Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-04 / 3. szám

1986. január 4., szombat

A LATOGATO

NÉVJEGYE

Üresen áll a rendelő

Lakni a gyermekorvosnak is kell

A kisgyermekes nagyatádi szülő nagyon jól tudja, hogy milyen áldatlan állapotok uralkodnak a városban a gyermekorvosi ellátás körül. Néha félnapokat kell várakozni a' rendelőben, zúgolódnak a szülők, s nem értik, miért csak egy körzeti gyermekorvos van Nagyatádon, a fiatalok városában. A kórház-rendelőintézet egyes számú pártalapszervezeté- nek beszámoló taggyűlésén dr. Fejes Julianna, az egyes körzet gyermekorvosa nem véletlenül fakadt ki: rendelőjében nyugodt napokon is száznál többen vannak, így aztán egy betegre 1,9—3,2 perc jut. Még a laikus is érezheti, mennyire kevés ez!

Néhány éve az egyik tízemeletes lakóház földszintjén nyitották meg a második gyermekorvosi rendelőt, amely ma üresen áll. Tegyük hozzá, hogy már a nyitás pillanatában is helyettesítő orvos dolgozott benne. Azóta kétszer kellett bezárni. Előbb azért, mert műszaki hiányosságokat találtak, utóbb azért, mert a helyettesítő orvos is elment, azóta nem tudták betölteni az állást. Fejes doktornő szerint egyébként sem volt praktikus dolog a tízemeletes lakóházhoz vinni a második rendelőt, hiszen ha lenne is orvos, távol lennének egymástól, aligha valósíthatnák meg a csapatmunkát, ami ma már természetes elvárás.

Minderről dr. Szirtes Istvánnal, a nagyatádi kórház- rendelőintézet igazgatójával is beszélgettünk.

— Kezdjük talán azzal, hogy az országban is kevés a körzeti gyermekorvos. 1984-ben 4,4 százalékkal

több volt a betöltetlen állás, mint egy évvel korábban. Mind kevesebben jelentkeznek erre a pályára. Mi meghirdettük egyszer a betöltetlen állásainkat, de nem akadt pályázó. Ma viszont nem is merjük hirdetni, mert nem tudunk lakást adni. Egy pályakezdő orvos pedig lakás nélkül nem jön Nagyatádra. Egy fiatal orvos kezdő fizetése 3700—

Vlagyimir Ivaszjuk „Cser- vona Ruta” dalával kezdődött szerencsés pályafutása. A dal egy varázsvirágról szól, amely szerencsét hoz a szerelemben. Szófija Ro- tarunak, a Krími Állami Filharmónia magánénekesének a szerencsét és elismerést tehetsége és szorgalma hozta meg. Az ukrán és moldvai SZSZK népművésze, a Lenini Komszomol- díj kitüntetettje, több nemzetközi verseny győztese.

Fellépései behálózzák az

4000 forint. Ha nincs szülői háttér, akkor nem tud lakást vásárolni vagy építkezni. Több új állás betöltésére kaptunk lehetőséget, kellene szakember a laborba, a röntgenbe, az idegelme osztályra és üzemorvos is, aki a Sefag nagyatádi erdészeténél és a cérnagyárban dolgozna. Nincs iskolafogászatunk sem. Ezeket a munkaköröket csak a nővérszálláson való elhelyezéssel tudjuk ajánlani. Az ötös számú körzeti orvosi állás az egyetlen olyan, amelyet lakással hirdethetünk. Most épül Ötvöskónyi- ban. Ha elkészül, akkor olyan szakembert szeretnénk letelepíteni, akinek a feleségével betöltihetjük a gyermekorvosi rendelőben hiányzó védőnői státust.

— Milyen elképzeléseik vannak a gondok megszüntetésére?

— Ebben a tervidőszakban sem számolhatunk azzal, hogy több szolgálati lakást kapunk, hiszen kevesebb épül. Arra ösztönözzük orvosainkat, hogy OTP-ér- tékesítésű lakást vásároljanak, vagy építkezzenek, s az így felszabaduló szolgálati lakásokat a pályakezdőknek adhatjuk. 1984-ben egy dolgozónknak adtunk százezer forint építési kölcsönt. Tavaly már nyolcat részesítettünk benne. Ez azért is fontos, mert aki itt építkezik, az hosszabb távon i kötődni akar a városhoz, a kórházhoz. Ha lesznek üres szolgálati lakások, akkor lesz gyermekorvosunk is, létrehozhatjuk a harmadik gyermekorvosi körzetet.

— Addig marad minden a régiben?

— Kevesen tudják, hogy hétköznap a felnőttek ellátására létrehozott orvosi ügyeletnek is el kell látnia a beteg gyermekeket, hét végeken a központi ügyeletnek is kötelessége ez. Sőt, a kórház gyermekosztálya szintén besegít a körzeti gyermekorvosnak. Szombaton délelőtt pedig a gyermekosztály ambulanciája rendelést is tart.

Nagy Jenő

egész országot. Gyakran vendégszerepei külföldön is. Szófija Rotaru a Krími területi tanács küldöttje.

Művészeti palettája, amelyen szervesen kapcsolódnak orosz, ukrán, moldvai dallamok, évről évre színesebb és kifejezőbb lesz. A „Hazám”, „Adjunk földet a gyermekeknek”, „Nem feledhetem”, „Gólya a háztetőn” című dalai, kis drámai elbeszélések a békéről, barátságról, szerelemről szólnak.

A Krím csalogánya

A fafaragás mestere

A litvániai anyiskai járás Szvedaszaj kolhoz népművészéről, Zenonasz Valuntáról mintázta Juozasz Baltusisz Eladott évek című regényének egyék főhősét.

.. .Nem volt könnyű élete a 78 éves népművésznek. Juozasz Baltusisszal együtt nehéz béresmunkát végzett egy nagygazdánál. A szovjet hatalom megalakulása után belépett a kolhozba, és hosszú évekig fáradozott annak felvirágoztatásán.

Már gyerekkorában megmutatkozott rendkívüli kézügyessége. A pihenés rövid óráiban bicskát fogott, és bűbájos ember- és állatalakokat faragott. ____

A

z évek során a fafaragás iránti vonzalma nem hunyt ki, hanem új erőre kapott. A keze alól kikerült szobrok valóságos szabadtéri múzeumként ellepték a háza körüli hatalmas teret.

Ma már az idős mester háza az anyiksai járás egyik leghíresebb nevezetessége, ahova turisták százai érkeznek.

Zenouasz Valuntának sok barátja és tisztelője van nemcsak Litvániában, hanem annak határain túl is. Műveit gyakran kiállították országos és nemzetközi kiállításokon, gyakran nyert oklevelet, veliük.

___________

H

azánk legkedveltebb múzeumi intézménye — meglepően hangzik, de így igaz — nem a fővárosban található, hanem attól kissé távolabb, Szentendrén: a Kovács Margit kerámiagyűjtemény. Ez csupán apró példa arra, napjainkban milyen nehéz kikövetkeztetni, merre, miért, hányán indulnak útnak egy-egy hét végén, szabadságok idején. Egy esztendő alatt — 1984-ben — 19,2 millió látogató kereste föl az ország majdnem hatszáz múzeumát, múzeumi bemutató- helyét, egyéb muzeális gyűjteményét, a 2118 állandó, illetve időszaki kiállítást. Ami talán már nem is különlegesség: ennek az emberfolyamnak csupán a bő ötödé jut budapesti bemutatóhelyekre, a négyötöd — azaz minden száz személyből nyolcvan — vidéken áll meg a múlt emlékeinek tárlói előtt, képtárak termeiben, egy-egy kor tematikusán összegyűjtött tárgyainál.

Látogató azonban a színházi néző, a mozi vászna elé telepedő, a kirándulóhelyek egyszeri vagy vissza-vissza- térő birtokbavevője, a strandvendég, az üdülni érkező ... Ezeknek a seregeknek a soraiban szinte valamennyien ott vagyunk. Például a művelődési otthonok műsoros estjeire tizenkét hónap alatt 8,7 millióan váltottak belépőt, s mert ott vagyunk, ott hagyjuk — akarva, akaratlanul — a névjegyünket: itt jártunk.

Ennek a névjegynek a kézhez vétele az érintettek számára gyakran megtiszteltetés. A színpad és a nézőtér között létrejövő — a művésznek semmi mással nem pótolható serkentést adó — szellemi áramkör, a kiállítás megnyitásán felcsattanó taps, a vendégkönyv lapjaira kerülő bejegyzések, elismeréSök.. kritikák minH mlrnH a

látogató névjegyei. Itt járt és volt miért jönnie.

Vannak azonban másféle névjegyük 'is a látogatóknak. Sajnos. Megrongált múzeumi tárgyak, összefirkált műemlékfalak, középületek összerondított helyiségei, hulladékhegyek alá temetett kirándulóközpontok ... ezek is névjegyek! Települések sokaságában az állandóan ott élők számának tíz-, tizenötszörösére is nő időnként az egy-egy napra, hétvégére odaérkezők száma. Olykor már-már a levegő is kevés, nem hogy az élelem, a víz, a parkolóhely, a mosdó, a képes levelezőlap, a kiállítási katalógus .. . Tavaly — nyolc hónap adatai állnak rendelkezésre — 4,6 millió bel- és külföldi vendég fordult meg a szállodákban, a fizető-vendéglátás szdbái- ban. Közülük 2,7 millió volt a hazánkfia.

Szerény tanulság? A látogatók névjegyei között azoknak a sokasodása, melyek miatt a vétlen embernek vö- rösödik el az arca, melyek láttán döbbenten torpanunk meg, felháborodunk, azt mutatja, ezt a szerény tanulságot a kelleténél, a szükségesnél kevesebben ismerik tudják, s még kevesebben alkalmazzák. Gyakran ugyanis nagy port felverő ügyékben, ügyek mögött — mint amilyen egy új múzeum tárgyainak megrongálása, a frissen megnyitott repülőtéri épületben véghez vitt törés, zúzás — a bárdolatlan egyéniség megnyilatkozásaira lelhetünk. Arra, hogy sókan vannak közöttünk látogatók, akik nem tudják mit szabad, mit nem, mit illik, mi nem illik, s tudatlanságuk feladására nem kényszeríti őket kellő következetességgel azok tábora, akik szívesen várt látogatók mindenütt.

Mpc/Árnc O(fn

EGYEDÜL EGY TÁJKÉPEN

•

ír:

Nézte a tájat. Valahol Tab és Zala között, a Kis-Koppányt szegélyező bozótos szagában . ..

(talán így kezdeném, ha novellát írnék, barátom, ha most Iképes volnék rá), szóval, fácánozó vadászok után lépkedtem hosszú kabátban, félcipőben, nem éppen az alkalomhoz alkalmas öltözékben: szép idő volt, de nem \karácsony hetéhez illő, inkább tavaszias: a hajnali hóharmat már csak az árnyékosabb helyeken fehérlett, a nyárfák, mintha a kikelet iközeledtét érezték volna, (táncos kedvvel illegették magukat. A háttér pasztellkék dombvonulat... Rudnay színei... iKülső-Somogy ... A vadászok már durrogtat- tak. A ,nagyberényi tanár két kakast lőtt közvetlen a Kis- Koppány mentén, a többiek a nádast fésülték át, is egyre beljebb nyomultak a zsombékos, vizenyős, embernél magasabb náddal benőtt területen...

Nézte a tájat. Arra gondolt, hogy nehéz ... istentelen nehéz lenne elszakadni innét.

(Azt írod, barátom, gondoljam meg, lassan tíz éve, hogy Somogyba jöttem ... „megint megismertél egy mikrovilágot, egy Sereg embert, a barátinak vélt arcok közül nem egy eltorzult az évek során; \a hétköznapok egyre fáradtabbak, fakóbbak ... iNem igaz?”)

A Kis-Koppány rendkívül izgatott patakocska: meredek partfala man, s lenn a

mélyben mindenfélét összefecseg, mint a játékában elmerült, magában beszélő gyermek... és mindenfelé elmászkál... Jó ideig a vasúti isinek mentén haladtunk, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy mélyen benn vagyunk már a nádasban, közben a ivasúti sínek másik oldalára kerültünk, végül egészen bekerített a Kis- Koppány. Nem tudtam továbbmenni, át kellett volna kelnem a medrén (félcipőben): a vadászok messze jártak, a körülöttem fel-felröppenő fácánkakasoknak már semmi okuk nem volt a félelemre. Toronyiránt néztem Zala felé, is eltűnődtem, vajon hány karácsonyt, szilvesztert töltött itthon la zalai uraság világhírű fia, Zichy Mihály? Aztán az jutott eszembe, hogy amikor Jókai Mór meglátogatta itt a minden oroszok cárja udvari művészét, errefelé haladhatott |0 ilovasfogata. Zichy addigra hazahozatta Oroszországból kincseket érő gyűjteményét, tágas műtermet építtetett <a kúriához, egyszóval berendezkedett, itthon akart maradni. De nem hagyták. Addig becsülték, amíg távol volt. Viszont szép temetést rendeztek neki.

(Írod: nálunk mindig az a jó fiú, aki elmegy; így volt ez régen, így van ma is. Aki maradni óhajt, mert botorul úgy véli, neki a hazájában [vagy a szűkebb pátriájában] kell élnie, kibontakoznia, egy idő után gyanússá válik. „Talán nem is olyan tehetséges”, súgnak össze a háta mögött. Mintha nálunk törvény volna, hogy csakis a tehetségtelenek, csakis ia közepesek élhetnek háborítatlanul a szülőföldjükön, vagy bárhol az általuk választott vidéken. Aki különb náluk, tűnjön el Pestre vagy külföldre... S hazalátogatóként ünnepelni fogják. Ha tagadod is, tudom — érzefn a leveleidből, írásaidból —, hogy |a régi behegedt sebek mellé újakat kaptál. Tíz év alatt megszokták, hogy ptt vagy, hogy rendelkezésre állsz, hogy a küzdelemben is mindig betartod a szabályokat. Gondolom, volt alkalmad, időd tanulmányozni a kisszerűség, az ájtatos arcú eszmeárulás „lélektanát”. Jó figurákat találtál egy új regényhez. Igaz? Azt ajánlom: szaladj el Pestre vagy egy isten háta mögötti tanyára, és írd meg. Egy kritikusod azt írta legutóbbi könyveddel kapcsolatban, hogy bízzál jobban szépprózád valóság feltáró erejében. Nos, szívleld meg, különösen, ha egyetértesz Móricz Zsigmondi megállapításával: „voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj, ami megseb- zi az embert. S ami bosszú!”)

Csend volt. A vadászok végképp eltűntek a távoli bozótosokban: magam maradtam, mint egyetlen, oda nem illő figura egy gyönyörűséges tájképen. Előttem vedlett épületek — valaha malom volt itt — kerítés nélkül, s néhány elvadult gyümölcsfa. Ha még emberlakta hely lenne, gondoltam, út vezetne a tanyához. „Pedig jó lenne bemenni, megpihenni, s egy üveg bor mellett elbeszélgetni a molnárral.” A hátam mögött most váratlanul fölzengtek a sínek: három piros vasúti kocsi haladt át a tájon, kényelmesen. Arcok, rám csodálkozó tekintetek. Én ekkor egy jellegzetes, férfias arcot vágytam látni valamelyik kocsi ablakában. A hazafelé utazó Latinca tanár úrét... (Barátom, megvallom neked, én sokszor látom öt, a somogyi szegények soha eléggé el nem siratható apostolát... A Kelenföldi pályaudvaron látom. Az arca gondterhelt, a kezében iratokkal tömött aktatáska. Várja a hazafelé induló vonatot. A forradalom a végóráit éli. Az emigránsok Bécs felé tartó szerelvényéről lekiabálnak: szálljon fel, mindennek vége! Latinca tétován, megrendültén áll. Nem mehetek, mondja csendesen, otthon még teendőim vannak. Zsebkendőt vesz elő, megtfirli a homlokát. Meleg van. És por, zűrzavar, ordítozás... Lehet, hogy nem egészen így történt. De tény: Latinca nem szállt fel a menekülők vonatára. Barátom ... az a tömött aktatáska ... iaz a gondterhelt arc... az ia nádasdi erdő... Nem tehetek róla, de most is összeszorul a torkom, és „kinyílik a bicska a zsebemben”.)

A legközelebbi kocsma a tabi Koppány vezér nevű. Jó kocsma.

A. vodkát és sört rendelt, majd elfogyasztott egy kocsonyát. Közben a vadászok a terítékben gyönyörködtek.

Szapudi András