Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-17 / 40. szám
Agrohobbi bolt Barcson Helyet cserélt Barcson a búttorbolt és a mezőgazda- sági szaküzlet. A barcsi áfész ehhez némi támogatást is kapott a székesfehérvári Ag- rotkertől, amely az országosra tervezett agrohobbi-bolt- hálózat gazdája. A barcsi a második ilyen üzlet Somogybán, a márkanevet Siófokon már használja egy üzlet. A barcsi helycserés manőver oka nem titok: az áfésznek nagyobb nyereséget hoz a mezőgazdászati cikkek forgalmazása, ezért került a bútorbolt a rosszabb helyre és a kibővített kínála,tú mezőgazdasági üzlet a forgalmasabb főutcára. Szalai József üzletvezető elmondta: — A Barcson és a környék falvaiban lakó kistermelők a legtöbb pénzt itthagyó vásárlók, de mind erősebb a körzetben a kertbarátmoz- galom is, úgyhogy ez is növeli a bevételt. Az agrohobbi márkanévvel együtt a választékunkba 'kerülhetnék különlegesebb cikkek is, reméljük, hogy sikerünk lesz vélülk. — Netán találkoznak már a kertbarátok „új hullámának” a biokertészetnek híveivel ? — Egyelőre nemigen, de be kell vallanom, hogy eddig a kínálatunk sem volt olyan, hogy ők ostromoljaNői gondok Grúziában, a Szovjetunió más köztársaságaihoz hasonlóan, a népgazdaságban foglalkoztatottak fele nő. A munkaképes nők 92 százaléka dolgozik vagy tanul. A felső és középfókú végzettséggel rendelkező dolgozók több mint fele nő. A köztársaság Legfelső Tanácsának 440 küldötte közül 165 a női küldött. A tanulásra, munkára, továbbképzésre való jog, a férfiakéval egyenlő munkabér anyagi önállóságot jelent a nők számára, egyenlőséget az élet minden területén. Az elmondottakból természetesen nem következik, hogy a nőkkel kapcsolatos valamennyi gondot megoldották Grúziában. Nagyon nehéz biztosítani a legmegfelelőbb körülményeket a nők munkahelyi és otthoni nak bennünket. Ez tipikus tyúk—tojás dilemma: ha nincs kínálat, nincs vevő, de ha nincs kereslet, akkor fölösleges kínálni... Most ki kezdje? Ügy érzem, hogy — még a kockázatot is vállalva — nekünk kell megtenni az első lépést. — Mi ebben a kockázat? — Félő, h,ogy ez-az a nyakunkon marad. Ugyanis egyelőre azt tapasztaljuk, hogy a környékbeliek évről évre több vegyszert vásárolnak nálunk, tehát ettől várják a termésnökevedést. Meg aztán nem szeretnek kapálná, inkább kiszórnak egy nagy adag gyomirtót. — Szaktanácsokkal, esetleg a környezetkímélő módszerek ismertetésével el tudják-e látni a betérőket? — Én spéciéi nem nagyon, mert emeletes házban lakom és nincsen kertem, tehát a legtöbb vevő nálam jobban ért a dolgokhoz. De egyik kollégáimnak jól termő, szakszerűen gondozott kiskertje van, ő tud segíteni a vásárlóknak. A régi mezőgazdasági üzlet helyén a bútorboltot még nem tudták megnyitná, így átmenetileg némi hiány keletkezett a barcsi ellátásban, de ez a gond most már néhány héten beiül megoldódik. Grúziában teendőinek összehangolására. Ezeket a kérdéseket állami szinten vitatják meg, a szociális és gazdasági fejlesztési tervek kidolgozásánál. A gyermekes anyáknak ma már a gyermek egyéves koráig jár a részben fizetett szabadság. Lehetővé tették a nőiknek azt is, hogy nem teljes munkanapot vagy hetet dolgozzanak. A gyermekes családoknak igen nagy segítséget nyújt a gyermeknevelésben a fejlett óvoda- és bölcsődeháilózat. Grúziában az iskoláskor előtti gyerekek 85 százaléka jár bölcsődébe, vagy óvodáiba. Az elkövetkező években újabb 250 ezer férőhellyel bővül ez a hálózat, 1990-re pedig minden gyeréket fel -tudnak venni majd ezekbe az intézményekbe. Hibás döntések előzték meg a Challenger katasztrófáját ,,Egy edül az Űrrepülőgép bizonyult hibamentesnek” Kiss Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Feltehetően hibás döntések előzték meg a Challenger űrrepülőgép indítását. Erre a következtetésre jutott a hétvégén a Kennedy űrrepülő- téren megtartott helyszíni vizsgálata során az az elnöki különbizottság, amely William Rogers volt külügyminiszter vezetésével foglalkozik a katasztrófa okának megállapításával. Bár a bizottság egyelőre nem jutott olyan eredményekre, amelyek egyértelműen magyaráznák meg a szerencsétlenség okát, azt már megállapította, hogy számos tényező szólt az indítás ellen, egyebek között az, hogy a rajt előtti éjszakákon az űrrepülőtéren szokatlan hideg volt s ez hibákat okozhatott a Challenger szilárd hajtóanyagú rakétáinál. Az indítást irányító személyzet több olyan tényezőt is figyelmen kívül hagyott, amelyek hibalehetőségre utaltak s amelyekről tudomása volt. Ennek alapján a bizottság felfüggesztette a vizsgálatban való részvételtől mindazokat, akiknek döntő szerepük volt a rajt engedélyezésében. A számítógépek adatainak gondos elemzése mostanra kimutatta, hogy egyes adatok már az indítás első másodpercétől kezdve jelezték a veszélyt. A jelenlegi rendszerben azonban ezek a látszatra jelentéktelen adatok a számítógépekből nem kerülnek azonnal az indítást irányító személyzethez, illetve az űrrepülőgép pilótájához. Bár a jelek szerint az űrhajósok — az űrrepülőgép ilyen struktúrája mellett — akkor sem menekülhettek volna meg, ha idejében tudomást szereztek volna a veszélyről, a szakértők egy része azt kívánja, hogy korszerűsítsék az egész számítógépes riasztó rendszert és szereljék fel a meglevőknél korszerűbb számítógépekkel az űrrepülőgépet is. William Rogers szerint a vizsgálat változatlanul minden hibalehetőségre kiterjed. „Eddigi tapasztalataink szerint egyedül a tulajdonképpeni űrrepülőgép bizonyult hibamentesnek, olyannak, amely nem idézhette elő a katasztrófát” — jelentette ki Rogers az űrrepülőtéren folytatott vizsgálat után. SZORGALMAS VITORLÁZÓK Repülők a startnál Sikeres az MHSZ Noszlo- py Gáspár repülőfclubja. Kovács Sándor klubtitkár elmondta: több szakmai bemutatón vettek részt, amelyek népszerűsítettélk a repülést és a szövetséget. Az utánpótlást elsősorban középiskolásokból toborozták: az elméleti felkészítésüket központilag meghatározott tematika szerint végzik. A szigorúság nem volt „elrettentő”: szinte minden vizs- gafokozatbam lényegesen emelkedett a kiképzettek száma. A technikai eszközök jó kihasználásával a gyakorlati repülések hatékonyságát is növelték. A kevés repülőgéppel is sikerült elérni az eddigi legmagasabb üzem- nap- & felszállásszámot, valamint a repült időt és a vizsgaszámot. Teljesítményükkel az ország 20 repülőklubja közül az első helyre kerültek. A klub B kategóriájú, ezért önerőből kell megoldaniuk mindent: a tagság összefogása, a munkavégzés, a különböző szervektől, vállalatoktól kapott támogatás biztosítja a feltételeket. Az idei év fő feladata az, hogy az elméleti képzés magas szinten tartására, a versenyekre jól felkészüljenek és ott magas teljesítményt nyújtsanak. Céljuk az, hogy minél több minősítést szerezzenek. A hangár és a hozzá csatlakozó létesítmények építését is célul tűzték ki. A nemrégiben tartott közgyűlésen Barka József, a vitorlázó szakosztály vezetője a kevés technikai eszközt tette szóvá. Szabados Zoltán, a sárkányrepülő szakosztály vezetője elmondta: az egyéves működés ideje alatt a kezdők gondjával küzdöttek. Császár Károly repülőtérparancsnok elmondta: volt időszak, amikor nem látta biztosítottnak a klub jövőjét, a tagság azóta bizonyított és tevékenységük elismerésre méltó. Szabó Béla ezredes, az MHSZ megyei titkára is elismerően nyilatkozott. Kifejtette: a klub tagjai aktívak voltak és tervszerűbb, tartalmasabb lett a belső élet. A Dédász szakemberei Kaposváron, a Május 1. utcán cserélik a közvilágítási lámpák égőit. Megfelezettek Hagyat—jugoszláv koprodukció Magyar—jugoszláv tévéfilmek közös alkotására vállalkozott az MTV pécsi stúdiója, valamint az Újvidéki és a Ljubljanai Televízió. Az együttműködésre a magyar és a jugoszláv televíziók közötti általános megállapodás alapján került sor. Olyan témákat dolgoznak fel, amelyek kifejezik a két szomszédos nép sokodalú kapcsolatait, megjelenítik közös törMikroszámitógépes klub Klub alakult a Kapos- plast Kefe- és Műanyag- ipari Vállalatnál — az FMKT keretében — a mikroszámítógépekkel kapcsolatos tudnivalók elsajátítására. A cél az, hogy a vállalat műszaki fejlesztési terveivel összhangban a jövő feladataira minél több fiatal szakember felkészítését segítsék elő. Hetente egy alkalommal találkoznak a klub tagjai, s alapfokon megismerkednek a számítógépek kezelésével. ténelmi emlékeinket, kulturális értékeinket. A műsorokat együtt forgatják a magyar és a jugoszláv tévések, s természetesen mindkét országban bemutatják majd az új alkotásokat. Hazánkban először készül nemzetiségi (szerbhorvát) nyelvű tévéjáték. A „Megfelezettek” című alkotás a Mohácson született és Budapesten élő Predrag Sztepano- vics nemzetiségi író és műfordító azonos című regényének lesz a televíziós változata. A dramaturg és a rendező újvidéki, a filmet a pécsi stúdió munkatársai forgatják, s közreműködnek benne a Pécsi Nemzeti Színház szerbhorvát anyanyelvű művészei is. A Magyar Televízió az országos nemzetiségi adásban sugározza majd a filmet. Hunyadi Mátyás legendás alakja a középkor óta elevenen él a szlovén népben, része a szlovén nemzettudatnak és a szlovén népköltészetnek. Szinte magától kínálkozott tehát a gondolat, hogy „Mátyás király nyomában” című dokumentumfilm legyen. Elkészült a magyar— szlovén forgatókönyv, megtörtént a helyszínek bejárása a visegrádi palotától a szlovén tengerpartig, a forgatást ez év tavaszán kezdik meg a pécsi és a ljubljanai televíziósok. Az ötvenperces műsor — a terv szerint — még az idén képernyőre kerül Magyarországon és Szlovéniában. Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 40. szám 1986. február 17., hétfő Tarka sorok Pénz — Hogy van a kedves feleséged? — Ne is kérdezd! Ilyen könnyelmű nőt még nem láttam! Ez reggel pénzt kér, délben pénzt kér, este pénzt kér. — És mit csinál azzal a sok pénzzel? — Fogalmam sincs, én ugyanis nem adok neki! Panasz — Nem, mamám, nem vagyok boldog — panaszolja a fiatalasszony. — A férjem nem szeret. — Lehetetlen! — Ha szeretne, már régen észrevette volna, hogy megcsalom. Bezzeg régen — Renyhék ezek a mai fiatalok. Én valamikor harminc kilométert is képes lettem volna gyalogolni egy jó kis verekedés kedvéért! — Szép táv. És gyalog is mentél haza? — Ugyan. Mindig elvitt a mentő. Hajnali pérbeszéd A rendőr a sértett fölé hajol: — Hát magát alaposan helybenhagyták, barátom. Nem tudja, ki tette? Megpróbálná jellemezni? — De hiszen éppen ... jellemezni próbáltam... Kívánság — Hová rohansz? — állítja meg egyik kollegája a hivatal folyosóján Kovácsot. — Bocsáss meg, tényleg sietnem kell — hadarja Kovács —, az osztályvezetőmnek ma" van a születésnapja, és elmulasztottam gratulálni neki. — Ne menj sehova — mondja a kolléga —, éppen az imént hallottam, hogy a főnököd lezuhant a lépcsőn, és már el is vitték a mentők. — Nahát — álmélko- dik Kovács —, pedig még nem is kívántam neki semmit... Kereset — Klárika, drága, meg fogja látni, ha hozzám jön, nem lesz semmi gondja. Keresek én any- nyit, hogy akár két nőt is eltartsak. — Jaj, de jó. Akkor a mama is velünk lakhat. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János ^ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe' sítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató