Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-23 / 94. szám

AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 94. szám Ara: 1,80 Ft 1986. április 22., kedd Kádár János látogatása Megkezdődtek Lagoszban a KISZ KB székházában a magyar—nigériai tárgyalások Kádár János a KISZ KB székháziába látogatott Losonczi Pál kiállítást tekintett meg Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és tanácskozást is folytatott. A magyar állam­kísérete hétfőn délelőtt Lagoszban meg- fő vasárnap érkezett ötnapos hivatalos ba- kezdte a tárgyalásokat a nigériai vezetők- ráti látogatásra Nigériába, amely hazánk kel. Losonczi Pál és vendéglátója, Ibrahim legfontosabb fekete-afrikai kereskedelmi Babangida elnök ezt követően szűk körű partnere. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­kára — Németh Károlynak, a párt főtitkár-helyettesének kíséretében — hétfő délután látogatást tett a KISZ Köz­ponti Bizottságának székhá­zában. A vendégeket Hámori Csa­ba, a Politikai Bizottság tag­ja, a KISZ Központi Bizott­ságának első titkára fogadta és tájékoztatta az ifjúsági szövetség közelgő XI. kong­resszusának előkészületei­ről. Hangsúlyozta, hogy a KISZ KB kongresszusi vita­dokumentumaiban megfo­galmazott törekvések a KISZ-tagság körében álta­Egy hónap Egy hónap múlva, május 2I-én nyitja meg kapuit a tavaszi BNV, a beruházási javak szakvására. Az idén minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a kiállítás iránt; már márci­usban minden fedett kiállí­tói területet lefoglaltak a hazai és a külföldi cégek. Több mint ezer vállalat hoz­za el termékeit, vagy kép­viselteti magát a tavaszi vá­lában kedvező visszhangra találtak. A megújulás, a to­vábblépés igénye kapott hangot a taggyűléseken és küldöttgyűléseken is, ame­lyek az ifjúságpolitika igazi fórumai voltak. A központi bizottság az előkészítő mun­ka eredményeként olyan cselekvési programot kíván megvitatásra a kongresszus elé terjeszteni, amellyel a KISZ markánsabb arculatú, politikai jellegét következe­tesen .vállaló és erősítő szer­vezetté válhat, növelheti be­folyását az ifjúság különbö­ző rétegei körében. Kádár János a többi kö­zött szólt a kommunista if­múlva nyit sáron. A BNV-n 97 ezer négyzetméternyi kiállítási területen 14 árucsoportban mutatják be újdonságaikat a beruházási javakat gyár­tók. A magyar vállalatok közül mintegy 450-en vesz­nek részt a BNV-n, a ko­rábbinál több kisvállalat, ipari szövetkezet és számos gazdasági munkaközösség is kiállít. (MTI-fotó — Telefotó — KS) júsági szövetség kongresszu­si előkészületeiről, és jónak ítélte azt a munkát, ame­lyet a KISZ tagsága végez. A párt főtitkára elismerően beszélt a fiataloknak a mun­kában és a tanulásban mu­tatott helytállásáról, majd néhány időszerű ifjúságpoli­tikai kérdéssel foglalkozott. Kérte a KISZ vezetőit: az egész ifjúsági mozgalom céltudatosan dolgozzon azon, hogy a fiatalok életszemlé­lete és életfelfogása a helyes irányba, jól fejlődjön. A találkozón részt vettek a KISZ KB titkárságának tagjai. a BNV A külföldi kiállítók 28_or- szágból és Nyugat-Berlin- ből érkeznek. A MÁV az idén is 33 szá­zalékos kedvezményt bizto­sít a vidékről érkező BNV- látogatóknak. A Keleti pá­lyaudvarról különvonatok közlekednek, közvetlenül a vásárba szállítva a látoga­tókat. Az állami vendégházban, Losonczi Pál szálláshelyén, a kétoldalú tárgyalások megkezdésekor mindkét ál­lamfő bevezetőt mondott. Babangida vezérőrnagy min­denekelőtt azt hangsúlyozta, hogy Nigériát a világpoliti­kai problémák közül termé­szetszerűleg az afrikai kon­tinens válsághelyzetei fog­lalkoztatják. Kijelentette: a d él - af r ikai aparthei d -r end ­szer léte nemcsak Afrika, de az emberiség egésze számá­ra is kihívást jelent. A vezető szervek megvá­lasztásával hétfőn Berlinben véget ért a Német Szocia­lista Egységpárt XI. kong­resszusa. A zárónapon több külföl­di delegációvezető üdvözlő beszédének elhangzása után Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára ismertette a KB Politikai Bizottságának és a KB Titkárságának az összetételét. Az NSZEP KB főtitkárává ismét Erich Honeckert vá­lasztották meg. A bejelentést a küldöttek percekig tartó tapssal és éljenzéssel fogad- ták Az NSZEP KB Politikai Bizottágának összetétele: Hermann Axen, Hans-Jo­A kétoldalú kapcsolato­kat értékelve Babangida ki­emelte a mezőgazdasági és vízgazdálkodási együttmű­ködés fontosságát. Kijelen­tette, hogy a mezőgazdaság­ban számos közös vállalko­zás létesítésével mindkét or­szág számára előnyös együtt­működés valósítható meg. Hangsúlyozta: a nigériai gaz­daság tartós fellendítésére irányuló munkában számíta­nak Magyarország műszaki és tudományos segítségére. achim Böhme, Horst Dohlus, Werner Eberlein, Werner Felfe, Kurt Hager, Joachim Hermann, Erich Honecker, Werner Jarowinsky, Heinz Kessler, Günther Kleiber, Egon Krenz, Werner Kroli- kowski, Siegfried Lorenz, Erich Mielke, Günter Mittag, Erich Mückenberger, Alfred Neumann, Günter Schabows- ki, Horst Sindermann, Willi Stoph, Harry Tisch. A Politikai Bizottság pót­tagjai: lngeburg Lange, Ger­hard Müller, Margarete Mül­ler, Gerhard Schär er, Werner Walde. A Központi Bizottság tit­kárai: Erich Honecker főtit­kár, Hermann Axen, Horst Dohlus, Werner Felfe, Kurt Losonczi Pál a világpoli­tikai helyzet feszültségeiről beszélt, majd méltatta Nigé­riának a fajüldözés elleni küzdelemben játszott szere­pét. Rátérve a két ország kapcsolatainak elemzésére, Losonczi Pál elsősorban az egészségügyi, oktatási és ag­ráripari együttműködést és a vegyes vállalatok tevé­kenységét emelte ki. (A ve­gyes vállalatok a gyógyszer- gyártásban, a térképészeti (Folytatás a 2. oldalon) Hager, Joachim Herrmann, Werner Jarowinsky, Egon Krenz, Ingeburg Lanke, Gün­ter Mittag, Günter Scha- bowski. A választásban kifejezésre jutott bizalmat Erich Ho­necker köszönte meg a kül­dötteknek. Rövid beszédben összegezte az elkövetkező évek feladatait. Hangsúlyoz­ta, hogy a jelenkor legfőbb feladata: a béke megőrzése. Erich Honecker méltatta Mi­hail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának a kongresz- szuson elhangzott felszólalá­sát. Mint Erich Honecker hangsúlyozta, Mihail Gorba­csov az NSZEP kongresszu­(Folytatás a 2. oldalon) Befejeződött az NSZEP XI. kongresszusa Ismét Erich Honeckert választották főtitkárrá Egészséges ivóvíz a falvaknak Új törpevízművek Gyorsul a tavaszi munkák üteme Elegendő vetőmag, műtrágya, alkatrész A somogyi települések víz­ellátásának helyzetéről tar­tott előadásában tegnap, a kaposvári Technika-Házában Horváth Tivadar, a DRW üzemigazgatóságának vezető­je elmondta: — 1981 elején még 121 olyan település volt Somogy­bán, amelyet ivóvize miatt közegészségügyileg veszé­lyeztetettként tartottak nyíl­ván. Ez a szám az elmúlt öt évben ötvenöttel csökkent. A múlt évben kezdett építések befejezéseként az idén tizen­egy törpevízmű átadására ke­rül sor. A szennai vízmű Kaposszerdahelyet is ellátja és egy hónappal ezelőtt már átadták. Ebben az évben készül el — többek között — a várda —magyaregresi, a tikos—hol­-ládi, a hencse—hedrehelyi, a nagyatád—ötvöskónyi, a ne- mesvid—kisvidi törpevízmű. Az ötéves tervidőszak követ­kező négy évében sorra vesszük a többi, egészséges ivóvízzel még ellátatlannak tekinthető települést is. A VII. ötéves tervben ki­emelt feladat lesz Kaposvár vízellátásának javítása, az ide tartozó hálózat rekon­strukciója. Marcaliban — a város vízellátásának javítá­sára — a körvezetékes rend­szer kialakítása, Barcson, Nagyatádon a víz minőségé­nek javítása u cél. Fontos szervezési tennivalóink közé tartozik ebben a tervidőszak­ban a meglevő törpevízmű­vekhez kapcsolódóan: hozzá­látunk az üzemirányítási rendszerek kiépítéséhez. A meteorológiai előrejel­zés fölmelegedést ígér, s en­nek mostanában a mezőgaz­daságban dolgozók örülnek legjobban. A szántóföldeken a csapa­dékos, hűvös napok után ebben az időszakban meg­gyorsult a magágykészítés, a tavaszi vetések üteme. A kora tavasziak vetésén — ez mintegy 13 ezer hektár tavaszi árpát, zabot és bor­sót jelent — túljutottak a somogyi gazdaságok, szépen sorol a borsó számos üzem­ben. A kiültetésre váró 4400 hektár burgonyából 70, a 3770 hektár cukorrépából 95, a 17 100 hektár napraforgó­ból 70 százaléknál tartanak, s a napjainkban tapasztalha­tó igyekezet jelzi, hogy mi­helyt kellőképp fölmelege­dett a talaj, hozzáláttak a kukorica vetéséhez is: en­nek a növénynek a magja ezen a tavaszon 80 ezer hektáron kerül a földbe, s mostanáig a terület 15 szá­zalékán végeztek ezzel a munkával. A korábbi, rossz időjárás miatti „csúszást” nagyrészt behozták a gazda­ságok, viszont tény, hogy a répát ilyenkorra, április vé­géhez közeledve már rég el kellett volna vetni. (A szél­sőséges körülményekre jel­lemző, hogy a megye egyes részein, ahol korábban vet­hettek, már kikelt a mag...) A megyei tanács osztály­vezető-helyettese elmond­ta: vetőmagvakból és fő­ként az alap- és fejtrágyá­záshoz szükséges különféle műtrágyaféleségekből ezút­tal nem volt — s ma sincs — hiány, kielégítő az alkat­részellátás, a kért erő- és munkagépek zöme idejében rendelkezésre állt, növény­védő szerekből is elegendőt kínál a kereskedelem, (ha valamely szerféleség hiány­zik, annak helyettesítésére megfelelő készítményt aján­lanak).- ■ - ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­E lőre a népgazdasági terv sikeres végrehajtásáért!

Next

/
Oldalképek
Tartalom