Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-14 / 62. szám
Gyászjelentés LAKÁS Minden külön értesítés helyett, megrendülve tudatom, hogy édesanyám, FREJMM GKZANÉ Fazekas Zsuzsanna hamvait 1986. március lö-án, kedden fél 2 órakor a Malom utcai temetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló leánya. * * * Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy szeretett édesanyám, ÖZV. NAGY ISTVANNÉ kiskereskedő volt Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 113. szám alatti lakos, rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése 1986. március 18-án fél 4 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójából. Gyászoló leánya, veje és unokája. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy I ÖZV. CSAJAGI GYÖRGYNÉ Vida Anna Kaposvár. Kazinczy u. 9. sz. alatti, veit szabás! lakos súlyos betegségben 82 éves korában elhunyt. Temetése március 17-én, hétfőn du. fél 2 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló Szerencsés család. * * * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal', akik ismerték és szerették, hogy TÓTH KAROLY siófoki lakos március 11-én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése március 17-én du. fél 3 órakor lesz a siófoki temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy ID. CSERNYÁK LAJOS batéi lakos, életének 78. évében, hosz- szú betegség után elhunyt. Temetésé március 15-én, szombaton 11 órakor lesz a batéi temetőben. Csernyák család. Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy BALOGH MARIA nyugalmazott tanárnő, a Somogy Megyei Múzeum volt munkatársa, hamvasztás utáni búcsúztatása 1986. március 18-án, 14.30 órakor lesz a Keleti temetőben. Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága. Megrendüléssel tudatjuk, hogy Zichy Mária Alexandra CSICSERY-RONAY ISTVANNÉ a zalai Zichy-gyüjtemény lelkiismeretes őrzője, 1986. március 8-án, életének 96. évében hosszas betegség után elhunyt. Temetése március 15-én. 11 órakor a zalai temetőben lesz. Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, ÖZV. PINTÉR GYÖRGYNÉ volt kaposújlaki lakos, hosszan tartó betegségben, sok-sok szenvedés után március bO-én a mosdósi kórházban csendesen elhunyt. Temetése március 19-én 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják: fiai, menyei, unokái és testvérei. Az Agrotechnika Gépipari Kisszövetkezet mély megrendüléssel tudatja, hogy STEPAN JÁNOS szövetkezetünk dolgozója 30 éves korában váratlanul elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A szövetkezet dolgozói. * * + Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb szerető férj, édesapa, nagyapa, BENKÖ ISTVÁN 67 éves korában március 12-én elhunyt. Temetése március 15-én de. 11 órakor lesz a buzsáki temetőben. A gyászoló csalad. Fájó szívvel tudatom az ismerősökkel, rokonokkal, hogy szeretett feleségem. KISS JÓZSEFNÉ (Margit néni) tragikus hirtelenséggel 64 éves koirában elhunyt. Temetése március 15-én, szombaton délután 14 órakor lesz a toponári felső temető- .ben. Gyászoló férje és rokonsága. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, somogyszi- li, vidéki ismerősnek, barátnak, akik felejthetetlen drága haLottunk, DR. BALOGH BÉLÁNÉ temetésén részvétnyilvánitásukkal fájdalmunkban osztoztak. Dr. Balogh Béla és családja. * * * Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, jó barátoknak, akik felejthetetlen halottunk, SAFRAN GYÖRGY temetésén részt vettek és részvétükkel, koszorúikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekezteK. A gyászoló család. A városKózpontoan masieiszooas, gazos, loxuszmu, szövetkezeti lakas igényesnek, sürgősei i eladó. t-raekiódni: tvaposvár, nonvea u. 24 a, Saiamon, naponta 17 óra után, szomoat—vasa map egesz nap. ideien: 13-507. U09») INGATLAN jioiauvezeu Kettő es tei szooas, ossz- Aoixiioftos lenerrnen- tes ikernázrészünKet Ktrttex azuinian oe- KOitozessei eladjuk, irányár: egymnno Ft. AjaniatOKat ,.ufP-s laKascsere is erdekel 7565” jeligére a kiadóba. (7565) Taszaron c.saiaai ház, 3 szobás. 4()U n- 01 telekkel eladó, irányár: 4U0 000 Ft + OTP-átvallaiás. Érdeklődni: Taszár. Ady E. u. 6. sz. (204073) EÍadó BalatonKe- reszturon 312 n-ol zártkert. Érdeklődni Ónodi László Budapest 1205, Mikszatn U. 70. - (9397) szegedi kertes na- zamat oaiatonmeue- Kiert elcsereinein. ..Minden megoldás erdeKei 110556 .íei- igere a szegedi nir- detőbe. (IIOddö) ixciStUlics, OiSZObas, Két turdoszooas oaidtoni nyaram r o- iiyou-AiSoueiateie- pen. vizKozeioen vandiati uuuioneK is aiKaimas ' eiaao. it-rdeKioani a 3o-iö4- es ouaapesti teieio- non. _____________(7036) E iaao gazos. Kertes csaiaai naz. két garázzsal, osszeKöuo- zokneK is alkalmas. Kaposvár, Kanizsai U. 63. (W6jti4) Kaposvar, Vikar Bela u. 31. számú osszkomfortos. kertes családi ház eladó. Érdeklődni: 17 óra után. (176157) Eladó zöldövezetben levő 3 szobás. 81 m2 alapterületű panorámás lakás, kerttel. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Pacsirta u. 2. I. em. 3. Riegler. Telefon: 12-332.__________(1 /666b) B alatonberényoen, vízparttól 10 percre hatszobás, komforto- sított parasztház. két fürdőszobával. három garázzsal. 700 n-öl telekkel eladó. Irányár: 1 600 000 FC Érdeklődni lehet: Sifter László 1073. Budapest VII. kér.. Kertész u. 42—44. Telelőn: 420-82«. __________________(8231) L akóház építésére alkalmas telket vagy kertes családi házat vennék Boglárlellén vagy Fonyódon. Az ajánlatokat az alát) bi címre kérem: Weisz Lajos. Bnlassa- gvarmát, Benczúr u. U.___________- (114762) K aposvár, Virág u. 15. alatt udvari szoba konyhás házrész eladó. Érdeklődni 17 óra után, Kurucz.v (7480) Gázos, szoba, konyha, éléskamrás házrészemet eladnám vagy elcserélném másfélszobás tanácsi vagy OTP-s lakásra. Megtekinthető naponta 18 óra után. Kaposvár. Arany János u. 87 a. (176988) Toponáron eladó egy családi ház 600 n-öl kerttel, azonnal beköltözhető, és egy kazal lucernaszéna. Toponár. Veress P. 1. 56. (204040) Családi ház 964 n- öl telekkel sürgősen eladó. Jákó. Szabadság u. 10. sz. (7522) JÁRMŰ Lada 1500-as 4 cs fél éves kitűnő állapotban eladó. Bala- tonújlak. Kossuth L. u. 74 a. Érdeklődni szombaton 14—18 óráig. (7673) ZL-es piros színű Lada Combi eladó. Érdeklődni lehet: Nagyatád, Somogyi Béla út 16. (204058) KR-es 1300-as Lada igényesnek eladó. Balatonújlak. Kossuth u. 52. Érdeklődni: 17 óra után. (114561) ZH-s 1200-as Lada. kitűnő állapotban, extrákkal, igényesnek eladó. Érdeklődni : Boglárlelle (Ba- latonlelle) Tabán u. 33 a, 16 óra után. (204014) Nagyszabású autó— motorsport technikai kiállítás Kaposváron a Dorottya Szálló nagytermében 1986. március 14—16. Versenyautók, gyorsasági és cross motorkerékpárok, versenyhajók, sárkányrepülők. Autóápolási kiállítás és vásár, tombola, díjtalan indítókules-másolás, fényszóró- és gyújtásbeállítás! NYITVA: 14- én 8—20 óráig, 15- én 8—20 óráig, 16- án 8—17 óráig. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ (89982) Forgalomkorlátozás Értesítjük a t. utazóközönséget, hogy 1986. március 15-én, Kaposváron — koszorúzási ünnepség miatt — a tömegközlekedési járművek forgalma az alábbiak szerint változik: — A 12-es helyi járatok 8.00 órától 11.30 óráig vasútállomásról induló autóbuszai a Tóth L. u.—Dimitrov u.—Beloiannisz u. útvonalon haladnak. Ideiglenes felszállóhely a Dimitrov u. 1-es sz. előtt lesz. — Az 1-es, 2-es. 3-as, 4-es, 11-es és 15-ös járatok 9.50 óráiéi 10.10-ig nem közlekednek. — A helyközi járatok 9.15 órától 10.00 óráig nem érintik a Latinra S. utcai megállóhelyet. Helyette a Széchenyi téri megállóban lehet felszállni. KISZ SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGA KAPOS VOLÁN VÁLLALAT KAPOSVÁR KAPOSVÁR (272156) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Egy és fél szobás szövetkezeti lakás eladó készpénz -f OTP-átvállalassal. Kaposvár. Békp u. 55. VI 3. 17 óra után. (204159) Siófokon kétszoba- hallos. 90 m2-es családi ház eladó. Érdeklődni : Budapest XI.. Ferencz krt. 42. III 24. Horváth Gábor. Telefon: 189-124 Hétvégén: Siófok, Sallai u. 15. Gajda. (204188) Eladó 2 szobás, er- kélyes szövetkezeti lakás. Kaposvár. Damjanich u. 1 V. VIII. 3. Készpénz OTP-átvállalás. Érdeklődni: 17—19 óráig Horvátliné. (204184) Kaposváron másfél szobás OTP-örökla- kást vásárolnék 200— 250 ezer Ft kp. -!- OTP-átvállalással. Ajánlatokat: 204148. számra, a hirdetőbe kérek. (204148) Eladó 2 szobás, gázos. nem panel 53 mi-es szövetkezeti lakás. Érdeklődni: Bank József. Kaposvár. Petőfi u. 60 A., II 3. (204180) Eladó háromszobás családi ház mellék- épületekkel Ordacsehiben Petőfi u. 14. sz. alatt. Érdeklődni lehet a helyszínen Bakóknál. (115012) Balatonboglár, Liliom u. 15. szám alatt háromszobás kétszintes ház melléképülettel 1 370 000 Ft irányárral eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy Budapest. telefon 379-895 du. kettőtől. (11507S) Siófok Bajcsy-Zsi linszky utcában levő háromszobás gará- zsos öröklakásra cserélném siófoki családi házamat értékkü lönbözettel (10X7 méter alapterületű ház. Lent 2 szoba összkomfort. manzárdon 4 hálófülke.) Telefon: 10-538. (114953) Marcaliban Park u. 9. OTP-s másfél- szobás erkelyes, gázos. földszinti lakás sürgősen eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap. Fodorék- nál, KóRó fér mellett. (114922) Balatonhoz 25 km-re. Dégen gazdálkodásra alkalmas családi ház eladó. Érdeklődni mindennap: Siófok, Erdei F. U. 21. (114926) Som-hegyen 480 n- ÖL-szántó. féláron eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Honvéd u. 14 a. IV. em. 1. (204117) Fonyódon, Badacsony utca 3. szám alatt ötszobás családi ház, 200 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen, vagy 84.60-997 telefonon. (204130) Siófokon téglaépületben 67 m'2-es lakás tehermentesen eladó. Érdeklődni Siófok. Kandó K. u. 4. III 9. Márta Jánosnál. (114894) Kaposváron Arany János utca 55. szám alatti kétszobás konyhás fürdőszobás házrész leadó. (Kert, garázs van). Érdeklődni a helyszínen lehel. (7552) Gáztűzhely palackkal együtt eladó. Kaposvár. Erdősor u. 89 a. (204220) Elcserélnénk egy éve felújított 80 m-- es nagyméretű kétszobás gázos laka sunkat másfélszobásra megegyezéssel. Fejes Vendelné. Kaposvár. Május 1. u. 62. sz. (kapualj balra). Érdeklődni 15 óra után. (7567) Nagyatád, Ibolya utca 14. sz. (gyümölcsös) telek, építési engedéllyel. elkezdett építkezéssel eladó. Irányár: 130 ezer Ft. Érdeklődni: Nagyatád. Kiszely u. 4 c. fszt. 1. Süléné. (204072) Majosháza Duna parti nyaralómat emeletes faházzal, berendezve elcserélném balatoni vízközeli kis nyaralóra. Érdeklődni a 158-158- as telefonon este. (114886) Eladó Balatonhoz 4 km-re Balatonsza- badi faluban kétszobás fürdőszobás spei- zos családi ház 600 n-öl telken, gazdasági épületekkel. Ér deklődni mindennap. Rákóczi u. 57. (114885) Eladó Balatontól 5 km-re. Látrány szőlőhegyben 1400 n-öl szántó, melyből 200 n-öl szőlő zártkerti ingatlan. Három részre is megosztható. Érdeklődni Látrány. Rákóczi u. 36. alatt egész nap. (114884) 127-es Fiat motor eladó. Kaposvár, Bartók Béla u. 128. (7539) 250 cm-' ETZ új állapotban eladó. Ára: 18 000 Ft. Ugyanott 850 db békéscsabai mázas cserép eladó. Érdeklődni: Siófok. Erdei F. u. 21. (114926 a) Vennék felújításra szoruló Moszkvics gépkocsit. Rövid műszaki leírást és ár- megjelölést 204113. számra, a hirdetőbe kérek. (204113) Eladó jó állapotban levő. garázsban tartott, TM forgalmi rendszámú Lada, 1200-as típusú személygépkocsi. Érdeklődni: 17 óra után. Kaposvár. Fekete L u. 24. sz. alatt. (204119) Budapest VII. kerületi tanácsi kétszobás. összkomfortos nagyméretű lakásomat elcserélném siófoki kisebb tanácsira. vagy öröklakásra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni Balatonföld- vár. Budapesti u. 70. (11487) Korlátlan szabadidővel rendelkező nő, gyermekgondozást vállalna egész napra. Ajánlatokat ..pótmama" jeligére 204142. számra, a hirdetőbe kérek. (204142) Áprilistól vállal nék délután 2 órától intézménynél, vagy hivatalnál napi 4 órás munkaidőben takarítást másodállásban. Ajánlatokat 7584 számra a kiadóba kérek. (7584) 30 éves érettségizett jogosítvánnyal rendelkező nő napi néhány órás elfoglaltságot keres Kaposváron. Ajánlatokat 7561. számra. a kiadóba kér. (7561) Gmk, kisiparos részére könyvelést vállalok. Aiánlatokat ..Gyakorlat” jeligére a siófoki szerkesztőségbe. (114893) Eladó négyszázas szalagfűrész, 3 db hat hónapos magyartarka bika. Érdeklődni: Kaposvár, Egyenesi út 70. alatt. ________________(204165) F onyód-Alsóbél a- telepen minden célra alkalmas faház. lebontásra olcsón eladó.- Vizhányóné, Kaposvár, Búzavirág u. 31. (204205) Eladó esztergapad 500 mm X 110 mm. egy nagyméretű piros cserge. Kaposvár. József u. 55. (7629) Eladó 480 Husqvar- na motoros láncfűrész. Kaposújlak. Kossuth L. u. 26. (204181) fi db választási malac eladó. Horvath József Kapos- füred. Alkotmány u. 15. (204175) Siófok központja ban kétszobás összkomfortos lakás OTP-átvállalással vagy anélkül eladó. Bajcsy-Zsilinszky u. 73-79. D. Kovács. (114888 a) 30 q lucernaszéna eladó. Érdeklődni lehet: Kaposhomokon az ital boltvezetőnél. (176997) Teljesen új gépi kötés technikával társulnék gmk-val. vagy kisiparossal esetleg eladom. Ajánlatot ..Dekoratív áru 7591" jeligére” a kiadóba. (7591) Vörösrókabőrért kékrókabört cserélnék és női nutria- bunda eladó. Kaposvár, Eger u. 32. (7579) Építkezőknek: vá sárlásai előtt keresse fel építőanyag-telepünket (raktárunkat) Kaposvár. Május 1 u. 84. Itt alapvető építőanyag-szükségletét rövid úton beszerezheti. Téglafélék. nyílászárók, faanyagok. mész. homok. friss cement, falburkolat stb. Nagyobb tételű vásárlás esetén Kaposvár körzetében ingyenes fuvart biztosítunk. ,.KISGÁT” Építőanyag- és m ész kereskedés. (7569) DOMUS VÁSÁR! Egyes szekrénysorokat, kárpitozott garnitúrákat és konyhagarnitúrákat 20—30" „ ENGEDMÉNNYEL vásárolhat a kaposvári DOMUS Áruházban — amíg a készlet tart! © Kaposvár, Mártírok tere (82051) Csiky Gergely s/inhaz: i:t i,i ákor: KÜLÖNÓRA — A KOPASZ ÉNEKESNŐ. Kiss Many i-bér lot. Kaposvár: Vörös Csillag: LEFÚJTA A SZEL 1 —II. Szabad ifjúság; de. lü ólakor: HAJÓKKAL A BÁSTYÁK ELLEN. Mo- zimúzeum: du. fél 6 órakor: FILMKLUB. Siófok: este 7 órakor: TE MAR NAGY KISFIÚ VAGY (14). Marcali: este 7 órakor: SOPHIE VALASZTASA 1— II. (14). Nagyatád: du. .3 es este fél 8 órakor: ÖRDÖGI KÍSÉRTETEK (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.55: Tévétorna. 9.00: Iskolatévé. 10.00: Nyugdí.iasdélelött. KI). 10.10: Babits Mihály: Hatholdas rózsákért. Kb. 12.10: Képújság. 15.45: Hírek. 15.50: Régi holland mesterségek. 16.05: A győzelem stratégiája. 17.1-0: Képújság. 17.15: Egy szó, mint száz! 18.00: Ablak. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Gyilkosság az Orient Expresszen. 22.05: Magyarul, emberül. 22.45: Tv-hiradó 3. 22.55: Himnusz. Budapait 2 17.10: A három sárkány. 18.25: Tau bácsi. 19.00: Toronyiránt. 19.30: Haydn: C-dúr szimfónia. 20.09: Rómeó és Júlia. 23.00: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: I-es rendőrőrs. 9.30: Orosz nyelvlecke, lü.rti): Iskolatelevíziö. 10.30: A szélhámos es a jóisten. Német film. 12.05: Belföldi riport. 13.05: Hírek. 16.31): Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria ma. 19.30: Tv-híradó. 1. 20.15: Egy eset kettőnek. Bűnügyi sorozat. 21.20: Azok voltak a szép idők. A sláger csillagai. 22.05: Művészdarabok: Café Müller. 23.00: P. Bausch koreográfus portréja. Osztrák Tv 2 16.25: Poldark. Tv-filmsorozat. 17.15: A föld él. 18.00: He.ti körkép. 18.30: A mi kis családunk. 19.30: Tv-hiradó. 20.1I5: A magháború. 21.00: Európai arcok. 21.15: Tv-hiradó. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Sport. 22.15: Tűz a horizonton. Amerikai film. 23.45: The Munsters. 0.10: Hírek. Jugoszláv Tv 1 12.30: Elmulasztották — nézzék meg! 15.00: Művelődési műsor. 16.00: Jó napot! 17.00: Magyar nyelvű Tv-napló. 17.45: Adj nekem szárnyakat! 18.15: Beszéljünk az egészségről. 18.45: Számok és betűk. 19.05: Tv-naptár. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napl‘ó. 20.00: A háború szele. Filmsorozat. 20.55: Szór koztató adás. 21.40: Tv-nap 21.55: A szív kultúrája. 23.25: t rek. KOSSUTH RÁDIÓ 1.30: Jó reggelt! B.oo: Híre 8.20: Es nálunk?... 8.50: R mantikus operákból. 9.32: Mist mit varrsz? 9.53: Lottósorsol; 10.00: Hírek. 10.05: Ne gyötö életem... ÍO.IO: A Tátrai-vonc riegyes .látszik. 10.59: Lottóere menyek. 11.00: ..Ha mi váll vállnoz vetünk...” n.Sl: Füve indulók. 12.00: Déli krónik 12.30: KI nyer ma? 12.15: Ká tor Péter: Grádicsok. 12.55: zene is összeköt. 14.00: Híre 14.10: A holnap tanácsosai. 15.( Erről beszéltünk... 15.30: N ták. 10.00: Hírek. 16.05: Szélto. 17.00: Fűtől fáig. 17.25: Az indi klasszikus zene. 17.50: Részlet a New York c. film zenéjéb* 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.30: Esti magazin. 19.15: Ré hires énekesek műsorából. 19.5 Az MRT szimfonikus zenekar nak hangversenye. Kb. 21.1 Sárköz^' Gergely lanton játszi 21.30: Kossuth-dij korhű kére ben. 22.00: Hírek. 22.20: Választ és választások. 22.30: Mi le tegnap? 23.30: A Bécsi Népop ra fúvósegyüttese három Hayd divertimento! játszik. 24.00: L rek. 0.10: Himnusz. 0.15—4.2 Ejfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: A Petőfi rádió reggeli z nés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: i iz.raelita lelekezet negyedóráj 8.20: Erich Kunz felvételeiül 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.0 Hírek. 9.05: Napközben. 12.0 Hírek németül, oroszul és ang lul. 12.10: Táncok fűvósokr 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.3 Népi muzsika. 13.00: Hírek. 13.0 Popzene sztereóban. 13.45: idöj rás- és vízállásjelentés. 14.0 Péntektől péntekig. 17.30: öt dik sebesség. 18.30: Fiataloknál 19.50: Egészségünkért! 20.00; N takedvelöknek. 21.00: Híre 21.05: A két Egressy. 22.35: Raj time-melódiák. 23.00: Hírek. 23.2 Egy férfi és egy nő — könnyi zenében. 0.15—4.20: Ej fél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Iskolarádi 9.38: A Pécsi Vasutas koncéi' fúvószenekar játszik. 10.04:: Cs? fiataloknak! 10.59: Mészöly K; talin és Miller Lajos operaári; kát énekel. 11.30: Ormándy J< nő vezényel. 12.43: Rádióénei karok. 13.00: Hirek. 13.05: A p: rizsi regény. 14.04: Dvorak: R< mantikus darabok. 14.19: Salier Falstaff. 17.00: iskolarádió. 17.3'. Hangversen.yciklus Liszt müve bői. Kb. 18.40: Szimfonikus tár cok. 19.U0: Hírek. 19.05: Kante Péter: Grádicsok. 19.15: Holtv; gány. 19.58: G. B. Shaw és muzsika. 20.57: Cliff Richard ős; szes felvételei. 21.37: Üj Bacl lemezeinkből. 22.13: Schuber Esz-dúr trió. 23.00: Janii McCracken operafevételeibő 23.30: Hírek.