Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-13 / 37. szám

4 Somogyi Néplap 1986. február 13., csütörtök HÓBAN, FAGYBAN, SZABADBAN I Lm „Tél, tél, hideg tél, he­lyettünk most a szél be­szél; csizmában fázik für­ge lábunk, összébb húzzuk a kabátunk." A gyermek­vers nagyon is találó volt ezen a héten. A februári havas tél sok ember számára teremtett nehezebb munkakörülmé­nyeket. Összeállításunk­ban a tél parancsolta helytállásról lesz szó. Azokról az emberekről, akik ugyanúgy teljesitik a rájuk rótt feladatokat, mintha nem is volna hava­zás, tél és hideg szél. Elveszett órák és forintok Ha reggél késnek a bu­szok és a vonatok, késnek a bejáró dolgozók is. Ha egy járat el sem indul, hirtelen megnő a hiányzók száma. Sajnos, így volt a hét ele­jén majdnem mindenütt... A Nagyatádi Cérnagyárban kedden reggel tízen hiá­nyoztak a hat órakor kez­dődő műszakból. Többen csak néhány órás késéssel jelentkezhettek munkára, mert nem volt jármű, ami­vel bejuthattak volna a vá­rosba. Értékes munkaórák mentek veszendőbe, akár­csak hóeltaikaríitással is. A mechanika beosztotjai szin­tén egész nap havat lapá­toltak, hogy biztosítani le­hessen az anyagmozgatást az egyes üzemrészek között. Nem örültek a hirtelen havazásnak a Délviépnél sem. Csaknem ezer bejáró dolgozójukat kellett fagysza­badságra küldeni. A szabad­ban egyébként sem tudtak volna dolgozni, ugyanakkor semmi biztosíték nem volt arra, hogy a bejárók valóban be tudnak járni a munkahe­lyükre. A Délviép az év első negyedére százhúszmillió fo­rint termelési érték elő­állítását tűzte ki célul, így minden elveszített nap két­millió forint veszteséget okoz. Ezt a kiesést a jó idő beköszöntével kell majd pó­tolni. A Kaposvári Ruhagyárnak is gondot okozott a hó. Hogy emiatt mekkora a veszteség, nehéz volna ki­számítani, hiszen nemcsak a közlekedési nehézségek miatt maradtak otthon a be­járók: többet az influen­za döntött ágyba. Tíz száza­lékkal nagyobb a hiányzók aránya most, mint máskor volt. S mert nehezen járha- tóak az utak, a telephelyek­re nehéz kivinni a kisza­bott anyagot, nehéz a kész ruhákat összegyűjteni. Meg­lehet egyheti munkára ele­gendő anyag van mindenütt, de ahová ezen a héten kel­lene szállítani, ott könnyen lehet zavar a folyamatos ter­melésben. A példák esetlegesek. A sort hosszan folytathatnánk. Az azonban valamennyi esetre igaz, hogy a most el­vesztett órákat és forintokat a következő hetek jobb munkaszervezésével lehet csak pótolni. Az utóbbi napok krónikái­Négyezernégyszáz méter ban állandóan szerepelt a 68-as út Balatonszentgyörgy és Kéthely közötti szakasza. A hófúvások miatt le kel­lett zárni; hiába haladtak rajta végig a hámarák, per­cek múlva ismét járhatat­lanná vált. — Kamionok, gépkocsik sora akadt el ezen a négy­ezernégyszáz méteren, mert sokan nem vették figyelem­be az útlezárást jelző táb­lát — mondja Somogyvári József, a Közúti Igazgatóság marcali üzemmérnökségének gépész üzemvezetője. Néhány perc múlva nyolc óra lesz, a televízióban kez­dődik az angol filmsorozat újabb epizódja. De jó is len­ne a melg szoba foteljébe süppedni! Itt süvölt a szél, s kérlelhetetlenül hordja a havat a két-három méteres falak tetejéről. Hérvéi Jó­zsef, az egyik .gréderes már hatodszor ment végig ezen a né.gyezernégyszáz- méte­ren. Nem ajánlja, hogy a kis mikrobusszal tovább menjünk a kéthelyi elága­zótól. A kerülő biztonságo­sabb. Előttünk egy Török­országból jövő osztrák ka­mion akadt el. Hogy kisza­badítsák, Balatonszentgyörgy felől egyszerre két hómaró és hótoló rugaszkodik neki az éjszakának. Az egyik Tátra fülkéjé­ben Visnyei Lajos és Tamás Lajos ül. Kaposvárról indul­tak. Visnyei Lajos szerelő reggel nyolctól a műhelyben dolgozott, s a munkaidő vé­gével „nyergeit át” a hóma­róra. Ez a tizennyolcadik tele, s mosolyog az előttük álló feladaton. Voltak már ennél keményebb helyzetek is. Hatvanfcilenc-hetven . te­lén, Somogybükkösdnél, a „hétszer görbén”. — Megnézzük a szélirányt, aztán nekivágunk. Tudja, ez azért fontos, mert hiába szórjuk ki a havat hatvan- hetven. méterre, ha a széllel szemben dolgozunk, az visz- szahordja a:z útra. Itt azért nem lesz semmi gond. Reg­gelire járható lesz ez a sza­kasz is. Felbőgnek a dízelmotorok, nekilendül a gépezet. Lépés­ről lépésre tisztul az út. Úti- társunk, Tóth János, aki a kaposvári ügyeletről kísért bennünket, meséli, hogy ez a négyezernégyszáz méter okozza a legtöbb gondot évek óta. Ha hó esik, akkor biztos, hogy itt hófúvás lesz. A keszthelyi öböl felől le­csapódó szélvihar könnyedén packázik velük. Dermesztő hideg van. Bi­zony, elkelne egy pohár for­ró tea a gépkocsivezetőknek is, de ahhoz be kellene menni a marcali telepre. No, mindegy, legyintenek, egye­lőre az utat kell járhatóvá tenni ... Szerdán reggel jelentette az Ütinform: hajnali egy órára felszabadították a 68-as út négyezernégyszáz méteres szakaszát, de a ko­ra reggel fölélénkülő szél miatt újabb hófúvások ke­letkeztek. A küzdelem to­vább tart. Pillanat- képek í. Szállingózik a hó. A füredi úti benzinkút két kezelője, hiába vette magára a meleg ruhát, a hótaposó csizmát, egy-két óra múlva már el­gémberedve szolgálja ki az autósokat. Az Áfor az ország első tíz legnagyobb pénzfor­galmú vállalata közé tarto­zik, dolgozóival azonban nem túl sokat törődik. A bakancs, amelyet védőöltözetként kapnak a kutasok, rövid időn belül átázik. Pacskó László rezignáltan mutatja, hogy a talp belső bőre még mindig nedves, pedig éjszakára a fű­tőtest mellé tették száradni. — Már őröltünk, hogy az idén elmarad a tél — mond­ja —; nem hiányzott a hó. Ketten vagyunk a délelőtti műszakban, egyikünk tízper­cenként lapátolja a havat. Az időjárás megfontoltabbá tette az autósokat; csak az indul útnak kocsival, aki rá van kényszerítve. Meg is lát­szik a forgalmunkon, mert felére csökkent a bevétel. Somodi Imre csoportvezető örül a télnek. Nemsokára disznót vágnak, kell a fagy a kolbásznak. — Legkedvesebb évszakom a tél — mondja —; lenyűgöz a fehér, tiszta világ, jókedvű leszek tőle. Dolgozni persze sokkal kényelmesebb szikrá­zó napsütésben, de hát mi ezt vállaltuk, itt kell teljesí­tenünk. A benzinkútnak saját ku­tyája is van. Évekkel ezelőtt csapódott a kutasokhoz, s a törzsvendégeket vidám fark­csóválással üdvözli. Most fá­zik, s kedvetlenül bökdösi or­rával a hideg havat. A gépkocsik csúszkálva állnak meg a kútnál. Egy öt­tonnás teherautó veszélyes közelségbe kerül a kútkeze­lővel. Vezetője, Horváth László el tudja képzelni kellemesebb időtöltést is, mint az előtte álló barcsi utat. — Fűrészporért megyünk. Gondolom, jó időbe beleke­rül, míg odaérek. Visszafelé, megrakottan, valamivel könnyebb lesz. De hol van az még? 2. Füred felé indulva hóeke jár előttünk, tisztítja az utat. Az út menti fán két mókus ül, a behavazott kőkeresz­ten fekete madár tollászko­dik. A hetesi Vikár Béla ter­melőszövetkezet jutái szar­vasmarha-telepéhez vezető úton traktorkerekek mély nyoma látszik. Takarmányt szállítanak. — Most az etetés a legne­hezebb — mondja Kaposi Je­nő műszaki vezető. — Kipö­rögnek a traktorkerekek is; előfordul, hogy segíteni kell az MTZ-knek, s egyik traktor húzza a másikat. Eddig nem okozott különösebb fennaka­dást a hó a munkában. Jó lenne azonban, ha elállna a havazás; még néhány centi, s gond lesz a telepen a közle­kedés. Az istállókban négyszáz­hetven tehén várja egyked­vűen a takarmányt. Negyven ember „szolgálja ki” az álla­tokat, mostanában kicsit ne­hezebb körülmények között, mint egyébként. A tejcsar­nok hatalmas kádjaiban gyű­lik a tej. Neu Józsefné csar- nokos csak azért izgul, hogy ne forduljon hidegebbre az idő. — Tavaly befagytak a ve­zetékek, amelyeken a tej ér­kezik, ki kellett cserélni a rendszert. Ez most igazán nem hiányzik nekünk. Na­ponta kétszer szállítják in­nen a tejiparhoz a tejet, nem szeretnénk fennakadást. 3. A Toldi-lakótelepen az ugyancsak megsűrűsödő ha­vazás ellenére dolgozik a ku- bikosibrigád, Szanyi Miklós vezetésével gázaknát készíte­nek. — Körmünkre égett a munka, nem halogathatjuk tovább — mondja —; a laká­sok műszaki átadása már megtörtént, elő kell készíte­nünk a gázszerelőknek a te­repet. Nemcsak az időjárás néhezíti a munkát, hiszen olyan helyen ássuk most az aknát, ahol már vannak ve­zetékek. Ezért csak a kis tel­jesítményű kotrógépet hasz­nálhatjuk; még szerencse, hogy nem fagyott a föld. Két-három nap alatt végez­nünk kell a nyersmunkával, mert más feladatok is vár­nak ránk. Eddig szerencsés tél volt, nem kellett fagysza­badságra mennünk; remél­jük, így lesz tovább is. Egy kis havazástól nem ijedünk meg. Ha fázunk, forró teát iszunk. Nem kóstolja meg? — kínál kedvesen a forró italból. Elfogadom, mert ugyancsak fázom már. TAVASZVÁRÓK Ameddig a szem ellát, fel­öltötte hókabátját a termé­szet. Az ágak szelíden nyúj­tóznak fehér terhükkel. Mi­ly Lnnék látják ezt a vakí­tóan fehér, békés világöt a távolsági buszok vezetői? — Nincs időnk gyönyör­ködni benne —- felelik a kaposvári távolsági pálya­udvar melegedőjében. —■ Egyébként nagyon szeretjük — kis hatásszünet után ■ — szabadnapon. Oldott, baráti hangulat enyhíti a'rossz utakon meg­tett hosszú kilométerek okoz­ta feszültséget. A mai 24- íagú stáb kara hajnalban kezdett, és késő estig úton lesz. — Milyenek az útviszo­nyok ? — Megyénkben az idén sokkal nagyobb gonddal ta­karítják az utakat, mint ta­valy — állítják szinte vala­mennyien. — A szomszédos megyékhez viszonyítva is tisztábbak az útjaink. — A kritikusabb szaka­szoknál, mint például a ladi domb, nagy . segítségünkre volt ilyen időben az út szé­lén ötvenméterenként fel­halmozott só, -homok és fű- részporkeverék — mondja Simon Sándor. — Ha vala­hol elakadtunk, a kerekek alá szórtuk, és a busz máris „kapaszkodni” tudott. Az idén, sajnos, hiába kerestük ezeket a kupacokat. — Ez az idő próbára tesz embert, gépet egyaránt — fűzi hozzá Horváth József. — Nagy felelősség gyakran száz-százhúsz embert vinni a kocsin, hiszen minden­kiért, aki felszáll, mi fele­lünk. — Az útviszonyok miatti késéseiket nehezen viseli az utazóközönség — említi Fe­kete Ferenc. — Az órájukra mutogatnak, s elhangzanak sértő megjegyzések is, pedig minden tőlünk telhetőt meg­teszünk. — Vasárnap a győri uta­mon talán 12 autóval talál­koztam — meséli Stark Gá­bor —, s ebből hat az árok­ban „pihent”, a többi pedig hosszú kilométereken meg- előzhetetlenül „csetlett-foot- lott” előttem1. "Beszélgetésünk a már ha­gyományos autós—buszos ellentétre terelődik. A tél vi­szontagságai között még in­kább megérdemelnék a bu­szok, hogy udvariasan kien­gedjék őket a kereszteződé­sekben, előnyt biztosítsanak nekik, akkor is, ha az a kresz szabályai szerint épp nem jár, ha nem parkolnak az útszéld hó miatt az úttest közepén ... Mint kiderült,’ az autó­buszsofőrök zsebét is „húz­za” a tél. Ugyanis túlfo­gyasztást okoz a jármű meg­felelő hőfokra való feltfűíése és természetesen az is, ha az út nagy részét 20—30 cen­timéteres hóban kell meg­tenniük. Télen a napi 300 kilomé­ter megtétele után bizony remeg a' láb, vibrál a szem, az alvás nyugtalan — hamar itt a következő műszak. S máris indulnak a kö­vetkező járatok. A taszári, a göllei, a szekszárdi, a mo­hácsi kocsik pilótái az ajtó­ból visszaszólnak még: — Várjuk a tavaszt!'

Next

/
Oldalképek
Tartalom