Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-03 / 52. szám
1986. március 3., hétfő Somogyi Néplap 7 „Magyarország az én hazám" A szerencsés kettes Három éve indult útjára a Magyarország az én hazám elnevezésű pályázat, amely a középiskolákban az egyik legnépszerűbb versenysorozattá vált. A játék több területi vetélkedője után szombaton . a kaposvári 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben folytatódott. A tudását bizonyító diáksereg Baranya, Tolna és Somogy harminc csapatát alkotta, önfeledten küzdöttek egymással számot adva irodalmi, történelmi, földrajzi ismereteikről. A téma ezúttal a főváros és a Dunakanyar volt. A verseny megkezdése előtt városnézésre indultak a diákok. Az intézetben ezalatt sorsoláson döntöttek a négy vetélkedő helyszínre kerüléséért. Sótonyi Sándornak, a megyei tanács művelődési osztálya vezetőjének megnyitója után rögtön elkezdődött a játék. A délelőtti verseny tétje a délutáni szuper-, döntőbe kerülés volt. A zári helyszínekre még újságíró sem tudott bejutni, de az intézet technikusai gondoskodtak arról, hogy a kísérők és a szép számú nézősereg is láthassa a versengést: video- láncot építettek ki. Meg is volt az értelme, mert a délutáni vetélkedőre négy somogyi csapat is bejutott, s az már a házigazdák külön fegyverténye, hogy ebből három az 503-as szakmunkásképzőt képviselte. A versenyen a lexikális tudást firtató kérdések mellett sok játékos feladatot kaptak a résztvevők. Zenei anyagot, képeket, műemlékeket kellett azonosítani. A főváros nevezetességeit meglepően jól ismerték fel a baranyai, a tolnai, a somogyi gyerekek. (Kíváncsiak lennénk, fordítva mennyire volna igaz ez!) A délutáni döntőben a legnépszerűbb játék a zsetonos kérdésvétel volt. Az ötös és hatos csapat vezette végig a mezőnyt fej-fej mellett haladva adta meg a válaszokat. Az utolsó forduló döntött csak a pécsi szakmunkásképző javára. Két csapat jut az április 18-i budapesti döntőbe, ezért a kaposvári 503-as szakmunkás- képző csapata is utazhat. A verseny után az öt fiú — Dévényi Zoltán, Marton Ervin, Kircher Zoltán, Páli Tamás és Benkö Zsolt — véleményét Marton Ervin ösz- szegezte, és mutatta be a csapatot: — Mind az öten érettségi után vagyunk és elektroműszerésznek tanulunk; a játék Hazánkban is vizsgálatok kezdődnek az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO sok országra kiterjedő nagyszabású kutatási programjának keretében. A magyarországi vizsgálatok színhelyéül Tatabányát választották. A kutatások során azt tanulmányozzák, hogy milyen feltételek között optimális a gyermekek fejlődése, hogyan hat a családi környezet személyiségük kialakulására.. Egyik fontos célja a kutatásnak az olyan módszerek kidolgozása, amelyek segítségével eredményesen befolyásolható a csaszeretete kovácsolt csapattá bennünket. A felkészülésben Zalánfi Lászlóné tanárnőnk segített sokat. — Három ponton csúszott el a győzelem. — Az elődöntőben is másodikak lettünk, ezzel egy tíznapos siófoki nyaralást nyert a csapat. Ügy látszik, a kettes a szerencseszámunk; fő, hogy bekerültünk a budapesti döntőbe. Reméljük, hogy a szerencsés kettes ott is megteszi a magáét. A kiváló rendezés a zsűri elnökétől is dicséretet kapott. Ezzel a vetélkedővel kezdődött az a ' gazdag eseménysorozat, amely a kaposvári iparitanuló-képzés százéves évfordulójára kíván emlékeztetni. Iádon belül a gyermek szellemi fejlődése. A tatabányai városi tanács egészségügyi osztálya pszichológusokból, gyermekgyógyászokból és védőnőkből csoportot alakít a vizsgálatok lefolytatására. E közösség munkáját a Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetének kutatócsoportja irányítja, dr. Ransch- burg Jenő, az ismert szakember vezetésével. A kutatás első szakaszában a városban élő átlagos jövedelmű nyolcvan kisgyermekes családban fogják nyomon követni a gyermekek fejlődiését, és rendszeresen Hétvégi tanácskozás A húskombinát nyeresége A Kaposvári Húskombinát hatodik lett a 19 megyei vállalat között a múlt évi gazdálkodás eredményességét tekintve. Ezt a hét végén jelentették be Balatonöszödön a vállalat középvezetőinek másfél napos tanácskozásán. A tegnap véget ért tanácskozáson azt vitatták meg, hogy miként lehetne az idei év feladatait úgy megoldani, hogy nőjön a gazdálkodás eredményessége. A Balatonöszödön elhangzott véleményeket is figyelembe veszik majd annak az intézkedési tervnek az összeállításánál, amely az idei terv végrehajtását segíti. Kamarai küldöttség Hanoiban Kelényi Gábor, a Magyar Kereskedelmi Kamara főtitkárhelyettese, aki küldöttség élén tartózkodik Vietnamban, hanoi tárgyalásai befejeztével pénteken aláírta a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Vietnami Kereskedelmi és Iparkamara 1986 —1990-re szóló együttműködési munkaprogramját. Az okmányt vietnami részről Doa.n Ngoc Bong, a vietnami szervezet főtitkára látta el kézjegyével. A Magyar és a Vietnami Kereskedelmi Kamara együttműködése 1982-től, az első, határidő nélküli kooperációs megállapodás aláírásától datálódik. A következő ötéves tervidőszakra szóló munkaprogram az együttműködés jelentős továbbfejfigyelemimel kísérik az egész család életmódját. A későbbiekben azt vizsgálják, hogy miképp hat a gyermekek fejlődésére a bölcsőde, az óvoda és az iskola. Először az év végén összesítik a nyolcvan családnál szerzett tapasztalatokat, s ennek alapján határozzák meg a következő évek programját. Az Egészségügyi Világszervezet gondoskodik arról, hogy a programba bekapcsolódott országok szakemberei időinként kicseréljék tapasztalataikat, összehasonlítják adataikat és közös publikációkat jelentessenek meg. Békés József lesztését irányozza elő. WHO-KÜTATÁS MAGYARORSZÁGON A környezet hatása a gyermekekre MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 14.30 órakor: OZ A NAGY VARÁZSLÓ. A-bérlet. 19.30 órakor: A HOSSZÚ ÚTON. Stúdió-előadás. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 órakor: IDŐ VAN (14), este 7 és 9 óraikor: A TŰZ HÁBORÚJA (16). Szabad Ifjúság du. 5 órakor: O, KEDVES HARRY!, este 7 órakor: A KOBRA NAPJA (16). Mozimüzeum. du. fél 6 óraikor: ALTATODAL NÁSZ- AGYON (16). Siófok este 7 órakor: A KIS EGYSZARVÚ. Marcali este 7 órakor: CSALÁDI TITOK (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: A POSZEI- DON KATASZTRÓFA (14). Barcs este 7 órakor: SZÉDÜLÉS (14). Balatonboglár este 7 órakor: AZT MONDJAK, BALESET (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 16.20: Hírek. 16.25: A nagy iskolák gálaműsora. 17.20: Legyen a vendégem! 17.55: Képújság. 18.00: Éva. Balogh Gézáné portréja: 18.35: Tájak, városok, emberek. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A Sipsirica. Tévéfilm. 20.55: Az SZKP XXVII kong- resszusáról jelentjük. 21.40: A Sipsirica II. 22.35: Hírek. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Az állatok paradicsoma. 9.30: Ebben vagyok menő. 10.00: Iskolatelevízió. 10.30: Ilyen a matrózszerelem. Osztrák film. 12.00: Vidéki gyermekkor. 13.00: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: Cagney and Lacey. Bűnügyi sorozat. 22.05: A kétségbeesésből született bátorság. 23.45: Hírek. Osztrák Tv 2 17.30: Biotechnológia (8). 18.00: Hársfasor. Családi műsor. 18.30: A mi kis farmunk. Tévéfilmsorozat. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: A kölcsön nagypapa. 21.15: Tv- híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Schilling. Gazdasági magazin. 22.05: Blama egymás közt. Amerikai film. 23.50: Hírek. Jugoszláv Tv 1 12.30: Hírek. 12.35: Elmulasztották, nézzék meg! 14.80: A sport világa. _ 15.55: Rajzfilm. 16.00: Jó napot! 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.-^: Barátunk, Tito — sorozat gyermekeknek. 18.00: Élő dalok. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Számok és betűk — vetélkedő. 19.05: Tv- naptár. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: B. Nusic: A felfuvalkodott tökfej. Vígjáték. 20.55: Kis koncert. 21.10: A világ ma. 21.40: Tvv napló. 22.00: Egy szerző, egy film. 22.20: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.30—7.59: Jó reggelt. 8.00: Hírek. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: A hét ködtője. 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. 10.05: Nyitnikék. 10.35: László Margit és Réti József operettfelvételeiből. 11.05: Az első világháborúban történt. 11.25: Szovjet kórusművek. 11.40: Kis kamorámbam gyertyát gyújtók. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.00: Magyar előadóművészek albuma. 14.00: Hírek. 14.10: Németh János cimbalmazik. 14.25: Irodalmi évfordulónaptár. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Veszélyben. 15.30: Kóruspódium. 16.00: Hírek. 16.05: Nyelvelő. 17.00: Eco-mix. 17.30: A kamarazene kedvelőinek. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.28: Műsor- ismertetés. 18.30: Esti magazin. 19.15: Rádiókabaré. 20.40: Verbunkosok, nóták. 20.59: Húszas stúdió. 22.00: Hírek. 22.20 : Tíz perc külpolitika. 22.30: Találkozás a világhírrel. 23.21: * Operafinálék. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Népdalcsokor. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Válogatás cseh fúvósegyüttesek felvételeiből. 12.25: Kis magyar néprajz. 12.30: Magyari Imre népi zenekarának felvételeiből. 13.00: Hírek. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Hírek. 17.08: Újdonságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Ze. neköz«elbeB. 19.00: Hírek. 19.30: Sportvilág. 20.03: Minden hangra emlékszem. 21.00: Hírek. 21.05: Hangverseny Kálmán itnre operettjeiből. 23.00: Hírek. 23.20: Arohie Shepp felvételei. 24.00: Virágénekek. 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: A kiállítótermek programjából. 9.08: Népdalkórusok, hangszerkettősök. 9.30: Operarészletek. 10.30: Bacokk muzsika. 11.35: Ivanics Miklós zongorahangversenye. 13.00: Hírek. 13.05: Vallomások anyanyelvűnkről. 13.26: Könnyű fúvószene. 13.58: Zenekari muzsika. 14.58: Berg- Wozzeck. 16.30: A Clash együttes felvételeiből. 17.00: Lskoilarádió. 17.30: Duke Ellington zenekara játszik. 17.50: A hét zeneműve. 18.20: Üj lemezeinkből. 19.00: Hírek. 19.05: Üjraolvasva. 19.35: Szimfonikus zene. 21.50: A Bartók vonósnégyes felvételeiből. 22.44: Rockarchívum. 23.30—23.33: Hírek. HÍREK Március A nap 6.22 órakor kél, és 17.31 órakor nyugszik; a hold 1.13 órakor kél, és 9.29 órakor nyugszik. 3 A várható időjárás: Eleinte csapadékos marad az idő. Általában hó, a déli megyékben ónos eső is előfordulhat. Többfelé felszakad a felhőzet. Megélénkül, néhol megerősödik az északi szél, ami helyenHént hófúvást okoz. Ma napközben plusz 2 és mínusz 2 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten plusz 5 fok körül alakul. Hétfő Kornélia • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: négy találatot 119 fogadó ért el, nyereményük egyenként 101 404 forint; három találatra 596, kettesre 28 forintot fizetnek. — Ifjúsági békeaktíva. Csopakon tegnap befejeződött a KISZ KB és az Országos Béketanács által megrendezett ifjúsági békemozgalmi aktívaértekezlet. A résztvevők megvitatták, hogy a KISZ és az ifjúsági békeközösségek között milyen együttműködésre van lehetőség az ENSZ nemzetközi békeéve során. — Az ezredfordulóig több mint 400 millió forintos költséggel felújítja a közcélú vízfolyásokat a balatoni térségben az Észak-somogyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat. A munkák a Balaton vízvédelmét szolgáló meliorációs programhoz kapcsolódnak. — Tavaszy Noémi tahi származású grafikusművész képeiből nyílik kiállítás szerdán a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban. A megnyitón Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója mond beszédet. — Elkészült Keszthelyen a Fodor utcai művelődési központ első épülete; ebben egy nyolctantermes általános iskola kapott helyet. A továbbiakban 600 nézőt befogadó sportcsarnokkal, ezeradagos konyhával és étteremmel bővítik a véglegesen 1988 szeptemberére elkészülő oktatási és közművelődési intézményt. — Népszerű a simonfai turistaház. Több mint ezer vendégéjszakát foglaltak szeptemberig a turisták. Sikerben nagy része van az olcsó szálláshelynek; mindössze hatvan forint a napi szállódíj. — Egyhetes tanácskozást rendez 14 megye állattenyésztői részére a KSZKV Keszthelyen. A somogyi vállalat a szarvasmarha-tenyésztés legújabb eredményeiről számol be és látogatást szervez a. Baki Állami Gazdaságba is. — Vízilóborjú szültett a fővárosi állatkertben. A törzskönyvi bejegyzések szerint a múlt század végétől ez az 54. víziló, amely Budapesten az állatkertben látta meg a napvilágot. A kis- borjút a hagyományoknak megfelelően — világhírű te- nyészőse után — Jónás néven törzskönyvezték. A sorban tizenharmadikként kapta meg ezt a nevet. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 S 40 évvel ezelőtt, 1946. március 3-án alakult meg a Magyar Ifjúság Országos Tanácsa, a MIOT, amely a demokratikus ifjúsági szervezetek összekötő bizottsága, majd csúcsszerve volt a felszabadulást követő években. Kezdeményezője a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Dolgozó Ifjúság Szövetsége (MADISZ) és a Szak- szervezeti Ifjúsági Tanács (SZÍT) volt. Megalakulásakor feladatául tűzte au ifjúság demokratikus átnevelésének hathatós segítségét, s a kü- löbözö ifjúsági szervezetek tevékenységének összehangolását. Eredményes küzdelmet folytatott a reakciós ifjúsági szervezetek feloszlatásáért, valamint a jobboldali ifjúsági vezetők eltávolításáért. Hatékonyan hangolta egybe a munkás-, paraszt- és diákifjúság harcát a közös célokért. Legjelentősebb akciója az „1848 szellemében, a jobb magyar jövőért” jelszóval indított mozgalom volt az 1848- as magyar forradalom és sia- badságharc centenáriumának méltó megünneplésére. 1948-ban, miután elősegítette a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége, a MINSZ megalakulását, a MIOT (melynek főtitkára Nonn György, a felszabadulás utáni évek ismert ifjúsági mozgalmi vezetője volt), feloszlott. — A boglárlellei mgtsz 33 millió forintos befektetéssel a következő években megkétszerezi százhektáros szőlőterületét. Tavaly 35, az idén 30 hektáron telepítenek szőlőt. — Amerikai koncertkörútját Washingtonban fejezte be Perényi Miklós gordonka- művész. Hétvégi koncertjéről rendkívül lelkes méltatást közölt a The Washington Post. A neves magyar művész korábban New Yorkban és más városokban hangversenyzett. — Japán földrengés. — A Richter-skála szerinti 6,1 fok erősségű földrengést mértek vasárnap délután Japánban, Tokiótól mintegy 300 kilométerre északra. Személyi sérülésről, illetve anyagi károkról nem érkeztek jelentések. — Megnyílt a Mecsek egyik szép völgyében az ország első gondozóháza: Me- csekjánosiban, egy hajdani kastély parkjában. Ez a hétvégén fogadott először lakókat. A családias hangulatú gondozóház panziószerűén működik. — Egyetemi, főiskolai ifjúsági napok keretében a budapesti Kertészeti Egyetemen tegnap „A nemzetfejlődés, a nemzetté válás folyamatai Európában” címmel hallgattak előadást a történelemtudomány iránt érdeklődő fiatalok, majd pódiumvitát tartottak gazdaságpolitikánk időszerű kérdéseiről. — Célrészjeggyel segítik közös gazdaságuk beruházásainak megvalósítását a ba- latonszárszói Vörös Csillag téesz tagjai. Csaknem más- félmilíió forintot adtak ösz- sze ilyen célra a gazdák. — Ajándékozzon nőnapra zseb- kendőt! Hazai és. import női zsebkendők, díszdobozban, nagy választékban vásárolhatók a megyei szaküzletekben. (272411) — Import padlószőnyegek (4 m széles) — 1100—2950 Ft/m —, valamint import bútorbársonyok — 436—690 Ft/m — érkeztek a DOMUS áruház lakástextil osztályára. Kaposvár, Mártírok tere. (89957)