Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
8 Somogyi Néplap 1986. február 1., szombat Iparművészet Hamburgból Kelet nyugatról? Akár a színátmenetes selyemkendőket nézem, akár a könyvek kecskebőr kötését, akár a finomrajzú kerámiákat, egyre jobban megszilárdul az első benyomás: keleti ízeket érzek ezeken a Hamburgból érkezett tárgyakon. Legfőképpen persze az összkép, a tárgyak jellege hordozza ezt a hangulatot: a letisztult, egyértelmű formavilág, amely egyetlen gömbölyű testre redukálja az alakot, ha vázáról van szó, egyetlen hengerré, ha teáskannáról. A fehér és füst- szín árnyalatai mellett legfőképp a természetes színezék hatását keltő, indigó- és kobaltkékek, a bágyadt, szinte piszkos színek a leggyakoribbak. Különös, igényes szépségűek a könyvborítók. Egy-egy elfuttatott akvarell Uwe Lerch kerámiái Szepesi Attila A szárnylevelű fa közel az első tücsökszóhoz hamvaztószerdához közel bábrejtő fára fölfelé kapaszkodva fiam után limeszek bolyongója kandi sárkányeregető szél sikárol muzsikaszó arktiszi kutyák ugatása fönn szakirafészek őskori ég s föld között a bozótváros éteri létrán fölfelé lombot álmodva szárnyakat jégcsap-szimfóniát fülelve két odú között a télutói napsütésben országló lecsupált bohóc szemem lehúnyom hallani ezer csivogó magtörő szárnyak vöröse közelít csapatban kószáló pirók s függve a kristály ég alatt hőkölve madárijesztőként Szárnylevelű fa viszi a kopár évszakot Győri László VÁZA Az idő a mindenségbe téve, hűvös, friss vízébe. A mindenség meglökődik, csattanva szétfröcskölődik. Cserepeit illesztgetjük, összeforr-e, nézegetjük, de végtére kidobódik, a semmibe hajítódik. Tálak — Isgaird Moje-Wohl- gemuth alkotásai vonal, az ódonság ál-vízfolt- jai teszik, hogy a keleti hatás még jobban előtűnik. Egyaránt vannak használati tárgyak és dísztárgyak: mind igényes, kézműves munkával készült darabok. A textilesek is hoztak kendőket és faliképeket. Közülük Anka Kröhnke faliképéi mutatnák fel művészi erényeket; a szövés függőleges- vízszintes vonalát teszi izgalmassá azáltal, hogy megbontja, egy-egy nyílás erejé. ig nyitva hagyja, majd egymásra szövi az anyagot. Változatossá teszi a struktúrát ezzel, a textúrát a színek összefogásával, elveszej.tésé- vel, újra előbukkanásával rajzolja gazdaggá. Végül a2 anyagvastagságot is változtatja: plasztikus feLületet ho2 létre. Másik munkáján színes foltokat sző az egymás mögé rendeződő szövetcsíkokba. Mónika Maetzel archaikus hangulatú vázája, keBrigitte Enpers munkái rámia tárgyai a kékek, szürkék árnyalataiban nemcsak szép felületükkel, de kézbe simuló formáikkal is kitűnnek. Wilfried Moll gyönyörű ezüst és fém evőeszközöket mutat be. Végre megfelelő méretű és mélységű kanál is van a készletben. Formája dísztelen, s nagyon harmonikus. Anette Diemer hengerforma teáskannája meggyőzően modern és meggyőzően teáskanna: nem kell a kiömléstől félni, ugyanakkor van ebben a modernségben valami meggondolt, ősi nyugalom. Az arany, ezüst és fém ékszerek az újdonság erejével hatnak. Nálunk kevés és jelentéktelen modern ékszer készül, ha készül is, inkább csak fémből, kőből, üvegből. Itt a nemesfémek egész sorával, arany és ezüst kombinációjával is találkozhat a néző. A magyar művészek már bemutatkoztak Hamburgban, 1981-ben. Ez a viszonzott kiállítás a biztosíték arra, hogy a dialógus folytatódik. Torday Aliz A kritikus zárszámadása Ilyenkor, az év elején, a filmmel foglalkozó kritikus is zárszámadásra készül. Január végén (31-én) osztják, ki a filmkritikusok díjait, február elején pedig (8—12 között) a Magyar Játékfilm Szemle zsűrije — némileg ugyan' más lista alapján — ítéli oda a maga már pénzben is kézzelfogható elismeréseit. Át kell hát nézni az elmúlt év termését, mit adott a nézőknek, született-e egyáltalán olyan mű, amely érdé. mes arra, hogy egy-egy díjjal ismételten fölhívják a figyelmet rá. Mert azt talán mondani sem kell, hogy a közönség szempontjából — s mi más lehet ennél fonto- sáb'b? — minden díjazás csak annyiban érdekes, hogy figyelmeztetheti a nézőt, ha eddig nem látta, és nem alakította volna ki a maga véleményét, akkor itt egy munka, amit a szakemberek jó- -nak találtak. Nosza, nézzük meg, igazuk van-e! (Van persze egy olyan jól hangzó babona, hogy amit a szakemberek jónak tartanak, azt nem érdemes megnézni, de ha ezt a szólásmondást sokan ismételgetik is, a valóságban, a mozik nézőterei már egyáltalán nem ezt a végeredményt mutatják.) No, de hát elég az élőbeszédből, lássuk azt a listát! Huszonhat cím található rajta, ebből három dokumentum-, egy népszerű-tudományos-, egy rajz-, egy meg bábfilm. Marad hát húsz szabályos játékfilm, de ebből meg egy, az Abigél, eredetileg tévésorozat volt, ettől is eltekinthetünk hát. Marad 19. Mindenesetre kicsi a választék, és ez a legjobbak megtalálását megkönnyítheti, de sajnos a magyar filmgyártás helyzetét nehezíti. Több filmből több az esély jó művek születésére, kevesebből kisebb. Ez matematika ugyan, de érvényessége ez alkalommal nem esik kívül a művészeteken. Mégis, menjünk tovább. Kínálkozna a felosztásnak egy olyan módszere is, hogy hány film játszódik a jelenünkben (11) és hány a közeli vagy a távolabbi, történelmi múltban (8). Ez azonban semmiféle esztétikai, minőségi arányt nem jelez. Már régen tudjuk, hogy a máról és a tegnapról lehet jó, meg rossz filmeket is csinálni. Ez a 11:8-as arány legföljebb jelzi, hogy rendezőink nem menekülnek a múltba, nem kosztümökbe rejtett üzenetet akarnak továbbadni a nézőknek. Mindez mellékes — gondolhatja az olvasó. Kezdjük hót azzal, hogy igazán jelentős, nagy művel ebben az évben nem találkoztam. Ez ritkaság, mert a magyar filmgyártás eddig minden esztendőben produkált valami igazán jelentősét, mint a Napló gyermekeimnek, vagy a Mephisto. Jó, vagy jó-közepes mozidarabok születtek, összesen nyolc ilyen filmet találtam a listán. Nézzük a bemutatás sorrendjében. Szirmok, virágok, koszorúk Ez volt az év első bemutatója, és Lugossy László rendező szép filmet csinált az 1948—49—50-es évek egy sajátos konfliktusáról. Milyen cselekvési lehetősége van annak az embernek, aki hű akar maradni a forradalom eszményeihez, de egyre nyilvánvalóbb: a történelem levette napirendről a forradalmat? Kitűnő színészi játék, nagyszerű operatőri munka, a részletek finom hitelessége jellemzi ezt a filmet — alighanem az év legjobbját —, s talán csak az nem emeli fel a remekművek magasába, hogy az ország mai közvéleménye számára a történelem teljességgel más kérdést tett fel. Hogyan lehet és meddig kell a reformokkal, a változások kis lépéseivel élni? Ilyesmi foglalkoztatja az iskolás ko- rúaktól a nyugdíjasokig a moziba járó — és a nagyobb létszámú, moziba nem járó — lakosságot, s csak mint elmúlt korok történelmi kérdésére tekint a forradalomra. Rédl ezredes Nagy visszhangja volt a filmnek idehaza és külföldön egyaránt. A Mephisto után sokan az Oscar-díjas munka folytatásának tartották Szabó István művét. Nem is alaptalanul. Ugyanaz a műgond, a részletek tisztelete, a cselekménybonyolítás könnyedsége, a rendkívül nagy ívű történet szigorú kézben tartása, látványos operatőri és kiváló színészi munka jellemzi. Tehát sok minden jó elmondható a Rédl ezredesről. Csak éppen a lényeg fals — legalábbis számomra —, a dolog ugyanis szerintem másról szól, mint ami t írója-rendezője szánt a filmnek. Art Buchwald Repülés — füstfelhőkben Amikor a légitársaságok épp némi hasznot érnének el, új válsággal kell, hogy szembenézzenek: hogyan akadályozzák meg a nemdohányzók és a dohányosok összecsapását a repülőgépeken? Kezdetben a nemdohányzók a kabin elején ültek, és csikorgathatták a jogukat, amikor a dohányzók hátul rágyújtottak. {Ma már nem ez a helyzet. A nemdohányzók egyre harciasabbá válnak, és a légiforgalmi vállalatok aggódnak, nehogy nyíltszíni verekedés törjön ki a két csoport között a gépeken. Harvey Weiner, az egyik cég munkatársa ezzel a problémával foglalkozik. — Felméréseink azt jelzik, hogy a dohányosok félnek a repüléstől, ezért szívnak olyan sokat. A légitársaságok nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsék őket. Ugyanakkor rájöttünk, hogy a nemdohányzók tartanak a füsttől és erőszakossá válnak, ha 11 ezer méter magasan cigarettázókkal vannak összezárva. S mivel ők teszik ki az utasok felét, a légitársaságoknak rájuk is szükségük van. Az én feladatom kitalálni, miként tartsuk vissza őket, hogy egymás torkának essenek. — lNem légy könnyű megbízatás. — Eddig bármit indítványoztam, ellenállásba ütközött. Az első megoldási javaslatom az volt, hogy minden járaton indítsanak két gépet. De a környezetvédők kifogást emeltek, mert ez megduplázná a zajártalmat, s ez még veszélyesebb lenne az emberek egészségére. Azután azzal álltam elő, hogy a nemdohányzók csak a hét páros, a dohányosok viszont csak a páratlan napokon utazhassanak. — Tökéletes megoldásnak hangzik. Ez ellen mi volt a kifogás? — Azt mondták,, az emberek azért repülnek, hogy minél hamarabb jussanak el céljukhoz, és ha 24 órát kell várniuk az indulásra, inkább vonattal fognak menni. Egy másik ötlettel is előálltam: válasszák el a dohányzó- és nemdohányzószakaszokat egy zárt, tűzbiztos acélajtóval. A nemdohányzók külön folyosón szállnának be, hogy egyáltalán ne érintkezzenek a másik csoporttal. — Ez ésszerűnek látszik. — Ám a légitársaságok leszavazták, mert akkor még egy mellékhelyiséget kellene kialakítani, és ezért legalább két ülőhelyet feláldozni. — Nos hova lyukadt ki végül? — Azt hiszem, megtaláltam az elfogadható kompromisszumot, ami nem felégíti ki ugyan sem a fanatikus dohányosokat, sem a nemdohányzókat, de legalább az erőszakkitörésnek elejét veszi. Azt javaslom, hogy minden járat személyzetében legyenek könnygázgránáttal felszerelt biztonsági emberek. ök ülnének választó- vonalként középen, s ribil- lió esetén azzal avatkozzanak be, hogy elfojtsák a verekedést. — Ez tényleg megoldhatja a dolgokat — mondtam. Ha ugyanis a nemdohányosoknak a cigarettafüst vagy a könnygáz között lehet csak választaniuk, akkor nem kezdenek el semmilyen felfordulást. Fordította: Szegő Gábor Jó közepesnek éreztem a Hány az óra Vekker úr?-at, Bacsó Péter filmjét, amely ugyan a második világháború csontig lerágott témáját vette elő, de Vekker úrban egy eredeti figurát sikerült megformálnia, mint ahogy Melis György prózai színészkedése nyomán a német tiszt is különleges színeket kapott. Uramisten Kifejezetten jó film Gárdos Péter rendező alkotása. A valamit akaró ember elszántságáról szól. (Olyan kevés a valamit akaró hős a magyar filmgyártásban.) Mindezt egy érdekes történet mondja el, a főszerepben pedig Eperjes Károly remekel. (Mellesleg egy epizód erejéig a Rédl-ben is nagyszerű, mint ahogy az év végén bemutatott Tanítványokban is, s ezért nem is keli nagyon keresni az év legjobb filmszínészét.) Sortűz egy fekete bivalyért Ez is jó közepes film, s legfőbb erényét nem is a két francia világsztár színészi játéka biztosítja, mint inkább a gyerekszereplők alakítása. Szabó László Párizsban élő magyar rendező első hazai bemutatkozása néhány részletében igen szép filmet eredményezett, kár, hogy nem is egy vagy kettő, hanem három vagy négy történetet akart elbeszélni egyszerre, s ettől furcsa módon a film nem dinamikusabb, hanem statikusabb lett. Egy kicsit én, egy kicsit te Majdnem nagyon jó film, különösen a vége megragadó, de az idő nagyobb részében egy társadalmi dráma és egy szatíra között bizonytalankodott a rendező, Gyar- mathy Lívia. Drámának viszont közhelyes lett a film, szatírának meg nem elég következetes. Ezért maradt ez is inkább jó-közepes. Csak egy mozi Kollégáim — és a közönség — nagyobb része elviselhetetlennek tartotta ezt a filmet. Én egy jópofa műhely- tréfának, amely ráadásul megfelelő adag öniróniával is rendelkezik. Tudom, véleményemmel én vagyok kisebbségiben, nyilván én tévedek, de engedtessék meg a kritikusnak, hogy ne kelljen letagadnia tévedéseit sem. A tanítványok Ezt viszont sokan — velem ellentétben — igen nagyra értékelték. Különösen mint egy író (Bereményi Géza) filmrendezői bemutatkozását. Valóban, jelentős rendezői erényeket mutat fel az elsőfilmes munka — lehet, hogy ezt díjazni is érdemes —, de szerintem a film, első harmada után otthagyta főhősét, aki ettől kezdve statiszta lett a vele elindított történetben. Hát ez az én mérlegem a zárszámadásra. Nyolc jó, vagy közepesen jó film nem is lenne rossz arány, ha ... Ha lenne legalább egy kiemelkedően nagy mű... S ha időközben nem változott volna tovább a magyar mozifilm környezete. Lassan már a gyereknézők is csak Kék villám-szerű látványosságokhoz váltanák jegyet, a felnőtteken pedig nálunk is kitört a videoláz. S az értékes műalkotások alig szerepelnek a keresett cserekazetták között. Mi a megoldás? Természetesen a kritikusnak sincs receptje, csak azt tudja: ilyen körülmények között nyolc — hét vagy kilenc, ez most mindegy — jó, vagy inkább jó-közepes film aligha elégséges a figyelem felkeltésére. S ezen valószínűleg a díjak sem fognak segíteni. Bernáfh László
