Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-04 / 53. szám
1986; március 4., kedd Somogyi Néplap 3 FOLYTATJA MUNKÁJÁT AZ SZKP XXVII. KONGRESSZUSA (Folytatás a 2. oldalról) valamint más fogyasztási cikkeket gyártó ágazatok gyorsított ütemű fejlesztése. Jelentős .mértékben fejlődik a mezőgazdaság, erősödik anyagi-műszaki bázisa. Nöivelni kell mindenfajta mezőgazdasági termék termelését. Ebhez jobban: el kell látni a kolhozokat és a szovhozo'kat új műszaki eszközökkel, műtrágyával, növényvédő szerékkeli, valamint nagyobb földterületen kell javítani a talajt, és hatékonyan kell kihasználni ezt aiz erőforrást. öt év alatt 30 százalékkal — vagyis az ipari termelés egészénél gyorsabb ütemben — tervezzük növelni az ipari fogyasztási cikkek termelését; jelentősen bővülni fog választékuk és javulni minőségük. A Fő Irányok tervezete előirányozza az energiaigényes termelés közelebb vitelét a tüzelőanyag- és energiabázisokhoz, valamint a munkahelyek számának növelését a szükséges munkaerőforrásokkal rendelkező körzetekben. Különösen nagy figyelmet fogunik fordítani Szibéria és a Távol-Kelet gazdaságának komplex fejlesztésére, természeti kincseinek kiaknázására és az ehhez szükséges szállítási útvonalak létrehozására. 4. Az irányítás és a gazdálkodás módszereinek korszerűsítése Beszámolójának következő részében Nyikolaj Rizskov többek között elmondta: Terveink és feladataink sikeres megvalósítása elválaszthatatlanul összefonódik a gazdálkodás irányításának és módszereinek korszerűsítésével. A korábbi módszerekkel és a régi szervezeti formákkal a termelést nem állíthatjuk az átfogó intenzi- fikálás útjára, ezeket összhangba kell hozni az új feltételekkel és a gazdasági fejlesztés mai követelményeivel. Nem részleges javítgatásokra, hanem — amint azt politikai előadói beszédében Mihail Gorbacsov kifejtette — radikális reformra van szükség. Nyíltan meg kell mondani^ hogy egészen a legutóbbi időkig sok tekintetben lebecsültük az irányítási rendszer megjavításának sürgető szükségességét. Lassú és felemás volt ez a munka. A régi, mindenekelőtt adminisztratív módszerekhez való ragaszkodás kerekedett felül, ami fékezte a gazdaság fejlődését. A párt levonta a szükséges következtetéseket és világos feladatot tűzött ki: nagy horderejű intézkedéseket kell megvalósítani az egész irányítási rendszer tökéletesítése terén. Az ötéves tervidőszak egyik legfontosabb feladata az, hogy a népgazdaság összes ágazata az irányítás új formáira térjen át. Jelenleg új módon dolgoznak az ipari termelés felét adó vállalatok, a távközlés egész ágazata, a lakossági szolgáltatások szervezetei és a szállítás egyes ágazatai. Ilyen elvek alapján fog dolgozni az összes ipar- vállalat, valamint a szállítás is 1987-től. Mielőbb be kell fejezni az agrár-ipari komplexum irányításának szervezeti átalakítását, létre kell hozni a szükséges feltételeket a gazdasági módszerek lényeges erősítéséhez, a valódi önelszámolási viszonyok széles körű meghonosításához a kolhozokban, szov- hozokban, a vállalatoknál és az egyesülésekben. A gazdasági mechanizmus további tökéletesítésével s valamennyi elemének komplex kidolgozásával összefüggő munkában különösen nagy jelentőségű az önálló gazdasági elszámolás elmélyítése. Szoros, szilárd összefüggést kell teremteni a vállalatok és az egyesülések tevékenységének végeredményei és azok között az alapok között, amelyeket a termelés fejlesztésére, munkabérre, a dolgozók anyagi ösztönzésére, szociális szükségleteik kielégítésére képezneK. Az új gazdálkodási módszerek tökéletesítésében különösen fontos a gazdasági normatívák rendszerének fejlesztése. Ezeket az egész ötéves tervidőszakra meg kell állapítani és a dolgozó kollektívákban azt a meggyőződést kell kialakítani, hogy a hatékony munka megtérül mind anyagilag, mind erkölcsileg, ellenkező esetben pedig a rossz eredményeket az egész kollektíva megérzi. A legveszélyesebb e kérdésben az, ha megszegik a normatívák stabilitásának elvét. Sajnos a gyakorlatban előfordul ilyesmi — mondotta az előadó, majd így folytatta: Hangsúlyoznunk kell, hogy a gazdasági normatívák a tervirányítás perspektivikus eszközét jelentik. Ezekben rugalmasan kapcsolódik ösz- sze a gazdaságirányítás centralizált alapja az áru- és pénzviszonyok és az érték- törvény felhasználásával. A politikai beszámolóban új módon, elvi alapon vetettük fel azt a kérdést, hogy fejleszteni kell az irányítás demokratikus alapjait, bővíteni kell a dolgozóknak a vállalat ügyeibe való közvetlen részvételét. Ezért a már létező kollektív formákkal együtt újabbakat kell feltárni a dolgozóknak az irányításban való részvételére. Az egyik ilyen hatékony formává, mint arra a beszámoló is rámutatott, a dolgozó kollektívák tanácsai válhatnának. Űj módon kell megoldani a minisztériumok szerepének és funkciójának kérdését. Munkájuk 'tartalma és stílusa, a szervezeti struktúrák a gazdálkodás régi, elsősorban adminisztratív módszerei alapján alakultak ki. Az irányítás gazdasági módszereinek, a vállalatok és az egyesülések jogai kibővülésének figyelembe vételével a minisztériumoknak lényegesen át kell alakulniuk abból a célból, hogy a korábbi funkciók egy részét átadják a termelő kollektíváknak, megszabaduljanak a felesleges napi ügyek intézésétől, s megbízzanak a vállalatokban. A továbbiakban Nyikolaj Rizskov rámutatott: A gazdaság intenzívebbé tételének feltételei között növekszik az áraknak — mint a hatékony költségfelhasználás és a gazdasági tevékenység eredményei megbízható mércéinek, a tudományos- technikai haladás és a termékminőség-javítás hathatós ösztönzőinek — szerepe. E téren nagy feladatok hárulnak az Állami Árbizottságra. Szükséges, hogy az gyorsabban és gazdaságilag hozzáértőbben oldja meg a felgyülemlett problémákat. A szociálpolitika feladataival összhangban a kiskereskedelmi árak terén is van mit tenni. A jelenlegi gazdaság különösen magas követelményeket állít a termelés irányítói elé. Fontos, hogy vezetőinknél a közgazdasági gondolkodásmód korszerű típusát alakítsuk ki, amely magában foglalja a magas szakmai tudást, szocialista vállalkozókedvet, előrelátást és azt, hogy a kollektíva nevelői és szervezői legyenek. Az egész irányítási rendszer tökéletesítéséből adódó feladatok megvalósítását a pártszervezeteknek állandóan ellenőrizniük és irányítaniuk kell. 5. Külgazdasági kapcsolatok A beszámoló ezután arra tért ki, hogy a pártnak a társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsítására irányuló vonala nagy követelményeket támaszt a külgazdasági tevékenységgel szemben. Abból indulunk ki — mondotta a szovjet kormányfő —, hogy a jelenlegi világban elengedhetetlenül szükséges a gazdasági és tudományos-tech - nikai kapcsolatok aktív fejlesztése, a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel. Mi ebben fontos eszközét látjuk a békés, jószomszédi államközi kapcsolatok fenntartásának és megszilárdításának, a népgazdasági problémák kölcsönös együttműködéssel való megoldásának. A Fő Irányok tervezete a külgazdasági kapcsolatok jelentős mértékű bővítését írja elő. Az elsőbbséget élvező feladatokra kell majd összpontosítani e kapcsolatokat, a tudományos-műszaki haladást célozva meg velük, nagyobb mértékben felhasználva őket a szociális kérdések megoldása érdekében. Meghatározó volt és marad a testvéri szocialista országokkal folytatott együttműködés. A KGST-tagországok felső szintű gazdasági értekezletén hozott határozatok alapján a következő években nagy lépéseket kell tennünk a szocialista integráció fejlesztésében, s azt a széles köA beszámoló utolsó fejezetéhez érve az előadó egyebek között kifejtette: A gazdaságnak és a gazdasági hatékonyságnak a XII. ötéves tervben előirányzott fejlődése szilárd alapot teremt ahhoz, hogy lényegesen előrelépjünk az SZKP programcéljainak megvalósításában: a szovjet emberek életszínvonalának minőségileg új szintre emelésében, a munka- és életkörülmények következetes javításában. Mind a társadalmi, mind a gazdasági fejlődés érdekei elsősorban a munka feltételeinek, jellegének és tartalmának jelentős mértékű átalakítását követelik meg. Az új ötéves tervidőszakban fordulatot kell elérnünk egy olyan megérlelődött probléma megoldásában, mint a kevés szakképzettséget igénylő kétkezi munka felhasználásának csökkentése. E csökkentés arányait és ütemét legalább kétszeresére-há- romszorosána kell növelni. Minden egyes dolgozó keresetének nagyságát pontosan összhangba kell hozni munkájának eredményeivel. Ebből kiindulva jelöltük ki a Fő Irányokban szereplő nagy jelentőségű intézkedés végrehajtásának — a bértarifák és a besorolási illetmények emelésének — irányait és rendjét. Szükségesnek tartrű gyártásszakosítás és kooperáció alapján kell elmélyítenünk. Ennek az egész munkának tengelye lesz a KGST- tagországok ezredfordulóig szóló tudományos-műszaki komplex haladási programjának következetes megvalósítása. Természetesen sok függ majd a szocialista országok kollektív szervezete, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa munkájának javításától is. Az integrációs folyamatok további elmélyítése feltétlenül alkotó, újító szemléletet igényel. A régi, megszokott formák, amelyek az extenzív fejlesztés időszakában alakultak ki, nem képesek biztosítani az együttműködés dinamikusabb fejlődését. Ezért kell új utakat keresni, határozottan törekedni a vállalatok és az ágazatok közvetlen együttműködésére, fejleszteni a közvetlen gazdasági kapcsolatokat, illetve közös egyesüléseket, tervezőirodákat, laboratóriumokat létrehozni. A külkereskedelem jelentős és egyre növekvő mértékben járul hozzá gazdaságunk fejlődéséhez. A hagyományos utakon azonban lehetetlen gyorsan előre haladni. Elsősorban az export nyesanyag-központúságát kell megváltoztatni, az exportban fokozni kell a feldolgozó ágazatok arányát. A minisztériumokat, az egyesüléseket és a vállalatokat az ország exportpotenciáljának növelésére kell késztetni. Javítani kell a gépek, a berendezések és más késztermékek minőségét, versenyképességét. Az importpolitika pedig arra hivatott, hogy tevékenyen elősegítse a tudományos-műszaki haladás meggyorsítását. juk, hogy az anyagi termelés ágazataiban rövid idő alatt, gyakorlatilag egy ötéves tervidőszak folyamán, áttérjünk az új bérekre és fizetésekre, amelyeket átlagosan 25—30 százalékkal tervezünk emelni. A bérezési intézkedések végrehajtása lehetővé teszi, hogy az ötéves tervidőszak végére a munkások és alkalmazottak átlagos havi bére elérje a 215—220 rubelt. Gyorsabb ütemben fog emelkedni a kereset a kolhozokban, a munkatermelékenység tervezett növelésével összhangban el fogja érni átlagosan a havi 180 rubelt. A háztáji gazdaságokból származó jövedelmeket is figyelembe véve, a kolhozokban foglalkoztatott dolgozók reáljövedelme gyakorlatilag egyenlő lesz a munkások és alkalmazottak jövedelmével. A munka szerinti elosztás elvének megszilárdításával egyidejűleg folytatni fogjuk a szovjet emberek életében rendkívül fontos szerepet játszó társadalmi fogyasztási alapok következetes bővítését. Az ötéves tervidőszak alatt ezek az alapok jelentős mértékben növekszenek, és egy lakosra számított értékük 1990-ben meg fogja haladni a 600 rubelt. Az előadó ismertette a köV. Szociális fejlesztés és a népjélét növelése a XII. ötéves tervben vetkező évekre tervezett főbb szociálpolitikai intézkedéseket, majd közölte, hogy az ötéves tervidőszak végére az összes családok több mint 50 százalékának egy főre jutó havi átlagjövedelme meghaladja majd a 125 rubelt, s gyakorlatilag nem marad olyan család, ahol az egy főre jutó átlagjövedelem ne érné el a havi 50 rubelt. Az egészségügy, az oktatás és a kultúra legfontosabb fejlesztési céljainak felvázolása után egyebek között elmondotta: A párt folyamatosan gondoskodik a lakásprobléma megoldásáról. Nem kis eredmények születtek ezen a téren: a városi családok több mint 80 százaléka ma önálló lakásban lakik, falun jelentősen nőtt az összkomfortos lakásokkal való ellátottság. A lakásprobléma súlyosságát mégsem szüntettük meg. A következő öt évben 565—570 millió négyzetméternyi lakás átadását tervezzük. Jelentős eszközöket fogunk fordítani a városok és falvak rendezésére, a közüzemek és a tömegközlekedés bővítésére. A párt szociális politikájának keretében elvi jelentőségű a lakosság növekvő fizetőképes keresletének maradéktalan kielégítése. Nem túlzás azt mondani, hogy ma ez az egyik legidőszerűbb feladat. Megoldásával közvetlenül összefügg a munka fokozottabb anyagi ösztönzése, a szabadidő ésszerű kihasználása, a szovjet emberek hangulata, a hiánycikkek okozta káros jelenségek leküzdése. Mindenekelőtt javítani kell a lakosság élelmiszerellátását, különösen húsból, tejtermékekből, zöldségből és gyümölcsből. Az iparcikkek fogyasztásának is progresszív változásokon kell átmennie. A lakosság iparcikk-ellátásának színvonala az utóbbi években észrevehetően nőtt, egyes árufajtáknál a piac telítetté vált. Most egy jóval bonyolultabb probléma kerül előtérbe: a minőség és a választék kérdése. A választék- bővítéssel és a divatos termékek előállításával kapcsolatos problémák megoldása során természetesen nem szabad megalapozatlanul csökkenteni az elsősorban gyermekeknek és időseknek szánt olcsó, de jó termékek gyártását. A XII. ötéves tervidőszak folyamán a térítéses szolgáltatások volumene a tervek szerint 30—40 százalékkal nő. Beszámolója végén Nyikolaj Rizskov hangsúlyozta: Most arra van szükség, hogy teljes határozottsággal, energiával és kitartással valósítsuk meg az elfogadott terveket. A tömegek alkotóerejére, az országos szocialista versenymozgalomra támaszkodva harcot kell indítanunk a kitűzött feladatok gyakorlati megvalósításáért. Nagyszerű feladatok ezek, összhangban vannak népünk létfontosságú érdekeivel, eszményeivel és békevágyával. Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy országunk dolgozói, akik szilárdan tömörülnek a lenini párt köré, tudatában vannak nagy felelősségüknek és a kor követelményeinek, s mindent megtesznek a XXVII. kongresszus történelmi határozatainak teljesítéséért. Vita a Fő Irányokról Az előadói beszéd elhangzását követő vitában elsőnek Jurij Hrisztoradnov, a gor- kiji területi pártbizottság első titkára szólalt fel. Túl azon, hogy a szociális és a termelési infrastruktúra tervezésében a helyi szervek nagyobb beleszólását sürgette, főként a gorkiji autógyár rekonstrukciójával foglalkozott. Ez a legnagyobb szovjet tehergépkocsigyártó üzem a Szovjetunióban, ahol nagyteherbírású dízel-teherautók gyártására készülnek. Egy azerbajdzsani olajfúró- mesternek az olajbányászat technikai fejlesztését szorgalmazó hozzászólása után Konsztantyin Frolovot, a Szowjet Tudományos Akadémia alelnökét hallgatták meg a kongresszus küldöttei és vendégei. Frolov beszámolt arról, hogy az akadémián új gépipari, mechanikai és irányítástechnikai osztályt állítanak fel, akadémiai intézetek a kutatási eredmények gyorsabb meghonosítása érdekében laboratóriumokat létesítenek a fontosabb üzemekben, általában segíteni igyekeznek a tudomány közelebb hozását a termeléshez. A délelőtti ülésen az utolsó szovjet felszólaló Nyikolaj Konarjov közlekedési miniszter volt. A minisztériumát ért bírálatok meg- szívlelését ígérte a miniszter, különösen a személy- szállítás feltételeinek javítása vonatkozásában. Jelezte, hogv a következő öt évben Szvendlovszk, Kujfoisev és Dnyepropetrovszk is metrót kap, másutt pedig folytatják a működő hálózatok bővítését. A szovjet pártkongresszus hétfő délelőtti ülésén ismét két külföldi küldöttségvezető üdvözölte a tanácskozást: Bavardo Arcé, a nicaraguai Sandinista Nemzeti Felsza- badítási Front Országos Vezetősége Végrehajtó Bizottságának helyettes koordinátora és Rodney Arismendi, az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. A délutáni ülésen elhangzott felszólalásában Alek- szandr Ljasko, az Ukrán Köztársaság minisztertanácsának elnöke a Fő Irányok tervezetéből, Nyikolaj Rizskov előadói beszédéből azokra a részekre hívta fel a figyelmet, ahol az összes szövetségi köztársaságok harmonikus fejlesztéséről volt szó. A fogyasztási szövetkezetek köztársaságközi és területi kapcsolatainak felélénkítését, a városi szövetkezeti kereskedelem áruellátásának javítását sürgette a szovjet fogyasztási szövetkezetek szövetségének vezetője, Mihail Trunov. Kolhozelnök, majd egy fejőnő eredeti hangvételű felszólalását élvezhették a kongresszusi küldöttek, azután Pavel Fe- gyirko, a krasznojarszki határterületi pártbizottság első titkára kapott szót. Beszélt Szibéria termelőerőinek fejlődéséről, természeti erőforrásainak felhasználásáról. Fegyirko több bíráló megjegyzést tett olyan minisztériumok címére, amelyek hátráltatják az építőipari bázis kialakítását, a szolgálita- tóipar fejlesztését. Anatolij Majorec, a Szovjetunió energetikai és villamosítási minisztere arról tájékoztatta a kongresszust, hogy az ország évi áramtermelése meghaladta a másfél billió kilowattórát. Beszélt az atomenergia fokozott hasznosításáról, a szocialista országok energiaellátási együttműködésének további kilátásairól. Elmondta, hogy az energiatermelés vonalán a Szovjetunió 53 állammal működik együtt és külföldön mintegy 300 energetikai objektum építésében vesz részt. A délutáni ülésen üdvözölte a kongresszust Harilaosz FloTakisz, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, majd Alfred Nzo, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) főtitkára tolmácsolta Dél-Af- rika forradalmi erőinek üdvözletét. Hétfőn este a kongresszus bizottságot alakított a gazdasági és társadalmi fejlesztés fő irányainak tervezetéhez benyújtott módosító és kiegészítő javaslatok elbírálására. Keddjén reggel a miniszter- elnöki gazdasági előterjesztés vitájával folytatja munkáját az SZKP XXVII. kongresszusa.