Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-27 / 73. szám
Gyászjelentés INGATLAN Fájó szívvel tudatjuk, hogy IFJ. BURUCZ JÓZSEF (volt Kaposvár, Kisfaludy utcai lakos), 57 éves korában elhunyt. Temetése 1986. március 28-án, pénteken 15.30 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, a Ku- tasi Állami Gazdaság dolgozóinak, a kaposvári Finommechanikai Vállalat 3. sz. Gyárának, dolgozóinak és mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, ÖZV. BERNÁTH SANDORNÉ volt patalomi lakos temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. * • * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, akik drága, felejthetetlen halottunk, BORS ISTVANNÉ Béres Mária temetésén részt vettek, részvétnyilvánításukkal, sírjára helyezett koszorúikkal, virágaikkal mély gyászunkban osztoztak, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, komáknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen hallottunk, ÖZV. CSAJAGI GYÖRGYNÉT (Vida Annát) utolsó útjára elkísérték, temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, távirataikkal mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló Szerencsés család. * • * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és barátoknak, akik felejthetetlen halottunk, KOVÁCS SÁNDOR temetésén részt vettek, virágaikkal, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Köszönetét mondok mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, BENEDEK FERENC temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. Gyászoló felesége. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. a volt munkatársaknak, a BVG dolgozóinak, akik szeretett halottunk, NAGY KAROLY temetésén részt vettek, virágaikkal együttérző tiszteletüket kifejezték. A gyászoló család. * * * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik, OTOLECZ JANOS temetésén részt vettek, s fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * • * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SCHLITT GYÖRGY zselickisdaki lakos temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. i* • • Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik drága jó édesanyánk, ÖZV. MOLNÁR LAJOSNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * • * Hálás szívvel mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, SIMON ISTVÁN temetésén részt vettek és utolsó útjára elkísérték, virágaikkal, koszorúikkal nagy fájdalmunkban osztozni igyekeztek. A gyászoló család. * • * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZIRA JÓZSEF kaposmérői lakos temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Kaposváron a Zöldfa u. 18. alatt 2 szobás, konyhás házrész eladó. Egy év múlva jön a gáz. Érdeklődni Horváth, délután 17 óra után, és hétvégén egész nap. (Ili) JÁRMŰ Simson — 50 cmles. használt — eladó. Kaposvár, Engels u. 8—10. Major. (7957) EGYÉB Eladó 2 db ágyneműtartós gyermekheverő. Érdeklődni fél 6 után, Kaposvár, Kinizsi ltp. 1. II. lph. IV/3. Béni. (33) Kellemes húsvéti ünnepet kíván minden kedves utasának a TEMPO TAXI Kaposvár, telefon 12-789 (7947) Értesítjük T. gázfogyasztóinkat, hogy 1986. március 27-én 12-től 16 óráig Siófok város területén gázszünetet tartunk Kérjük készülékeiket elzárva tartani szíveskedjenek. Kögáz siófoki kirendeltsége (82140) Üzlethelyiség eladó Kaposváron a Berzsenyi utcai pavilonsorban. Érdeklődni a fodászüzletben egész nap. (7745) Most érkeztek nagy színválasztékban kézimunkafonalak, ipari fonalak, pamut-, jersey, vásznaik, selymek. KAPOSVÁR, Honvéd u. 27. _____________(7951) A Pest—Budai Vendéglátó Vállalat FÖLVÉTELRE KERES a Balaton- földváron üzemelő FESZTIVÁL Szálló éttermébe szakácsot, betanított szakácsot, konyhai segédmunkást. Bérezés megbeszélés szerint, munkásszállás, étkezés biztosításával, esetleg téli munkalehetőséggel. Jelentkezni lehet a balatoni területi irodában, BOGLÁRLELLE, Kossuth L. u. 4. sz. alatt. (89920) boglárlellei műszaki bolt ajánlata: — motorkerékpárok (125—350 cm:!-ig) — Babétta moped — személygépkocsi szélvédőüvegek — 165—13 SR, 1100—20 SR és 15—30 gumiköpeny — 12 V 195 Aó-s akkumulátor — midi HIFI-torony, lemezjátszó — hűtőszekrények — gázkonvektorok, cirkogejzírek Műszaki áruk gazdag választékával' várjuk kedves vásárlóinkat! Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 1. (82090) Figyelmébe ajánljuk: az ECONORG Számítástechnikai Vállalat Győri kirendeltségét KULCSRAKÉSZ RENDSZEREK TELEPÍTÉSE! — Kész szoftverek értékesítése — Egyedi igényű számítástechnikai eszközbeszerzés — Felhasználói szoftver készítés — Programbetanítás — Commodore, Sinclair, HT, Home Computer szerviz Számítástechnikai szaküzletünk magánszemélyek rendelkezésére is áll bizományi és készpénzes felvásárlással. Ajánlatunkból: — IBM XT, AT kompatibilis számítógépek nyomtatóval EO mb winchesterrel 500—800 ezer Ft — Commodore 64’Commodore 128 30 000 Ft/75 000 Ft — MPS 801, 803 nyomtatók 31 000 Ft — Monitor monochrom/színes 20 000 Ft/49 000 Ft — Commodore Floppy Disk 1541 33 600 Ft/35 400. Ft — Winchesterek 180 000 Ft-tól — FISHER videomagnó garanciával 65 000 Ft — Philips Color sztereó tv 60 000 Ft Címünk: 9022 Győr, Lukács S. u. 18. Telefon: 96-14-^808 (82070) A BALATONMÄRIAFÜRDÖ ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 1986. május 1-től 1991. április 30-ig szerződéses üzemeltetésre meghirdeti az alábbi üzleteket: ÁLLANDÓ JELLEGŰ ÜZEMELTETÉSRE: 10. síz. autóscsárda Rálátunk eresztúr 65. sz. vegyesbolt Páltnájor 71. sz. élelmiszerbolt Balatoni enyves SZEZONBELI ÜZEMELÉSRE: 29. sz. élelmiszerbolt 86. sz. élelmiszerbolt 89. sz. élelmiszerbolt 15. Sz. italbolt 2. sz. strandbüfé Balaton bérén y Fonyódliget Fonyódliget Bailátonberény Balatonmária A pályázatokat 1986. április 20-ig lehet benyújtani írásban az áfész központi irodájába: Balatonimária- fiirdő, Keszeg u. 16. A versenytárgyalás 1986. április 28-án 10 órakor lesz az áfész központi irodájában. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást — személyesen vagy írásban — a fenti címen a szövetkezet főkönyvelője ad. Telefon; Balatonmárdafürdo 76-033 (115152) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Nagyatád és Vidéke Áfész igazgatósága pályázatot hirdet jogtanácsosi — igazgatási osztályvezetői munkakör betöltésére. Szakvizsgával rendelkezők előnyben. Bérezés a hatályos jogszabályok szerint. A pályázatot részletes önéletrajzzal együtt az áfész személyzeti vezetőjéhez kell benyújtani. Nagyatád, Petőfi u. 2. Telefon: Nagyatád 78. (82058) A Kapós Kereskedelmi Vállalat felvesz a nyári idényre és állandó alkalmazásra Siófok, Fonyód, Siófok-Szabadi, Boglárlelle, 3a- latonföldváron üzemelő élelmiszerboltjaiba szakképzett és gyakorlattal rendelkező szakképzet- len eladókat és pénztárosokat. Jelentkezni lehet a Kaposker központjában a munkaügyi csoportnál (Kaposvár, Május 1. u. 57. sz. alatt). (82030) A Bárdibükki Állami Gazdaság azonnali belépéssel felvesz nagy gyakorlattal rendelkező autószerelőket, mezőgazdasági gépszerelőket és villanyszerelőket. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Horgas Pál főmérnöknél, a gazdaság köz- pontjában. (82093) A fonyódi 521. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet keres azonnali belépéssel könyvelőt, közgazdasági éretségivel, illetve középfokú könyvelői vizsgával. Bérezés a 13/1984. ÁBMH rendelet szerint. Érdeklődni az intézet igazgatójánál lehet. (82145) A fonyódi Petőfi Sportegyesület pályázatot hirdet ügyvezető elnöki állás betöltésére. Feltétel: legalább középfokú végzettség és 5 éves vezetői gyakorlat. A pályázatokat részletes önéletrajzzal április 10-ig kérjük beküldeni a következő címre: Petőfi SE, Fonyód, József u. 21/a. (82152) A SEFAG Bútorgyára felvesz fizikai munkakörbe: több éves gyakorlattal rendelkező, tmk- vilílanyszerelőt, lakatost, valamint rakodókat. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Kaposvár, Katona József u. 1. bér- és munkaügyi csoportnál. (272452) Az 526. sz. Farkas János Ipari és Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet és Szakközép- iskola felvételre keres jogász végzettségű pályázót, személyzeti. munkaügyi feladatok ellátására. Jelentkezni lehet az intézet igazgatójánál személyesen, vagy levélben. Csurgó, Baksay u. 9. (114866) Megvétele keresünk 1 db jó állapotú IK 256-os autóbuszt Ajánlatokat GMK jeligére 272475. számra a Magyar Hirdető Somogy Megyei Központjába kérjük. (272475) A Vörös Október Mgtsz. Kaposvár—Kaposfüred felvételre keres gyakorlattal rendelkező traktorvezetőket. Jelentkezni a termelési elnökhelyettesnél le- het. (272467) Éjjeliőrt felveszünk. AGRO- KEK, Kaposvár, Jutái út. _____________________________(82052) A fonyódi Balaton Áruházba pénztárost és segédmunkást felveszünk. Jelentkezés az áruház vezetőjénél. SOMOGY KERES- KEDELMI VÁLLALAT. (82098) A TIGAZ budaörsi töltőüzem felvételre keres palacktöltő dolgozókat, lakatost, esztergályost, pneumatikus műszerészt, villany- szerelőt. Szükség esetén IBUSZ szobát biztosítunk gyermektelen házaspárnak, egyedülállónak. Az üzem megközelíthető a Kosztolányi Dezső térről a 72-es autóbusszal — 8 perc — a budaörsi benzinkút mögött az M 7-es autópálya bevezető sávjánál. Jelentkezés személyesen az üzemben, vagy a 669-516-os telefonon. _____________________________(4837) A KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYÁR felvételre keres pénzügyi gyakorlattal rendelkező dolgozót, csoportvezetői beosztásba. Felsőfokú végzettségűeket előnyben részesítjük. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti szoc.- pol. osztályán, Kaposvár, Mező Imre u._____________________(82033) Az Egyetértés Mgtsz. Balatonkenese építési főágazata felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: öt kőműves, öt ács, egy asztalos, három segédmunkás, öt kubikos. Alapbér-besorolás megegyezés alapján, teljesítmény szerinti jövedelem. Jó kereseti lehetőség. Bejárást biztosítjuk. Brigádok jelentkezését is várjuk. Érdeklődni lehet: Horváth Zsolt építési főágazat-vezetőnél Balatonkenesén, az építési irodán, vagy a 80-70-126-os teiefo- non. (82020) Egész évben üzemelő üdülőbe felveszünk szállodai takarítónőket. 8623 Balatonföldvár, Somogyi Béla u. 5—7. (82044) BETTÁ díszállat—díszhal kereskedésemet március 28-án 15 órakor megnyitom. Várom kedves vásárlóimat. SZÁNTÓ LÁSZLÓNÉ Kaposvár, Iráinyi D. u. 9. (7894) vásárunkat meghosszabbítottuk Moderato asztali rádió st. Concert lemezjátszó st. NZC—160 lemezjátszó st. NZC—431 lemezjátszó st. Könnyített gyermekkerékpár 16”-os MOMIX kádtöltő csaptelep MOMIX mosdó csaptelep MOMIX mosogató csaptelep MOMIX zuhany csap telep Műanyag marmonkanna 101-es 7200 Fit helyett 5040 Ft 5500 Ft helyett 3850 Ft 6300 Ft helyett 4410 Ft 7850 Ft helyett 5500 Ft 1710 Ft helyett 1370 Ft 3360 Ft helyett 2020 Ft 2820 Ft helyett 1690 Ft 2860 Ft helyett 1720 Ft 2870 Ft helyett 1720 Ft 73,50 Ft helyett 51,50 Ft AMÍG A KÉSZLET TART! Szak üzletünkben ajánlunk még CATALOR tip. pb-gázos hősugárzót 8940 Ft-ért Aliu RADAL radiátorokat, DK—6—128 táp. lapradiátort, DK—6—144 tip. Lapradiátort, DK—6—208 tip. lapradiátort, valamint különböző vas- és műszaki cikkeket'! KERESSE FEL SZAKÜZLETÜNKET! Kaposvár, Zalka Máté u. 18. Telefon: 12-471. Nyitva: hétfőtől péntekig 8 OTP-ügyintézés helyből. ■16.30 óráig. KERESKEDELMI VÁLLALAT (82097) Kínai porcelánok érkeztek a Somogy Áruházba Étkezőgarnitúrák, tányérsorozatok, teás-, mokkáskésizletek, teás- és kávésibögrék gazdag választékban! Kaposvár, Irányi D. u. 2. (82119) 1 MAI M mm u se >R Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 és este 7 órákor: a SMARAGD ROMÁNCA (14). Szabad Ifjúság du. 5 órakor: EGY ASSZONY VISSZANÉZ, este 7 órakor: SZAMURÁJOK ÉS BANDITÁK I—II. (16). Rákóczi mozi du. 6 órakor: ZŰRÖS HÉTVÉGE (14). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: QUILOMBO (14). Siófok este 7 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZTOGATÓI (14). Nagyatád du. 5 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ, este fél 8 órakor: LOPJÁK A KOPORSÓMAT (14). Barcs este 7 órakor: KELLY HŐSEI I—II. TELEVIUÓ Budapest 1 8.55: Tévétorna. 9.00: Iskolatévé. 9.55: Sólyom a Sasfészekben. 10.55: Káin földjén. 11.35: Diákritmusok. 12.00: Iskolatévé. 12.25: Képújság. 15.25: Iskolatévé. 16.40: Hírek. 16.45: Kiborulni tilos! Angol tévéfilmsorozat. 17.15: Pulzus. 10.10: Képújság. 18.25: Telesport. 18.50: Adni érdemes . . . 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó 20.00: Színházi világnap. 21.35: Hírháttér. 22.25: A hét műtárgya. 22.30: Tv-híradó 3. 22.40: Himnusz. Budapest 2 17.45: Képújság. 17.50: Egészen normális őrület. 18.30: Kuckó. 19.00: Carlo Zecchi. 20.00: Manoa. Venezuelai—NSZK tévéfilm. 21.40: Tv-híradó 2. 22.00: Tv-Basic-tanfolyam. 22.30: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Holmes and yoyo. Tévéfilm. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Vendégségben Clemens Holzmeisternél. 10.30: Buddy, buddy. Amerikai film. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hírek. 14.00: Szünidei program: A magányos puma. Amerikai film. 15.45: Piros-fehér-piros. Kívánságműsor. 17.30: A vadállatok birodalmában. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: A Biblia. Olasz film. 23.00: Az építés méltóságáról. Clemens Holzmeister születésének 100. évfordulója alkalmából. 23.45: Hírek. Osztrák Tv 2 17.00: Sport. 17.30: Neve nyúl. 18.00: Tálalva. 18.30: Az One- din család. 19.00: Osztrák kincsek. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: A tepnapból a holnapba. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Kettes klub. Utána: Hírek. Jugoszláv Tv 1 13.39: Elmulasztották — nézzék meg! 14.55: Művelődési műsor. 16.00: Jó napot! 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Tévéjáték gyermekeknek. 18.15: Tudomány. 18.45: Számok és betűk. 19.05: Tv-naptár. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Monitor. 21.00: Kiválasztott pillanat. 21.10: Vetélkedő. 22.15: Tv-napló. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.2U: Mercedes. 8.30: szólj, szólj sípom! 8.43: Bogár István: a halászról meg a kis halról. 9.01: Kis magyar néprajz. 9.06: Évszázadok mesterművei. 10.00: Hírek. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Labirintus. 10.50: Népdalok. 11.19: Weiner Leó és a népzene. 11.39: Illés Endre két novellája. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Békekapesolat. 13.00: Gyur- kovics Mária operaáriákat énekel. 13.40: Uj városaink: Vasvár, 14.00: Hírek. 14.09: A magyar széppróza századai. 14.25: Zenei tükör. 14.59: íróvá avatnak. 16.00: Hírek. 16.05: Révkalauz. 17.00: Most jelent meg. 17.30: Idősebbek hullámhosszán. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Színházi világnak. 21.30: Változatok — a történelemre. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Dra- hos Béla fuvolázik. Kb. 23.30: Operaáriák. 24.00: Hírek. 0.10: Himnusz. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora 8.00: Hírek. 8.05: Nóták. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Polka-parádé. 12.25: Néhány szó zene közben. 12.30: Mezők, falvak éneke. 13.00: Hírek. 13.05: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Sokféle. 15.00: Hírek. 15.05: Tudományos könyvespolc. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Találkozás a stúdióban. 17.00: Hírek. 17.08: Dzsessz Svájcból. 17.30:'Tanakodó. 18.30: Slágerlista. 19.00: Hírek. 19.05: Operettkedvelőknek. 20.03: A Poptarisznya dalaiból. 21.00: Hírek. 21.05: Slágerfilmek — filmslágerek. 21.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 23.00: Hírek. 23.20: Nóták. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: Magyarán szólva. 9.23: Felejthetetlen arcok az Operaházból. 9.51: Felhívjuk a figyelmet! 9.56: Romantikus kamarazene. 10.40: Jon Vickers operaáriákat énekel. 11.17: A Svájci Fesztiválzenekar hangversenye. 12.30: Rádióénekkarok. 13.00: Hírek. 13.05: Háttérbeszélgetés. 13.35: Dobrovay László műveiből. 14.18: A Poptaris'znya dalainak különkiadása. 16.00: Zenekari muzsika. 17.00: Iskolarádió. 17.30: Gregorián énekek a magyar középkorból. 18.00: Rádióhangversenyekről. 18.30: In limba materna. 19.00: Hírek. 19.05: ,A Régi Zene Együttes jászik. 20.13: Richard Strauss: Guntram. 22.30: Dzsessz. 23.30: Hírek.