Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-27 / 22. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 22. szám Ára: 1,80 Ft 1986. január 27., hétfő Befejeződtek az ágazati szakszervezeti kongresszusok A pedagógusok és a helyiipariak kétnapos tanácskozása Az ágazati szakszervezeti kong- sági Dolgozók Szakszervezetének IX. resszusok sorozatának befejezéseként kongresszusa. Az elmúlt öt esztendő szombaton reggel összeült Budapesten munkatapasztalatait megvitatva kije- a Pedagógusok Szakszervezetének XII., lölték feladataikat és megválasztották valamint a Helyiipari és Városgazda- vezető szerveiket, tisztségviselőiket. Művelt, önállóan gondolkodó állampolgárokra van szükség Január 25-én összeült a Pedagógusok Szakszervezetének XII. kongresszusa Véget ért a moszkvai pártkonferencia B. Jelcint választották első titkárrá A mindennapok esztétikuma „Ebből megélni nem lelehet, csak hobbiból csinálom” — mondta nemrég egy fafaragó népi iparművész. Cifrázás nélküli fogalmazása eszembe juttatta azokat az asszonyokat, akik nemrég szövőszéket ácsoltattak, s hosszú estéken készítik anyáink ősi, már-már elfeledett mintakincsét. Egyikük fölpattintotta a szekrény ajtaját; fölpupujázva álltak ott a színes-mintás térítők, falra való festékesek. Lakása mégis dísztelen, már-már kopár volt. A környezet ékí- tésére csupa olcsó, silány, bolti holmi szolgált. Miért szöszmötöl akkor mégis a faragó órákig, s fájd ítja derekát a szövőasszony, ha munkájának e régi köznapi funkciója hiányzik? Hajlamos vagyok ebben valami — egyelőre igen csak nehezen fönnállódé — igény újrafogalmazó- dísát Látni. A mindennapok megújuló esztétikumáét. Az utóbbi két évtizedben tapasztalható hatalmas lendületű lakásépítkezéseket nem tudta igazán követni sem a bútoripar, sem a közvetlen környezetünk megújulását, esztétikai alakítását szolgáló egyéb háttéripar. Minta még csak volna — a televíziózás elterjedése a környezeti kultúrában is nagy kihívás —, de a kereskedelmi választék, és számos rétegnél az anyagi lehetőség is gátat szab e mindennapi keretek csztéti- kusabb alakításának. Az embernek pedig született vágya, egészséges törekvése az őt körülvevő mikrovilág cselekvő alakítása, ízlésének megfelelő berendezése. E talajon növekszik az igény, s az érdeklődés a régi formák, motívumok fölhasználása iránt. Ez az igény táplálja sok tekintetben a népi iparművészetet, s az ezen kívülrekedt egyéb szándékokat. Miért van, hogy az apáik világát föltámasztani akaró szakszerű és kevésbé szakszerű igyekezet mégis féloldalas marad, s környezetünkben ezek a sokszor ízléses és szép dolgok csak sután, félve jelennek meg? Az élet néha képtelen dolgokat is produkál. Láttam az országszerte híres és elismert hagyományőrző népi együttes vezetőjének lakásában vándorárustól vett ócska piktormányokat, és csúf „kerámiát”. Kevésbé kirívó példák hosszú sorát említhetném. Miért nem terjed jobban a mindennapokban az ízléses, a szép? Tudós szakemberek szerint a régi, gazdag motívumkincs megőrzendő, de végül is mindennapi esztétikánkban csak leszűkült funkciójú örökség. Az élet, amiből kinőtt, mindenestől a múlté. Egyszerű díszítő funkciója van, de életformánknak nem szerves, alkotó része. A mindennapokat formáló ezernyi gazdasági, társadalmi, kulturális hatásnak kellene teremtően alakítani köznapi szépérzékünket. Ez azonban mindmáig csak felemásan történik: nem bontakozott ki — bár jelei vannak — egy olyan cselekvésben, gondolkodásban és ízlésben jelentkező irányzat, amely a mai korhoz illik, s megfelelő ipari (kézműipar is) háttérrel és kereskedelmi hálózattal mai igényeinknek megfelelően képes lenne átformálni mindennapi esztétikánkat. Ezért jobban kellene támogatni a szép számú kezdeményezéseket. Csupor Tibor Szombaton az ÉDOSZ- székházban kezdte meg kétnapos tanácskozását a Pedagógusok Szakszervezete XII. kongresszusa, amelyen csaknem 290 ezer szakszervezeti tag képviseletében 321 küldött vitatta meg az elmúlt öt évben végzett munka tapasztalatait és a további feladatokat. A tanácskozáson részt vett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Országgyűlés elnöke, Köpeczi Béla művelődési miniszter, Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára és Varga László, a Magyar Úttörők Szövetsége főtitkára. A szakszervezet központi vezetőségének írásos beszámolóija és Voksán József főtitkár szóbeli kiegészítése egyaránt hangsúlyozta: az elmúlt öt esztendő a magyar oktatásügyiben sikeres, ám ellentmondásos időszak volt. Az MSZMP Központi Bizottságának közoktatás- politiikai állásfoglalása és a felsőoktatásról hozott határozata nyomán megszületett az egész oktatási rendszer tartalmának és szervezetének fejlesztési koncepciója, s a végrehajtás feltételeit megteremtő oktatási törvény. A népgazdaság lehetőségeivel összhangban megkezdődött az itt dolgozók anyagi helyzetének és az oktatás tárgyi feltételeinek javítása. A mennyiségi és a minőségi követelményeiktől, a megnövekedett társadalmi igényektől azonban — az erőfeszítések ellenére is — elmaradt a tárgyi és a személyi feltételrendszer, a munkakörülmények valamennyi oktatási fokozatban kedvezőtlenebbek lettek. Az állandósult pedagógusihiány, valamint a miegnövékedett gyeréklétszám következtében nőttek a pedagógusok terhei: rendszeressé vált a túlórázás, megnehezült a diákokkal való egyéni foglalkozás, és még mindig sok a nem pedagógiai teendők aránya. Feszültséget okoz az is, hogy e gondokkal párhuzamosan kell a tartalmi korszerűsítés tennivalóit elvégezni. A szakszervezet a gondok ismeretében és tolmácsolásával vett részt az oktatáspolitikai döntések előkészítésében, kezdeményező szerepet vállalt számos, a pedagógusok munkáját megkönnyítő intézkedés meghozatalában, így egyebek között az új pedagógus-továbbképzési rendszer megszületésében. Továbbra is alacsony a felsőoktatásban, valamint a nem pedagógusi munkakörben dolgozók átlagbére. Ezért a szakszervezet továbbra is szorgalmazza az ágazatban dolgozók életkörülményeinek javítását. A beszámolót követő vitában felszólalt Sarlós István. Bevezetőben szólt arról, hogy a szakszenvezetéknek — így a Pedagógusok Szakszervezetének is — meg kell találnia a helyes arányokat: mikor kérnek, javasolnak, kezdeményeznek, követelnél:, vagy éppenséggel emelnék vétót. Az érdekvédelmi tevékenység néhány vonásáról szólva kifejtette, hogy az érdekvédelmet az esetek többségében egyoldalúan az anyagiakra korlátozzák. A nevelés és az oktatás céljairól szólva kifejtette: társadalmi rendszerünkben nemcsak az a cél, hogy a tananyagot jól elsajátítsák a gyerekek, hanem az is, hogy az iskola készítse fel Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkárának részvételével a Szakszervezetek Házának Oszlopcsarnokában a városi pártbizottság beszámolója feletti vitával folytatódott szombaton a moszkvai pártkonferencia. A konferencián javaslatok hangzottak el a városi és kerületi pártbizottságok tevékenységének, a tanácsok, az intézményi és hivatali pártszervezetek munkájának javítására. A hozzászólók hangsúlyozták, hogy a főváros dolgozó kollektíváiban olyan légkört kell teremteni, amely kedvez az állam- polgári aktivitásnak, az alkotó munkának, a fogyatékosságokkal szembeni kér- lelhetetlenségnek, s minden új, haladó megoldás támogatásának. A felszólaló küldöttek rámutattak arra is, hogy jobban ki kell használni a gazdasági erőforrásokat, mindazt az értékes tapasztalatot, amelyet a korábbi években halmoztak fel, határozottan meg kell szabadulni az elavult munkamódszerektől. Vasárnap hazaérkezett Géniből a magyar békemozgalom küldöttsége, amelyet dr. Simái Mihály akadémikus, az OBT elnökségének tagja, a Magyar ENSZ TárA konferencián a küldöttek egyhangúlag jóváhagyták a városi pártbizottság és az ellenőrző bizottság be~ számolóit, valamint a Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányvonalairól szóló tervezetet. Ezek a határozatok mindenek előtt a moszkvaiak életkörülményeinek javítására összpontosítanak, előtérbe helyezik a termelés hatékonyságának, a munka minőségének a javítását. A küldöttek megjelölték azokat az utakat is, amelyek révén javítani lehet a párt- szervezetek tömegpolitikai és ideológiai tevékenységét. A konferencia megválasztotta a moszkvai városi pártszervezet vezető szerveit, és az SZKP februárban kezdődő, XXVII. kongresszusán résztvevő küldötteket. Az SZKP moszkvai városi bizottságénak szombaton tartott plénumán Borisz Jelcint, az SZKP KB titkárát a bizottság első titkárává választották. saság elnöke vezetett. A delegáció részt vett a nem kormányközi szervezeteknek a nemzetközi békeév keretében rendezett konferenciáján. (Folytatás a 2. odalon.) ELADÓ HÁZ Belöktem a keritésajtót, s közben az járt a fejemben, egyelőre nem mondok árat. Tudtam, úgy is ez fog kibújni a zsákból: végül is magának mennyit érne ...? Rágott a félsz bennem. Nincs egy fillérem sem, közben háznézőben vagyok, nem is akármilyenben. Parasztember rakatta ezt, de nem vályogból. Szegény sem lehetett, arról tanúskodik a hatalmas istálló, meg a számos gazdasági épület. Lovaskocsi megfordulhatna a szénapajtában, de mit kezdjen ezzel ma egy kiköltöző városi ember. Bekopogtam. (A kártyás érez így, amikor ráhúz a tizenkilencre.) Semmi válasz. Újra zörögtem. Néma csend. Talán meghalhatott a gazdája, s árulják a városi örökösök. Talán beköltözött öregkorára szerencsét próbálni a gyerekekhez. Elsétáltam a tornácon, a hátsó udvarba vitt az utam. Ha az ember lenéz a kertbe, kilométerekre ellát, csak lassú igyekezettel emelkedik a szemközti domb. Mindössze az aljon metszi a mezőt egy öreg nyárfasor. Még éppen a baromfi- itatót, a fűrészbakot vettem szemre, amikor hirtelen kicsapódott a pajtaajtó: — Van itt valaki? — kérdeztem meghökkenve. — A szél, a szél, a szél... — fütyülte az ajtón kiömlő hideg levegő. Belépve érdekes látvány fogadott. A hátsó fal évekkel ezelőtt kidőlt, nem is próbálták helyreállítani. A szín alá betolt parasztszekér kerekei kiestek, oldalai közé mindenféle szemetet dobáltak fel. Talán ezzel akart valamikor utolsó útjára indulni. A pajtában óvatosan tudtam csak. lépkedni, szárnyasok tanyája lett, így centis vastagságban állt a galambpiszok. Már a létrán álltam, az istállópadlásra vitt . . . Most kellett volna visszafordulni, autóba ülni és hazamenni ebből az üres, lepusztult, ódon házból. Mindhiába. Foglya voltam már ennek a parasztlélegzetű tárgyvilágnak. Egyik képzelt életemet elkezdtem itt élni. Lovakat fogtam ki este, répát daráltam, szecskát vágtam, csöbölyőből ittam a kúton, s néztem, ahogy az asszonykám keze alatt a tej csurrant. — Hát holnap? — kérdezné tőlem, de csak úgy, mint aki nem akarja beleütni az orrát a férfiember dolgába. — Elviszem a gyereket söprűvesszőt szedni... Mulatok magamban. Volt ilyen világ? Micsoda játék ez, hogy az idő kerekét én visszafordítsam. Mi hiányzik annyira ebből a maiból? Talán az, hogy a fekete feketét jelentsen, s a fehéret ne lehessen így magyarázni: ez tulajdonképpen egy világos szín. Nem fátyolkék, igaz, nem is áttetsző szürke ... Mondjuk, mondjuk csak az nem derül ki, hogy fehér. A padláson azonban hirtelen kitisztult a fejem. Mi lenne, ha valaki most betoppanna? Mit keres maga itt? — kérdezné jogosan. Mit keres az én poros, kihalt padlásomon. Bizonyára nevetnék csak rajta, mert az a padlás nagyon is él. Egy öreg méhészkanna üzen a múltból, megrozs- dált lószerszámok, húsz éve gazt nem látott kapák mesélik kedves történeteiket. S mindennek a megkoronázásaképpen egy öreg lakaton méternyi lánccal akad meg a szemem. Mi lehetett ez? Kit zártak el vele, mi elől. Vagy mit, ki elől? Ettől rohamosan józano- dom. Leporolom a kezemet, szinte futva hagytam el az udvart, nyitva maradt kerítésajtók rikonganak utánam. A kocsmában megérdeklődöm, kié a ház. Él a gazdája, egy öreg bácsika. A ház négyszázezer forint. Ez a fekete szín. Én ezt ötven év alatt sem tudnám megvenni. Ez pedig a fehér... S minek venném, mit kezdenék ezekkel a bolyongó szinváltozatokkal. Békés József Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkárának részvételével pártkonferenciát tartottak Moszkvában a szakszervezetek házának oszlopcsarnokában Hazaérkezett az OBT-küldöttség
