Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-23 / 94. szám
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom és nagyapánk, HORVATH GYÖRGY MÁV-nyugdíjas, Kaposvár, József A. u. 7. sz. alatti lakos 63 éves korában elhunyt. Temetése április 24-én, csütörtökön fél 3 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a rokonainknak, az ismerősöknek, a temetkezési vállalat, a Somogy Kereskedelmi Vállalat dolgozóinak, akik feleségem, édesanyánk, RÓNA GYULANÉ temetésén részt vettek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje és gyermekei, unokái. * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, kedves ismerősöknek, valamint a Somogy Megyei GFV dolgozóinak, a nagymalom szocialista brigádjainak, az Édosz megyei titkárságának, amiért drága halottunk, CSANÁDI JÓZSEF temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak, virágaikkal, részvétükkel tiszteletüket és szeretetüket kifejezték. A gyászoló család. i* * * Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, dédipapánk, LEICH JANOS temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, együttérző részvéttel kísérték utolsó útjára, virágaikat elküldték sírjára, akik részvétüket nyilvánították. A gyászoló család. i* * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonságnak, a komáknak, barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, a Gépgazdálkodási Vállalat dolgozóinak, a Közúti Építő Vállalat gazdasági vezetésének, a Kaposgép Vállalat dolgozóinak, a kaposfüredi általános iskolának, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, fiam, testvérünk, vőnk, NAGY JENÖT utolsó útjára elkísérték, koszorúikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. INGATtAN Eladó nagy családi ház 600 n-öies telken melléképületekkel. Gazdálkodásra kiválóan alkalmas. Kapos- iüred, Kaposfüredi út 207. (8,150) Négylakásos tár- sasházbam 64 m2-es, két szoba + étkező, földszinti lakás, garázs, pince, 70 m2 kert, beköltözhetően eladó. Vételi r 700 000 Ft + OTP-átvállalás. Érdeklődni : Kaposvár, Egyenesi út 44. Bíró László. __________________(8182) B udapest közélében, Kerepes tárcsa, Engels u. 12/a számú, kis régi ház lil7 n-öl kerttel telekáron sürgősen eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Kesztyűs Károly. Kaposvár, Honvéd u. 21. sz. II 3. (204991) Barcson, a Mező u. 14. sz. alatt új, emeletes családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni ugyanott egész nap. (115233) Kaposváron, a Honvéd u. 20, B IX/l. alatt kétszobás szövetkezeti lakás áron alul eladó kp- ért -f OTP-vel, Dr. Maries. (7840) 1977-ben épült 100 m2-es családi ház eladó, pestire is cserélhet. Rekamié és he verők is eladók. Siófok, Reviczky u. 22. ________________(115213) E ladó kiliti zárt- kertben, a víztározóhoz 500 m-re 297 n-öl terület, ebből i0<0 n-öl koirdonos szőlő, a többi konyhákért. Érdeklődni lehet: Kiliti, Alkot - mány u. 23. (115212) Kaposváron sürgősen eladó 50 m2 belterületen házrész. Érdeklődni egész nap: Dózsa György u. 21. Ta- k ácsék. (7844) Eladó a csurgói szőlőhegyen a kö- vesútra nyúló szőlő és szántóterület. &rcta&£ctni; Kra- sove^T Csurgó, Rákóczi ■ ii. 112. ^ szoiőgy ümgtósós telek Serszámtá- r oiásüSfefefryiség van. Műúwratj?- közel. Erei ekitűjjfi K a p os - véaBHfiEíl u. 82. TOfOTtroeHenr tetőtér-ö0?pítóses nyara L4 ^^dó. Érdek- Ka p osv á r, Fodor- J. u. 1., egész nap. ' ‘_________(7850) K étszobás lakás sürgősen eladó. Érdeklődni 17 óira után: Kaposvár, Honvéd u. 20La, VIII. 1. (7845) Somogyváron, a Kaposvári út 27. szám alatti családi ház eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Hegyi u. 32. szám alatt 16 óra után. (204528) Mezőcsokonyán 950 n-öl házhely eladó főútvonal mellett. Víz-, gázszerelés folyamatban. Érdeklődni : Filó Ferenc, Mezőcsoko- nya, Táncsics M. u. 36. (204804) 4 kerekű, 18 lóerős, önindítós, hidraulikus kerti traktor pótkocsival eladó. Ádánd, Árpád u. 79. Tele- fon 32-546. (115400) Öreglakon a Váralja u. 18. sz. alatti ház — 7 helyiségből áll, gazdasági épülettel, 1100 n-öl területtel eladó. Állattartásra kiválóan alkalmas. (115391) Siófok központjában 2,5 szobás OTP-s öröklakás téglaépületben eladó. Érdeklődni a 12-289-es telefonon. (115397) Balatonszabadi, Vak Bottyán u. 17.1. sz. alatt háromszobás, konyhás, fürdőszobás családi ház eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap egész nap, hétköznap 17 óra után. (115395) Családi ház eladó. Siófok-Kiliti, Asztalos J. u. 69. Érdeklődni 18 óra után. (115398) Desedai tóhoz 5 percre 600 n-öl telek eladó. (Víz, villany van.) Érdeklődni: Kaposvár 11- 982 telefonon 18 óra után. (204886) Balatonszéplak központjában, vízhez közel, négyszobás + kis épület, téli-nyári nyaraló, ipari árammal (buszhoz, ABC-hez 1 percre) saroktelken eladó, vagy értékegyeztetéssel pesti, siófoki lakásra cseréllhető. Balatonszéplak, Akácfa u. 9. Tel. 11-366, este. (115219) Balatonszentgyör- gyön 220 n-öl, családi ház építésére alkalmas közművesített telek eladó. Érdeklődni: Kovács János, Berzsenyi u. 83. (115239) Siófokhoz 8 km- re, Ságváron négyszobás családi ház melléképületekkel, gazdálkodásra alkalmas nagy kerttel eladó, Kossuth u. 29. alatt. Telefon 84 33-035. Töl- gyesi. (115134) Azonnali beköltözéssel eladó kétszobás, komfortos családi ház 300 n-öl telekkel. Marcali, Jókai u. 17. száfrn alatt. Érdeklődni: Marcali, Petőfi u. 12. Telefon 292. (115107) Torvaj, Kossuth L. u. 17. sz. alatt 2400 n-ölön fekvő ház eladó 300 n-öl málnással, gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni: pf. 307 vagy a helyszínen. (115117) Siófoktól 8 km- re, Ságváron eladó új, háromszobás családi ház központi fűtéssel, nagy melléképülettel, vagy elcserélnénk siófoki 2,5—3 szobás, garázsos lakásra. Érdeklődni: Ságvár. Újtelep I. u. 42. (115097) Eladó a sántosi szőlőhegyen 300 n- öl kordon rendszerű szőlő, pincével, felszereléssel együtt. Érdeklődni: Horváth József, Sán- tos, Magyar u. 7. Kaposhomokon 270 n-öles telek faházzal, fiatal gyümölcsfákkal, kordo- nos szőlővel eladó. Villany és kövesút van. Érdeklődni: Kaposvár, Erdősor u. 57., 16 óra után. (8295) Sántoson, a Szarka-hegyen 700 n-öl terület (a 40-es elágazónál, az ágyú felett) új szőlővel, új épülettel, berendezéssel, esetleg megosztva is eladó. Érdeklődni: Sántos, Magyar u. 6,, 17 óra után. Kaposváron, Iván- fa-hegyen, a kápolnához közel 900 n-öl szőlő felszereléssel, kétszintes présházzal eladó. Érdeklődni: Tárcsán, Ápri- lis 4. u. 6, (7294) Fonyód központjában, 124 n-öles saroktelken igényesen megépített kétszobás, nagy hallos épület reális áron eladó. Lakásnak vagy üdülőnek is használható. Új konvektoros gázfűtés. Külön garázs. Cím: Fonyód, Hunyadi u. 28. (8325) Siófoktól ll kmre, Adandón, a 48- as u. 4. sz. alatt 600 n-öl telken családi ház eladó. Vezetékes víz az udvarban. Érdeklődni: Ságvár, Újtelep I. u. 39. Frikton. (115045) Balatonmária-fürdő alsón kétszintes nyaraló eladó. ..Téliesített” jeligére Magyar Hirdető, Keszthely, (135738) Kaposvár, Kertész u. t/a alatt kert kiadó. özv. Jáger Józsefné. (8160) Somodori két kis ház eladó. Azonnal elfoglalható. Érdeklődni: 194 alatt. (204807) Csurgón, a Basa- kúti u. 17. sz. családi ház gazdálkodásra alkalmas nagy telekkel, gazdasági épületekkel. különálló szoba-konyhával eladó. Érdeklődni a kaposvári 14-596-os telefonon, szombat-vasárnap a helyszínen. (8187) JÁRMŰ 125-ös MZ, 2 éves, 6 ezer km-rel, jó állapotban eladó. Érdeklődni 17 órától : Kaposvár, Ró- mahegyi út 39. (7848) Trabant Combi lejárt műszakival, valamint hegesztőtrafó eladó. Szombathelyi, Kaposvár, Kapos-hegy 18. sz. (Sallai utca végén.) (204578) Pl 1500-as Lada személygépkocsi megkímélt állapotban eladó. Megtekinthető Kaposvár, Zrínyi u. 72. sz. alatt 17 órától. (8284) P 126-os TU-s eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Zaranyi ltp. 18/a, 17 óra után. Czink. __________________(8314) G arázsban tartott, megkímélt PZ- s Moszkvics 1989. februárig műszakizott, sürgősen eladó. Kaposvár, Kis- közi u. 18.. 17 óra után. (8338) ÁLLÁS Középfokú vendéglátóipari, felsőfokú munkaügyi és politikai végzettséggel, üdülőgondnoki gyakorlattal állást keresek. Minden megoldás érdekel. Szállás szükséges. Leveleket ,,Május 1. 82289” jeligére a íapkiadó- ba kérek. (82289) Kisiparos sok szabadidővel és gépkocsival rendelkező társat keres drótfonó munkára. Cím: Gyékényes, Szabadság tér 21. Lipódi. (115229) Vásározó kereskedő a siófoki és a fonyódi piacra megbízható segítséget keres szezonra, nyelvtudás előnyben. Fényképes válaszokat rövid önéletrajzzal várok az alábbi címre: Szabó Tibor, 1112 Budapest, Tö- mös u. 2. (115215) Fonyódi műhelybe kárpitos szakmunkás, betanított segédmunkás jelentkezését várom. Kárpitosműhely, Fonyód. Vasas u. 4. EGYÉB Ádám-Éva szolgálat. Társkeresés levelezéssel. Betegeknek, mozgás-, hallás-, látássérülteknek, kiemelten, 1 esz ázaléköltakn ak dí j ke d v ez m érm y el. Táj ék ózta tónknak válaszborítékot kérünk. Szeged, pf. 696. 6701. (89553) Lángos, palacsinta, pecsenye sütésére átalakított lakókocsi eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 5. Ker- tészné. (8275) Olcsón eladó egy fiatal, vasderes nonius heréit ló. Fonyód, Tompa Mihály u. 20. (115202) Két gázpalack eladó. Hetes, Vikár B. u. 8. (115201) 200 mázsa szarvasmarha-trágya eladó. Orsós Márton, Nagybajom, Mező u. 36. (115203) Énítkeizők figyelmébe: 5+5 tonnás billenő platós tehergépkocsival sóder, homok, kőpor, egyéb építőanyag fuvarozását vállalom. Ugyanitt 20x 10-es falazó cementlap eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Fodor J. u. 1., egész nap. Balázs Kálmán. (7849) Mennyezetburkolat fehér és faere- zetes, import alapanyagból, utánvéttel is megrendelhető. Szőke József, Pécs, Károlyi u. 2!1. Telefon 11-188. Kérjen prospektust. ________________(123018) H ázasságközvetítés, társkeresés! DISZKRÉCIÓ gmk, 7100 Szekszárd, pf. 167. 7100. (89623) Zamárdi felsőn vagy környékén 2— 3 szobás házat bérelnék május 15-től szeptember 15-ig. Esetleg több évre. Cím: Sztankay, 1117 Budapest, Schön- herz Z. u. 17. (6032) Háztartásban kisegítőt, ugyanitt gyerek mellé gondozónőt keresünk, Siófok központjában. Telefon 12-311/ 157. (115399) Bevezetett üzletem bővítéséhez tőkéstársakat keresek. Ajánlatokat ,,Korrekt” jeligére, 204705. s-zámra a hirdetőbe kérek. (204705) Bontási anyagok, nyílászárók, deszkák, gerendák stb. eladók. Kaposvár, Szegfű u. 31. (8294) Blaupunkt RTV 404 VHS Hifi Stereo képmagnó eladó. Érdeklődni: Táska, Berzsenyi u. 29. (8322) Chabaud szegfűpalánta, óriás virágú, tűzdelt, import magból. Tűzpiros, fehér, élénkrózsaszín. halvány rózsaszín, sárga, bordó, darabja 1,50 Ft, száz darabnál kevesebbet nem szállítok. Utánvéttel májusi szállításra. Szalay János kertészete, Mezőtúr, Nagycsapatkert. 5401. (55107) HÁZASSÁG Házasságközvetítés ! Tá rsk eresés! Kérje díjtalan tájékoztatónkat. HARMÓNIA TÁRSKERESŐ MUNKAKÖZÖSSÉG, 8105 Várpalota. (89891) Harkányban elvi építési engedéllyel társasüdülők tagságát szervezzük Érdeklődni kedd toll csütörtökig 49. ÜMK, Budapest, Alik Oltás u. 11. Telefon 556-011 Telefonügyeiét imunkanapokon 375-696 (862) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK ,,K” kategóriájú vállalat pályázatot hirdet Siófok központjában műszaki előkészítői munkakör betöltésére. A vállalat főbb tevékenysége: víz-, csatornamű szolgáltató rendszerek üzemeltetése, vízépítés, szerelés, mezőgazdasági öntözés, egyéb ipari tevékenység. Feltétel : építőipari technikus végzettség, 5—8 éves vízépítő, mélyépítő gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint, az érvényben lévő nomenklatúrák alapján. Jelentkezés vállalatunk építési osztályán, Cím: DRW, Siófok. Tanácsház u. 7. (82120) Főkönyvi könyvelésben jártas — könyvelői képesítéssel rendelkező — könyvelőt felveszünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán (Kaposvár, Ady E. u. 2.). Somogy Kereskedelmi Vállalat. (82315) Balatonfüredi éves üdülő villanyszerelőt, konyhai kisegítőket fölvesz állandó munkára. Kedvező munkaidőbeosztás, jó kereseti és üdülési lehetőség, minden évben teljesítményelismerést fizetünk, szükség esetén korszerű szállást biztosítunk. Erkölcsi bizonyítvány és bizalomkeltő munkakönyv szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés írásban 8230 Balatoníüred, Petőfi S. u. 38. címen. (231710) Értesítjük t. gázfogyasztó inkát, hogy 1986. április 24-én 12—16 óráig Siófok város egész területén, Kiliti ben is, gázszünetet tartunk Kérjük, készülékeiket elzárni szíveskedjenek. (82302) A KAPOS Kereskedelmi Vállalat fölvételre keres gyakorlattal rendelkező elemző közgazdászt. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti vezetőjénél, Kaposvár, Május 1. u. 57. sz,____________________________(82196) A Megyei Kórház Célgazdasá- ga állást hirdet sertésgondozó és kertész szak- és betanított munkások részére. Jelentkezni lehet személyesen a gazdaság- vezetőnél, Kaposvár, Szigetvá- ri út. (82221) Gépírni tudó számlázót és raktári tételösszeáilítót keresünk felvételre, ruházati eladó előnyben. THITEX Keres- kerdelmi Vállalat, Kaposvár, Jutái út, (272485) Felveszünk balatonvilágosi munkahelyre ofset gépmestert. Jelentkezési cím: Badacsonyi Állami Gazdaság. Balatonvilá- gos 8171. műszaki főmérnök. Telelőn: Sió-fok 30-144, (231699) A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola azonnal alkalmaz takarítónőket és férfi munkavállalóikat portási munkakör betöltésére. Jelentkezni' lehet: Mezőgazdasági Főiskola ellátási osztálya, Kaposvár, Dénes- major 2, (823121 A kaposvári nagyraalom föl- vélre keres vezérlésben jártas villanyszerelőt, karbantartó lakatost és segédmunkásokat. Jelentkezés az üzem vezetőjénél. Vásároljon gépkocsi-, motorkerékpár- és kerti kisgép-alkatrészt a Kaposvári Járműjavító K isszö vetkezetheti. 10—50" n-os árengedmény, amíg a készlet tart. Kaposvár, Áchim A. u. 12—16. (272486) Még tart az engedményes TETŐCSERÉPVÁSÁR a dél-dunAntüli tüzép vállalat siófoki, marcali, barcsi, tabi, csurgói, csornai, valamint kijelölt Baranya és Tolna megyei telepein 22,80 Ft db helyett 19,90 Ft-ért vásárolható az osztrák betoncserép. Most vásároljon, érdemes! PÉCS (82275) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kaposvár, Kecel- hegyen, Nagyváthy utcában 1090 n-öl szántó-gy üm ölesös sürgősen eladó. Érdeklődni: Juta, Rá- kóczi u. 6. (20-5055) Fonyódon eladó szép kilátással rendelkező lakótelek, építési engedéllyel, elkészült alappal és építési anyagokkal. Érdeklődni lehet: Boglárlelle 11-31 telefonszámon vagy Ordacsehi, Fő u. 21. (205022) Garázs eladó a Kanizsai utca 17. alatti garázssorban. Érdeklődni: Kaposvár, Béke u. 99. V/2. (205024) Nagyatádon a Honvéd u. 41. számú kétszobás, előszobáé családi ház garázzsal, melléképülettel, 500 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni ugyanott. (1(15532) Balatonlellén 5 szobás, nyairalta- tásra alkalmas családi ház bevezetett vendégkörrel, azonnal beköltözhetően eladó. Üdülőnek átminősíthető. Érdeklődni : Kossá I. u. 186. (205019) Kaposváron, Szent- jakabon, Monostor utcában házhely eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 14o, (205003) Háromszobás, fürdőszobás családi ház, három fázissal, műhellyel, azonnal beeköltöz- hetően eladó, Po- lány, Széchenyi u. 12. sz. Érdeklődni: Mernye, Vörösmarty u. 8. szám alatt naponta 16 óra után és szombat-vasárnap. Takács. (205000) Kaposújlakon zártkertben szőlőgyümölcsös, szántó eladó. Érdeklődni: Hunyadi J. u. 10. (205005) Keszthelytől 2 km-re, Gyenesdiás, Faludi u. 57. sz. alatt kétszobás, komfortos családi ház 800 ezer Ft-ért eladó fizetési köny- nyítéssel. Gönye. (136165) Kaposváron, a belvárosban, 6 lakásos társasházban 3,5 szobás, összkomfortos öröklakás beköltözhetően eladó. Április 4. utca 23. II. em. 5. (8207) Kaposvár, Ivánfahegy 12. számú lakóház (2 szoba- konyhás) részben betelepített termő szőlővel, pincével, 480 n-öl területen eladó. Víz, villany van. Irányár 160 000 Ft. Érdeklődni a szomszédban Szántónénál, vagy hét közben 16 óra után, illetve hét végén egész nap: Kaposvár, Vikár B. u. 68. (205021) Félkész családi ház eladó Dombóvár, Gárdonyi u. 40. szám alatt. Érdeklődni lehet: Dombóvár, Gárdonyi u. 19. és 41. szám alatt. (205088) Siófokon eladó a Sorház u. 24-es számú 4 szobás, összkomfortos lakás, valamint a balaton- kiliti szőlőhegyen 417 n-öl nyaralásra is alkalmas, szőlővel telepített ingatlan. Érdeklődni: Siófok, Sorház u. 24., este 13-621-es telefon, napközben 11-854. (155555) Szentjakabon, a kis temető mellett 230 n-öl telek kis pincével, termő gyümölcsössel, szőlővel eladó. Érdeklődni: Kaposvár 14- 523, 17 órától. (205032) Dacia és Polski 126-os gépkocsi újszerű állapotban eladó. Érdeklődni 16 óra után: Kaposvár, Búzavirág u. 1. II/8. Nagyné. (205062) UT-s S 100 Skoda friss műszakival eladó. Irányár 42 000 Ft. Érdeklődni: Simon ovics J ózsef, Kaposvár, Bem u. 29. (205046) ZS forgalmi rendszámú, garázsban tartott Lada 1200-as gépkocsi eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Béke u. 99. V 2. Kovács. (205023) 601-es Trabant eladó. Kercseliget, Petőfi u. 13. Hajó- sék. (205025) Eladó négyéves Trabant Lim. Spec. 601, valamint újszerű állapotú MZ 150 Luxe motorkerékpár. Karád, Hősök tere 3. Telefon 26. (115503) Kőműves kisiparos fiatal kőműves- segédet azonnal fölvesz. Deák József, öreglak, Szabadság u. 10. (115523) Stihl 51-es motorfűrész eladó. Érdeklődni : Vajda Zoltán, Csököly, Kossuth U. 85. (8257) írógép jó állapotban, rövid és hosz- szú kocsival eladó. Érdeklődni 17 óra után a 14-523 tele- fonon, (205082) Háromlángos Komfort (fehér) gáztűzhely eladó. Kaposvár, Losonc köz 8. I. em. 8. Telefon 13-636. Volpert Tamás. (250051) Bernáthegyi kéthónapos kiskutyák győztes szülőktől eladók. Keszthely, Goldmark u. 25, b. Anda, (136162) Redőny-reluxavá- sár! Reluxát 15 színből választhat, 780—900 forint/m2-es áron. Rövid határidő, 2 év garancia. Siófok 32-555 tele- fon, (115461) Eladó Bösendor- fer rövid zongora, 120 és 200 literes hűtőszekrény, 2 fotel rekamiéval, fényezett szekrénysor, ütős falióra. Papp Tamás, Kaposvár, Bethlen G. u. 8. (Micsurin utcából nyílik.) (205078) Szakácsnőt, főzőnőt, kézilányt, felszolgálónak diáklányt idényre felveszek. Mini büfé, Boglárlelle, Rákóczi út 43. Teleifon 899. (205075) Eladó Commodore 64, Floppy 1541, Printer MPS—803, Monitor modul 1701. Kaposvár, Damjanich u. 1/5. II. em. 3. ajtó. Érdeklődni 16 órától. (205074) Keszthelyen, a belvárosban. utcai házrész beköltözhetően eladó. Üzlethelyiség kialakítható. Érdeklődni: Fürst S. u. 12., 18 óra után, hétfőn egész nap. (136172) Egy 5 éves pej kanca ló eladó. Hetes, Ady E. u. 12. (205123) Két, három évre bérelnék 1,5—2,5 szobás lakást Kaposváron. Ajánlatokat 205056. számra a hirdetőbe ké- rek. (205056) Másfél szobás lakás Kaposvár, Búzavirág u. 35-ben igényesnek kiadó. Érdeklődni: Szalma István köz 5. III/3., délután 5-től. (205016) Cseh lapradiátor (párban — tartozékokkal) 640—2040 mm-ig 30% ENGEDMÉNNYEL kapható a Kaposvár, Ady E. u. 7. szám alatti vasboltban — amíg a készlet tart! TOO1Q71\ A Balatoni Halgazdaság szerződéses formában kívánja üzemeltetni a Balatonszemes, hajóállomás melletti HALSÜTŐJÉT A szerződéses üzemelés időtartama 3 év. A pályázatokat 1986. május 10-ig keli beküldeni. Részletes felvilágosítást a Balatoni Halgazdaság (8601 Siófok, Horgony u. 1.) kereskedelmi, osztálya ad. A versenytárgyaliáis időpontjáról a pályázókat külön értesítjük. (82322) Szauna nyílt a Balatonnagybereki Állami Gazdaság vadászházánál Cím: Balatanfenyves, Hubertusz park. Nyitva: hétköznap 14 órától 20 óráig, szomibaton—vasárnap és ünnepnapokon 7—19 óráiig, hétfő szünnap. (82354)