Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
1986. március 22., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK SOMOGYI KASTÉLYOK NÁGOCS Három- és tizennégy éves koruk közt nevezik otthonuknak a gyerekek a kastélyt. „Megyék haza.” Amikor ezt mondják, egy régi nagy házra gondolnak, emeletes ágyakkal berendezett termekre. Száznegyvenen vannak. A környék szép, a kastély-otthon — igazi híján — kellemes, legalábbis elviselhető. A tanuló- és a lakószobák falain sűrűn elhelyezett „hivatalos” bekeretezett nyomatokról és magánszorgalomból odatűzött újságkivágásokról a példaképek néznek le, Széchenyi Istvántól Niki Laudáig. Így együtt kissé furcsa társaság, de nincs ebben semmi kivetnivaló. Kérdezem a fényképezést néző s egyúttal segítő na- gyóbbakból álló csoportot. — Tudijátok-e ki volt ennek a kastélynak a gazdája? — Nagy némaságra számítok. Ehelyett rögtön mind zengik, mint egy jól betanult vastagbetűs szabályt: — Báró Rubidó Zichy Iván. Vajon megérdemli-e a kastély utolsó gazdája ezt a lelkes kórust? Erre nézve Horváth József, az otthon minden gazdasági ügyéért felelős ember, valahavo.lt nágacsi gazdasági cselédek sarja szolgált adalékkal. A báró a világháború alatt antifasiszta tevékénysége miatt neon volt a hivatalos körök kedvence. így hát nem baj, ha a kastély lakói emlékeznek rá. Az épület történetéről Csánkit érdemes idézni: „ ... báró Rubidó Zichy Ivánnak van itt nagyobb birtoka és szép kastélya, amelynek régibb, földszintes része kb. 200 éves, míg az emeletes részt Zichy Nép. János 1820 körül építtette. Van benne kb. 2000 kötetes régi könyvtár, a Zichy, az Erdődy és a Rubidó családok egykori arczképfestmé- nyei, régi berakott és faragott bútorok, régi ezüstveretű török nyergek és lószerszámok ...” Az idézet az utolsó építkezésnél korábbi keletű. A földszintes szárnyra is emeletet húztak a húszas években. Hat lánya lévén a bárónak, sok szoba kellett. Az emeleti nagyteremben ma is látható néhány régi holmi. A gazdaságvezető elmondta: — A bútorok és a csillár nem idevalósiak. Kaptuk, illetve vettük ezeket, mert volt egy olyan terv, hogy egy szobát korhűen rendezünk be. A festmények viszont régen is itt voltak. A helybeli paptól kaptuk visz- sza ezeket, amikor úgy gondolta, már nincsenek veszélyben. — Milyen veszélyben lettek volna? — A háború után sok minden megsemmisült. Később, amikor a régi dolgok értéktelen kacatnak számítottak, szintén kiszórtak innen ezt-azt. Volt a kastély lakás, raktár, mindenféle. 1962-ben lett gyermekotthon. Belül átalakították, de kívülről változatlan. Csak a színe nem eredeti. Ez is kastélysárga volt, mint any- nyi társa. A következő tatarozáskor újra olyan lesz. — És a korhű szoba? — Egyelőre nem lehet megcsinálni. Sok a gyerek. Minden négyzetmétert hasznosítanunk kell tanulószobának. De igyekszünk mindent megőrizni. Talán évek múlva erre is sor kerül. Az épület környezete is említésre méltó. Harminc- holdas védett park veszi körül. Az országban is egyedülálló növényritkaságokat lehet itt látni. A bejáratnál szép Nepomuki Szent János szobor áll. Van még egy — fejetlen — szoborpár a parkban, az új iskolaépület mellett, eredete ismeretlen. A gyerekek régen Ádám-Évá- naik hívták, akkor még fölismerhető volt, hogy egy férfi- és egy nőalak áll egymás mellett. — Az iskolát ma már nagyrészt a mi gyerekeink töltik meg. Együtt járnak a falubeliekkel. Ha az otthon nem volna, talán már iskola sem volna ... — mondta Horváth József. Véleményét többen is megerősítették. A gyermekotthon jelentős erő a falu gyarapodására hatók között. A hozzá tartozó gazdaság csaknem száz embert foglalkoztat. Az otthon és az iskola itt tartja a pedagógusokat. A Csánki-féle monográfia 1190 lakost jegyez a század elején. 1948-ban ezerháromszáz lelkes község volt Nágocs, ma 860 ember lakik itt. Az elvándorlás megszűnt, némiképp növekszik a lakosság. A gazdaságvezető így beszélt falujáról: — A kastélyhoz régen jó gazdaság tartozott. Egy Sán- dorházi nevű intéző például gyógynövény- és virágmag- termesztéssel, nemesítéssel is foglalkozott. A falu pedig jelentős jószágtartó ' község volt, szinte minden háznál akadt néhány szarvasmarha. Ma alig van összesen húszharminc. De a szakértelem még megvan. Apám, aki törekvő cselédember volt, házait épített itt — mint még néhányan —, lassan gyarapodni kezdett. Most újra látom a gyarapodást. Nágocs környéke csöndes, szép vidék. Közel a főút, de nem vezet át a falun, áldása érződik, átka nem. A kastélyt rendiben tartják, a parkra is csurran-csöppen. A helyzet megnyugtató. A várakozás ideje ez, s ha gazdagabb évek jönnek, akkor többet is lehet végezni. Érdemes, mert — fájdalom — semmi sem jelzi, hogy az otthonba nem érkeznek új lakók. Akik ha azt mondják „megyünk haza”, akkor erre a több száz éves házra gondolnak. Luthár Péter Fotó: Makai Károly Ünnepre készül az 503-as szakmunkásképző intézet Százéves a megyében a szakmunkásképzés 1850-ben 2282 mesterember, 916 segéd és 484 tanonc élt a megyében. 1890-re az iparból élők száma 38 ezer, a tanoncok száma 1000 körül állandósult. A növekedés oka nyilvánvalóan az volt, hogy 1886- ban már egyre többet foglalkozott a megyei sajtó az iparosok iskolájának ügyével. A Kaposvár című újság beszámolt arról is, hogy gróf Széchenyi Pál képviselő évi hatszáz forint támogatást ígért a kormány részéről, ha felállítják végre az iskolát. Ez volt-e az oka, vagy más is közrejátszott, az ipartestület végre elszánta magát. Az 1886—87-es tanévet m'ég vasárnapi ismétlő iskola néven regisztráltatta, de 1887- ben az osztálynaplókon már az iparos iskola elnevezés szerepelt. A kezdő év tanulólétszáma, 163 volt. A megélhetési lehetőségek diktálták, ki milyen mesterséget válasszon, s hogy sokan választották a lakatos szakmát, abban nem kis szerepe volt annak, hogy megalakult a Vasöntöde részvénytársaság a városban. Puspán Ferenc számára ez már történelem, ugyanúgy, mint a keze alatt most nevelkedő fiatalok számára. Az 51 éves szakoktató a negyvenes évek végén azonban éppen azért választotta a vasasszakmáit — lakatos lett —, mert a vasöntöde biztos munkalehetőséget adott. — Nehéz volt akkoriban bejutni az ipariskoláiba — emlékezik Puspán Ferenc —, de a,ki bejutott, az igyekezett jóba foglalni magát. Jobban tanultunk akkoriban, igaz ez életkényszer volt. Zsíros kenyérrel és egy üveg teával a hónunk alatt mentünk munkába. Nem volt csoportos oktatás, egy- égy szakmunkás mellé voltunk beosztva.. Az első mesterem Csima József volt, szigorú, de jó kedélyű ember. A vasöntödében dolgoztunk, gép nem volt, a kézi erő volt a legfontosabb. Mikor belelendültünk a munkáiba, a mester fütyörészni kezdett, mi meg, suttyó kölykök, fújtuk utána. So— Édesapámnak nem volt szakmája, gyárban dolgozott Nagyatádon. Én meg irigyeltem mindenkit, aki mesterember volt. Elhatároztam, elmegyek Kaposvárra, szakmát választok magamnak — kezdi a visszaemlékezést Szabó Ferenc, aki az 503-as szakmunkásképző karbantartója. Lobbanékony természetéről beszélve, azt mondják róla munkatársai: vizes- vödörrel kell mindig utána járni, hogy oltani lehessen. Pedig az az akarnok terméhasem értünk rá, színjátszó- csoportban szerepeltünk, népi táncoditumlk, meg még ki tudja mivel foglalkoztunk. A mostani fiatalok mások. Volt egy időszak, amikor sokat esett a rangja az ipariskolának, de a vállalatok rájöttek már: ha jó szakmunkásokkal akarnak dolgozni, jó gépeket, és értelmes feladatokat kell adniuk a fiatalok keze alá. Ügy érzem, a gyakorlati munkával nincs baj. Az elmélet kicsit nehezebben megy. Nem a kórusban skandált egyszeregyet sírom vissza, ha új módszerrel tanítanak írni, olvasni, számolni. Legyen, de legalább tanítsák meg. szete volt az oka annak, hogy a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után, mint a vízvezetékszerelő brigád vezetője dolgozott, s később szakoktatónak hívták az iskolába. — Tizenkét évig tanítottam — mondja Szabó Ferenc. — Elfáradtam. Egy megrázó élmény pedig megadta a végső lökést, hogy munkakört változtassak. Hajszálon múlt, hogy súlyos sérülést nem okozott, amikor a tanulók a hegesztőkészüléket babrálva majdnem robbanást okoztak. A szívem is megállt, s megértettem, nyugodtabb munka után kell néznem. Az iskolához azonban ragaszkodott Szabó Ferenc, s nemcsak karbantartó, hanem a híres kézilabdacsapat edzője is. Ügy tartja, hogy a sport nyelvén minden gyerekkel, a legmakacsabbal is szót lehet érteni, s a csapatjáték a legalkalmasabb a tevékeny közösségek kifejlesztésére. Sorolja az elnyert érmeket, a címeres mezt öltött volt tanítványokat, s azt mondja, a kézilabdaedzők egymásközt csak „idomárnak” hívják a másikat. — Nem tudok mást, ahol annyira fel lehetne oldódni, mint a sportban, ahol olyan keményen lehetne akarni — mondja. — A sport adja meg az iskolásévek savát- borsát, s aki úgy tanul, úgy dolgozik, hogy közben, a testét is edzi, később sem kallódik el. Régi mesterek keze nyomát őrző tárgyak, és kalligrafikus írással jegyzett oklevelek őrzik ezt a száz évet. És az emlékezés. Klie Ágnes 1949. január 28-án hirdették ki azt a törvényt, amely új alapokra helyezte az iparostanulók elméleti és gyakorlati oktatását. Ekkor nevezték először tanulónak a rosszízű szóval illetett tanon- cot. ÜJABB VÉDETT TERÜLETEK Park, halastó, legelő Tizenöt ezer hektár védett terület van Somogybán. Ennek nagy része: 14 500 hektár országos jelentőségű természeti értékként az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal hatáskörébe tartozik, ötszáz hektár pedig „csak” helyi értékként nyilvántartva a megyei tanács védelmét élvezi. Ez az elhatárolás természetesen nem azt jelenti, hogy a tanácsnak semmi köze sincs az országos értékekhez, s az OKTH-nak a megyeiekhez, csupán az értékrendet jelzi és a pénzforrásokat határozza1 meg a megkülönböztetés. Dr. Tarján Lászlónét, a megyei tanács környezet- védelmi titkárát arról kérdeztük: miképpen folytatódik a természet- védelmi program, s mennyi pénz jut ezekre az értékekre. — Ebiben az ötéves tervben ezer hektárra akarjuk növelni a megyei védelem alatt álló terület nagyságát. Elsősorban az értékes "kastélyparkokat igyekszünk megóvni, de természetesen továbbra is védjük a különösen idős fákat, a szép fasorokat és egyéb területeket. Az idén a somogyvári Kupavárhegytől északra levő halastavakat és környéküket akarjuk védetté nyilvánítani, értékes madárfajok költőhelye van ott. A homokszentgyörgyi termelőszövetkezet lajos- házai területén van egy százhektáros, fás legelő, amely rétisasok fészkelőhelye, ezt is az idén nyilvánítjuk védetté. A középrigóci kastélypark is szerepel még 1986-os programunkban. Az idén a tanács kétszeresére emelte a rendelkezésre álló összeget, tehát ezután ötszázezer forintunk van természetvédelemre. Ezenkívül mindig megkeressük, s meg is találjuk a megfelelő partnereket, és elég sok társadalmi munkát is fölajánlanak az emberek. Örömmel látom, hogy partnereink nemiigen vonnak el pénzt. Fontossági sorrendet állítunk föl, de néhány helyre nem' jut pénz. A legtöbb kastélyparkot fel kellene újítani, de csak védeni tudjuk azokat, hogy fenntartsuk a jelenlegi állapotot. — Miképpen dől el, hogy hol lesznek az újabb helyi, megyei védelem alatt álló területek? — A javaslatokat mindig a helyi emberektől, szervezetektől kapjuk. Állampolgári jog Magyarországon, hogy bárki javaslatot tehet egy-egy fa, növényritkaság vagy ' egy nagyobb terület védetté nyilvánítására. Örömteli, hogy mind többen élnek ezzel a jogukkal. S ha megalapozott a javaslat, akkor előbb-utóbb védetté is nyilvánítjuk a benne szereplő értékeket. Ma szinte egyetlen fáihoz sem léhét hozzányúlni úgy, hogy csaknem azonnal ne szereznének róla tudomást. A helybéliek igen gyorfean jelzik a fakivágást. Akkor ds értesítenek bennünket, ha tervszerű és engedélyezett fakitermelést látnak. Jó, hogy a közgondolkodás helyes irányba változott. L. P.
