Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-21 / 44. szám
1986. február 21., péntek Somogyi Néplap 3 Az értelmiség szerepe ma Pozsgay Imre előadása a somogyi tudósklubban ELÖLJÁRNAK A GONDKERESÉSBEN Á társközségi takaró Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárát látta vendégül tegnap a megyei tudósklub. A főtitkár köztudottan kiváló előadói kvalitásai, s a téma — a mai magyar értelmiség helye, szerepe — vonzották az érdeklődőket, ,s megtelt a Technika Házának nagyterme. Az előadó a társadalomtudományok mai eredményeire támaszkodó megközelítéssel elemezte az értelmiség helyzetét. Korunkban az átalakuló társadalmi termelés, s a rohamosan fejlődő műszaki-technikai civilizáció az értelmiség szerepét^ is újraértékeli. A gazdasági életben rohamosan növekszik a szellemi munka része. Nemcsak a fizikai tevékenységhez nélkülözhetetlen a gyarapodó szellemi tartalom, hanem a bővített újratermelésiből is mindinkább kiszorul a fizikai erőfeszítés. (Helyét a modern technika foglalja el.) Valóban osztálynélküli társadalom felé haladunk a munka jellegének megváltozása miatt. S ezzel egyenes arányban — számának növekedése miatt is — egyre nagyobb súlya van társadalmunkban az értelmiségnek. Mégis többször fölvetődik napjainkban: nincs-e értelmiségi túltermelés Magyar- országon? Pozsgay Imre egyértelműen cáfolta ezt a vélekedést. Sőt, ha Magyarország nem akar lemaradni, pótolnivalója van ezen a téren. A magyar értelmiség számaránya ma megfelel a nemzetközileg betöltött helyünknek. (Ez a középmezőnyben van.) Az irányzat azonban rendkívül kedvezőtlen: lemaradóban vagyunk a ranglistán. Hazánkban ma száz tizennyolc éves fiatal közül kilenc megy egyetemre, s ezzel az utolsó előtti helyen állunk Európában. (Ugyanez az arány a Szovjetunióban 22, az Egyesült Államokban 47 százalék.) Az utóbbi évtizedben lelassult gazdasági növekedés miatt lelassult a társadalmi mobilitás is. S ez légióként az értelmiségi pályákon érződik. Jellemző, hogy ma hazánkban a mérnöki munkahelyek harmadát nem mérnökök töltik be, s ugyanakkor az ilyen végzettségű emberek több mint harmada nem jut mérnöki munkához. A korábbi, ex- tenzív növekedés időszakában keletkező sokféle beosztásba, munkahelyre — szükségszerűen — nem megfelelően képzett emberek kerültek, s a .lassúló gazdasági növekedés megmerevítette e régi, túlhaladott struktúrákat. Az országban például az ipari főmérnöki posztok hetven százalékát még 1983egész értelmiség vállalja-e a reformmal való együtthala- dást? Az 1968-ban kezdődő reformfolyamatot a humánértelmiség egy része — az értékféltéstől indíttatva — nem támogatta. Ennek a veszélye ma is fennáll. A közelmúlt reformintézkedései ugyanis nem csupa kedvező változást eredményeztek. Az erős differenciálódás például nem a teljesítmény vonalán bontakozott ki, sok a hiányt kihasználó, de jól jövedelmező ál- és harmadrangú tevékenység. Ezek a változások a pályakezdő fiatal értelmiségieket is erősen érintik. Bár számos intézkedés segíti otthonteremtésüket, jövedelmüket nem tudják maximalizálni. E fiatalok szerencsésebb)« szüleinek „ösztöndíjasa”, akár harminc éves koráig is, többségük azonban elég nehezen teremti meg önálló egzisztenciáját. Pozsgay Imre idézte Marx örökérvényű gondolatát: „Milyen föltételeket tud megteremteni a társadalom az élő és a holt munka egyesítésére” — ezen múlik a mi jövőnk is. Ezért ma a gazdasági problémák megoldásának kulcsa nem a gazdaságban, hanem a társadalomban van. Csak ezzel összefüggésben szabad szá- monkérni a főmunkaidő sokat — és joggal -- hangoztatott becsületét is. Az egyén, a magyar állampolgár kezdeményezőképességének kibontakoztatására van szükség, hiszen csak a közakaratból született, s a nyilvánosság által ellenőrzött rend az igazán eredményes. Ennek egyik fontos sarokköve, hogy megtaláljuk a múlt századi reformkor szép és igaz eszméjének — Haza és haladás — mai tartalmát. Csupor Tibor Gazdálkodnak, ha van mivel Szentborbáson, a 180 lelkes Dráva menti kistelepülésen nem volt nehéz Gulyás Józsefet, az elöljárót megtalálnunk. Akit a kisközségben róla kérdeztünk így felelt. „Ö intézi a dolgokat..Mikor bekopogtunk hozzá, iratok mellől szállt fel ajtót nyitni, s valószínű, hogy a beszélgetésünk után oda is telepedett vissza. A tanácstagi ülésre készült, sosem hebehurgyán mondta el a véleményét, igaz erre ma is kötelezi 23 éves tanácselnöki múltja. Nyugdíjazása óta ő volt a község tanácstagcsoportjának vezetője, s tavaly elöljárónak választották. Az eddigi tapasztalatokról beszélgettünk vele. — Tudatosult-e a szent- borbásiakban, hogy többet és mást jelent az elöljáróság, mint a régi tanácstagi csoportvezetés ? — Természetesen a rövid idő miatt még nem mindenkiben. A gondok azonban nem változtak, s az embereket leginkább az érdekli, orvosolni tudjuk-e azokat. Kevésbé figyelnek arra, hogyan is demokratizálódik az ügyintézés menete. Ugyanúgy jönnek be hozzám a nap bármelyik szakában: Jóska intézze el a szociális segélyt, vagy Jóska bácsi mikor lesz már gázcseretelepünk? — Melyek ma a kisközség legégetőbb gondjai? Tudja-e reális távlatokkal biztatni az ottlakókat a megoldásukról? — Nem is lennénk elöljárók. ha nem úgy ismernénk a falut, s a problémáikat, mint a tenyerünket. Szent- boribáson három nagyobb szabású feladatot kívánunk megoldani a közeljövőben. Gázcseretelep létrehozását, a járdák felújítását és a köz- világítás korszerűsítését. Ezenkívül még a vízprogram társulhat a tervünkhöz. Ami a nehézséget jelenti, az — s másutt is így van az anyagi eszközök megszerzése. A településfejlesztési hozzájárulásunk a VII. ötéves tervben körülbelül hatvanezer forint. Egy példával élve: csak a gázcseretelep-építés elviszi ennek a többszörösét. Meg fogjuk találni azonban a megoldást. Jóska bácsi elmondja, a javarészt horvát ajkú településnek van nemzetiségi könyvtára, sőt horvát nyelvű újságokat is kapnak. A két- nyevű feliratokat szóba hozva előbújik az az ötlete is, amit már felvetett a lakócsai tanács elöljárói előtt a baranyai tapasztalatok kapcsán. Kerüljön tábla az elöljáró Önállóság és profilbővítés a lengyeltóti kötősöknél Maguk értékesítik a termékeket — Bővülő exportfeladatok — A Quellével tárgyalnak Ariadné a lengyeltóti kötőipari szövetkezet új elnevezése, amelyet a múlt évben vettek föl. A névvel együtt azonban sok egyéb is megváltozott a lengyeltóti kötősöknél. A legfontosabb, hogy a Budapesti Kötőipari Szövetkezet elnökének kezdeményezésiére, a dolgozók egyetértésével 1985. április 1-től önálló szövetkezetként •működnek. A változás eddigi tapasztalatairól és a további tervekről kérdeztük Szentgyörgyi Gyula elnököt. — Szerencsére kedvező tapasztalatokról számolhatok be — mondja. — Még ugyan nem készültünk el a mérlegzárással, de a nyers adatok ezt mutatják. Az önállósodást megelőző időszakban meglehetősen feszült légkörben dolgoztunk, illetve nem is ez a jó szó, hiszen nem egyszer előfordult, hogy nem tudtunk elegendő munkát biztosítani az asszonyainknak. A majd kétezer embert foglalkoztató nagyvállalat minden nehézségét és nehézkességét éreztük. A jelenlegi szervezeti felépítésünknél fogva sokkal gyorsabban, rugalmasabban tudjuk követni a piaci igények változásait. — Változoft-e a tevékenységi körük a múlt évtől? — A fő profilunk továbbra is megmaradt, vagyis felsőkötött árukat készítünk. Ezek itt és a somogytúri telepünkön készülnék. Ök ugyancsak a nagyszövetkezettől váltak ki, velünk együtt. Somogyidéban jelenleg 19-en dolgoznak, s mivel ez a létszám nem teszi lehetővé a kötést és az ösz- szeállítást is egy helyen, így ott kötnek és itt állítjuk ösz- sze a termékeket. — Azon a telephelyen korábban mást készítettek. — Valóban, valamikor a 60-as években kesztyű- és harisnyakötő üzemnek indult, majd később bébi kocsitakarókat és tipegőket kötöttek. Miivel nem volt biztosított ezeknek a termékeknek a piaca, ezért az önállósodás után ők is felnőtt-kötöttárukat készítenek. Természetesen nem vetettük el a gondolatot, hogy ha megfelelő piacot találunk a bébi árukra, akkor ismét visz- szatérünk ezekre a termékekre. Ha már a telephelyekről esik szó, szeretném megemlíteni, hogy Nagykanizsán is van egy üzemünk, ahol egész évben exportra dolgozunk. Különböző kötött és lovaglókesztyűket készítenek, s ez ugyan látszólag „kilóg” a profilunkból, de például ott is — Ugyanúgy, ahogy a másik két üzemben — kézi kötőgépeken dolgoznak. És nem is veszteségesen, vagyis beváltotta a hozzáfűzött reményeket. — Nem elavult módszer ma már hagyományos kötőgépeken dolgozni? — A kereslet azt mutatja, hogy nem, s ha így van, akkor nem nevezhetjük annak, még akkor sem, ha vannak ezeknél sokkal korszerűbb gépek is. Amíg például egy nyugatnémet partnerünk — de mondhatnék másokat is — csak azért rendel tőlünk, mert termékeinket kézikötő gépeken készítjük, addig maradunk ezeknél a gépeknél. — Néhezebb lett-e a dolguk, amióta maguknak kell értékesíteniük a termékeiket? — Én inkább azt. mondanám, hogy több, de nagyon sok segítséget kapunk a külkereskedelmi vállalatoktól és a hazai piacon is van igény az itt készült kötöttárukra. A megye illetékes vezetői is felkerestek bennünket, hogy mi is járuljunk hozzá az ellátás bővítéséhez. hasonló kéréssel fordultak hozzánk a boglár- lellei tanácstól. Azt szeretnék, ha legalább a nyári hónapokban árusítanánk a termékeinket a Balaton-par- ton. Az exportfeladataink is bővülnek az év folyamán, mivel a szovjet partnereknek csak ezután mutatjuk be mintakollekciónkat és a közeljövőben tárgyalunk a Quelle cég megbízottjával is férfi, női és gyermek kötöttáruk megrendeléséről. — Értékesítési gond tehát, nincs. így van ez az alapanyag-ellátással is? — A hazai és az import alapanyagok beszerzése ugyancsak új feladatot jelent a számunkra, hiszen eddig Budapestről kaptuk a fonalakat. Több gyártóval és forgalmazóval állunk kapcsolatban és igyekszünk e téren is újítani. Ez alatt azt értem, hogy nem félünk attól sem, hogy olyan fonalakat vásároljunk, amelyek kevésbé ismertek, esetleg épp most kísérletezték ki. Nagyon fontosnak tartam a nyitottságot ezen a téren is, mert úgy gondolom, hosszú távon mindenképpen kifizetődő lesz. N. Zs. ban sem mérnöki végzettségűek foglalták el. Ez a „du- gulásos” helyzet kihat az értelmiség mindennapos közérzetére is. Emiatt újra kell értékelni a gazdasággal nem közvetlen kapcsolatban álló humánértelmiség szerepét is. Ha munkája nem is, sorsa mégis szorosan összefügg a gazdasági fejlődéssel. A közkiadásokkal való nagyobb takarékosság miatt helyzetük nem könnyű. Sorsuk —- csakúgy mint a műszaki értelmiségé — a gazdasági reform lendületes és a korábbiaknál bátrabb továbbfejlesztésétől, az időben történő szerkezetváltozástól függ. Nagy kérdés, hogy az Gulyás József házára: a gondokat ismerő ügyintézőt ne csak a falubeliek ismerjék, bárki aki a községben jár, tudja, hogy hova forduljon segítségért. Gorjanacz Györgyöt Po- tonyban kerestük meg. Tavaly a potonyi tanácstagok őt jelölték elöljárónak. A lakócsai tanácshoz tartozó kilenc utca közül már csak az övéké az egyetlen földutca. — Sokat kardoskodtunk már a szilárd burkolatért és valószínű, ebben az ötéves tervben ez is meglesz. Eddig három ülést tartottunk, az elöljáróság óta. Kétségkívül a legtöbbet szereplő név a pénz volt. Tavaly ugyanis a szociális segélyek elosztása volt napirenden, az idén pedig a lehetőségek kapcsán a megvalósításhoz szükséges anyagi eszközöket firtattuk. — Mennyi pénz lesz a hetedik ötéves tervben a potonyi pénztárcában, s azt mire költik majd? — Bizony kevés. Erre az évre ötezer forintot kapunk a tanácstól, s ez nem túl biztató. Pedig buszváró-felújí- tás, a temető gyönyörű élősövényének rendbehozatala, s az útépítés előkészítése is szerepel az ez évi listán, hogy csak néhányat említsek. Bizonyára lesznek még vitáink, Gorjanacz György bár jól tudjuk, fiatal tanácselnökünknek szinte jobban szívügye a társközség gondja, mint sajátjáé, Lakócsáé. A jogászdoktor tanácselnök, Fenyősi László a térség 1700 lakójának gondjaira kell, hogy figyeljen. Mikor az elöljáróságok munkájáról kérdezem, a gondok ellenére sem rejti véka alá a véleményét. — Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a két elöljáró, akiket megkeresett, volt tanácsi emberek. Mindketten voltak elnökök, illetve Gyuri igazgatási előadóként dolgozott a rokkantosítása előtt. Értik a tanácsi munkát, s nincs a vitakészségben hiány. Aktív emberek, akik meg- hányva-vetve községük gondjait ülnek le velem a tanácsi asztalhoz. A tanácsnak saját építőbrigádja van, ezért került kevesebb pénz a felújítási, karbantartási rubrikába. — Ma az anyagi eszközök megteremtése a tanács legnagyobb gondja? — Addig kell nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér. Az a célunk, hogy a térségben lakókat ráhangoljuk azokra a közös feladatokra, amelyek tényleg a legfontosabbak. így például az egészséges ivóvíz vagy útfelújítás. Mivel az ittlakók negyven százaléka idős, egyre inkább megoldásra vár egy öregek otthonának a létrehozása. Ugyanakkor a lakócsai iskola torna- és rendezvénytermének a megépítése is ennek az évnek a feladata. Nem soroltam most azokat a szentborbási és potonyi gondokat, amelyeket ők elmondtak, mert „az elöljárókkal együtt azt gondolom, annak a bizonyos takarónak addig — az ismert feladatok megoldásáig — mindenképpen el kell érnie. Békés József
