Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-17 / 64. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága jó édes­apám és fiam, SGÁNECZ JÓZSEF erdész, 1986. március 13-án tragikus körülmények között ellhunyt. Teme­tése március 18-án délután 13 órakor lesz a somogybabodi-tardi temetőben. A gyászoló hozzátartozói és család­ijuk. * * * Mély megrendüléssel tudajuk, hogy szeretett munkatársunk és barátunk, SGÁNECZ JÓZSEF erdész, tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése március 18-án, dél­után 13 órákor lesz a somogybabo­di-tardi temetőben, őszinte szívvel gyászolják a somogyvári erdészet vezetői és dolgozói. * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy türelemmel viselt, hosszú szenvedés után március 10-én elhunyt DR. RUMI JANOSNÉ sz. Hadfy Teréz. Temetése március 19-én 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. SZENCZ ISTVÁNNÉ Szőke Erzsébet volt libickozmai, majd marcali lakos csendesen elhunyt. Temetése március 18-án, n órakor lesz a marcali köz­ponti temetőben. Gyászoló rokonsága. * • * Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismertók és szerették, hogy drága jó édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédikém, ÖZV. RÁKÁR JANOSNÉ volt segesdi lakos, életének 79. évé­ben elhunyt. Temetése március 20-án (csütörtökön) 11 árakor lesz a ka­posvári Nyugati temetőben. A gyá­szoló család és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyám, nő­vérünk, LÖTH JÖZSEFNÉ Csonka Mária Kaposvár, Virág u. 26 a alatti lakos, hosszú szenvedés után, életének 74. évében elhunyt. Szeretett halottun­kat március 21-én, pénteken fél n órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben. A evá- szoló család. INGATLAN Igalfürdön, Vörös Hadsereg útja 194. sz. alatt komfortos kertes családi ház eladó. ___________(7506) B oglárlelle, Üszó u. 71. sz. alatti csa­ládi ház 397 n-öl te­lekkel eladó. Irány­ár: 850 ezer Ft. Ér­deklődni lehet: Né­met Mihálynál, Bog­lárlelle, Üszó u. 8. sz. (114500) Elcserélném buda­pesti szoba-konyhás belvárosi lakásomat a Balaton déli olda­lán lakásmegoldás­ra. Molnár, 8617 Kő­röshegy, Kossuth u. 8; _______________(89836) K aposvár, Vikár Béla u. 31. számú, összkomfortos, ker­tes családi ház el­adó. Érdeklődni: 17 óra után. (176157) Beköltözhetően el­adó kétszobás, össz­komfortos családi ház garázzsal, mel­léképületekkel, nagy kerttel. Hozzáépítés megoldható. Megte­kinthető mindfen nap 15 óra után, Kapos­vár, Szegfű u. 10. (176897) Eladó Somogyvár, Kossuth u. 114. szá­mú nagy családi ház, gazdasági épü­lettel, 7000 m2 terü­lettel. Víz, villany, fürdőszoba, WC benn. Érdeklődni a helyszínen. (168815) Boglárlellén házat, telket, üdülőt ven­nék készpénzért + életjáradék fizetése mellett. Válaszleve­leket kérem ,, Ápri­lis” jeligére, a bog­iári hirdetőbe, Er­zsébet u. 42. ________________(114745* K étszobás, étkezős, 63 m2-es, földszinti, szövetkezeti lakás garázzsal, OTP-át- vállalással eladó. Mészáros Ferenc, Kaposvár, Tóth Ár­pád u. 12. (7435) A város közvetlen szélén szőlő és gyü­mölcstelepítésre ki­válóan alkalmas, 2x420 n-öl zártkert olcsón eladó. Ér­deklődni : Kapos­vár, Szondi u. 30. 1/4. 17 óra után. ________________(176627) Z ákány, Szabadság út 166. szám alatti lakóépület, nagy te­lekkel eladó. Érdek­lődni : Kuneczéknál. ________________(055130) H ajmás központjá­ban kis családi ház gyümölcsössel — gazdálkodásra al­kalmas — eladó. Ér­deklődni : Kaposvár, Duna u. 24. (7437) Családi ház. mel­léképülettel ' eladó. Somogyfajsz, Május 1. u. 31. sz. Érdek­lődni lehet: egész nap.___________(176920 T abon 54 m2-es, másfélszobás, erké- lyes, OTP-s lakás te­hermentesen eladó. Érdeklődni 16 órától 18 óráig, Kossuth u. 52. 111/2. (114806) Somogygeszti szőlő­hegyen 1000 n-öl gaz­dálkodásra alkal­mas ikertelek (sző­lő) eladó. Érdeklőd­ni : Somogygeszti, Péter József. (176955) Eladó szőlő, 570 n-öl Ivánfahegyen. Ér­deklődni : Muretics József, Kaposvár, Dankó P. u. 32. (176945) Kétszobás, hallos családi ház, nagy kerttel, garázzsal eladó. Tab. Rózsa­domb u. 6. Érdek­lődni a helyszínen. (114804* Régi családi ház Szegerdőn eladó nagy melléképüle­tekkel, 400 n-öl tel­ken. Érdeklődni: Pé­ter János, 8700 Mar­cali Berzsenyi u. 94. 1/13. _______(114791* M arcaliban házhely és szőlőhegy eladó. Érdeklődni: József A. u. 47. (114792) Kőröshegy, Petőfi u. 1. sz. alatt más­félszobás, összkom­fortos ház építő­anyaggal, 354 n-öl - telken eladó. Érdek­lődni ugyanott. (114798) Kaposváron belvá­rosi, kétszobás örök­lakás, garázs és Ta- szár központjában telek eladó. Kovács, Kaposvár, Dési Hu- bér I. u. 3. (7729) Igáiban, fürdőhöz közel 230 n-öles te­lek eladó. Érdek­lődni: Igái, Vörös Hadsereg u. 51. sz. alatt. ____________(7731) S zántóföld eladó Kaposváron, a Ke- cel-hegyen, Weiger- tanyához 200 m-re. Érdeklődni: Köteles György, Füredi u. 56;_______________(7730) S zentbalázs, Fő u. 56. sz. gazdálkodásra alkalmas, nagy tel­ken, családi ház gaz­dasági épületekkel, szőlővel, pincével eladó. Érdeklődni: helyben vagy Ka­posvár, Tokaji u. 16. ________________(204190) S iófokon három­szobás családi ház 153 n-öl telken el­adó. Érdeklődni: Klapka u. 23. (114800) Igáiban, a gyógy­fürdő mellett 103 n- öl, közművesített telek, 32 m2-es fa­ház nyaralóval el­adó. »Sürgősen 143823” jeligére, a budapesti Felszaba­dulás téri hirdetőbe. __________________(8806) Balatonmaria, Ga­rai utca 4. szám aiatt, minden igényt kielégítő nyaraló, családi okok miatt, áron alul eladó. Ér­deklődni : Molnár István, 7431 Juta, Dózsa u. 70. ________________(204022) P usztakovácsiban, kertes családi ház, gazdasági épületek­kel eladó. Fó u. 76. Érdeklődni egész nap a helyszínen. ________________(114962) K aposváron, a Pe­tőfi u. 35. 111,3. sz. alatti két és félszo­bás, erkélyes lakás kp. + OTP-átválla- lassal eladó. (204191) 3 szobás családi ház eladó. Siófok, Dózsa Gy. u. 78. ________________(114970) K aposvár központ­jában, az egyik legforgalmasabb he­lyen lakásomon te­lefonügyeletet vál­lalok, cégtábláját kiteszem. Ajánla­tokat ,,Fő a reklám 7301” jeligére, a ki- adóba. (7301) Kaposvár, Dimitrov u. 9. sz. alatti sa­rokház (155 m2-es la­kása) lakottan eladó. Érdeklődni telefo­non: Budapest 652-128.__________(82036) Huszonhat négyzet­méteres társasnya­ralói lakrész Fo- nyódligeten eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Marx köz 4. III. 2. du. 15—18 órá­ig; _______________(7449) K étszobás családi ház eladó. Kapos­vár, Lonka u. 14. __________________(7448) K aposváron, Som­hegyen, 1168 m2, jól termő szőlő és 423 m2 kert, présházzal és pincével eladó. Irányár: 120 000 Ft. Érdeklődni: INKÜZ iroda, Kaposvár, Baj- csy-Zsilinszky u. 13. Telefon: 13-502. (82031) 3ÁRMÜ IT-s Trabant érvé­nyes műszakival el­adó. Böhönye, Kos­suth L. u. 25. ________________(114766) T O-s forgalmi rend­számú Zaporozsec eladó. Kaposvár, Fü­redi út 45. II 6. Már­kus.___________(176939) P olski 1500-as 40 000 km-rel eladó. Ugyan­itt eladó jó állapot­ban lévő Polski 126 P. Érdeklődni 34— 20-642-es telefonon. Cím: Szigeti, Tab, Kossuth L. u. 128. ______ (114803) P C 66—21 rendszá­mú Trabant eladó. Marcali, Tanácsköz­társaság u. 7. (1147901 ZJ-s 1200-as Zsiguli eladó. Kaposvár, Blaha L. u. 18. Ér­deklődni 15 óra után. (7615) Import indigós farmeranyag (150 cm széles) érkezett a nagyatádi Rinya kisáruházba. (Nagyatád, Kossuth L. u. 3.) (82027) ÁLLÁS Házaspár állást vál­toztatna : férj kőmű­ves szakmával, fele­ség közgazdasági érettségivel rendel­kezik. Minden meg­oldás érdekel. Lakás szükséges. Ajánla­tokat 816. számra, a siófoki szerkesztő- ségbo. (114771) EGYÉB Parkettacsiszolást, lakkozást, pvc-pad- ló-ragasztást válla­lok. Makay, Kapos- vár, Hegyi u. 3/A. Figyelem! Óriás­virágú, tűzdelt cha- bauld szegfűpalán­ta megrendelhető; tűzpiros, sötétbordó, fehér, rózsaszín, sárga színkeverék. Szállítás: április ele­jétől utánvéttel 2 Ft/db. Balogh kerté­szet, Mezőtúr, Pus- kin út 38. (55149) Értesítem kedves vásárlóimat, hogy fcapétaüzletemet megnyitottam. Ka­posvár, Irányi D. u. 9. udvarban. Banel- li Árpád háztartási és vegyiáru kereske- dő. (176789) Fóliában korai ül­tetésre tápkockás paprika, paradi­csompalánta, na­gyobb mennyiség­ben kapható. Kapos­vár, Nyár u. 90. sz. (Donner.) (176476) Kútásást, kúttisztí- tást, aknák építését vállalom: Szabó Ist­ván, Lengyeltóti. Kaoosvári út 13. 8693. ___________(176381) M iniredőnyt öt, re­luxát tíz féle szín­ben készítek két év garanciával. Hévíz, Zrínyi utca 23.. Pau- lik. Telefon: 13-478. Zaranyi lakótelepi garázssoron garázs eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Zaranyi ltp. 18/b. II/2. 17 óra után. Cser Ferencné. __________________(770.1) E ladó 1 db fekete, lapáj 16 hónapos üsző, 2 db 3 hóna­pos magyartarka bika. Kutas, Ady E. u. 53. (176898) Fájdalommentes fülbevalóbelövés hétfőtől péntekig 17—19 óráig, szom­bat-vasárnap 10—19 óráig. Kaposvár, Bartók B. u. 23. __________________(7490) U —28-as kis Dutra, műszakival, MTZ, egytengelyes, pót­kocsi, eke, tárcsa, 700-as szalagfűrész hosszvágóval, sza­lagfűrészkerekek 220 380-as hegesztő- trafó eladó. Zselic- kislak, Kossuth L. u. 36. (176931) Garázs eladó a Ber­zsenyi utcai garázs­sorban. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Petőfi u. 39. IV, 2., lakás: du. 17 óra után. ________________(176° S zignál komputeres társkereső. Kérje tájékoztatónkat! 8201 Veszprém pf. 92;_____________(083687) K org Polysix szin­tetizátor sürgősen eladó. Telefon: 74— 15-221, este. (117725) Hegedűk, hegedű­vonó, mesterhegedű eladó. Bendi Géza, Szenna, Árpád u. 26. (7474) Idős házaspár gon­dozónőt keres. Kö­zös megegyezés ese­tén eltartási szerző­dést is kötne. Gom­bai Géza, Bábony- megyer, Petőfi S. u. 94; _____________(114805) E sküvőjére tetőtől talpig elegánsan fel­öltözhet a Fonyódi Kölcsönzőből, Sán- dor u. 38. (114782) Szőlőoltvány kap­ható ! Csemege- és borfajták nagy vá­lasztékban. Állami­lag ellenőrzött. Kér­jen díjtalan árjegy­zéket! Reichert De­zső, 8627 Kötcse, Arany János u. 38. __________________(7540) I dős nénit, vagy bá­csit eltartanák in­gatlanért Kaposvá­ron. Leveleke 204173. számra, a hirdetőbe kérek. (204173) HÁZASSÁG 35 éves, 156 cm magas, nőtlen, nem dohányzó fiatalem­ber keresi korban hozzáillő kedves, há­zias leány, özvegy vagy elvált asszony ismeretségét, köl­csönös szimpátia esetén házasság cél­jából. Egy vagy két gyermek nem aka­dály. Minden kézzel írott és fényképes levélre válaszolok. Leveleket ,,Tavasz” jeligére, a böhönyei takarékszövetke- zetbc kérek. (114738) 22 éves, 164 cm ma­gas. szőke, kéksze­mű, érettségizett lány, társaság hiá­nyában ezúton kere­si azt a monogám felfogású fiút há­zasság céljából, aki nemcsak kapni akar, de adni is tud. Le­veleket ,.Őszinteség, bizalom” jeligére, 176689. számra a hir­detőbe kérek. ________________(176689) S zabadidőpartner, élettárs, házasság­közvetítés! Kérje tá­jékoztatónkat! Kap­csolat, Szombathely, Pf. 283. (91614) ALBÉRLET Két különbejáratú szoba-konyhás lakás (bútorozottan) azon­nal kiadó. Kapos­vár, Magyar u. 25. (176994) Siófokon három szoba, fürdőszoba, konyha, külön bejá­rattal kiadó, mun­kásoknak is utazási irodán keresztül. Ér­deklődni a 84— 12-661-es telefonon. ________________(11477" É pítkezők, figyelem! Tüzépi árnál 15 %-kal olcsóbban (23,— Ft EB 6019 jelű) födém béléstest megrendelhető: KEFNI Gyártó GMK, Kaposvár, Ivánfahegyalja u. 14 a. (176938) Tekintse meg a Csibi Áru­házban rendkívüli nadrág- választé­kunkat Lányka- és kamasz méretben kord- és vászonnadrágokat, bakfisoknak és nagykamaszoknak márkás farmerokat ajánlunk. Keressen fel bennünket, vásároljon nálunk! DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Kaposker Vállalat felvételre keres központi irodáiba takarí­tónőt. Jelentkezni lehet a Ka­pos Kereskedelmi Vállalat, Ka­posvár, Rózsa F. u. 5. szám alatt, a gondnoknál._______(89979) A Megyei Kórház Célgazda­sága állást hirdet kertész szak- és betanított munkások részére. Jelentkezni lehet személyesen a gazdaság vezetőnél, Kaposvár, Szigetvári út. (272439) A KAPOSVÁRI VILLAMOS­SÁGI GYÁR felvételre keres pénzügyi gyakorlattal rendelke­ző dolgozót, csoportvezetői be­osztásba. Felsőfokú végzettsé­gűeket előnyben részesítjük. Bé­rezés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet a gyár személy­zeti szoc. pol. osztályán, Ka­posvár, Mező Imre u. (82033) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kaposváron, Arany János utca 55. szám alatti kétszobás konyhás, fürdőszo­bás házrész eladó. (Kert, garázs van.) Érdeklődni a hely- színen lehet. (7552) Fonyódon, Bada­csony utca 3. szám alatt ötszobás csa­ládi ház, 200 n-öl te­lekkel eladó. Érdek­lődni a helyszínen vagy 84 60-997. tele- fonon. (204130) A város központjá­ban 2 és félszobás, téglából épült, 60 m2-es, erkélyes szö­vetkezeti lakás + pince készpénzért eladó. Árgány János, Kaposvár, Tóth L. köz 1. II. lh. III4. Érdeklődni: egész nap. (204174) Siófok, Jegenye sor 37. alatt 2 család ré­szére alkalmas, gáz­fűtéses, különbejá­ratú családi ház 295 m2-es telekkel, mű- út mentén sürgősen eladó. Érdeklődni a fenti címen, Brávácz József. (114973) Eladó 3 szobás, 80 m^-es szövetkezeti lakás garázzsal. új téglaépületben. Ér­deklődni: Siófok, Kandó u. 18. 111,12. Városközpontban másfél szobás, gá­zos, földszinti, szö­vetkezeti lakás igé­nyesnek sürgősen el­adó. Érdeklődni: Ka­posvár, Honvéd u. 24/a, Salamon, na­ponta 17 óra után, szombat-vasárnap egész nap. Telefon: 13-507.____________(7699) Siófokon, Foki he­gyi új lakótelepen 3,5 szobás, I. emele­ti, 74 m2-es (panel), szövetkezeti lakás eladó, készpénz + OTP-átvállalással. Érdeklődni: 17 óra után, 12-766. telefon- számon. (114969) 3 szobás családi ház eladó. Siófok, Dózsa Gy. u. 78. Barcs legszebb ré­szén 4-es társasház­ban 1 -f 2 félszobás földszinti lakás be­költözhetően igé­nyesnek eladó. Ér­deklődni : Barcs, La- tinca u. 10. Andri. A kaposfüredi va­sútállomásnál lugas­rendszerű szőlő és UT S. 100-as Skoda eladó vagy Wart­burgra cserélhető. Kombi előnyben. Érdeklődni 17 óra után, Kaposvár, Ár- pád u. 29. (7613) Nagyatádon első emeleti kettő és fél­szobás, szövetkeze­ti lakás eladó vagy egyszobásra cserél­nénk 4- készpénz. Leveleket ,,Atád áru­ház mögött” jeligére a nagyatádi taka-, rékszövetkezetbe ké­rünk; __________(114943) A dandón 400 n-öl telek eladó alappal, építési engedéllyel. Érdeklődni hétvé­gén, Adánd, 48-as u. 8;________ (114934) S iófoktól 15 km-re gazdálkodásra alkal­mas 400 n-öl terüle­ten központi fűtéses családi ház eladó. Szőnyi Péter, Ádánd, Árpád u. 60. Siófok, Bajcsy-Zsi- linszky u. 81. sz. alatt háromszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni a helyszínen. Major. (114925) Kétszobás, ossz­komfortos családi ház eladó. Kapos­vár, Kölcsey u. 53. Érdeklődni 17 óra után. (7736) Balatonendreden, Vári-hegyen 800 n-öl szőlő és kert eladó. Érdeklődni: Balogh Imre, Zamárdi, Dobó István u. 14. ________________(114927) S iófok központjá­ban eladó kettő és félszobás lakás. Kál­mán Imre sétány 10. ________________(114982) E ladó 2 szobás, ga­zos, nem panel, 53 m2-es szövetkezeti lakás. Érdeklődni: Bank József, Kapos­vár, Petőfi u. 60 A. II/3.____________(204180) N agyatádon kétszo­bás ház 387 n-öl tel­ken eladó. Gáz az udvarban, gazdál­kodásra alkalmas. Kápolna u. 30. (114998) Eladó Őrei, Rákó­czi út 6. számú, 3 szobás, komfortos családi ház mellék- helyiségekkel, 340 n- öl területtel -f sző­lőhegyen 570 n-öl szántóföld. Érdek­lődni: minden nap. ________________(204268) E gy és félszobás szövetkezeti lakás eladó készpénz + OTP-átvállalással. Kaposvár. Béke u. 55. VI, 3. 17 óra után. ________________(204159) J ó állapotban lévő ZV-s Skoda 105-ös személygépkocsi el­adó. Érdeklődni naponta 17 órától, Siófok, Bláthy Ottó u. 13., dr. Bartha. MU-s 250-es tárcsa­fékes ETZ (piros) kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni minden nap: Jusz- tusz János, Lulla (Kisecseny), Petőfi S. u. 6. sz. (114899) Platós ZUK eladó friss műszakival 65 000 Ft-ért. Boglár- lelle, Május 1. u. 37. ARO platós, tere­pes, garanciával el­adó. Marcali, Nosz- lopy u. 38. (114959) TU-s Trabant 40 ezer km-rel eladó. Cím: Nyerki, Bog­lárlelle (Lelle), Szö- vetség u. 85. sz. 30 éves, érettségi­zett, jogosítvánnyal rendelkező nő, napi néhány órás elfog­laltságot keres Ka­posváron. Ajánlatot 7561. számra a ki- adóba kér. (7561) Áprilistól vállalnák délután 2 órától in­tézménynél vagy hi­vatalnál napi 4 órás munkaidőben taka­rítást másodállás­ban. Ajánlatokat 7584. számra a ki- adóba kérek. (7584) Korlátlan szabad­idővel rendelkező nő, gyermek gondozá­sát vállalná e^ész napra. Ajánlatokat , pótmama’ jeligé­re, 204142. számra, a hirdetőbe kérek. Pianínót vennénk kedvező áron. Aján­latokat az alábbi címre kérjük: TIT Siófoki Szervezete, 8600 Siófok, Petőfi sétány 32. (114889) Teljesen új, gépi kötés technikával társulnék gmk-val vagy kisipai/ossal, esetleg eladom. Aján­latot „Dekoratív áru 7591” jeligére, a ki- adóba. (7591) ötéves nehéz kan­ca ló eladó. Érdek­lődni : Lábod, Kos­suth L. u. 104. ________________(114916) É germag kapható Csalódi Istvánné- nál, Lábod. Hunya­di u. 16 szám alatt. ________________(114915) Eladó rotációs kapa pótkocsival. Érdek­lődni : Homokszent- györgv, Kossuth u. 58. (114977) R-í típusú szártépő eladó. Tab, Dózsa Gy. u. 93. (114958) 12 db háromhóna­pos malac eladó. Vörös Mihályné Ju- ta, Rákóczi u. 43. Kettő, négyéves, vemhes szarvasmar­ha eladó. Érdeklőd­ni : Homokszent­györgy, Kossuth L. u. 58. _________(114941) E ladó kettő ma­gyar kancaló és egy üszőborjú. Érdek­lődni lehet: Illyés, Boglárlelle, (Lelle), Arany János u. 98. szám alatt. (114939) Siófok, Kele utcai garázssoron garázs eladó. Érdeklődni a 11-177-es telefonon, este. (114938) 3 db 11 hónapos üsző, 1 db 1 éves, melegvérű mén csi­kó eladó. Kaposvár, Mező u. 46. Nagyék. ________________(204203) E ladó 600-as szalag- fűrész, 80 literes ak­várium teljes felsze­reléssel és egy két- hengeres, kettőtar­tályos kompresz- szor. Érdeklődni: Buzsák, Petőfi u. 33. 17 óra után. (7624) Jó állapotban lévő IFA billencs — össz- kerékméghajtású — eladó. Érdeklődni lehet: Miszlay Pé­ter, Kaposvár, Bu- zsáki u. 4., minden­nap 17 óra után, szombat-vasárnap egész nap. (204202) Eladó 480-as Hus- qvarna motoros láncfűrész. Kapós- újlak, Kossuth L. u. 26;_____________(204181) L akáson kisgyer­mek gondozását vál­lalom 2 éves kortól fél 8—17 óráig. Aján­latokat 204179. szám­ra a hirdetőbe ké­rek;____________(204179) Eladó 2 db kétmá­zsás bikaborjú, 1 db kétmázsás üszőbor­jú. Kaposfüred, Ka- posfüredi út 58. sz. Kaposváron, a Hon­véd utcában 12 m2- es üzlethelyiség el­adó. Ajánlatokat „Telitalálat 7681” je- ligére, a kiadóba. Albérletet keresek Siófokon, vagy kör­nyékén hosszabb idő­re, kertes házban, örvényi, Siófok, Koch Róbert u. 16/B. GONDOLTUNK ÖNRE! Ismét kereskedelmi napokat rendezünk Kaposváron, a Kilián György Városi Művelődési Központban 1986. március 18-án 10—18 óráig, 19- én 8—18 óráig, 20- án 8—18 óráig. Somogy megye áfészei most egy helyen állnak az Önök rendelkezésére! SEGÍTENEK: — húsvéti ajándékozási gondjainak megoldásában, — tavaszi ruhatárának felújításában, — horgászfelszerelésének kiegészítésében, — vetőmag-beszerzéseiben, — személygépkocsijának karbantartásában. Egyes termékeket engedménnyel értékesítünk! SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! (82011) Á F É S Z E K

Next

/
Oldalképek
Tartalom