Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-20 / 43. szám
1986. február 20., csütörtök Somogyi Néplap 3 Száz éve született BESZÉD Kun Béla a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács ülésén 1919. május 2. akkor hiszek, amikor cselekedetet látok. Én nem ismerek erkölcsöst és erkölcstelent, csak egyet ismerek, azt, ami használ a proletariátusnak, és azt, ami árt a proletariátusnak. Kétféle felfogás van. Az egyik felfogás az, amely a diktatúráról való ideiglenes lemondást javasolja, a másik felfogás az, amely azt mondja, hogy küzdjünk az utolsó csepp vérig. Küzdjünk addig, ameddig egy talpalatnyi föld marad Szovjet—Magyarországból. (Lelkes taps.) Ne tapsoljanak. (Taps. Zaj.) Ne tapsoljanak, elvtársaim, nincs semmi értelme a tapsnak. A közbeszólásokra sem sokat hederítek. Tanújelét adtam annak, hogy sem a tapsra, sem a gyalázkodásra, sem a közbeszólásra nem adok akkor, amikor mi, kis csoport, a munkásmozgalom többsége ellenére kezdtük el a harcot a diktatúráért. Elkezdtük elvtársaim, azzal a tudattal, hogy ennek jönnie kell. .Jött is, és újból jönni fog, még akkor is, hogyha leverik ma Szovjet—Magyar- országot, mert a szocializmushoz, a kommunizmushoz az út csak a proletariátus diktatúráján keresztül vezethet, és a szocializmus, a kommunizmus el fog jönni. Nem tapsokkal csináljuk meg, nem szavalattal, de ez a példa mutatja, elvtársaim, a mi példánk, hogy ezt csak fegyverrel és kizárólag fegyverrel lehet megcsinálni. (Ügy van! Ügy van!) Én nem vagyok babonás, de azt mondom, hogy szinte valami babonás érzés van bennem, hogy ha most elpusztulhat a diktatúra, csak azért pusztul el, mert kevés vérébe került a proletariátusnak (Ügy van! Úgy van!), rgen olcsó volt, ingyen adták neki. Ha talán több vérbe, több fegyverbe, több küzdelembe került volna, ha több becstelenség lett volna azokban, akik velünk szemben állottak a munkás- mozgalomban, ha itt is akadtak volna noskék, ha itt is lettek volna scheidemannok, akik végletekig kitartottak volna a noskeizmus, scheide- mannizmus mellett, akkor azt mondom, talán több áldozat árán szereztük volna meg a diktatúrát, de akkor nem is történt volna az, ami most történt, elvtársaim, hogy vannak egész gyárak, amelyekben úgy nézik ma ezt a diktatúrát, mint hogyha ez nekik semmi sem volna. Én azt mondom, amíg van mód rá, küzdeni kell minden erővel a proletariátus diktatúrájának fenntartásáért. Küzdeni egészen addig, amíg egyetlen lehetőség van arra, hogy egy fegyvert elsüthessünk. Tisztelt elvtársak! Mikor az embert nem a kétségbeesés — mert a kétségbeesés soha —, de a keserűség fogja el olyanok láttán, amiket nemigen szeretne látni, sokszor a literatúrához menekül. Amikor végignézünk azokon a helyeken, ahol most a francia és a román imperializmusnak a csapatai vonulnak a proletár Budapest ellen, eszünkbe kell hogy jusson Gorkijnak egyik cikke. Menekülő, gyáván szaladó csapatok, teljesen szét- züllött hordák, melyek fosztogatni tudnak, de teljes öntudatlansággal szemlélik a bekövetkező eseményeket. Ez nagyjából a kép, elvtársaim. Én nem kétségbeesést akarnék kelteni, elvtársak, nem is akarok kétségbeesést kelteni, mert én magam nem vagyok kétség- beesett, és az én szájamból nem hallhatnak kétségbeejtő szavakat, mert én soha, soha nem fogok kétségbeesni a proletariátus sorsán. Én tudom azt, elvtársaim, hogy mi a történelmi hivatása a proletariátusnak. Én tudom azt, hogy új barbárság kényszere, az éhség, a kapitalizmus korbácsa hajtja, űzi a felszabadulás felé, és ezért mondom, hogy sohasem fogunk kétségbeesni. De az az érzés, elvtársa.m, az az érzés, amely elfogta Gorkijt az előbb idézett cikkében, feltétlenül fel kell hogy ébredjen bennünk is, bennünk, akik küzdöttünk elsősorban a proletariátus felszabadítási harcáért. Katonailag, a helyzetünk az, hogy Szolnok a románok kezén van már. A hidat felrobbantottuk magunk mögött ott is, ellenben csapataink egy jól kiépített hídfőállásból, lövészárkokból, amelyet mérnökkari tisztek, tartalékos tisztek, mérnökök építettek ki, a déli szárnytól elszakadtak és magukkal sodorták még azokat is, azokat a csapatokat is, amelyek becsülettel kitartottak. Az I. és 5. hadosztályunk a Tisza északi részéről részegen jött vissza Budapest felé, és meg kellett tennünk azt, hogy lefegyverezzük őket. Miskolc felé valamelyes ellenállást mutattak csapataink. Itt Budapesten megvannak a gyári munkászászlóaljak. Arról van szó, hogy odaadjuk-e Budapestet, vagy pedig küzdjünk Budapestért, küzdjön a budapesti proletariátus azért, hogy a diktatúra Budapesten megmaradjon. Én úgy vagyok vele, hogy a szavaknak már nem hiszek. Ügy vagyok vele, hogy (Megjelent Kun Béla: Válogatott írások és beszédek. Kossuth Könyvkiadó 1966. I. köt.) Kun Béla egy erdélyi kis faluban, 1886. február 20-án látta meg a napvilágot. Diákéveit a korabeli Magyarország rangos oktatási intézményeiben, a zilahi és a kolozsvári gimnáziumokban — töltötte. Az érettségi után egy évig diákoskodott a kolozsvári egyetemen, de a jogászkodást az újságírói pályával cserélte fel. Alig múlt húsz éves ekkor és szólítja őt egy idézés a kolozsvári bíróságra. Izgatás vádjával ültetik a vádlottak padjára. A sztrájkoló építőmunkások érdekében írt röplap miatt hathavi államfogházra ítélik. Neve már ismert a magyar munkásmozgalomban. A Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak 16 éves kora óta tagja, és a kolozsvári szervezett munkások számon tartják az energikus fiatalember széles körű műveltségét, szónoki képességet, íráskészségét. Az MSZDP erdélyi végrehajtó bizottságába 1908-ban választják be. 1914 őszén — a kolozsvári 21-es honvéd gyalogezred katonájaként — a galíciai frontra viszik. Zászlósi rangban esett fogságba 1916 tavaszán. A szibériai Tomszk városának hadifogolytáborába került. Itt vette fel a kapcsolatot az orosz forradalmárokkal. A nagy októberi szocialista forradalom győzelme után Petrográdba, az akkori fővárosba utazott. Itt személyes kapcsolatba került a forradalom vezetőivel — Leninnel, Buharinnal, Szverd- lovval. Hamarosan élére állt a magyar hadifoglyok kommunista mozgalmának. 1918 novemberében tér haza — és habozás-nélkül hozzálát a Kommunisták Magyarországi Pártja létrehozásához. Ez a kezdeményezése november 24-én sikerre vezet. Kül- és belpolitikai szempontból kedvező volt ekkor a pillanat a KMP megalakulásához. Kun Béla emberfeletti aktivitással dolgozik ezekben a hónapokban. Elsősorban ő alakítja ki az új párt stratégiáját és taktikáját. dolgozza ki annak állásfoglalását az ország előtt álló nagy kérdésekben. Részt vállal a Vörös Újság szerkesztésében, brosúrákat ír. főleg azonban beszédeket tart. 1919. február 21-én letart óz tat Iák és a rendőrök durván bántalmazták. Amikor márciusban a polgári köztársaság helyzete tarthatatlanná válik, a szociáldemokrata vezetők a börtönben keresik fel őt: nélküle, s a kommunisták nélkül már nem lehet kiutat találni a kül- és belpolitikai válság teremtette zsákutcából. A kiút: a két párt egyesülése, a munkáshatalom megteremtése, és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása. Éppen a külső tényező döntő fontossága miatt választotta Kun Béla a külügyi tárcát a Tanácsköztársaság kormányában. Funkciójától függetlenül, ő volt a Tanácsköztársaság első embere. Ö dolgozta ki az új állam eszmei-ideológiai alapjait: ő mondta ki a döntő szót a hadvezetés ügyeiben. Ö őrködött a leg- éberebben azon, hogy a munkásmozgalom nehezen összekovácsolt, életbevágóan fontos egységét ne bomlasszák fel a mindennapok hatalmi rivalizálásai szociáldemokraták és kommunisták között. Nem a magyar népen és nem a Tanácsköztársaság vezetőin múlott, hogy az első munkáshatalom nem tudott fennmaradni. A négyéves világháborúban kimerült ország a külső katonai túlerővel szemben gyengének bizonyult. Kun Béla életében ezután az emigráció nehéz évei következtek. Bécs, Moszkva, Berlin életének új állomásai. Üj közegbe kerül: a nemzetközi kommunista mozgalom vezérkarába. Ebben az időben a kommunista pártok tevékenységét a Kommunista Internacionálé (Komintern) hangolta össze és irányította. Természetesen nem szakadt el a magyar kommunista mozgalomtól sem. Kun Béla nem jöhetett haza: azonnal felismerték volna. Bár minden tőle telhetőt elkövetett. hogy a távolból is lépést t .rtson a hazai eseményekkel, nem mindig sikerült neki reálisan felmérni a magyar kommunisla párt szerepét és lehetőségeit A húszas évektől Kun Béla a Szovjetunióban élt. Hosszú éveken át a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának kijáró tisztelet és megbecsülés övezte őt. Azután jöttek azok az évek, amelyeket az utókor a „személyi kultusz" időszakának nevez. Kun Bélát 1937. június 29- én tartóztatták le — törvénytelenül, hamis vádak alapján. Halálának körülményei mindmáig ismeretlenek. Csak egy bizonyos: börtönben pusztult el. Rehabilitálására az SZKP XX. kongresszusával egyidö- ben, 1956 februárjában került sor. Azóta foglalhatja el helyét a magyar történelem nagyjai között. Borsányi György EGY NAGY FORRADALMÁR EMLEKERE Kun Béla Múzeum Szimferopolban Nemrég a Szovjetunió csodálatosan szép Krim területének tájaiban gyönyörködve, városaival, kisebb településeivel ismerkedve időt szakítottunk a Kun Béla Múzeum megtekintésére. A 34-es számú iskola — itt kapott helyet a Kun Béla Múzeum — igazgatója, Anatolij Andrejevics Szolod- csenkó, készségesen vállalkozott kalauzolásunkra, — Büszkék vagyunk arra, hogy három emlékhely is van iskolákban: Leniné, az 1905-ös forradalomé, és itt van Kun Béla múzeuma is. — mondta az igazgató. — Nézzük .meg, Tágas szobába nyitottunk. A falaikon körös-körül korabeli fényképek, tablók, hirdetmények, jelszók, s a megszámlálhatatlan dokumentum, levél, különböző irat. könyv, mind szépen elrendezve. A történelemtudomány egyik műhelyébe érkeztünk. Tizennyolc évvel ezelőtt egy történelmi konferenciát tartottak az iskolában, s erre az itteni tanárok is gyűjteni kezdték e huszadik századbeli, főként munkásmozgalmi dokumentumokat. A levéltárakban, archívumokban, könyvtárakban, a párt- bizottságok irattáraiban Kun Béla munkásságával kapcsolatban meglepően sok anyagot találtak. Innen a múzeum ötlete. Larissza Nyikolajevna Szimanszkaja, a múzeum vezetője, aki egyben az iskola angol szakos tanárnője is, elmondta, hogy a gyűjtés kezdetekor a szimferopoli városi pártbizottság első titkára megkereste levélben Kun Béla lányát, s arra kérte, hogy segítse a múzeum anyagának bővítését, amit több tucatnyi érdekes dokumentum eljuttatásával meg is tett. A levelek, vitairatok, tanulmányok, fotók felkutatásában nagyon sokat segített a kecskeméti Katona Gyula, Szimferopol díszpolgára is. Jelenleg több mint kétszáz dokumentumunk van Kun Béla munkásságával kapcsolatban. — Az anyaggyűjtéssel természetesen nem állhatunk le — folytatta Larissza Nyikolajevna Szimanszkaja. — Rendszeres kapcsolatunk van a moszkvai Lenin Múzeummal, ahonnan ha nem is folyamatosan, de érdekes anyagokat kapunk. És gyűjtőmunkánk során több más magyar internacionalista levelére bukkantunk: Ligeti Károlytól, Münnich Ferenc- től, Szamuely Tibortól érzünk leveleket, fényképeket a múzeumban. — Hogyan készülnek a századik születésnapra? — összegezzük Kun Béla itt levő anyagait. Nem kevés munkánk van vele. Sok sikert hozzá! T. L.
