Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-20 / 16. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 16. szám Ara: 1,80 Ft 1986. január 20., hétfő Érték r rr merő A megbatározott cél érdekében végzett, értelmes alkotó munka emelte ki valaha a embert az állatvilágból. Az ember tudta, mire van szüksége, hogy élelemhez jusson, s mit kell tennie, hogy a természet viszontagságait elviselje. Fizikai vagy szellemi munkát végzett? Ezt ma már nehéz lenne eldönteni, sőt a kérdés feltevése is merő naivság. Aztán a tudomány és a gazdaság fejlődésének bizonyos szintjén szétvált a két fogalom. Voltak, akik arra szakosodtak, hogy sokévi tanulással, kutatások, kísérletezések során elsajátítsák, felfedezzék vagy továbbadják utódaiknak a termelés, a gyógyítás, az építés és más hasznos dolgok leghatékonyabb módját. /Ok lettek a tudósok, a tanítók — az értelmiségiek. S kialakult egy afféle „végrehajtó személyzet”: aki erejével, ügyességével, kétkezi munkájával a gyakorlatban kamatoztatta az elméletet. A fizikai dolgozók. S mindkét csoport tovább specializálódott. A tudásmennyiség halmozódásával eltűntek a polihisztorók, a minden tudományághoz értőek, s lettek belőlük egy-egy szakág minden csínját-bínját ismerő kutatók, szakmérnökök, piackutatók, közlekedésgépészek, atomfizikusok és ehhez hasonlók. A fizikai munka is apró szakterületekre oszlott, s egy-egy szakmunkás vagy betanított dolgozó a folyamatnak már csak egy kis részéhez ért, ahhoz azonban alaposan. Ez a fejlődés útja, ebbe az irányba hat a társadalmi munkamegosztás. Vajon melyikre van nagyobb szükség? — merült föl gyakran a kérdés: az elmélet kidolgozójára-e vagy gyakorlati megvalósítójára? Ki nélkülözhetetlenebb: a pedagógus-e vagy a vízvezetékszerelő? Ráadásul a két terület elhatárolása is egyre nagyobb gondot okoz. Vajon fizikai vagy szellemi munkásnak számít-e az üzemi mérnök vagy a többmilliós értékű bonyolult gépet irányító, magasan kvalifikált szakmunkás? Az számít-e értelmiséginek, aki egyetemi diplomával éjjeli portásként vagy építőipari segédmunkásként keresi meg a kenyerét vagy az, aki érettségivel bár, de magát folytonosan továbbképezve tanít, könyvtárat irányít vagy egy falu közművelődése fölött őrködik? Azt hiszem, a különbségtétel egyre nehezebb, hiszen » technika fejlődésével mindannyian kénytelenek vagyunk egyre többet tanulni, s a hagyományos, nappali tagozatos felsőoktatás mellett egyre inkább teret hódít a felnőttoktatás, az önművelés és a továbbképzés rendszere. Így talán a két terület értékelésében is új szempontokat kellene keresni. Visszakanyarodva az ősember példájához. Mi számított emberi munkának? Ami hasznos volt, amivel valamit alkotott, amivel maga és embertársai életét megkönnyítette, fejlődését elősegítette. Társadalmi megbecsülést, anyagi és erkölcsi elismerést érdemel tehát mindaz, aki mindannyiunk javáért dolgozik; aki valamit alkot, létrehoz —, hogy valamennyiünknek jobb legyen. Akár közvetve, akár közvetlenül! S ebben az értelemben már szinte mindegy, hogy mit tett le az asztalra; a lényeg az, hogy képességeinek, képzettségének megfelelően az a legjobb legyen. Tersztyánszky Krisztina EREDMÉNYES ÖT ESZTENDŐ A Legfelsőbb Tanács Ruhaipar A SZOT Központi Iskolájában szombaton, és vasárnap tanácskozott a Ruházatipami Dolgozók Szakszervezetének 27. kongresszusa, amelyen mintegy 26 ezer szakszervezeti tag képviseletében 210 küldött tárgyalja meg az u tóbbi öt évben végzett munka tapasztalatait és a soron- következő feladatokat. Részt vett a kongresszuson, Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Kósá- né Kovács Magda és Sólyom Ferenc, a SZOT titkára, Du- schek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Kapolyi László ipari miniszter, valamint az ágazat munkájához kapcsolódó pánt-, állami és társadalmi szervezetek számos vezetője is. A szakszervezet központi vezetőségének írásos beszámolója és Czervám. Mártonná főititkár szóbeli kiegészítése egyaránt 'kiemelte: az elmúlt öt évben a kedvezőtlenebb körülmények ellenére a ruhaipar teljesítette tervét: 37 százalékkal növelte konvertibilis elszámolású exportját, miközben a korábbiaknál magasabb színvonalon, szélesebb választékban, divatos termékekkel igyekezett kielégíteni a lakosság igényeit. A feladatok teljesítése gyakran megkívánja a túlmunkáit, ezt a szakszervezet is tudomásul veszi, nem támogatja azonban a dolgozók túlórázását akikor, ha az szervezetlenség, vagy az anyagellátási problémák miatt szükséges. A szakszervezet fontosnak tartja, hogy a dolgozók a főmunkaidőben tudjanak eleget tenni feladataiknak és ezzel elérni megfelelő keresetet, annál is inkább, mert az üzemekben dolgozók 82 százaléka nő, akiknek túlnyomó többsége a csalód miatt nem tud többletmunkát végezni. Az ágazat a jövőben, csak akkor tudja teljesíteni feladatait, ha megszűnik a létszám csökkenése. Ezért lényeges, hogy az üzemékben jobb munkakörülményeket teremtsenek, a bérek pedig fejezzék ki a teljesítményeket, a munka nehézségi fokát. üzenete Ezután megkezdődött a beszámoló feletti vita, amelyben felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára,. Köszöntötte a kongresszus résztvevőit, s méltatta az ágazati szak- szervezet 90 esztendős, mozgalmi hagyományokban gazdag múltját. Kitért arra is, hogy a ruházati ágazat a hazai iparban kezdeményező szerepet vállalt az üzem- és munkaszervezési módszerek elterjesztésében, hiszen az elsők között voltak a konfekcióipari termékeket előállító vállalatok, amikor ily módon korszerűsítették munkájukat. Hangsúlyozta: a kongresszus eredményes öt évről adhat számot. A beszámolóból és a hozzászólásokból kitűnt, hogy a szakszervezet tagsága reálisan értékeli az elmúlt időszakot. Az érdekvédelmi munka mellett rendszeresen véleményt nyilvánítottak a gazdálkodásról, részt kértek a vállalati gondoik megoldásából i®. Havasi Ferenc a gazdasági épíitőmumka időszerű kérdéseiről szólva hangsúlyozta: az elmúlt években a feladatok teljesítése ebben az iparágban is — éppúgy, mint a gazdaságiban másutt — nagv erőfeszítéseket követelt a dolgozóktól. Az eredmények eléréséhez gyakran szükséges volt a túlmunka, a vgmk-k tevékenysége is. Utalt arra, hogy ez utóbbiakról a kongresszuson is sók szó esett, a hozzászólók a főmunkaidő becsületét féltve beszéltek a vállalati gazdasági munka- közösségek hatásáról. Ezzel 'kapcsolatban hangoztatta: a főmunkaidő mind teljesebb kihasználása összhangban van politikánk szándékaival, s a ,gazdaságirányítás alapvető törekvése. A továbbiakban arról szólt, hogy a .gazdaságirányítás korszerűsítésével egyidejűleg időszerűvé vált a szakszervezeti munka továbbfejlesztése is. Ennek során indokolt napirendre tűzni a jelenlegi munkamódszerek áttekintését annak érdekében, hogy aha- táskörök, a döntési lehetőségek bővül jenék, .növekedjék a (Folytatás a 3. oldalon.) A nukleáris fegyverek felszámolására és a nukleáris robbantások beszüntetésére vonatkozó javaslatok támogatására hívta fel a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa az Egyesült Államok kongresz- szusát. A legfelsőbb szovjet törvényhozó szerv nevében a tanács elnöksége küldött üzenetet az amerikai szenátoroknak és képviselőknek. A Moszkvában vasárnap nyilvánosságra hozott dokumentum hangsúlyozza, hogy folytatódik a hatalmas anyagi eszközöket felemésztő, a Szovjetunió és az Egyesült Államok tudományos és műszaki potenciáljának értelmetlen elfecsérlését okozó nukleáris fegyverkezési hajsza. A katonai téren folytatott versengés bizonytalanságot szül, növeli a békét fenyegető veszélyt. A Legfelsőbb Tanács elnöksége szerint nem szabad tovább megbékélni ezzel a helyzettel, aminek felszámolását az emberiség lelkiismerete, az önfenntartás természetes ösztöne is megköveteli. A felhívás emlékeztet rá; a Szovjetunió és az Egyesült Államok is arra törekszik, hogy mindenhol és maradéktalanul felszámolják a nukleáris fegyvereket. Most már arra van szükség, hogy megtegyék a közös lépéseket is e cél elérése érdekében. Tornaterem •pül a mező- gazdasági főiskolán Aulát és tornacsarnokot építenek a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán. A munkát az épület alapozásával megkezdte a kivitelezd: a Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat. BÚ NÉLKÜL Két pumi futkos a széles mezőn. — Eredjetek innen, nincs itt most semmi keresnivalótok! — Balog János hangja szigorú. — Még eltévesztem a számolást. Épp leltározunk — fordul a hívatlaji, váratlan vendég felé, aztán kézfogásra nyújtja kérges kezét. Az enyhe tél jó napokat hozott a juhászoknak. Megszámolják ellés után a kis- bárányokat, odébbkergetik az öregebbjét, s a bekecs alá sem kell venni nagypulóvert; szinte csak úgy ingben kiszaladhat az ember az akolig. Balog Jánost könnyű szóra bírni; ha a szakmájáról beszélhet, szinte megállítani nem lehet a szóáradatot. Most éppen a „fogadtató" van ioron. — Tudja, az olyan kaloda féle. Akkor használják, ha a birka nem szereti a kisbárányát, nem szoptatja, nem gondozza. Előfordul ez menyecskénél is, nem igaz? — kacsint hamiskásan. — A birkáknál könnyebb a helyzet; bár igaz, ami igaz, nem a leggyengédebb módszerekkel vesszük rá őket, hogy fogadják el a „gyereküket". Olyan ez, akár egy óvoda — mutat körbe a hangosan bégető össze-visz- sza rohangáló apróságokon. — Es milyen maflák! Annak a kis kosnak a fején látszanak a dudorok: már ilyenkor is komolyabban, méltóságteljesebben viselkedik. A bárányiskola — pár lépéssel arrébb — hatalmas akol. önetetők állnak egymás mellett. A bárányok ódzkodva ismerkednek velük. A felnőtt állatok egész nap kint legelnek, csak este találkoznak a bárányokkal; addig a kicsik magukra vannak utalva. Balog János már sok éve juhász. Világéletében ezt csinálta. Az asszony ugyan gyakran mondta, keress Jani magadnak más foglalkozást, de aztán látta, pénz van, a harminc tartásos birka is hoz a konyhára, hát hagyta az embert, tegyen, amit akar. — A legnagyobb baj, hogy nics utánpótlás — panaszolja az öreg juhász. — Fiatal ide nem jön, s ha mégis, hát nincs benne köszönet: addig marad, míg lesilányítja az állományt, aztán fogja a kalapját, s odébbáll. Az ilyen gyüvő- menő embereknek nincs becsületük, az ilyenek nem szeretik a munkát. A bárányok olyan egyformák, futkosnak, b égetnek, nekem szinte mindegy, melyik rohan a lábamhoz. Balog János húsz lépésről is megismeri őket, épp csak névvel nem nevezi külön- külön az állatokat. Bár ez is előfordult már: Miskának hívta a nagy rackát, és napokig szótlan volt, amikor az állat kimúlt... — Nézze csak, az a gyengécske bárány, az biztosan toklyótól származik — mutat egy, remegő lábain egyensúlyozó kisbárányra. — Toklyónak nevezzük a kétéves állatot — magyarázza, látva, hogy fogalmam sincs a dologról. — Az öreg birka báránya szebb: a fiatal idegesebb, össze-vissza ugrál, szopni sem engedi a kicsit. Aztán persze megkomolyodnaK. A birka hamar öregszik: egy nyolcéves állat már vénnek számít. Megtudom azt is, hogy az ürühús fenséges eledel. Az ürü a heréit kos. Ahogy János bácsi mondja: az apaállatnak kétéves korában már „szaga van”. Az ürü viszont nem fedez, nem ugrabugrál a toklyó után, hanem „húst termel”. Közben leguzsgorodik az öreg ember, s cuppogva hívja Zsuzsit, a kedvencet. — Duális bárány volt ez valamikor — mondta —; most már megnőtt, négyéves. Jó állat, hallgat a nevére is. Este, mikor lefekvéshez készülök, elkísér a kalyibáig, s ott álldigál, míg el nem alszom. Nagyfülű csacsi bóklászik körülöttünk. Nincs neve: a szamár az szamár, minek hát megkülönböztetés. Alomhordásra használják. Alaposan megrakott kocsit húzatnak vele, egyszóval kutya élete van. — Nem tudnék én állandóan négy fal között élni. Van ez a kalyibám. Főd- kunyhó volt azelőtt, össze is dűlt vagy háromszor; de most már jó lesz, amíg élek. A kunyhó olyan, hogy a magának való férfiember jobbat nem is kívánhatna. Veretes bőrtáska lóg a fába vert szegen, fából faragott étkészlet az asztalon. A juhászmesterséghez tartozó és célszerűen egyszerű tárgyak között, a petróleumlámpa fényénél üldögél esténként az öreg juhász. Orrára bigy- gyeszti az ókulát, s régi képesújságot lapozgat, de hamar lebillen a fej, megesik, hogy a fehérre súrolt asztalra borulva alszik el. Szürke még a hajnal, mikor fölserken, s hosszú a nap, míg ismét a kunyhóba tér. A faluba nemigen jár. Gyerek nincs, az asszony öt éve már a temetőben; itt, a legelőn meg szabadon jár a szél, s nem kell ostoba viselkedésre fecsérelni az erőt. — Aki szabadon élt, szabadon akar meghalni. Talán nem is sok idő múlva — mondja búcsúzóul Balog János. — Emlékezzen meg rólam, ha ideje engedi! Az idő, ami a találkozás óta eltelt lehet sok is, kevés is. De néha szeretnék ismét ott ülni, a félig földbe ásott gunyhóban, és hallgatni a szabadnak született öregember szavát. Klie Agnes
