Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-12 / 60. szám
1986. március 12., szerda Somogyi Néplap 5 „Valami rejtélyes magne- tizmus sugárzott Kiss Manyi lényéből, ami vonzotta az embereket, férfiakat, nőket egyaránt. Mindenki, aki a közelébe került, barátja, de legalábbis a bámulója lett.” E sorokat Bilicsi Tivadar irta róla, aki színpadon, s számos filmben volt a partnere. Hihetünk neki. Kiss Manyi 1911. március 12-én született Magyarlonán, egy székelyföldi falucskában (bár igazi szülőhelyekéht Zá- gont említi, ahová nyolchetes korában került). Muzikalitására a gimnáziumban figyeltek fel, s tizenöt éves volt, amikor szülei Kolozsvárra vitték, és beíratták a zenekonzervatóriumba. Az egyik este színházba ment. Kálmán Imre Tatárjárás című operettjét látta, a színház varázsa annyira foglyul ejtette, hogy csapot-papot, zongorát, konzervatóriumot otthagyott, s jelentkezett Izsó Miklósnál, a kolozsvári színház rendezőjénél, a kitűnő színészpedagógusnál. Izsó meghallgatta, tehetséget látott benne, elvállalta a tájirtását. Neve hamarosan felbukkant a kolozsvári Nemzeti Színház plakátjain, s két esztendő múlva, 1928-ban megkapta színészdiplomáját. Kolozsvár után Miskolc, majd Szeged következett, a közönség kedvence lett, rajongtak érte. Már Budapestre is hívták egy-egy szerepre, aztán újra visszament a Tisza-parti városba. 1936 őszén új kabaré nyílt Pesten, a Pódium. Komlós Vilmos, Herczeg Jenő, Pethes Sándor, Keleti László és Szenes Ernő mellett Kiss Manyi is színpadra lépett — kiugró sikert aratva. A kritikusok és a közönség is felfedezte tehetségét, humorát, csillogó egyéniségét. 1936 decemberében már a patinás Magyar Színházban játszott Csathó Kálmán Szakítani nehéz dolog című vígjátékában, s a kritikusok alig találtak jelzőket a dicséretére. Neve ismertté vált, operettek sokaságában szerzett Magyarországon vendégszerepei március 17—26. között a Moszkvai Állami Színművészeti Főiskola színházi stúdiója. Budapesten kívül előadásokat tartanak Pápán, Veszprémben és Debrecenben. Pincében vagyunk. A lépcsőházat színházi plakátok borítják, magyar nyelvűek is a veszprémi Petőfi Színházból — háromszor rendezett Ott Oleg Tabakov művészeti vezető. A fapadlós pincehelyiség fehér falain futó csöveket pirosra festették, a bútorok zsákvászonnal vannak letakarva. Az egyik ajtón túli kis szoba ruhatárként szolgál. Fiú sepri a fellocsolt padlót, közben hangosan énekel. Egy másik nyitott ajtón át is egy fiút látunk, fehér harisnyanadrágban ruhát vasal. — Elnézést kérek, itt kell leadni a megrendelőt? — lép be papírt lobogtatva egy asszony. — Hatvan jegyet szeretnénk az „Úrhatnám polgárra”. Egy 150 néző befogadására alkalmas színházban vagyunk, ahol —' mint hajdan a vándorkomédiások— mindent maguk csinálnak a művészek; szabják, varrják, HÁHYIKA A korongozás is kipróbálható furcsa ízlésre valló edényt, aztán nem jött érte. — A hasonló műhelyek között új szolgáltatásként minden érdeklődő kipróbálhatja a korongolást, és a díszítést is — veszi át a szót Berta Tamásné, majd a kiégetésre váró edények között megmutatja az így készült hamutálakat, szalvéta- gyűrűket. Beszélgetésünk közben újabb agyaghalom kerül a korong közepére, s a díszítő asztalát pompás habán edény hagyja el. Az ecsetek ördögi táncát látva megkérdezem: — A kerámiafestés, kivált ha sorozatban készül, monotonitásával nem rabszolga- munka? — Ha normában dolgozunk, ecsettel, akkor feltétlenül az. Az írókázás pontosabb munkát követel, de gyorsabb és látványosabb — magyarázza Berta Tamásné. Nagy Gabriella törékeny alkatát meghazudtoló erővel gyűri, szorongatja az agyagot, s az engedelmesen mindén légbuborékot kiad magából. Majd nőni kezd, ezernyi alak formálódik belőle, mielőtt a mértani pontosságú, gömbhasú korsó a többi mellé kerül. — A kerámiakészítők otthonát sajátkészítésű tárgyak is díszítik? — Egy piros-fekete étkészletet és egy matt barna reggelizőkészletet használok otthon, melyeket én terveztem és készítettem — mondja Nagy Gabriella. — Áltálában azokat a tárgyakat őrzöm meg, amelyekkel pályázatra jelentkezem. — Iparművészeti jellegű, saját díszítésű, formatervezett kerámiáim vannak a lakásban — fűzi hozzá Berta Tamásné. Tamási Rita Egy színésztanoda hétköznapjai népszerűséget, a film is sűrűn foglalkoztatta, pedig volt olyan időszak, amikor egy producer ezt mondta neki: A Manyi névvel menjen egy budai úricsaládhoz háztartási alkalmazottnak, de a filmgyárat hagyja békében. Egy ..Manyi” nem csinálhat karriert ... A sikerszériát a háború törte ketté. 1945 után, évekig nem találta a helyét, re- vűszínpadokon, kabarékban tékozolta tehetségét. A csendet a film szakította meg: Bán Frigyes, Fábry Zoltán bízott rá szerepeket — koránál legalább 30 évvel idősebb, ezer redővel barázdált arcú öregasszonyokat játszott — elhitető erővel. 1954- ben került a Madáchba, ahol végre igazi otthonra lelt, s kibontakozhatott egyedülálló tehetsége. Az itt töltött, másfél évtized alatt eljutott pályafutása csúcsára. Játszott Brechtet, Csehovot, Gorkijt, Sarkad it, Németh Lászlót. Színpadra lépett drámában — eszményi KuráSZi mama volt — komédiában, játszott öregasszonyokat és bakfisokat. Minden maszk nélkül meg tudott öregedni, és képes volt belülről megfiatalodni. Már jócskán benne járt a korban, amikor Darvas Szilárd megírta neki a Hiccig Jucikát. Hajába masnit tett, vékony lábacskáira fehér zoknit húzott. „Jucika, te hány éves vagy?” — kérdezte a szerep szerint partnere. Nyolc, mondta. Mire az egyik előadáson az első sorban félhangosan megjegyezte egy hölgy: „Ez lehetetlen, biztosan tíz is elmúlt ...” ösztönös tehetség volt. „Én sosem vesződöm a szereppel — nyilatkozta. — Elolvasom, átgondolom, kitalálom, ki vagyok, mi vagyok A többi jön magától. Sokszor csodálkozom a kollégáimon, akik a bemutató előtt egész könyvtárakat átrágcsálnak. Én még egy sort sem olvastam a szerepeimhez. Minek? Vagy beletalálok, vagy úgyis hiába.” Utolsó nagy, emlékezetes alakítását Németh László Bodnárné című drámájának címszerepében nyújtotta. Pedig már beteg volt, komoly fájdalmak gyötörték, amelyek annyira fokzódtak, hogy 1971 márciusában kórházba kellett feküdnie, a műtéttől remélte a gyógyulást. Ám az orvosok már nem tudtak segíteni ratja. Március 29-én, alig több mint két héttel hatvanadik születésnapja után, örökre lehunyta szemét. Halála napján a Madách Színház előcsarnokában kifüggesztették fekete szalagos fényképét. S a fotó alatt — néhány óra múlva — százszámra gyűltek a virágok. Kollégái, tisztelői, ismerősök és ismeretlenek helyezték oda, azok, akik szerették Kiss Manyit, vagy ahogy mindenki nevezte: „a Manyikét”. Kárpáti György gedelmeskedik a hozzáértő kezeknek. Berta Tamásné a már félkész kerámiákat díszíti, asztalkáján apró tálakban a habánra jellemző színek. A hófehér korsót varázslatos gyorsasággal lepik el a habán motívumai. Mindketten az 512. Számú Ipari Szakközépiskola kerámiakészítő szakán végezték, majd a Fazekas Háziipari Szövetkezetben álltak munkába. A fazekasoknál egy-egy részterületen dolgoztak, itt azonban az agyag előkészítésétől a ki égetésig az egész munkafolyamat kezük munkáját dicséri. — Egyedi rendeléseket is felveszünk, vevőink gyakran le is rajzolják elképzeléseiket — meséli Nagy Gabriella. — Készítettünk már egyedi gyertyatartót, étkészletet is. Utoljára például söröskupákat korongoltam, amikor vendégünk azt kérte, kis lukákkal díszítsem a kupa szélét. Aprólékos munkával kivagdostam a kissé A Sziget a szárazföldön című filmben. Belépve a Dorottya-ház udvarába ízléses, rézdomborítású táblát látok az egyik ajtó fölött: népművészeti fazekasműhely. Az ajtón szigorú, fekete betűs felirat állja utunkat, miszerint a belépti díj öt forint. — Hónapok óta harcolunk a belépti díj ellen, eddig azonban h iá.ba — mondja szinte egyszerre a műhely két „gazdája”, Nagy Gabriella és Berta Tamásné ke- rámiakészítő. — Sokan, benéznek az üvegen át, aztán a táblát látva megmakacsolják magukat, és távoznak. A barátságos kis kiállítóterem hiába hívogatja leendő vásárlóit, a zavaró tábla megálljt parancsol. Valóban furcsa, eddig sehol nem látott dolog, hogy akinek megtetszik egy gyönyörű habán köcsög, csak az öt forint lefizetése után veheti meg. Nagy Gabriella korongján arató korsó készül, az agyag — látszólag — könnyen enKerámia készítők a Dorottya-házban festik és vasalják a jelmezeket, a lom közül maguk guberálják össze a kellékeket, rendbehozzák őket. Támogatóik társadalmi munkában nyomtatják a ‘műsorfüzetet, a jegyeket. A stúdiótagok maguk fogadják a nézőket — ők a jegyszedők, az ügyelők, a világosítók, a raktárosok, a kellékesek, és persze a színészek. Oleg Tabakov, az OSZSZK kiváló művésze, a moszkvai Művész Színház színésze, 1974-bén a Szovremennyik Színház igazgatója volt. A Szovremennyik jövőjére gondolva, néhány művésztársával kísérletbe kezdett. Több mint háromezer 14—15 éves moszkvai iskolás közül kivá- lasztotak negyven tehetségeset. Két évig dolgoztak együtt, közülük nyolc a színművészeti főiskolára került, Oleg Tabakov 26 fős, akkor induló osztályába. A második év végére már tizenöt, színpadra érett fiatal maradt. Belőlük szerveződött először Oleg Tabakov stúdiószínháza: 1976 óta rendelkezésükre állt a pincehelyiség a moszkvai Csapligina utcában. Hat darabot tűztek műsorra, óriási sikerrel. A Tabakov és támogatói pénzén, a diákok munkájával rend- betett pinceszínház minden este zsúfolásig megtelt. Egy- egy főiskolái hallgató itt háromszázszor is került a színpadra a diplomaosztásig, míg más osztályokban legfeljebb huszonötször. Egy ideig abban reménykedtek, hogy ők lesznek a Szovre- mennyik Színház második nemzedéke. Azután abban bíztak, hogy kísérleti szán- házként együtt maradhatnak a pincében. Egyik terv sem vált valóra, az évfolyam szétszóródott, közülük ma többen neves színészek Moszkva különböző színházaiban. Oleg Tabakov pedig új évfolyammal kezdett dolgozni. A tizenhat főiskolás már több előadást tartott a stúdiószínháziban. Idén végeznek, s ők is remélik, hogy ezután is együtt maradhatnak. Ha mégsem, a stúdió munkájában nem lesz szünet: Oleg Tabakov szeptember óta a moszkvai Művész Színház színésztánodájának egyik osztályát is vezeti. — Elsősorban nem tanár vagyok, hanem színházi ember. A pedagógia számomra nem cél, hanem eszköz. Eszköz ahhoz, hogy olyan színészeket neveljek, akikkel később szívesen játszom együtt, akik a leginkább képesek arra, hogy rendezői elképzeléseimet megvalósítsák. Igen, sikerül vagy sem, saját színházam számára készítem az anyagot — mondja Oleg Tabakov. — Az a legfontosabb mérce, meg vagyok-e győződve arról, hogy a hallgatóm meg tudja keresni a kenyerét tanúit mesterségével. Ha nem, nincs jogom aláírni a diplomáját. Nem mondom, hogy az én módszereim és nézeteim az egyedül ütvözítöek, de a stúdiósok 300 színpadi szereplése, összehasonlítva a többi hallgatónak jutó 25-tel mégiscsak jelent valamit: edzettséget ad a tanulónak és biztonságot a tanárnak a döntése meghozatalakor. Alekszandr Popov maga is hallgató. „Okleveles színháztudós” — ez áll majd a diplomájában, ha végez. Ma a stúdió irodalmi munkatársa. Szervező, menedzser, de ő ügyel a helyes szöveg- mondásra, ellenőrzi a gépelt munkapéldányokat, összeállítja az ismertetőket. Oleg Tabakov és a tanárok után neki van a legnagyobb tekintélye. — Nagy szerencsénk, hogy ilyen lehetőségünk van a játékra. Jó a pince akusztikája, a nézőtér emelkedő padsorai könnyen mozdíthatók, a rendező elképzelése szerint középre hozhatjuk a színpadot, a sarkokba ültethetjük a nézőket, a közönség közé vihetjük a játékot. — A darabokat Oleg Pav- lovics választotta, a választásai mindannyian egyetértettünk. Bulgakov Moliere- ótirata, az Úrhatnám polgár igazi sikerdarab. Arvouilh Pacsirtájának • színrevitele Tabakov régi álma volt. A „Menedéket” Barrie Keeffe rendező maga ajándékozta Tabakovnak, csak a mi stúdiónkban megy. Alekszandr Galin, a fiatal drámaírók egyik legtehetségesebbike dolgozta át számunkra a Tető című darabot, amely ~a társulat egyik kedvence. Oleg Tabakov háromszor rendezett Magyarországon, a veszprémi Petőfi Színházban. Az egyik darab épp az „Úrhatnám polgár” volt, amit a televízió is bemutatott. 1980-ban a stúdiószínház régi összetételben nagy sikerrel vendégszerepeit Budapesten, Veszprémben és Debrecenben. A mostani stúdiósok is reménykednek, hogy a siker ezúttal sem marad el. Ők felkészültek ... Pályázat A Baranya Megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályának területi rehabilitációs bizottsága, a Motesz Szociál- rehabilitációs Szövetsége és az MTV pécsi stúdiója Sorstársak szerkesztősége pályázatot hirdet — a Magyar Rehabilitációs Társaság támogatásával — az orvosi, foglalkozási, pedagógiai és a szociális rehabilitáció területéin dolgozó szakemberek számára. A pályázat célja, hogy a foglalkozási rehabilitáció jelenlegi helyzetének, problémáinak gyakorlati tapasztalatainak feltárásával a rehabilitáció gyakorlatban kialakult törekvéseit, kísérleteinek eredményeit, megoldásainak lehetséges modelljeit kidolgoztassa és a javaslatokat, elképzeléseket összegyűjtse, ötleteket, megoldásokat várnak a rehabilitációra szorulók továbbtanulásával, a rehabilitáció egységes intézményrendszerének kialakításával kapcsolatban is. A Baranya Megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályának címére egyének és közösségek egyaránt küldhetnek pályamunkát, 1986. június 30-ig.
