Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-27 / 73. szám
Somogyi Néplap 1986. márciu* 27„'csÖ!9rtök A Politikai Bizottság tagjainak látogatásai Lasonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke szerdán Szolnok megyében tett látogatást. A megye határában Majoros Károly, a megyei pártbizottság első titkára és Mohácsi Ottó megyei tanácselnök üdvözölte. Az Elnöki Tanács elnöke Szolnokon a pártszékházban a megyei párt-végrehajtóbizottság tagjaival találkozott, s meghallgatta Majoros Károly beszámolóját a 450 ezer lakosú alföldi megye politikai, gazdasági és kulturális életéről. Ezt követően vendéglátói társaságában Martfűre indult, ahol elsőként a növényolajgyárat kereste föl, ahol évente 300 ezer tonna napraforgóból és 35—40 ezer tonna repcéből készítenek nyersolajat, ami a tőkés országokban is keresett cikk. A gyár, átadásától 1985 végéig több mint 340 millió dollár éntéíkű exportterméket állított elő. Losonczi Pál programja a látványosan fejlődő Szolnok megyei település másik nagyüzemében, a Tisza Cipőgyárban folytatódott. Ott az 5100 fős munkásgárda nevében Zagyi Sándor vezérigazgató- helyettes és Telek Zoltán, az üzemi pártbizottság titkára üdvözölte és tájékoztatta. A Tisza Cipőgyár napjainkban a hazai cipőipar legnagyobb termelőüzeme: lábbelikből 10,8 millió párat, gumi- és műanyagtalpból 31 millió párat állítanak elő évente. Losonczi Pál ezután a zagyvarékasi Béke termelőszövetkezetet látogatta meg. Lázár György az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szerdán Heves megyébe látogatott. Egerben, a pártszékházban Barta Alajos, a Heves megyei pártbizottság első titkára és Maróti Sándor, a megyei tanács elnökhelyettese fogadta. A kormány elnöke a megyei párt-végrehaj- tóbizottság tagjaival időszerű politikai, gazdasági kérdésekről folytatott megbeszélést, s tájékoztatót hallgatott meg a 344 ezer lakosú megye politikai, gazdasági és kulturális életéről. Ezután felkereste az Egri Finomszerei vény yyárat, Maróthy László, az MSZMP Politikád Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese szerdán látogatást tett Csonigrád megyében. Szegeden a megyei pártszéklbázban a helyi párt- és tanácsi vezetők fogadták; a megbeszélésen Szabó Sándor megyei első titkár beszámolt Csongrád gazdálkodásának eredményeiről és gondjairól, ismertette a megye VII. ötéves tervének fejlesztési elképzeléseit, az új vállalatvezetési formákkal kapcsolatos első tapasztalatokat. A Politikai Bizottság tagja ezután fölkereste a Magyar Tudományos Akadémia szegedi biológiai központját. Vita a CSKP kongresszusán A központi bizottság politikai beszámolójáról és Csehszlovákia társadalmigazdasági fejlődésének öt évre, illetve a század végéig terjedő távlati programjáról szóló vitával folytatja munkáját szerdán Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa. A küldöttek véleményt mondanak a párt szervezeti szabályzatában javasolt módosításokról is. A vitában felszólalók kivétel nélkül egyetértésükről biztosították az előterjesztett dokumentumokat, a Gustáv Husák által ismertetett politikai beszámolót és Lubomir Strougal előterjesztését a gazdasági és társadalmi fejlődés 15 évre szóló fő irányairól. A küldöttek megelégedéssel állapították meg, hogy kiemelkedő eredmények születtek a fejlett szocialista társadalom építésében, Vratislav Vajnar szólott arról, hogy a különböző nyugati fdforgató szervek nem szüntették be aknamunkájukat Csehszlovákia ellen, különböző felforgató dokumentumokat igyekeznek becsempészni az országba, arra törekednek, hogy fellazítsák a vezetők iránti bizalmat, s az emberi jogok ürügyén, valamint más címen is, beavatkozzanak az ország belügyeibe. A belügyminiszter szerint az országban kis számban vannak olyanok, akik a csehszlovák társadalmi rend elleni gyűlöletükben ellenséges szervezetekkel lépnek kapcsolatba és a valóságot elferdítő, a vezetők elleni gyűlöletet hirdető írásokat próbálnak külföldre juttatni. Ezzel kapcsolatban Vratislav Vajnar hangsúlyozta: senki sem sértheti meg büntetlenül a Csehszlovák Szocialista Köztársaság törvényeit, majd arról beszélt, hogy az utóbbi időben sajnálatos módon nőtt a gazdasági bűncselekmények száma. A felszólaló végezetül az alkoholizmus és a kábítószerek elleni harc folytatását sürgette. Jaroslav Jeneral, a csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának elnöke elmondta: az ország ifjabb nemzedéke tevékenyen bekapcsolódott a XVII. kongresszus előkészítésébe, • majd kijelentette, hogy azt ifjúság magáénak vallja a fejlett szocialista társadalom építésének feladatát. Jozef Lenárt, a CSKP KB elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára elemezte Szlovákia helyzetét a Csehszlovák Szocialista Köztársaságon belül, s kiemelte, hogy az ország egységes gazdasági fejlődése lehetővé teszi a két országrészben meglevő legkedvezőbb feltételek kihasználását. AZ ALKOHOLIZMUS KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGI ÜLÉSE Az alkoholbetegségek megelőzésének és gyógyításának kérdéseivel foglalkozott szerdai ülésén az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. Ebből az alkalomból a képviselők a választott téma egyik szakmai intézményébe a főivárosi János Kórház-Rendelőintézet pszichiátriai osztályára, Pesthi- degkútra látogattak. Az ott szerzett személyes tapasztalatok alapján vitatták meg az alkoholizmus miatt fölvetődött problémákat, keresve megoldásuk módjait. A képviselőknek ugyanis az ilyen parlamenti „műhelymunka” során — miként Pesta László, a bizottság elnöke bevezetőben elmondta — az a feladatuk, hogy társadalmi fontosságú kérdésekben jogszabályok megalkotását kezdeményezzék, a hatályos rendelkezések végrehajtását ellenőrizzék vagy kezdeményezzék azok módosítását. A korábban megküldött tájékoztató anyaghoz az ülésen Sinkovics Mátyás képviselő (Budapest), a János Kórház- Rendelőintézet főigazgató főorvosa fűzött rövid kommentárt, majd sokszálú eszeme- csere bontakozott ki. A tájékoztató jelentésben szereplő és a kiegészítésben elhangzott adatokat a vita során a képviselők riasztóaknak minősítették. Hazánk az egy főre jutó évi alkoholfogyasztásban a világranglista ötödik helyén áll; a „fejadag” sörből 89, borból 33, égetett szeszből 4,8 liter. Növekszik az aikohol okozta megbetegedések, balesetek száma, az italozással összefüggő bűnözés, az ittasság miatti termeléskiesés, nem is említve öngyilkosságokat, a családok széthullását. Többen többféleképpen kifejtették; a túlzott alkohol- fogyasztás megelőzése társadalmi összefogást igényel. A gyógyítás az egészségügynek ad munkát. A gyógyultak re- halbilitádiójáért viszont optimálisan összehangolt tevékenységre volna szükség az egészségügyi intézmények, a család és a munkahely között. A bizottság — az ülést be- rekesztő Pesta László indítványára — úgy döntött, hogy legközelebbi tanácskozásán állást foglal: milyen konkrét intézkedések szükségesek az eredményesebb gyógyítás, az alkoholbetegségek megelőzése érdekében. Ülést tartott a KISZ KB A KISZ Központi Bizottsága szerdán ülést tartott az ifjúsági szövetség székházéban. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Petrovszki István, az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője. A testület meghallgatta Háimori Csaba első titkár tájékoztatóját az MSZMP Központi Bizottsága 1986. március 18-i üléséről; ezután Szandtner Ivánnak, a KB titkárának előterjesztésében megvitatta és elfogadta a KISZ Központi Bizottságának előzetes jelentését az ifjúsági szövetség 1986. május 23. és 25. között megtartandó XI. kongresszusára, valamint a határozattervezetet és a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatot. A testület megállapította, hogy az alapszervezatek taggyűlései és az eddig lezajlott küldöttgyűlések vitái fő vonalaiban megerősítették a Központi Bizottság kongresszusi felhívásában és a rétegtan ácsok vitadokumenitumaiban foglalt értékeléseket, fejlődési irányokat és feladatokat. A kongresszusi határozat tervezetét véleményezésre az április végién megtartandó megyei küldöttgyűlések elé1 terjesztik. Harckészültség az öbölnél (Folytatás az 1. oldalról) Röviden nyilatkozott amerikai tudósítóknak — akik egyébként korlátozás nélkül végezhették tevékenységüket Líbia fővárosában, Tripoliban — Moamer el-Kadhafi államfő is. Kijelentette: az ország népe folytatja önvédelmi harcát a behatolás ellen s kész megvédeni hazáját. Közölte azonban, hogy ha az amerikai erők elhagyják a Szidra- öblöt, nem éri őket támadás. A Líbiában maradt kis számú amerikaiakról szólva leszögezte: nem esik bántódá- suk, őket vendégeknek tekintik. Az amerikai sajtó jelentése szerint Líbia haditengerészetének főparancsnoka nyílt táviratban közölte az amerikai egység parancsnokával, Kelso tengernaggyal: ha újabb támadást hajítanak végre az ország ellen, súlyos csapást mérnek rájuk. A Líbia elleni amerikai támadás új szakaszt jelent a két ország közötti kapcsolatokban, amelyek a tavaly decemberi — római és bécsi — merényletet követően váltak újra rendkívül feszültté. Íme, a feszültség három hónapjának főbb fordulatai: 1985. december 27. Az Egyesült Államok és Izrael minden bizonyíték nélkül azzal vádolta Líbiát, hogy köze volt a bécsi és római repülőtéri merényletekhez. 1986. január 1. Kadhafi a líbiai forradalom vezetője kijelentette, hogy az Egyesült Államok miatt háborús ve- sziéLy fenyegeti a Földközi - tenger térségét. Január 4.: Reagan amerikai elnök döntést hozott arról, hogy gyakorlatilag véget vetnek az Egyesült Államok és Líbia mindennemű gazdasági kapcsolatának. Felszólította a Líbiában dolgozó, hozzávetőleg 1500 amerikai állampolgárt, hogy hagyja el az országot, különben bírósági eljárást indítanak ellenük. Washington nyugat-európai szövetségeseinek túlnyomó többsége elutasítja Reagan- nek azt a követelését, hogy együttesen „közösítsék ki” Kadhafi líbiai vezetőt a nemzetközi politikai porondról. Január 8.: Reagan elnök befagyasztatta az amerikai bankokban levő líbiai követeléseket. Január 15.: Kadhafi egy nyilatkozatában kijelentette, hogy amerikai földön kommandóakciókat szervez, ha az Egyesült Államok megtámadja Líbiát. Január 24—31.: az amerikai 6. fotta légi és tengerészeti hadgyakorlata a líbiai partok közelében. Ekkor az amerikai hadihajók nem léptek át a Szidra-öbölnek azon a vonalán, amelyen belül a víziterületet Líbia sajátjának tekinti. EGYESÜLT ÁLLAMOK — HONDURAS Húszmillió dollár „segély Reagan amerikai elnök húszmillió dollár rendkívüli katonai segélyt utalt ki Honduras számára — azzal az indoklással, hogy nicaraguai csapatok behatoltak a középamerikai ország területére. Bár a nicaraguai kormány képviselői a leghatározottabban cáfolták az amerikai állítást, hondurasi részről pe- dik ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el, a washingtoni hivatalos személyek ragaszkodnak vádjukhoz. Az amerikai televíziós állomások kedden este nyíltan utaltak arra, hogy a szenátus szerdán kezdődő vitája előtt — amelynek tárgya a nicaraguai ellenforradalmárok katonai segélyezése —az elnök új fordulattal akarja bővíteni a sandinista kormány ellen folytatott propagandahadjáratát, s ez indokolja az állítólagos behatolásról terjesztett híreket. A húszmillió dolláros segélyből Washington légvédelmi eszközöket, lőszert akar juttatni a hondurasi hadseregnek, s közölte, hogy a hondurasi katonai egységeket az országban „gyakorlatok” címén levő amerikai katonai helikopterek szállítják majd az állítólagos behatolás színhelyére. Washington változatlanul azt állítja, hogy a nicaraguai hadsereg két zászlóalja behatolt Honduras egy körzetébe. Nora Astorga, Nicaragua ENSZ-képviselője New Yorkban határozottan cáfolta azokat az amerikai vádakat, hogy nicaraguai csaptok behatoltak hondurasi területre (Telefestő — AP—MTI—KS) Szerda esti kommentárunk Időzített incidens Valószínűleg ritkán fordul elő, hogy egy segélyt előbb engedélyezzenek — mint, hogy egyáltalán kérjék. Márpedig, a jelek szerint, pontosan ez történt a Washington által Hondurasnak folyósítandó húszmillió dolláros rendkívüli katonai segély esetében; a szándékot a hét elején jóval korábban nyilvánosságra hozták a fehérházi források, mint azt hondurasi részről hivatalosan előterjesztették volna. Az időzítésen túl persze a hondurasi segély háttere a sokkal fontosabb — ám korántsem tisztázottabb — tényező. A washingtoni indoklás szerint a hirtelenjében átutalt milliókat a nicaraguai csapatok „betörése” következtében kialakult válsághelyzet indokolja. Amerikai vádak alapján ugyanis a managuai kormányerők sorozatos támadásokat intéztek a kontrák hondurasi területen levő támaszpontjai ellen, s „további zászlóaljak állnak készenlétben” a határtérségben ... Nem támasztja alá az amerikai állításokat az ellentmondásosság sem. A megfigyelők szerint azonban a legújabb Managua-el- lenes lépéseknél nem is annyira a kissé átlátszó indoklás vagy a megalapozottság körüli kérdőjelek az igazán érdekesek, hanem az egész „behatolásválság” időzítése. A nicaraguai hadsereggel szemben felhozott vádak ■ugyanis — aligha véletlenül — épp annak a vitának az előestéjén tetőztek, amelyeket a szenátus kezdett a kontráknak nyújtandó segély ügyében. A képviselőházban múlt héten elszenvedett szavazási vereség után a Reagan-kor- mány, a jelek szerint, a hondurasi események kapcsán akarja a maga javára fordítani a hangulatot, és szeretné megnyerni indítványának az ingadozó szenátorokat. Az igyekeztet egy cseppet sem befolyásolja az a határozott tagadás, amellyel Managua az egész „határincidens” ügyét kezeli. A Fehér Ház szándéka nyilvánvaló, hiszen ha a kontrák segélyezésének javaslata ismét hajótörést szenved, akkor nehéz lesz — legalábbis hivatalos, a kongresszus által jóváhagyott formában — egy újabb menetben kierőszakolni a vitatott százmillió dollárt. Sz. G. Február 12—26: a Földközi-tenger térségében újabb amerikai légi és tengerészeti hadgyakorlat azzal a nyilvánvaló céllal hogy megfélemlítsék Líbiát. Március 2.: Kadhafi figyelmeztet arra, hogy korszerű rakétáit beveti mindazon amerikai hadihajók és repülőgépek ellen, amelyek áthatolnak 32,5 szélességi fokon túl, líbiai vizekre. Március 23.: újabb, tíznaposra tervezett amerikai hadgyakorlat kezdődik a térségben. Weinberger amerikai hadügyminiszter közli, hogy az amerikai légi-haditengerészeti erők „behatolhatnak” a Szidra-öbölbe. 1981 óta az Egyesült Államok 18-szor szervezett hadgyakorlatokat a líbiai partok közelében. A jogi vonatkozásokkal kapcsolatban: Számos nemzetközi jogi szakértő véleménye szerint Líbiának joga van megvédeni érdekeit a saját gazdasági övezetében. Az Egyesült Államok a nemzetközi vizek szabadságára vonatkozó elvre hivatkozik és azt úgy értelmezi, hogy a Szidra-öbölben, illetve fölötte hajózási és átrepülési jogot élvez bármely ország. De még a tengerjogi egyezmény 88. cikkelye is kimondja, hogy a nemzetközi vizek használata csak a békés célokat szolgáló tevékenységekre korlátozódhat. Vaszilij Szafroncsuk szovjet nagykövet, országa állandó ENSZ-képviselőjének helyettese szerint azt az elvet, amellyel Walters amerikai ENSZ-küldött a mostani amerikai támadást igazolni próbálta, csaik akkor lehet alkalmazni, ha a nemzetközi hajóforgalmat bizonyítottan veszélyeztetné a Földközi-tengeren Líbiának az az álláspontja, hogy a Szidra- öböl egészét sajátjának tekinti. — Valójában — mondta Szafroncsuk — az Egyesült Államok „a nemzetközi hajózás önjelölt világcsendőreként” viselkedik és katonai nyomást fejt ki egy szuverén államra, pusztán azért, mert nem szereti annak politikáját. Magyar közlemény A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére: A ‘ Magyar Népköztársaság kormánya mélységes aggodalmát fejezi ki a líbiai partok mentén keletkezett feszültség miatt. Az amerikai katonai akciók nyilvánvaló célja, hogy megfélemlítsék a független, el nem kötelezett Líbiát, az Egyesült Nemzeteik Szervezetének egyik tagállamát. A fegyveres konfliktus nemcsak a líbiai nép békéjét és függetlenségét fenyegeti!, hanem rendkívül veszélyes következményekkel járhat a Földközi-tenger egész térségére, szélesebben véve a nemzetközi béke és biztonság ügyére is. A Magyar Népköztársaság szolidáris Líbiával, s kifejezi reményét, hogy az Egyesült Államok józan önmérsékletet tanúsítva lépést tesz a katonai akciók haladéktalan beszüntetése, a térségben kialakult feszültség megszüntetése, a vitás kérdések békés úton történő rendezése érdekében.