZSLÓ. Z-bérlet. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3. 5 és este 7 órakor: ZORRO. Szabad Ifjúság: de. 10, du. 5 és es te 7 órakor: A POSZEIDON KA TASZTRÓFA (14). Rákóczi mozi: du. 6 órakor: HIÜZ A VADÁSZÖSVÉNYEN. Mozimúzeum: du. fél 6 órakor: FEHÉR LÓTUSZ. Marcali: este 7 órakor: JÖJJ ÉS LÁSD! I—II. Barcs: este 8 órakor: A TŰZ HÁBORÍTJA (16). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.55: Tévétorna. 9.00: Iskolatévé. 9.45: Mozart: D-dúr (Haff- ner) szimfónia. 10.10: A Mauri- zius-ügy. 5. rész. 16.05: Iskolatévé. 17.15: Hírek. 17.25: Sorstársak. 17.50: Természetbarát. 18.10: Csali. 18.25: Iparvilág. 18.50: Mini-Stúdió ’86. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Farkascsapda. Tévéfilm. 20.55: Stúdió ’86. 21.55: Unokáink is látni fogják. 22.35: Híradó 3. 22.45: Himnusz. Budapest 2 18.20: Régi holland mestersé- gek. 18.30: Körzeti adások. 19.35: Erdei séta. 20.00: Gondolkodó. 20.40: Junkang barlang temploma. 21.00: Híradó 2. 21.25: Tv- basic-tanfolyam. 21.55: A táncművészet világnapja. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Hivatal, hivatal. Szórakoztatáműsor. 9.30: Angol nyelv. 10.00: Iskolaitévé. 10.30: Mindenki elégedetten távozott bejutni. Aki egy kicsit is illetéktelennek látszik, azt udvariasan elküldik- Szigeti János elnökhelyettes rendkívül sápadt. Az örök optimista sportvezető csak eny- nyit mond: — Eddig háromszor voltam ideges: a Volán-, a Debrecen-mérkőzés előtt és most. Szőke Miklós az előmérkőzést nézi, de látszik, hogy gondolatban másutt jár. Csak ennyit mond: — Nem szabad, hogy ma mást alkarunk játszani, mint amit szoktunk. Ez végzetes lenne. Kinn a nézőtéren a jólértesültek kiselőadásokat tartanak. Tudják, hogy mennyiért játszik az MTK VM, a Volán, a Csepel, s hogy a bajnok csak kirándulni megy Debrecenbe... A csata után a Bányász öltözőjébe még a vak is betalált volna, az öröm majd szétvetette a falakat. A kuJüngling (2—2). Mayer (1). A csapat minden tagja dicséretet érd,emel. Kömye—Siófok 25-17 (14-10) Siófok: Palotás, Varga S., Varga A., Krasznai, Fodor, Geiger, Kulimár. Csere: Lapos, Pákozdi, Nagy, Csóka. Edző: Pál László. Szíravaniailas mérkőzésen reális eredmény született. Góldobók: Kul iimá,r (7), Krasznai (5), Csóka, Geiger (2—2), Varga (1). Női mérkőzés: Csurgó—Herend 24-18 (12-9) Ausztria II. 12.05: Hétfői esti sport. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi 19.00: Ausztria — ma 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Elit vagy tömegképzés. 21.15: Dallas. Tv-filmsorozat. 22.00: Tükörképek. 22.45: Galéria. 23.15: Hatos szám. Bűnügyi sorozat. 0.05: Hí. rek. Osztrák Tv 2 17.00: Iskolatévé. 17.30: Orientáció. 18.00: Az 1. rendőrőrs. Szórakoztató műsor. 18.30: Az One- din család. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Piros-fehér-piros. Vetélkedő. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Kettes klub. Utána: Hírek. Jugoszláv Tv 1 16.20: Video old alak. 16.30: Művelődési műsor. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Hírek. 17.35: Tv-naiptár. 17.45: Adás gyerme'kek/nek. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Mulatságos történetek. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-n'apló. 20.00 : Lottó húzás. 20.05: Belpolitikai adás. 21.00: Filmfesztiváli bemutatók: Yol. Svájci játékfilm. 22.30: Tv-napló. Jugoszláv Tv 2 18.30: Zágrábi körkék. 19.00: Természetbarátok. 19.30: Tv-nappasiker meg az NB I-be jutáskor volt ilyen nagy az ováció. Játékosok és vezetők egymás nyalkában. Rövidesen durran a pezsgőspalack is. Igen, most már lehet ünnepelni, önfeledten és felszabadultan. Én meg hirtelen airira gondolok, hogy az utóbbi években mi mindent vitt végbe ez a rokonszenves csapat. Ha annak idején a sikersorozat kezdeténél valaki ezt jósolja, nem tudom, milyen jelzőkkel látták volna el az illetőt. Jó félórát kellett várni, amíg kissé elcsitult a „csatazaj”. Szigeti János ismét mosolyog, nyoma sincs arcán a korábbi feszültségnek. Visszafogottan, a tőle megszokott higgadtsággal summázza véleményét a bajnokságról. — Igazán csak néhányan voltunk, akik váltig hittünk abban, hogy ez a csapat nem lesz kieső. Az MNK-siker meggyőzött bennünket, hogy ebben a mezőnyben is partCsurgó: Bartha — Kocsis, Bogdán, Simics, Szanyi, Kovács, Búza. Csere: Fiió, Mi- háldinecz, Lőrincz, Toldi, Bodor. Edző: Kátai Ferenc. A hétfcözá középiskolás tétmérkőzéstől fáradtan is magabiztos győzelmet aratott a fiatal csurgói csapat. Végig irányította a mérkőzést, a vezetést egy pillanatra sem engedte ki kezéből és gyengébb játékával is, akár nagyobb arányban győzhetett volna. Góldobók: Simics (11), Búza (5), Filó (4), Kovács, Szanyi (2—2). Jó: Simics. ló. 20.00: Belgirád és Zágráb Ko- paniknak. 20.59: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Dokuimentumadás. 21.50: Művelődési műsor. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: Éneklő Ifjúság. 10.00: Hírek. 10.05: Diák- félóra. 10.35: Dallal üzen Ázsia. 10.51: Népdalosokor. 11.35: A tulajdonságok nélküli ember. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A Corelli kamarazenekar játszik. Kb. 13.50: Citera-felvéte- lek. 14.00: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsessz- me'lódiák. 15.04: Arcképek a német irodalomból. 15.20: Elisabeth Schumann dalfelvételeiből. 16.00-: Hírek. 16.05: Hallgató zó. 17.00: Világafolak. 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.30: Esti magazin. 19.15: Gondolat. 20.00: örökzöld dallamok. 20.49: A valóság szerelme. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Magyar művészek openafelvételei- bői. 23.02: „Rögeszméim”. 23.12: Lemezmúzeum. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.08: nerek vagyunk. Le a kalappal öregebb játékosaink előtt! Amit produkáltak és ahogy magukkal ragadták a fiatalabbakat, azt tanítani lehetne. A jövő szempontjából most az a fontos, hogy ne legyünk teljesen elégedettek. Szőke Miklós edzőt is úgy kellett kimenteni a gratulálok koszorújából, hogy néhány szót válthassunk vele. Ezt mondta: — Ami a mai mérkőzést illeti, csak dicsérhetem a játékosokat határtalan lelkesedésükért, de érthető, hogy az idegességüket nem tudták levetkőzni. Sajnálom, hogy idegen csapatnak kellett besegítenie, hogy biztosan bent maradjunk. De azt hiszem, hogy az egész évi szereplésünkkel rászolgáltunk a bentmaradásra ... Pihenés? Az nincs- Ugyanúgy készülünk, hiszen szombaton már az Interliga keretében lépünk pályára. J. R. Totofájékozfafé A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság köizlése szerint a 17, heti totó-nyeremények az illeték levonása után a következőik: 13 plusz 1 talá- latos szelvény 6 darab volt, nyereményük egyenként 908 293 forint. A 13-asok 527 396, a 12-esek 9234, a 11-esék 601, a 10-esek 107 forintot érnek. A közölt adatok nem véglegesek. Slágermúzeum. 8.50: Tíz perc Külpolitika. 9.00: Hírek. #.üö: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: A Szovjetunió Honvédelmi Minisz- lertumának fuvószenekara játszik. 12.30: Lakatos Antal népi zenekara játszik. 13.00: Híres. 13.05: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Sokféle. 14.50: Maximalis sebesség nincs. 15.00: Hírek. 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 15.20. Könyvről könyvért. 15.30: Csúcs- forgalom. 17.30: Tini-tonik. 18.30: Talpatóváló. 19.00: Hírek. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: A kölcsönkért gyufa. 20.30: Nóták. 21.00: Hírek. 21.05: Bernd Wetki operettdalokat énekel. 21.35: Barangolás régi hanglemezek között. 22.00: Zeneközeiben a hallgató. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Zenekari operarészíetek. 9.40: Kamaramu- zsika. 10.24: Schumann: Jelenetek Goethe Faustjából. 12.26: Szőnyi Erzsébet műveiből. 13.00: Hírek. 13.05: Külpolitikai arc- képcsarnok. 13.20: XV. Dunakanyar dalostalállkozó. 14.00: A kamarazene kedvelőinek. 14.52: Könnyű dalfélvételeinikből. 15.25: Zenei tükör. 16.00: Pablo Casals vezényel. 17.00: Iskolarádió. 17.30: A cánnő' cipellője. 18.30: Na maternjem jezyku. 19.00: Hírek. 9.05: In der Muttersprache. 19.35: Jandó Jenő Liszt-zongoraestje. Kb. 21.30: Ella Fitzgerald felvételeiből. 21.52: Vaughan Williams: V. szimfónia. 22.31: Eszmecsere. 23.02: Zenei panoráma. 23.30: Hírek. Teljes siker MAI MŰSOR HÍREK A Nap 5.32 órakor kél, s \19.52 órakor -nyugszik; a Hold 1.27 órakor kél, 's 9.01 fórakor nyugszik. Á várható időjárás: Délnyugaton elszórtan eső, (-néhol zivatar valószínű. A idéíi, délkeleti iszéi többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden *22 és B7 fok között alakul. A távolabbi kilátások <szombatig): a nyá- riasan meleg idő, időnként azonban az erősen megnövekvő felhőzetből elszórtan futó záporok is kialakulhatnak. Április ~29 [(edd Péter A szakma kiváló tanulói Az PMV 3. sz. gyárában a szakma kiváló tanulója versenyt rendeztek. Variga Károly szakoktató vezetésével az 503-as szakmunkásképző intézet másodéves műszergyártó és karbantartó tanulói menték össze elméleti és gyakorlati tudásukat. Első lett és 1500 forint jutalmat kapott Rinnenbach Ferenc; a második Rostás Zsolt, a harmadik Orsolics Zoltán. — Kommunista műszakot tartottak szombaton a Tungsram kaposvári elektronikai gyárában. 472-en vettek részt a műszakon; a bevételit a gyár nyugdíjasainak támogatására fordítják. — A KXSZ-kongresszusok történetéből rendez ma délután vetélkedőt Siófokon a KW KISZ-ibizottsága, és a 4. számú iskola KlSZ-alap- szervezete a város ifjúsági szervezetei részére. — Tizennyolc kilométer gázvezeték épült a VI. ötéves tervben Barcson. Ez idő alatt a gázhálózatba bekapcsolt lakások száma 1021-ről több mint 2300-ra emelkedett. — Majálist szerveznek a húskombinát fiataljai május elsejére a Desedán. Lehet majd motorcsónakázni, lovagolni, a gyerekek szórakoztató műsorokat nézhetnek. Este diszkó zárja a programot. — Befejeződött a margitszigeti vízesés rekonstrukciója. Ismét eredeti állapotában látható mór ez a sziklakért közelében levő idegenforgalmi látványosság, amely a Zsigmondy-farrás 38 fokos termálvizével táplálja a halastavat. — Öregek napját szervezett szombaton a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt Torvajon. A társadalmi aktivisták hulla dékgyűjtésből származó pénzen biztosították a mintegy száz meleg vacsorát, az általános iskolásak pedig műsornál kedveskedtek az idős embereknek. — Kabos László show- műsorát láthatják holnap két alkalommal is a kaposváriak. A népszerű művész délután és este a városi sportcsarnokban lép színpadra, több neves kollégájával együtt. — Értelemzavaró elírás jelent meg szombati számunkban a Balatoni emléktárgyak Budapestien című cikkben. Tudósításunk utolsó bekezdésének vége ugyanis szó szerint így hangzott: „Ideális Lenne, ha a niépi iparművészeti termékek a kereskedelem értő segítségével (mely e szellemi „alapellátást” is felkarolná) biztosítaná végre az ízléstelen, silány portékák kiszorítását a boltokból.” Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ 150 évvei ezelőtt született Baján Munkácsi Flóra Feleky Míklósné (1836— 1906) színésznő, a Nemzeti Színház .második nemzedékének ismert tagja, Gaidler Pál és Mészáros Anna vándorszínészek gyermeke. Már tízéves korában gyermekszerepeket játszott Aradon és Nagyváradon. 1855-ben Bécsben tanult. s hazatérve — 18 évesen — a \ Nemzeti Színház tagja lett. 1858-ban nőül ment Feleky Miklós színészhez. Pályája kezdetén énekes szerepeket játszott. Egyik legnagyobb sikerét Szigligeti Ede Cigány című színművében aratta, Mint Rózsa. Később főként romantikus drámák érzelmes szerepeit alakította, bájával és kitűnő beszédtechnikájával aratva diadalait. Nagy sikerű főbb alakításai közé tartozik a .Shakespeare- darabok Ophélia, Cordélia, Katalin, Schiller Ármány és szerelem című I drámájában Miller Lujza, Dumas „Kamé- liás hölgy”-ében Gauthier Margit szerepe. Rendkívüli szépsége annyira elbűvölte Jókait. hogy róla mintázta az „Egy magyar nábob” Mayer Fanny- ját. — Ünnepi közlekedés. Holnap, április 30-án a hét utolsó munkanapjára érvényes menetrend szerint, május 1-én, 2-áin, 3-án a munkaszüneti napokra érvényes menetrend szerint közlekednek a távolsági autóbuszok és Kaposváron a helyi járatok. — Anyák napja előtt virágvásárt rendeznek, szombaton Kaposváron a Füredi úti szabad időklubban. Kedvezményesen árusítják — hagyományosan — ezen a napon a virágokat. — Művészeti szemlén mutatkoznak be ma — Kaposváron a tanítóképző főiskola amatőr csoportjai. Az esten fellépnek a vendégségbe Somogyiba érkezett olsztyni testvér iskola néptánc- és énekegyüttesei is. Figyelmetlen motorosok Megállás nélkül a 6-os főútvonalra hajított segéd- motorkerékpárjával István- di belterületén szombaton 14.20 órakor Erdődi László 36 éves állatigondozó, s ösz- szeüitközött egy szabályosan közlekedő tehergépkocsival. A figyedmetlen motoros súlyosan megsérült. Nem vette figyelembe az elsőbbségadás szabályait BaJatonkereszitúran tegnap a 68 éves Pataki Ignác éjjeliőr, és segéd-motorkerékpárjával egy szabályosan közlekedő személygépkocsinak ütközött. Súlyosan megsérült. öragytikos akart lenni, s ezért vasárnap — ittas áJlita- potban — Balatonimár'ián egy szabályosan közlekedő gépkocsi elé lépett a 46 éves, foglalkozásnélküili Varga Ferenc. Sérülései súlyosak. — Csiszta-fürdő május 1-én nyit. Nyitvatartás: 8—17 óráig, szünnap: hétfő. Lengyeltóti Nagyközségi Közös Tanács V. B, (271747) — A Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat értesíti kedves vásárlóit, hogy Kaposváron az autóbuszpályaudvar 2. sz. kocsiállásából munkanapokon: 6.50, 7.08, 8.20. 9.20, 10.00, 11.20, 12.00, 12.20, 13.20. 13.40, 14.10, 14.20, 14.30, 14.50, 15.35, 16.00, 16.20, 16.30 órakor, szómba, ton: 6.50. 7.20, 9.20, 10.00, 10.20 órakor induló távolsági járatok megállnak a FÉSZEK Áruház* nál. Ezen kívül 8 és 9 órakor a 2. sz. kocsiállásból célirányú he. lyijárat közlekedik a FÉSZEK Áruházig. (82393)