Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-19 / 91. szám

Tisztelt Szerkesztőség! 1985. november elején kértük a Kaposvári Városi Ta­nácsot, hogy a Töröcskei patak medrét tisztítsák ki, mert annyira jeltöltődött, hogy kb. egy szinten van a szomszé­dos területekkel, ezért nincs vízelszívó hatása. Egy na­gyobb esőzés után, ha a Töröcskei tóból leengedik a vi­zet, a patak kiönt, és a szomszédos területeken hetekig víz áll. A közeli réteken egész nyáron állt a víz, a szénát magasabb területeken kellett megszántam. A Töröcskei patakkal párhuzamosan húzódik egy kis ér, amely a kertek végében levő vizet hivatott a pa­takba vezetni. Ezt az árkot a tulajnonosok korábban időközönként kitisztították. A Xantus utca létrehozásá­val kb. 60—70 m-es terület a tanács tulajdonában ma­radt, és itt nincs kitisztítva az árok. Ezért a kertek, ka­szálók tönkremennek. Ez mintegy 50 családot érint. Levelünkre hamarosan választ kaptunk, miszerint a medret 1986-ban fogják tisztítani, mert ekkor áll rendel­kezésre a szükséges fedezet. Mivel sürgetnek a kerti munkák, a közelmúltban kétszer jártam személyesen a tanácson, és kértem a munka elvégzését. Erre ígéretet is kaptam, sőt pontos időpontban is megállapodtunk a hely­színi szemlét illetően, de sajnos nem jöttek. Ezúton kérem az illetékesek sürgős intézkedését, hogy a kertünket meg tudjuk művelni. Tisztelettel: Lakos Benő Kaposvár, József u. 69. Á Balatonon és vízrendszerén Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 91. szám 1986. április 18., péntek Felszabadulási vers- és prózamondó versenyt tartottak a Krénusz általános iskolások -a kaposvári Petőfi-emlékkönyvtárban. Az alsó és felső tagozatosok legjobbjai könyvjutal­mat kaptak. A könyvtár dolgozói szeretnék, ha ia mozgalom kiszélesedne, várják [más iskolák jelentkezését is KERESKEDŐK KÓSTOLÓJA Ajkai fagylalt, kanizsai Hétfőtől általános tilalom Általános horgászati tila­lom lép életbe hétfőn a Ba­latonon. Az idei — kurtára sikeredett — tavaszi hor­gászszezon vasárnap este 10 órakor befejeződik, s áprtilis 21-től a Balatonon és víz­rendszerén mindennemű horgászat (halászat) tilos, éppúgy, mint a Zala torko­latától az apáti hídig. A rendelet értelmében nem­csak a tavon, hanem a tó­ba torkolló valamennyi víz­folyáson is tilos a horgá­szat a torkolattól a vízfo­lyással ellentétes irányban számítva két kilométer hosszan, a Zalán pedig még távolabb: egészen a zala- apáti közúti hídig. A Nyu­gati-övcsatorna vagy a fo- nyódi Bozótcsatorna a fent jelzett 2 kilométeres hatá­ron túl természetesen hor­A barcsi művelődési ház ötlete megvalósulás előtt, így összegezhetjük a május elején induló barcsi televí­ziós hírszolgálatot. Nem ar­ról van szó, hogy városi te­levíziózás kezdődik, hanem egy jóval egyszerűbb, de okos, helyi kezdeményezés­ről. A Dráva-parti város há­rom mozgalmas helyén, a nagy ABC-ben, a pálfalui ABC-ben és városi tájékoz­tató szolgálat irodájában egy-egy televízión 100 oldal­nyi hír közvetítését láthat­ják a barcsiak. Természetesen kezdetben a legfontosabb, a közösséget érintő hírek jelennek majd meg. A helyi tanács közle­ményei, a sporteseményekről szóló tájékoztatók és más szolgáltatói információk ke­rülnek a képernyőre. A szervezők nem zárkóznak el Növényritkaságok A termés zetku tatók a kö­zelmúltban feltérképezték a Balaton környéke növény­ritkaságainak tenyészhe- lyeiit. A Lesence patak éger- fákkal övezett, lápos part­ján mediterrán jellegű kör­nyezetiben találták meg a legritkálfabnak számító jég- korszatoi maradványfaj.t, a tarajos pajzsikát. Nyilván­tartásba vették tőáMomé- nyát is. Leseneeiistivánd, Le- sencetomaj és a közeli Bil- legemaijor forráslápjain, tő- zeges rétjein még szép számmal látni a havasi hí­zóka nevű rovarevő nö­vényt, a lisztes kankalint, a szibériai nőszirmot és a fe­hér máljívirágott Előfordul a lálpi nyúLfarkfű és a kék- perje is. A Balatoni Intéző Bizottság környezetvéideimü szakbizottsága javasolta, hogy a ritka növények te­nyészti elyei kapjanak vé­dettséget. gászható — a fajlagos tila­lom előírásai szerint. Az általános tilalom ide­jén büntetendő cselekmény a Balaton-parton vagy aví- zen a horgászfelszereléssel való tartózkodás is, ugyan­csak tiltják a hatok ívásá- nak bármiféle zavarását. Ez időben, a rendelet szerint, csak a Sió-zsilipbe épített angolnafogó csapda működ­het. Az általános tilalom a Balatonon és vízrendszerén május 20 ton éjfélig liesz ér­vényben. Akkor szűnik meg az ősztől tavasz végéig tartó éjszakai tilalom is. Az általános tilalom ter­mészetesen. csak a Balaton­ra és vízrendszerére vonat­kozik, a többi horgáiszvízre — példáiul a Desed ára — más rendelkezések érvénye- sék. majd fizetett hirdetésektől sem, ha azok hasznos szol­gáltatási tevékenységekről szólnak. A hírbörzén min­denkor szemmel lehet követ­ni a városnak és környéké­nek kulturális életét, ese­ményeit is. A pénzt a „barcsi hírlánc- fa” már megszavazta a vá­rosi tanács — a hírszolgá­lat támogatója —, s most az indulás előtti szervezéssel, információgyártással fogla­latoskodnak a városi híradó munkatársai. Kereskedők találkoztak szerdán délelőtt Nagyatádon, a Budai presszóban, hogy megízlelhessék a Zala Me­gyei Vendéglátó Vállalat nagykanizsai cukrászüzemé­nek termékeit és az ajkai áfész fagylaltporaiból készült krémeket. 1984 őszén a vesz­teségesség és a korszerűt­lenség miatt be kellett zár­ni a nagyatádi áfész itteni cukrászüzemét. Azóta Csur­gó és Böhönye mellett Nagy­atádra is Nagykanizsáról ér­kezik a torta és a sütemény. A zalai városban 130—140 féle terméket állítanak elő, ám ezekből csak néhány faj­ta jut el a dél-somogyi ve­vőkhöz. A kanizsaiak szeret­nék bővíteni a választékot, aminek a városlakók is min­den bizonnyal örülnének. Hogy a most asztalra tett huszonegyféle süteményből mi kerül a boltok és a presszók pultjaira, azt ma még nem tudni, hiszen a kereskedő rendel, a vevő meg azt visz, amit éppen kap. Talán ezért is lett vol­na jó, ha nemcsak az el­adókat, hanem a vásárlókat is meghívják erre a bemu­tatóra. A nagykanizsai cukrászok és az ajkai áfész képviselői Csurgóra és Böhönyére is ellátogattak. Az utóbbiak fagylaltporaikat ajánlották. Az 1,6 milliárd forint for­galmú áfész egyik legfonto­sabb üzeme a fagylaltpor­készítő. Tizenhétféle ízt kí­nálnak. Közülük többfélét kóstolhattak a kereskedők, Filmjeink a Több nemzetközi szemlén éS nemzeti bemutatón sze­repelnek filmjeink ezekben a napokban. Gazdag Gyula é!s Ember Judit „Határozat'’ című al­kotása. képviseli a magyar filmművészetet az új ren­dezők nemzetközi fesztivál­ján. A New Yortk-i esemé­nyen az alkotók is részt vesznek. Az isztambuli nemzetkö­zi film napokon Gothár Pé­ter „Megáll az idő”, Makk Károly „Játszani kelil”, Szurdi Miklós „Hatásvadé- szok”, Szabó István „Redl ezredet”, Gábor Pál „Angi Vera”, Erdőss Pál „Adj ki­rály katonát” és Gyönigyös- sy-Kaibay „Jób lázadása” cí­mű produkcióját vetítik. Az április 29-én véget érő fesz­tivál zsűrijének munkájá­ban részt vesz Lugossy Lász­ló rendező. torta és napokon belül ezek is kaphatók lesznek a nagyatá­di cukrászdákban. A Szé­chenyi téri presszóban pél­dául a távol-keleti gyümölcs aromájával, a kiwivel ízesí­tett fagylaltot szeretnék kí- ftálni. Az Országos Minőség- vizsgáló Intézet véleménye szerint ma Ajkán készülnek a legjobb minőségű fagylalt­porok. világban Magyar filmhéten ismer­hetik meg az olasz nézők fi Imműivés zetünket. Velen­cében április 29-ig Gándos Péter, Gothár Péter, Sándor Pál, Xantus János, Szom­jas György, Mészáros Már­ta, András Ferenc, valamint Eiídőss Pál filmjét vetítik. A Trevisóban megrendezett magyar filmnapokon 13 al­kotást mutatnak be április végéig. Mészáros Márta filmjeiből válogatást tekinthetnek meg Nürntoergben. Az április 20- ig tartó eseményen az „Örökbefogadás”, a „Kilenc hónap”, az „Eltávozott nap”, az „ök ketten”, az „Olyan mint otthon”, az „Űtköz- ben”, az „Örökség” és a „Napló gyermekeimnek” cí­mű műveket láthatják a né­zők. Tarka sorok Vendéglátás — Kaphatok valamit enni? — kérdezi a turis­ta a menedékházban. — Nem. — És itt éjszakázhat­nék? — Nem. — De legalább meleg vizük van? — Az van. — Akkor kaphatnék? — Sajnos, már kihűlt. Vallomás — Több mint egy fél éve, hogy titokban ösz- szeházasodtunk Dusán­nál, de már nem tudom magamban tartani ezt a titkot. — És mit akarsz csi­nálni? — Mindent megmon­dok a feleségének. Alkohol Két barát beszélget. — Nem volna szabad annyit .innunk — mondja az egyik —, mert az al­kohol megoldja az em­ber nyelvét, s hetet ha­vat összehord. — Ez nem igaz! — ál­lítja a másik. — Honnan tudod? — Az én feleségem egyáltalán nem iszik ... Vadászsiker Két vadász beszélget. — Sikerült már szar­vast ejtened? — Még nem, de egyet már megijesztettem. Engedély Dühös asszony ront be a fegyverkereskedésbe. — Gyorsan egy pisz­tolyt! — kiáltja. — Van engedélye? Az asszony egy papírt nyújt át az eladónak. — De hiszen ez há­zasságlevél ! — Na és? Ez talán nem elég? A hét vicce Az eladó türelmesen magyarázza: — ön ma már az öt­venedik! Naphosszat azt kell ismételgetnem, hogy azt az olcsó fajtát már nem gyártják ... mert a vásárlók nem érdeklőd­nek iránta! Recept Az építészmérnök fel­áll az asztaltól és így szól a feleségéhez. — Drágám írd le pontosan, hogyan készítetted ezt a gombócot. Forradalom lesz ez a betongyártás­ban. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: •JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetésí és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Az egri áfész méhészszakcsoportjának csaknem 600 tagja van. A tavasz boköszöntével a méhészek megkezdték a kaptárak kitakarítását, fertőtlenítését, valamint cukorle­pény iés cukorszörp behelyezésével a méhek felerősítését. Rohonoczy Gyula egri méhész a kerecsendi akácosban 35 méhcsaládot készít fel az akácvirágzás kezdetére. Méhei tavaly 25 mázsa mézet termeltek NOTESZLAP Hagyománytisztelet A hét elején történt Ka­posváron, a városi könyv­tár melletti buszmegálló­nál. Húsz-harminc ember várakozott a reggeli já­ratra. Néhány száz méter­rel arrébb is álldogáltak néhányan, előre élvezték figyelmességük várható gyümölcsét. A megállót jelző táblát ugyanis áthe­lyezték, s most ott állt az orruk előtt. Együtt a várakozásban békésen megfért a két cso­port, amíg csak be nem kanyarodott a busz. A ré­gi megállóhoz állt! A több­ség a megszokottnak kijá­ró elégedettséggel szuszo­gott föl a járműre, a jól értesültek viszont kétség­beesve rohantak, hogy el­érjék a hagyományokhoz makacsul ragaszkodó hat- kerekűt. Nem sikerült, hoppon maradtak. Morog­va, kinek-kinek a felme­nőit emlegetve várták a következőt. De a történteken okulva a régi megállóban. A következő járat is be­futott, a hagyományok szellemében a régi helyre. Valamelyik utas — hang­jában fojtott indulattal — megkérdezte a vezetőt: — Miért nem az új megállóba fordult, Laci­kám? Nem szóltak magá­nak? 9 — Nekem? Egy árva szót sem. Cs. T. Információszolgálat Barcson Száz oldalnyi hír

Next

/
Oldalképek
Tartalom