Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-05 / 54. szám
1986. március 5., szerda Somogyi Néplap 7 0SPORT0 TEKE Ládonyi a vidékbajnokság döntőjében A múlt szombaton Győrben az Épfu tekecsarnokában bonyolították le a területi felnőtt férfi egyéni tekebajnokság nyugati csoportjának versenyét. Ezen a megyei bajnokságok 1—3 helyezettjei jogosultak indulni. A somogyiak közül azonban csak ketten érkéz tek meg, Mettner Tibor a K. Vasas tekézője nem véti részt a küzeneiemben. A megyei bajnokságot nyeri Ládonyi Csaba, a K. Közút versenyzője viszont nagyon jó teljesítményt nyújtott a III—IV-es pályán: 423 fát dobott, s ezzel megszerezte a harmadik helyet Horváth László a Kaposmé- rői Spartacus sportolója az I. és Il-es pályán 12 fával kevesebbet ütött, 411-es dobása viszont csak a 14. haly eléréséhez volt elég. A kiírás szerint mindkét pályáról a legjobb tíz került az országos vidékbajnokság döntőjébe. Megyénket tehát Tabi sporthírek A városkörnyéki asztalitenisz-csapatbajnokságon hét együttes vett részt. A tabi Kaposgép végzett az élen megelőzve a Kemping Vállalatot. Az öregfiúk tizekver- senyét a bábonymegyeri Fi- lótás Gyula nyerte. * * * A körzeti úttörő-olimpia sakkdöntőjében kisdobosoknál Petrina Gábor (Tab), Nagy Beáta (Somogy megy - gyes), az úttörőknél Németh Róbert (Tab) és Farkas Adél (Tab) győzött. * * * A falusi dolgozók téli spar- takiádján sakkban és asztaliteniszben került sor döntőkre. Sakk egyéniben Molnár István (Törökkoppány) nyert és csapatban is a tö- rökkoppányiak voltak a legjobbak. . Asztalitenisz női egyéniben Csapó Jánosné (Bá- bonymegyer), férfi egyéniben Lukácsik Gábor (Torvaj), női párosban Csapóné— Valterné (Bábonymegyer— Tab) kettős, férfiaknál a Fi- lótás—Dunajcsik (Tab—Bábonymegyer) páros nyert. Női és férficsapatban egyaránt a tabiak végeztek az élen. csak Ládonyi Csaba képviseli ezen az újabb erőpróbán. * * * Szombaton Kaposváron a K, Közút tekecsarnoka volt a helyszíne a területi férfi ifjúsági egyéni bajnokságnak. Egyidejűleg négy pályán folyt a verseny. Sajnos, a várakozásnak megfelelően a legjobbak küzdelmébe a somogyiak nem szólhattak bele. Az I-es Il-es Kaposváron a Kaposplast csarnoka adott otthont az asztaliteniszezők idei serdülő és újonc megyei bajnokságának. Mint már megszokhattuk mindkét nemnél ez a verseny a Kaposplast, illetve a Rákóczi háziversenye volt. Ami örvendetes, hogy ennek dacára a két egyesület viszonylatában népesek voltak a mezőnyök. A serdülő lányoknál. 17 résztvevő közül a papírformának megfelelően Rácz Szilvia győzött Végh Anikó előtt. Nyolc páros küzdelméből a Rák—Alkonyi kettős került ki győztesen. Az újonc leányoknál 13-an indultak, Te- mesi Kinga nyert Mogyorósi Márta előtt. A serdülő fiúknál 28-an álltak asztalhoz, ott is a papírforma érvényesült: Dani Róbert lett az első, megelőzve Berdár Norbertét. Párosban tíz résztvevő közül a Dani— Muszil (ZTE) dobása Kaposváron továbbá a III-as, IV-es pályákról a legjobb 10—10 jutott tovább közöttük somogyi nem akadt. Az I-es, Il-es pályán Péter Zoltán, a dombóvári Spartat us tekézője 431 fás kitűnő teljesítménynyel nyert, a III-as, IV-es pályán ifj. Horgát János (Mosoni Viscosa) új ifjúsági pályacsúcsot ütött 429 fás eredményével, s ezzel nyert. Berdár duó bizonyult a legjobbnak. 22 újonc fiú indult, Berdár Norbert itt is szerepelt, s ebben a korosztályban aranyérmet nyert Frá- nyó Péter előtt. * * * Tabon is sor került körzeti utánpótlás asztaliteniszseregszemlére, összesen 30 résztvevővel. Elsősorban tabi és török- koppányi sikerek születtek. A győztesek. Fiúk: újonc egyéni Horváth Ferenc (Tab), serdülő egyéni Zsigó Tamás (Törökkoppány), serdülő páros Zsigó—Varga (Törökkoppány). Leányok. Serdülő egyéni: Major Szilvia (Törökkoppány), páros: Major Szilvia—Sziklai Ildikó (Törökkoppány). A tanács által felajánlott különdíjat a tö- rökkoppányi általános iskola nyerte. Székes- fehérváron a Siófok Nagyon nehéz mérkőzés vár ma a Siófoki Bányászra. Az együttes a dobogóra áhítozó Videoton vendége lesz a mai napon. A két csapat közti tudáskülönbséget ecsetelni, azt hisszük, fölösleges; ehhez jön még a hazai környezet előnye. De mit is jelent ma a hazai pálya? Siófokon éppen szombaton bizonyosodott be, hogy az irreális talaj nem a támadószellemű együtteseknek kedvez, ezt nyilatkozta a pontot rabló szombathelyiek edzője is. Nos, most fordul a kocka, a Videotonnak illik támadnia, s a siófokiaknak védekeznie. — Nem állunk be védekezni — jelentette ki határozottan Szőke Miklós edző. — Ha ezt megtesszük, eleve azt jelenti, hogy megadjuk magunkat. Biztonsági játékra törekszünk, más kérdés, hogy a Videoton mire kényszerít majd bennünket. Az edzőtől megtudtuk, hogy sérültjei és betegei közül senki sem lett harcképes, így ugyanazokra a játékosokra számíthat, mint szombaton odahaza. Ha netán egy pontot sikerülne elcsípni a fehérváriaktól, azt már nagy sikerként könyvelhetnénk el idehaza. Minik röplabdabajnoksága Javában folyik a Kaposvári Sportiskola által szervezett Kaposvár város „mini” röplabdabajnoksága. A tavaszi 2—3. forduló eredményei, lányok: Gyakorlóisk.— Krénusz isk. 0-2, Gyakorló —Toldi I. 0-2, Toldi II.— Krénusz 0-2, Gyakorló— Nagybajom I. 0-2, Krénusz —Nagybajom II. 2-0, Nagybajom II.—Toldi II. 2-0, Gyakorló—Berzsenyi 0-2, Toldi I.—Krénusz 0-2. Fiúk: Toldi I.—Toldi III. 2-0, Toldi II.—Krénusz I. 0-2, Gyakorló—Toldi II. 0-2, Toldi I.—Krénusz II. 2-0, Toldi II.—Berzsenyi 2-0, Krénusz II.—Gyakorló 2-0, Krénusz I.—Krénusz II. 2-0, Berzsenyi—Toldi III. 2-1. Mai sportműsor Röplabda NB I: KV Izzó—DUTÉP SC. Kaposvár, sportcsarnok, 16.30 ó. Labdarúgás NB I: Videoton—Siófoki Bányász. Székesfehérvár, 17 ó. Asztalitenisz megyei bajnokság HÁZI VERSENY Burcsa Győző a válogatott keretben A hír tegnap röppent fel. Mezei György szövetségi kapitány meghívta a brazilok ellen készülő labdarúgó-válogatott keretbe Burcsa Győzőt. Burcsa két hónappal ezelőtt volt itthon utoljára. Akkor készítettem vele azt az interjút, amely lapunk szilveszteri számában jelent meg. Arra a kérdésre, hogy végleg letett-e a válogatottságról, rezignál tan válaszolt: „Lemondtam arról, hogy még egyszer oda kerüljek. Nem jött jól a sérülésem, ráadásul túl messze vagyok és nagyon kiesek a figyelem fókuszából. Érdekes módon edzőm állandóan biztat és érdeklődik: nem hívnak-e a válogatott keretbe.” Ennyi volt akkori válasza. Burcsa Győző azóta állandó tagja csapatának és kulcsszerepe van abban, hogy ott tanyáznak a francia élvonal negyedik helyén. Lám, mégsem esett ki a látótávolságból. Mezei György Nyilasi sérülése után rögtön rá gondolt, és az sem mellékes, hogy egyik vb-csoporttársun- kat senki sem ismerheti „test- közelebbről”, mint éppen ő. Mi, somogyiak őszintén örülünk e meghívásnak és szívből drukkolunk a volt kaposvári fiúnak. J. R HÍREK Március 5 Szerda Adrián, Adorján A Nap 6.18 órakor kél, s 17.34 órakor nyugszik; a Hold 3.40 órakor kél, s 11.14 órakor nyugszik. Á várható időjárás: Időnként fölszakadozik a felhőzet. Eleinte még többfelé, később kevesebb helyen lesz csapadék ; kezdetben havazás, hószállingózás, majd havas eső, holnap a Dunántúlon szórványos eső. Helyenként köd képződik. Mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán: plusz 1 és plusz 6 fok között alakul. Kitüntetések Az Elnöki Tanács Rostás Istvánnak, a Magyar Vörös- kereszt nyugalmazott főtitkárának 80. és Tausz Jánosnak, az Ibusz Rt nyugalmazott vezérigazgatójának, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága titkárának 75. születésnapja alikaltmából, több évitizedes munkásmozgalmi és közéleti tevékenységük elismeréseként, a Magyar Népköztársaság babér- koszorúval ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A ki tüntetéseket Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap adta át. — Megalakult az SZMT ifjúsági tanácsa tegnap délután Kaposváron. A testület elfogadta a jog- és hajtáskörére, feladataira, működés rendjére vonatkozó szabályzatot. — Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőn vesznek részt a somogyi középiskolák esti és levelező hallgatói, A kaposvári ipani szakközép- iskolában rendezték meg a felnőttoktatásban résztvevők versenyének megyei fordulóját. Az első helyet a csurgói szakmunkások szakközépiskoláján alk négytagú csapata szerezte meg, második lett a házigazda iskola gárdája, a harmadik helyezés pedig a kaposvári közgazdasági szak- középiskola felnőtt tanulóinak jutott. — A Vezúv kráterének megtisztítására 200 alpinistáit és barlangkutatót kellett szerződtetnie az olasz hatóságoknak, hogy a .turisták által eldobált szeméttől megszabadítsák a híres vulkánt. A szakemberek kiszámították, hogy a „takarítóbrigád- ra” 20 évi munka vár. — Az országos döntőbe jutott Fenyő Gábor, a Táncsics gimnázium IV. E osztályos tanulója a Lyka Károlyról elnevezett középiskolai művészettörténeti versenyben. — Karaté-orvoskongreszszus. Március 13—17..között Budapesten rendez kongresz- szust a Karatószerevezetek Világszövetségének (WUKO) orvosi bizottsága. A sportág jellegéből adódó sérülések gyógyításának kérdéseit vitatják meg. — Színművész vendége volt tegnap a kaposvári Damjanich utcai Középiskolai Kóllégium „Hétszinvirág” ifjúsági klubjának: Hellyei Lászlóval beszélgették a diákok — pályájáról, a színpad világáról. — Sugár Lászlónak, a Cotmpur fotóklub tagjának képeiből nyílik kiállítás ma 17 órakor Kaposváron a Pázmány utcai ipari szakközépiskola aulájában. Az érdeklődőik március 26-ig nézhetik mag a színes fotókból rendezett kiállítást. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ^ 170 évvel ezelőtt, 1816. március 5-én született, és 80 éves korában, 1896-ban hunyt el Margó Tivadar biológus, zoológus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az első magyar darwinisták egyike, korának jelentős biológusa. Eredetileg orvosnak készült, de a pesti és a bécsi egyetemen filozófiai előadásokat is hallgatott. 1838-ban Pesten bölcsészdoktori, két évvel később orvosdoktori oklevelet szerzett, 1841-ben pedig Becsben sebészdoktorrá és szülészmesterré avatták. Néhány évig ott dolgozott, majd Schor- dann Zsigmond mellett lett tanársegéd a pesti egyetem anatómiai tanszékén. A szabadságharc idején honvédorvosként tevékenykedett. 1858- ban Bécsben az izomrostok élettanát tanulmányozta; 1862-töl haláláig a pesti egyetemen volt az állattan és az összehasonlító bonctan professzora. Munkássága különösen a szövettani kutatások terén alapvető. Tudatosan és rendszeresen propagálta a darwinizmust az egyetemi oktatásban, s a természettudományok népszerűsítésében egyaránt. Magas színvonalra emelte az állattan művelését és az egyetemi oktatást, egyebek között továbbfejlesztette a mikroszkópiái vizsgálati módszert. Darwinnál tett személyes látogatása után mélyenszántó bevezetést írt annak Az ember származása című híres müve elé — ezt szintén ö fordította magyarra. — Magyar gasztronómiai hetek kezdődtek Havannában. A hónap közepéig tartó rendezvényen a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vá1- lalat, a Helvetia Állami Gazdaság és a Thermál. szálló mutatkozik be. — Nyolcvan új gazdasági és jogi témájú szakikönyvet ad ki az idén1 a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. A készülő kiad vány ők jórésze a szakembereken kívül a nagyközönség érdeklődésére is számot tarthaL, — A művészeti szemle barcsi körzeti bemutatóján, amelyet szombaton rendeznek Homokszentgyörgyön, kilenc amatőr művészeti csoport és hét szólista lép föl. A csoportok a művelődési központban versengenek a döntőbe jutásért. Sárból aranyat Sarat vásárolnak föl Bangkokban a vállalkozó kedvű japán üzletemberek. A rejtélyes ügylet titka: a közelmúltban egy japán cég vegyileg elemezte a csatorna üledékét és nagy mennyiségű ananyiport fedezett föl benne; ez a közelben évszázadokig működő aranyfüstkészítő műhelyek melléktermékeként került a csatornába. — A Mezőgazdasági Múzeumot a múlt évben 340 ezren keresték föl — többen, mint fennállása óta bármikor. A látogatottság növekedése a kiemelkedő tárgyi gyarapodásnak volt köszönhető. — Hárommillió pár facipői készítenek évente Hollandiában. A facipőket a falusi lakosokon kívül: a turistáik is szívesen vásárolják. Ez a nyárfából faragott árucikk 350 mester kezéből kerül ki. — Riasztótáska érkezett Kaposvárra, a Május 1. utcai Íródeák szaküzletbe. SOMOGY KERESKEDELMI VÁLLALAT. (89965)