Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-02 / 1. szám
1986. január 2., csütörtök Somogyi Néplap 5 Új lehetőségek a dél-dunántúli televíziózásban TV-SZILVESZTER, RÁDIÓKABARÉ Elkiabált bátorság Léggömbök pukkanása volt a nyitánya a későbbi pezsgő- durrogásnak, ártatlan játék vezette be (Házaspárbaj) az esti fő attrakciónak szánt műsorokat. A Vágó István kalauzolásával zajló vetélkedő láttán arra gondoltam, ez a laza ötven perc pontosan attól jó, ami. Egyszerűen szórakoztatni akar, nem igényesen, könnyedén. S célját bátran vállalja is. Nem akar többnek látszani, nincs benne fölösleges nagyképűség, túl sok flitter és üresjárat, túl kevés feszesség és természetesség. Szilveszterkor mással nem is igen érdemes kísérletezni. Az össznépi szórakoztatás e nagy próbáján mindig akkor vizsgázott legjobban a televízió, amikor nem akarta műsorát túil fényesre és mívesre csiszolni, s volt bátorsága vállalni a „nem mindenkinek tetszik” ódiumát. A sok korábbi kísérlet után az éjféli pezsgős köszöntést megelőző kétszáz- negyven percnek az utóbbi években kezdtek kialakulni egyfajta „'hialgyamányai”. Szu- perbola, Hofi majd az eszt- rád-, show- és a kívánságműsorok egyfajta mixtúrája, így volt ez a mostani szilveszterestien is. Az eflső (és utolsó) F eminista Magazin kitűnő ötlet. Miiilyen az erősebbik nem női szemüvegen át? A műsor — címe is jelezte — Parabola-hagyományokból építkezett. Helyenként szellemes, ironikus, sőt önironikus percei ellenére úgy éreztem, több befektetett szellemi tőkével mindenképpen emlékezetesebb maradt volna. Bevallom nekem tetszik Árkus József következetes tiszteletlensége. Ügy véli, hogy párt- és állami vezetőink élénk kar.ikírozása, a csípős politikai szatíra eleven szereplőiként való megjelentetésük teheti igazán emberarcúvá egy-egy politikus, közéleti férfiú közvélemény előtti képét. Akin nevetünk, csak azt tudjuk megszeretni igazán. Árkus a Szuperbola szilveszteri adásában — ha nem is mindig sikerültén — bőven merített ebből a forrásból. Maga a ■műsor ötlete — a magyar műsorszóró műhold — sokkal többet ígért, mint ami végül megvalósult belőle. A Parabola-adások rutinja szerint sorjázó, bár olykor tagadhatatlanul sziporkázó poénok széttördelték, feldúlták a műsor szerkezetét, s az karakter nélkülivé vált. Kár. Tud-e újítani magánszámaival a korábbi években verhetetlen sikerű Hofi Géza? Sokan voltak kíváncsiak erre. Hofi mindent megpróbált. A már korábban nagy sikereket aratott alakváltásokkal újra megcsillogtatta karakírozó művészetét, s egy-egy sziporkája, telitalálaA pécsi körzeti stúdió 1976. november 24-én kezdte meg működését. 1985-ben indult az úgynevezett regionális műsorok sugárzása a dél-dunántúli megyék számára. Ebben az évben kapott a stúdió új, színes közvetítőkocsit, s most december 6-án vették birtokukba a stúdió új, központi épületét, melyben a szerkesztőségek kaptak színvonalas elhelyezést. A tervekről Békés Sándor főszerkesztő a következőket mond- ita: — A pécsi körzeti stúdió jelentős mennyiségű műsort készít az országos programok számára is. Az egész ország látja a Sorstársak című rehabilitációs magazint, nemzetiségi műsorainkat, s havonta egyszer az úgynevezett egyedi műsoraink is jelen lesznek az 1-es, illetve a 2-es programban. A körzeti adások tehát többletet jelentenek. Űj szolgáltatás ez a tv-nek, újabb lépés a televízió demokratizálása útján. Segíteni szeretnénk nézőinknek, hogy bele tudjanak szólni életük alakulásába, s ehhez sok információ kell. Január 7-én már 60 perces lesz a körzeti adás. Hónapok óta készülünk erre a műsoridő-növekedésre. Elemeztük a helyi tájékoztatással kapcsolatos igényeket, de sok minden történt technikai téren is. Folyamatban van a műterem rekonstrukciója. A napokban vesszük át a Be- tacam elnevezésű új technikát, mely úgynevezett köny- nyű elektronika. Gyorsabbak, frissebbek leszünk, mert ez az eszközrendszer lehetővé feszi, hogy egy nap akár három-négy helyszínen is rögzítsünk anyagokat. A körzeti adások műsorszerkezete is változik. Minden hónap első keddjén 60 perces magazint sugárzunk. A megnövekedőit műsoridőben módunk lesz rendszeresen bemutatni a térség művészeti eredményeit is. Különösen nagy figyelmet fordítunk az amatőr művészetekre. Rendszeresen foglalkozunk a körzet sportjával, lesz rendőrségi rovatunk is. Délszláv és német rovatunk is rendszeresen jelentkezik majd. Színes, eleven televíziós hetilapot szeretnénk csinálni, amely szaros kapcsolatban áll nézőivel. Azt szeretnénk, ha közösen szerkesztenénk műsorainkat. Nyitott stúdió az elképzelésünk. Kérjük majd nézőinket: hívjanak bennünket, közöljék igényeiket, avassanak be örömeikbe, gondjaikba. Somogyról is sokkal többet akarunk mondani, mint eddig. Csak egy témát: a KlISZ-kongresszus előkészületeinek jegyében a kaposvári ifjúsági házból szeretnénk egyórás műsort sugározni sok dallal, tánccal és problémafelvetéssel. Körzeti adásaink szerkesztői nagy figyelemmel tanulmányozzák a megyei lapokat. Ügy véljük: nem versenytársak, hanem szövetségesek vagyunk. Építeni akarunk a megyei lapok munkájára. A pécsi körzeti stúdió a Dél-Dunámtúl televíziója. Azt szeretnénk, ha 1986-ban sikerülne ezt bebizonyítanunk. Rádiókabaré: volt jobb Bár pontos adataink nincsenek, mégis úgy vélem, szilveszter estéjén csak kevesen választják szórakozásul a rádió óévbúcsúztató kabaréját. Ilyenkor még a televízió legádázabb ellenségei is fegyverszünetet kötnek, hiszen a képi látvány olyan eszköz, amellyel csak nehezen versenyezhet a rádió. Akik ennek ellenére mégis a két és fél órás műsort választották, hogy önfeledt humorral, derűvel, igazi jó rádiós poénokkal búcsúztassák az 1985-ös esztendőt, azok végezetül kissé csalódottan koccinthattak éjfélkor. Az, hogy két és fél órán át mindig szellemes és változatos legyen a műsor, olyan feladat, aminek ez alkalommal nem tudott megfelelni a rádiókabaré. Mindez nem jelenti azt, hogy unalmas számokat hallottunk, csupán azért van hiányérzetünk, mert nemigen kaptunk mást, mint a rádiókabaré évközi adásaiban. Ami akkor nagyon jó, gyón is banálisnak látszik. A banalitások azonban új tartalmat kapnak, rendszerré állnak össze. Bármennyire tiltakozik is Wenders a megállapítás ellen : alkotását németes precizitás jellemzi (s ez korántsem minősítés kíván lenni, hanem tény), ötvözve Amerika minden professzionizmusával. Travis, a férfi főhős elveszti kapcsolatát a világgal. Így ismerkedünk meg vele. Fontos mondanivaló hordozója a táj is. A sivatag kőzátonyaival mintha a lepusztult lélek tárgyiasult valósága is lenne. Újra meg kell tanulnia azokat a kommunikációs jeleket, amelyekkel beilleszkedhet a társadalomba. Az események, a jellem- fejlődés útjai törvényszerű- ek, ám mégsem kiszámíthatóak. Valami furcsa, nosztalgiával elegy elégia keletkezik így. A ki nem mondott remény azért mégis „fülön csíphető”: Travis gyermekét újra összehozza anyjával, ám az együtt folytatott élet idilli képébe ő maga már nem fér bele. Ügy búcsúzunk tőle, ahogy találkoztunk. A két állapot azonos, óriási viszont a köztük lévő minőségi különbség. A lassú hömpölygésű filmen, miként a balladában, úgy teremtődik szintézis, hogy minden részekre szakad szét. Wenders nagy „trükkje” ez. Imádott Amerikáját látja úgy, hogy európai a szem, amellyel nézi, európai a fül, amellyel neszeit hallja. És európai a szellem, amellyel történetét elmeséli. V. I. Megújuló műemlékek Harry Dean Stanton (Travis szerepében) Párizs, Texas — Wenders A filmmel foglalkozó szakfolyóiratok azt írják, hogy 1984-ben olyan dolog történt a cannes-i filmfesztiválon, amilyen csak nagyon ritkán. A közönség és a kritikusok egyöntetűen úgy látták, hogy az Aranypálmát Wim Wenders Párizs, Texas című filmje érdemli. Viszonylag hamar lehet a magyar nézőnek is része a film nyújtotta élményben. Sajnos a néző kifejezés elé odakívánkozik — hogy tárgyilagosak legyünk — a gyér számú jelző is. Hiszen nálunk csak egy nagyon szűk réteg tekinti fontos mondanivalók hordozójának ezt a látszatra ízig-vériig amerikai filmet. (Egyébként nyugatnémet—francia koprodukció.) Wenders a kritikusok szerint az úgynevezett új hullámos rendezői generáció késői tagjai közé tartozik, ha ezzel a kategóriával egyáltalán lehet még napjainkban bármilyen művészeti irányulást is jelölni. Azért nehéz a meghatározás, mert a wendersi alkotás belső aranyfedezetét egyetlen fölismerés adja: van egy különleges nézőpont, ahonnan az eseményeket szemlélve sokkal mélyebb összefüggéseket is képesek vagyunk érzékelni, mint eddig. Ebből adódhat az, hogy nemcsak honunk nézői számára nehezebb a befogadás, hanem még a tradicionális alkotások állandósult esztétikai színvonalát mértékül felállító amerikai szakzsűri számára is. A film ugyanis nem jött nagyon szóba az Oscar-díj odaítélésénél. Pedig Wenders amerikai filmet forgatott, amerikai az autósztráda, a count- ry-zene hangjaira száguldó autó, van benne minden, ami a Volt egyszer egy Vadnyugat- ot amerikaivá tette. Ám micsoda különbség: Wenders amerikaiságában is európai marad. Legalábbis szemléletében. Talán nem kontinensünk arisztokratizmusa az, ha azt gyanítjuk: ezt a fajta európaiságot nem lehet tanulni, mert ez az anyatejjel szívódik a földrész legkiválóbb szellemeibe. Wenders a Párizs, Texas című filmben sem tér el az előző alkotásaiban tapasztalható gyakorlattól. Van egy története, amely ebben az esetben nem mindennapi. Ám itt jön a nézőpont, mert ahonnan Wenders nézi, naZöld, piros, kék, lila homlokzatú házak ölelik körül a Ívovi piacteret. A színek kiválogatása nem önkényes. Régi falmaradványok alapján állapították meg az eredeti XlV—XVIII. századi homlokzatok hajdan volt színét. A város középkori részét — mintegy 120 hektárnyi területet — műemléki szempontból védett területnek nyilvánították. A középkori városok hasznos és kedves színfoltjai voltak az üzleteket, mesteremberek munkahelyeit jelölő cégtáblák. FILM3EGYZET ta most is biztosan ült. ösz- szességében azonban fáradt — talán kicsit kopott — benyomást keltett. Maró közéleti humora még így is szerzett néhány emlékezetes pillanatot. Az öt bátor férfiú dicsőségét zengték a kongresszusi központban rendezett élő adás bevezetőjeként. Hogy miért kellett felkötnie a fehérneműt a műsort szerkesztő öt (nem televíziós) szerkesztőnek, nem tudom. Hiszen ezt a gálát — többször is hangsúlyozták — a nézők levelei, ötletei, kívánságai alapján állították össze, s — mondhatnánk némiképp gonoszkodva — így bármiféle kudarcot eleve át lehet hárítani a nagyérdeműre. S a rendkívül konzervatív, de minden réteg ízlésére kacsintó műsorszerkezethez sem volt szükség különösebb kurázsira. Rátonyi, Kabos, egy kis operett, néhány rég látott sportkiválóság, színészparódiák . .. Mit lehet tenni? Ezt kérte a közönség. (?) Ettől lett volna a szilveszter — ahogy hirdették — a miénk? Sóik vollt a csillogás, a fényözön, s kevés a bővérű ko- médiázó-mulattató kedv. De hát éjfél előtt (és számos üres üveg után) a szilveszte- rezők kedvén ez már se nem rontott, se nem javított. S az újévi koccintásnál már el is feledtük a televízió (és önmagunk) annyi sikert ígérő, s végül kudarcba fúlt vállalkozásával együtt. Csupor Tibor az szilveszterkor már nem olyan hatású, hiszen mást vár vagy remél a közönség. Egész évben hallottunk éppen eleget a kabaréban a szénhiányról, de ugyanilyen slágertéma volt a település- fejlesztési hozzájárulás, vagy a fűtés. Hálás témának bizonyult újfent osztrák sógorainkat fagyállós boruk (vagy boros fagyállójuk) miatt kicsikét „cikizni”. Természetesen nincs kabaré Jancsó és Hernádi említése nélkül sem. Mindezek mellett bizonyára akadtak olyan számok, amelyek ott szerepelnek majd egész évben a közönség kívánságlistáin. Ezek közé tartozik Mester Ákos és Verebes István beszélgetése, az év sajtójából való válogatás (még akkor is, ha lapunk szintén kapott egy kis fricskát), és mint ahogy azt már megszokhattuk: Holtai Róbert Illetékes elvtársa. A műsor krónikájához tartozik még, hogy Verebes István újabb remek konferálásával azt bizonyítja: egyre jobban felnő ahhoz a nagy konferanszié vonulathoz, és méltó lesz a megtisztelő utód címére, amelyet Nagy Endre és Kellér Dezső, később Komlós János neve fémjelez. Ha az imént kifogásoltuk, hogy nem volt sok eredeti elem a kabaréban, el kell mondanunk, hogy mégis egy humortörténeti pillanatnak lehettünk fültanúi: először szerepelt egy számban a kü- lön-külön nagy népszerűségre szert tett két színész: Kern András és Gálvölgyi János. Paródiájuk témáját a televíziózásból merítették, és nem csalódhattunk a szuper-páros produkciójában. Végighallgatva a műsort, azt mondhatjuk: hasznára vált volna a tömörítés. Még egy órás „húzást” is elbírt volna a szilveszteri rádiókabaré. Vagy talán a szerkesztők tisztában vannak azzal, hogy az év utolsó napján a műsoruk iránt szerényebb a figyelem, és eleve úgy kalkulálnak, hogy az ismétlés lesz az igazi megméretés, hiszen azt hallgatják többen. Akkor pedig van idő; nem sürgetik a műsor befejezését a pezsgők pukkanásai. Varga István
