Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-25 / 96. szám
1986. április 24., csütörtök Somogyi Néplap 5 Felpezsdült a falusi színjátszás Az önkifejezésre törekszenek szerelő-szerelő Aznap reggel is nagyon rosszul ébredtem, mint a pályaudvarokon mindig. Előző nap megint nem sikerült találkoznom senkivel, akinél meghúzhattam volna magam; jegyet váltottam hát valami közeli állomásig — talán Gárdony lehetett az —, .s egy felhasított várótermi fotelben kucorogtam. Azt hittem, megszokom majd lassan a pályaudvarok bűzpárás hajnalait, s rosszul ébredtem mégis, a szokottnál is rosszabb rosszul.., mintha egy vízcsap csöpögött volna elzár- hatatlanul a fejemben: márpedig ki ne ismerné a semmire se használható gondo- latcseppek keserű ízét? Szokott reggeli csavargásom azonban megszánt, s elé- bem vetette egy ismerősömet. Gyorsan elkunyeráltam a lakáskulcsát, hogy legalább mosakodni tudjak; de persze nem volt víz. Gondolhattam volna, amilyen az én szerencsém — csöpp-csöpp, felelte az agyamban csöpögő csapnak az a kölcsönkért. Magam elé húztam a telefont, s feltárcsáztam a Szerelőközpontot. Ma már tudom, hogy valahol mellécsúszhatott az ujjam: akkor nem figyeltem rá különösebben. Hányszor, de hányszor próbáltam azóta is ugyanúgy félretárcsázni! Sokáig csend volt a vonalban, csak kicsi egerek kaDEÁK MÓR n parásztak meg cincogtak fáradhatatlanul; aztán a legnagyobb egér hosszan felvisított, egyszer, kétszer, háromszor — és felvették a kagylót: — Halló! Tessék parancsolni — szólt bele kellemes hangján valaki. — Csöpög a csap — mondtam —, s örülök, hogy senki nem látott, mert az alsó ajkam úgy lefittyedt, mint gyerekkorom pityergései előtt. — Értem — nyugtatott meg a vonal másik vége. — Cím? Kirohantam a ház elé, megnézni a címet. — Tíz percen belül ott leszek — ígérte a hang. És ott wolt! — Csöpög a csap — mondtam neki ismét, és beszívtam az alsó ajkamat. — Igen — bólogatott, mint aki mindent tud. — Mit lehetne tenni? A Szerelő szemügyre vett. — Pihenjen le, majd megcsinálom. Lefeküdtem, várva a fürdőszobából a vízzubogást. Aztán elszenderülhettem, mert a Szerelő hangja emelt ki bódulatomból: — No, ez kész — gyújtott rá mosolyogva. — Más kívánság? — Egy pillanat — mondtam, mert éreztem, hogy vers mosódik ki a gondolatcsöp- pekből —; egy pillanat, ne haragudjon — s már nem figyeltem rá. — Mindig mondtam, hogy aranymosás a versírás — jegyezte meg a Szerelő, cinkosan hunyorítva. — Hogyan? — lepődtem meg. — Maga ... ? — A Szerelő ahol tud, segít — emeli fel a mutatóujját —, de ahogy elnézem, ráfér magára a kollégám segítsége is. A kolléga Közérzetszerető volt, és nagyon vidám. — Az én nevem Edvin, segítek a kedvin — nyújtott kezet. — Ezt én találtam ki. Hallotta már? — Nem — vallottam be. És nem sértődött megl No, így lettem boldog. — Telefonálhatok? — kérdezte Edvin, amikor végzett; s hívott még néhány szerelőt. Az események követhetetlenné gyorsultak: ki figyel minden kis részletre, ha jól érzi magát? Jött egy Albérlet-Szerelő, egy Munkahely-Szerelő, egy Barát-Szerelő és egy Szerető-Szerelő, aztán egy Apa-Szerelő, egy Anya-szerelő, aztán egy Tehetség-Szerelő. Aztán az ismerősöm. — No, sikerült lezuhanyoznod? — kérdezte. Úgy megszorongattam a kezét, hogy belejajdult. — Köszönöm, köszönöm — kiáltoztam, és elviharzottam az albérletembe. — No, milyen? — kérdezte az Albérlet-Szerelő. Úgy megölelgettem, hogy csontja ropogott belé. — Köszönöm, köszönöm — kiáltoztam, és elviharzottam a munkahelyemre. — No, hogy tetszik? — kérdezte a Munkahely-Szerelő. Az alsó ajkam megint lefittyedt, úgyhogy gyorsan egy csókot cuppantottam a kezére: — Köszönöm, köszönöm — kiáltoztam, és elviharzottam a barátomhoz. — No, jó fej? — kérdezte a Barát-Szerelő? Fölkaptam, és megforgattam, hogy beleszédült. — Köszönöm, köszönöm — kiáltoztam, és elviharzottam a szeretőmhöz. — No, belevaló? — kérdezte a Szerető-Szerelő. Ügy megdögönyöztem, hogy jajgatott belé. — Köszönöm, köszönöm — kiáltoztam, és elviharzottam a szüléimhez. — No, szeretnek? ... kérdezte az Apa- meg az Anya- Szerelő. Letérdeltem eléjük, alig tudták elrántani a lábukat. — Köszönöm, köszönöm — suttogtam. A Tehetség-Szerelő csak mosolygott. Éppen ünnepelni hívtam volna őket temérdek tíz forintomból — ehh, majd holnap eszem, legyintettem —, amikor betoppant egy hóri- horgas, kezeslábasos marcona. A Szerelők ijedten csomagolni kezdtek. Nem értettem. ő a Szerelő-Szerelő, súgták, a Nagy főnök! Nem baj, mondtam, jöjjön velünk, majd kérek kölcsön. A Szerelők sajnálkozva néztek össze. Nem tudnád te azt megfizetni! S elegendő pénzem nem lévén így esett, hogy a Szerelő-Szerelő megszerelte a Szerelőket, akik megszereltek engem: nehogy még egyszer ingyen merjenek megszerelni bárkit is!!! Én meg azóta is gyűjtöm a kétforintosokat telefonálásra, és félrefuttatom az ujjamat tárcsázás közben — de csak egerek motoznak a vonalban, szétrágva közönyösen emlékeimet. S félek, ha a legnagyobb felvisítana, egyszer, kétszer, háromszor... a Szerelő-Szerelő venné fel a kagylót. sokan helyiben keresnek állást. A megyeszékhely ezer növendékével ötvenkét tanár foglalkozik. A zenét tanuló gyerekek közül a hat év elvégzése után sokan kerülnek be a művészeti szak- középiskolába. A képzés személyi feltételeivel tehát ott nincs gond. Mostohák azonban a tanítás körülményei. Megfelelő épület hiányában kilenc különböző helyen kénytelenek tanítani a zenetanárok. Az időközönként rendezett koncertek iránt — melyeken a tanárokon kívül a szakiskola és a főiskola hallgatói is fellépnék — nagy az érdeklődés. Az iskolának nincs a kaposvárihoz hasonló méretű koncertterme — a főiskola Liszt-termát kell kölcsönkérniük, s így hozzájuk is alkalmazkodniuk. Biztató hát a két iskola együttműködése. Azt tervezik, hogy a jövőben teljes koncertek cseréjére kerül sor: a kaposváriak Pécsen, a pécsiek pedig Kaposváron szerepelnek. Ez újabb fellépési lehetőséget biztosít a zenetanároknak, módot nyújt arra, hogy más közönség előtt is bemutatkozhassanak, tapasztalatot cseréljenek kollégáikkal. Az együttműködés keretében az első vendég — ezúttal kaposvári társaival közösen — a hétfő esti koncerten lépett színpadra. Nagy- né Táskái Márta, a pécsi zeneiskola tanára szeptembertől óraadóként hetente kilenc órát tanít Kaposváron. Sznte jelképes gesztus, hogy mindjárt az első alkalommal együtt játszott a pécsi és a kaposvári zongorista. Nagyné Táskái Márta és Balázs István előbb négy- kezesit játszott: Beethoven D-dúr variációit, majd két zongorán adták elő Liszt Rossini témára írt Tarantelláját. Bár túli sok közös próbára nem nyílhatott lehetőségük, játékuk nagy sikert aratott. Búcsúzóul még két rövid négykezest hallottunk tőlük ráadásként. A koncerten a vendégművészen kívül még Kardos Kálmán (zongora), Pallós László és Ludmány Géza (gordonka), valamint Fodor Gyula (trombita) mutatkozott be — Marcello, Purcell', és Franceur kettőseit adták elő. Kellemes színfoltja volt az estnek Papp Tibor és Kuti Béla produkciója. Bartók népdalokra épülő hegedűduóit adták elő nagy biztonsággal, virtuóz technikával. Tersztyánszky Krisztin? Az amatőr színjátszó mozgalomban több évig fehér folt volt a falusi színjátszás. Ahol mégis működött ilyen együttes, ott többnyi- re harminc-, negyvenéves „késés” jellemezte a csoportokat, illetve néhányan a divat uszályában irodalmi színpadi stílust próbáltak meghonosítani, több kevesebb sikerrel. A somogyi művészeti szemle idei bemutatóján több falusi színjátszó csoport is színvonalas előadást tartott. A falusi színjátszás mai helyzetéről beszélgettünk dr. Klujber Lászlóval, a megyei színjátszó szakbizottság vezetőjével, a mozgalom országos tanácsának tagjával. — Különösen ebben az évben tapasztalhattuk, hogy a falusi színjátszás újra erőre kapott. Az ötvenes években nem volt olyan település, ahol nem működött volna falusi színjátszó csoport, minden télen született egy előadás. A társadalmi, gazdasági átalakulás, amely fal- vainkban végbement, éreztette hatását az amatőrmozgalomban. A színjátszás elvesztette korábbi funkcióját. Időbe telt, míg megtalálta mai küldetését, melyet a közösségi élet iránti újabb vágy táplál. Két éve kezdődött az erjedés. Űjra játszanak két-három felvonásos darabokat, és új színt hozott a falusi színjátszásban a hagyományőrző együttesek megújult programja is. A hagyományok bemutatása során a zene és a tánc mellett fontossá vált a színjátszás. Buzsákon, Karádon találkoztunk ilyen összeállításokkal, szerkesztett műsorokkal. — Miket játszanak ma a falusi színjátszó csoportok? — Figyelmük, érdeklődésük mai életünk felé fordult, ezért Moldova György, Karinthy Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Illyés Gyula, Sánta Ferenc műveivel gyakran találkozhatunk. Ám nem feledkeztek meg a klasszikus olasz és francia komédiákról sem, ezek szintén közkedveltek. — Ilyen műsorválasztás kapcsán arra is gondolhatunk, hogy csaknem színházpótló tevékenységként fogják fel falvainkban a színjátszást? — Szerencsére nem. A csoportok az önkifejezésre törekszenek, arra, hogy olyan témákat dolgozzanak föl, amelyek foglalkoztatják őket. Bodrogon, Felsőmocso- ládon, Bonnyán a falusi színjátszás hagyományait nagyszerűen ötvözik a mai kor igényével. — Korábban sokat áldozott a megye arra, hogy kiképezzen színjátszó-rendezőket, de akik elvégezték a tanfolyamot, nem vállaltak csoportot. Most mi a helyzet? Van elég szakember? — Elsősorban azokat találjuk a falusi színjátszó csoportok élén, akik maguk is színjátszóként tevékenykedtek. ök rendszeresen részt vettek versmondó táborokban is, ahol képezhették magukat. A pedagógusok között mind több van, aki a főiskolai, egyetemi tanulmányai során megismerkedett 3 színjátszással. Igáiban dolgozik Sziva Csaba, aki a Táncsics diákszínpad tagja volt évekig, Bodrogon Béres Ferenc, a Fonómunkás Kisszínpad tagja vezet együttest. Különösen Kapós- vár környékén szaporodott meg a falusi színjátszócsoportok száma. Még Zselic- kisfaludon is találunk fiatal együttest. — Biztosítva van az együttesek további fejlődése? — Eléig sók lehetőséget kapnak a színjátszók aura, hagy bemutatkozzanak, s megkezdődött a megyében a szomszédolás is. Májusban újra dolgozik a Fonó- munkás klub, összejöveteleinken a falusi színjátszók bemutatkozására is lehetőséget teremtünk. A megyei művelődési központtal és a pedagógiai intézettel közösen az általános és közép i.skoliaii tanárok számára tanfolyamot rendezünk az ősszel, melyen a rendezői gyakorlatra helyezzük a hangsúlyt, hiszen drámaelméletet ők már tanultaik. Szeretnénk tovább gyarapítani azoknialk a számált, aikii.k rangos produkciók bemutatására képesek, összetartják a falusi színjátszó együtteseket. Horányi Barna KÖLTŐ A SZOMSZÉDBÓL 75 éve született Eugen Jebeleanu A szomszéd: Románia, a költő: Eugen Jebeleanu. 1911. április 24-én született a Kárpátok havasalföldi lábánál meghúzódó kisvárosban, Cimpinában, amely Ploesti és Brassó közt fekszik. Jebeleanu nem a közelebb lévő Ploestiben, hanem Brassóban végezte el a középiskolát, ott ismerkedett meg a magyar kultúrával, a magyar irodalommal, a magyar nyelvvel, amely aztán eléggé meghatározta életművének alakulását. Középiskolás korában, tizenhat évesen jelent meg első verse, s amint följegyezték róla, ettől kezdve szinte minden avantgárd román folyóiratnak dolgozott, vagyis formabontó költőként kezdte pályáját. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején visszatért a hagyományos költői1 alakzatokhoz, később pedig egybeolvasztotta a kettőt, mint azt magyarra átültetett verseinek válogatása, a Kicserélem a keresztet mutatta 1976-ba.n, amely egy 1967-es és egy 1972-es kötetének legjavából készült. Verseinek nem ez az egyetlen gyűjteménye magyarul, ez csupán az egyik tisztelgés az előtt a költő előtt, aki — Lászlóffy Aladárnak, Jebeleanu egyik fordítójának szavaival — „életművével és emberi tartásával egyaránt szolgált és szolgál, vezetett és vezet egy irodalmat, a mai szocialista Románia új és gazdag költészetét.” E szavak, valljuk be, kissé fellengzősek, de Jebeleanu, a költő nem az, verseiben semmi frázis nincs, erről a Kicserélem a keresztet című kötet minden sora meggyőz bennünket. S ami nekünk, magyaroknak oly kedvessé teszi őt: Petőfi és Ady Endre szenvedélyes tolmácsa — ez a brassói évek hozadéka. Románra fordított János vitéze — méltatói szerint — egyenesen mesteri mű. A két szomszédos megyeszékhelyen — Pécsen és Kaposváron — egyaránt Liszt Ferenc nevét viseli a zeneiskola. Örömmel fogadtuk a hírt, hogy a jövőben a kiét testvérintézményt nem csak a közös név kapcsolja egybe. Ezentúl a kiét iskola tanárai és növendékei közös koncerteken ismerhetik meg egymás munkáját. A hétfői tanári koncertre vendégként érkező pécsi zenetanárokkal az ottani zenei nevelés helyzetéről beszélgettünk. Mint kiderült, a baranyaiak épp ellentétes gondokkal1 küzdenek, mint a somogyiak. Megyénkben, a hét zeneiskolában kevés a zenetanár. Csak a megyeszékhelyen mintegy hétszáz gyerek ismerkedik a hangszerekkel, s az igényeket még túlórázás és óraadó tanárok beiktatásával is nehezen tudják kielégíteni. Ezzel szemben Pécsen bőségesen van tanér,, a helyben működő zeneművészeti főiskolán végzettek közül TESTVÉRKAPCSOLATOK Pécsi zongorista Kaposváron Végre tavasz! / A parkokban, az utcákon üldögélő, napozó fiatalok és öregek, a gyeses kismamák gyermekeikkel kijöhettek a levegőre.
