Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám
8 Somogyi Néplap 1986. január 18., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Gazdaság és kultúra MECÉNÁSOK Kiállítás a Nemzeti Galériában Példamutató hagyományt elevenít fel a Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása az elmúlt évtizedekben ajándékozott műtárgyak igényes válogatásának bemutatásával. Milyen jó volna, ha a kiállítás új, lelkes barátokat toborozna a Galéria köré a tehetős gyűjtők közül, akik két évszázados hazai tradíciót folytatva féltve őrzött kincseikből közgyűjteményeinknek is juttatnának. Külföldön a nemes szándékot ugyan jelentékeny adókedvezményekkel is növelik, így téve könnyebbé a múzeumok számára a nem kis összegű, gyakran pótolhatatlan nemzeti értékek megszerzését. Az 1957-ben megalakult Magyar Nemzeti Galéria a magyar képzőművészet legnagyobb és legteljesebb gyűjteménye. Ezért figyelemreméltó, hogy a most bemutatott válogatás sok darabja számottevően egészíti ki a magyar képzőművészet panorámáját. Az alkotások a XVIII. századtól kezdve máig vonultatják fel művészetünk nagy mestereinek műveit. A tárlat a hazai művészetek ismerőinek is tartogat néhány meglepetést, mint Má- nyoky Ádámnak, Rákóczi Ferenc európai hírű festőjének ihletett Női képmását egy USA-ban élő magyar gyűjtő jóvoltából. Hézagpótló mű egy XVII—XVIII. századi magyar festő csatajelenete is, amelyet argentínai magyar ajándékozott. A XIX. és XX. századi festészet csaknem minden kimagasló mesteréCsernus Tibor: Modellezők. Paizs László ajándéka Schaár Ezrsébet: Nővérek. Vili Tibor ajándéka tői láthatunk műveket. Egykét festmény képviseli Barabás Miklóst, Lotz Károlyt, Paál Lászlót, de Munkácsy Mihály is szerepel, méghozzá műkereskedőjének, a művész életében oly sorsdöntő Sedel- meyernek 1879-ben festett arcképével, mely Bécsből került hozzánk. Székely Bertalannak öt tájvázlata utolsó korszakából Szadáról, azt az időszakot mutatja, amikor magányos kutatásaiban eljutott az impresszionisták fényproblémájáig. A századforduló forrongásainak szinte minden irányzata nyomon követhető a nagybányai festőktől a Nyolcakig — és nem jelentéktelen művekkél. Kiemelkedő Ferenczy Károly 1901- es Ábrahám áldozata, Fényes Adolf 1905-ös Falusi udvara, Csók István Tulipános ládája, amelyet leánya, az oly gyakran megörökített Züzü ajándékozott. Rippl-Rónai, Vaszary mellett Nemes Lam- pérth Tájképe, a Párizsban élt Tihanyi Lajos Tristan Tzara portréja, Orbán Dezső Női aktvázlata hiánypótló mű. A ma irányzatai is jelen vannak, hazaiak és külföldön élők munkáiban. Kiemelkedik közülük a Bauhaus tanáraként világhírre emelkedett Moholy Nagy László egy kompozíciója, melyet Mexikóból kaptunk. Most látható a hatvanas években a természetelvű realizmus látásmódját fanyar szürrealizmusával meghaladó, azonnal iskolateremtő Csernus Tibor egyik jelentős botrányt kavaró festménye, az 1963-ban festett Csók István: Tulipános láda. Palgámé Csók Júlia ajándéka Modellezők. Az újabb nemzedék tagjai közül. Bak Imre, Szabados ,Árpád, Kocsis Imre, Kovács Tamás, Szirtes János grafikái zárják a rangos sort. önként merül fel a kérdés: kik a mai magyar mecénások? Sokfélék. Találunk köztük régi, nagynevű családok leszármazottait is, akik családi értékeiket adják oda, híres gyűjtőket (Köves Oszkár, Frachter Lajos), akik a két világháború közt tevékenységükkel a legjelesebb magyar művészeknek biztosították a szerény megélhetést. Ajándékoztak kisebb mértékben maguk a művészek is, özvegyeik, leszármazottaik, a művészek legközelebbi barátai, mint Brassai, aki az egyik Tihanyi-művet adományozta, művészettörténészek, (Wilde János) és sok hazánkból elszármazott magyar, akik legféltettebb kincseiket hagyták a Nemzeti Galériára örök emléket állítva maguknak. Talán a jövőre utal, hogy feltűnt az új, szocialista mecenatúra képviselője is a makói tanács személyében, amely a város alkotótelepén készült művek egész sorozatát ajánlotta fel. Rrestyámszky Ilona A HETEK ANTOLÓGIÁJA Az ének megmarad Miskolcon egy új antológia jelent meg a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Tanács művelődésügyi osztályának, az ottani megyei könyvtár és a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapja -irodalmi szakosztályának kiadásában. Három kiadó vállalta az antológiát, a fő- vállalkozó — mint a könyv jegyzetéből kiderül — a megyei könyvtár. Az ének megmarad v-er- seskötet, versek gyűjteménye: Ágh Isvtán, Bella István, Buda Ferenc, Kalász László, Rafifai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon verseinek gyűjteménye. Olyan költőké, akik. a hatvanas évek közepén jelentkeztek első verseskönyveikkel. Első verseiket hamarább olvashattuk a folyóiratokban, a hetilapokban, még a hatvanas évek elején, első könyveik azonban csak körülbelül húsz éve láttak napvilágot. Az antológia összegyűjtője, szerkesztője, utószóírója, Zi- monyi Zoltán gondos és szenvedélyes szavai szerint ezt a hét költőt a -közös kezdés, a közös bölcső emléke fűzi össze: az 1961-ben alapított Üj Írás, illetve valamivel később a befogadásra kész miskolci Napjaink. A hatvanas évek végén a Napjaink sorra-rendre közölte Ágh, Bella, Buda meg a többi, imént fölsorolt költők verseit, akiket Kabdebó Lóránt, az akkor Miskolcon élő irodalomtörténész és Farkas László, az Oj Írás munkatársa Hetek névvel Illetett, amely nevezet aztán jódarabig élt az -irodalmi köztuda-tban, tovább is, mint ahogyan az utószó írója véli. Lehet, mi tévedünk, akik figyeltünk rájuk, de az is meglehet, -hogy a szerkesztő túl szerény, hiszen akármelyikük pályáját nézzük, mindenki talpon áll, s nem -is akárhogyan, sőt ritka vallomásaikban mindig visszavisszatérnek a Hetek közösségére. „1967 őszén a Napjaink szerkesztősége szervezte meg az első személyes találkozójukat; 1967-ben Sárospatakon és Mezőkövesden, 1968- ban a költészet napján Miskolcon és Edelényben, 1969- ben — ugyancsak a költészet napján Miskolcon ..., 1969—11970-ben a Nehézipari Műszaki Egyetemen sorozatban megrendezett egyéni szerzői esteken ajánlották az olvasók figyelmébe a verseiket,” — írja az utószó. Azóta ilyen esteken ritkán lépnek föl, csak Az ének megmarad hozta őket össze ismét. Elszakadtak egymástól, dolgoztak, írtak. Miért vannak mégis újra együtt? Zimonyi Zoltán szavaival a Hetek „a magyar irodalom régi eredetű, hagyományos irányzatát, a Petőfi—Ady— József Attila—-Nagy Láászló vonal folytonosságát képviselik”. Ezt nem tagadták meg soha,, ezért kerültek újra össze. Ez a hagyomány például a népiességet jelenti, a népiesség eszméjét — nem formákban, hanem gondolatokban. Ez a hagyomány hitet jelent, azt, hogy az ember örömre is van teremtve, nemcsak szürkeségre, csupa rossz hétközna-piságra, magányra, azt, hogy nemcsak teszünk-veszünk, létezünk tárgyainkért, csip-csup teendőinkért. Ágh István, Serfőző Simon szociográfiái, riport-] jai, Bella István, Ratkó József versei nagyobb dolgok- | ról vallanak. Ezt a hét költőt eddig kü- lön-külön olvastuk, most együtt olvashatjuk őket, és | láthatjuk: azonos vonás van bennük. A Hetek elnevezés lehet, hogy műlékony, de a közös törékvés kord okúmén - tuma. Győri László Ezt a szót: válság, évtizedeken át csak a polgári kultúrával és a tőkés gazdasággal kapcsolatban írtuk le. Varga Jenőt, minden idők legnagyobb magyar közgazdászainak egyikét a sztálini időkben keményen megbírálták, mert túlságosan kedvezően (vagy realisztikusan?) ítélte meg a kapitalizmus közeljövőjét. Így aztán a tőkés világ permanens válságáról kötetek jelentek meg, közben a kapitalizmus halálos ítéletét a valóság mintha élet- fogytiglanra változtatta volna. Mikor az olajár-robbanás bekövetkezett, föllélegeztünk: itt a tőkés gazdaság rég várt válsága. Csakugyan volt válság, de hallani sem akartunk arról, hogy az hozzánk is „begyűrűzhetik”. A mi gazdaságunk „válságáról” most sem szívesen szólunk, de a nehézségeket senki sem tagadja. S érdekes jelenséget figyelhetünk meg: gazdaságunk mai korlátozottsága, mintha a nemzeti, sőt kulturális kisebbrendűség új hullámát zúdítaná ránk, mintha a cserearányok romlása olyan csapás lenne, amely minden tekintetben megbénít, és csak a közvetlen gazdasági érdekek érvényesülését engedélyezi. A gazdasági problémák hullámai már-már elmossák a kultúra értékvédő gátjait. Az árak emelkedésének szökőárja lehetetlen helyzetbe hozza a kultúra hordozóinak előállítását: ami — csekélyke — dotációt például a könyvkiadás kap, azzal a művelődésügy a más tárcához tartozó nyomdaipart dotálja. Drágul a lap, drágul a könyv, s hogy eladható legyen, netán még hasznot is hozzon, ahhoz nemcsak színesebbé, hanem felszínesebbé, tarkábbá és alantasabbá is kell lennie. Alantas alatt értve az öncélú szenzációhajhászást, izgal- masságot, erotikát, így képeslapban, filmen, színpadon, szórakozóhelyeken a női test olyan mutogatását, amely a nőt s a nézőt egyaránt lealacsonyítja. De nem ez a legsúlyosabb, hanem hogy a sajtóban rég lejártnak hitt idealisztikus, sőt misztikus ostobaságok és filozófiai-politikai téveszmék kapnak nyilvánosságot, azon az alapon, hogy „ez kell a népnek”: az asztrológiától a kuruzslá- son, magnetizmuson át a világteremtési vagy világvége koncepciókig, sőt a zsarnokságok (hol fasisztoid, hol „balos”) kultuszáig —, hogy csak ábécé rendben említsek egykét jellemző címszót. Csillag- jóslás? „Azért csak lehet benne valami” — mondhatja a megzavart kisember, akire hivatkozva megjelentetik a szemetet. Kétségtelen, hogy a problémák kiútja: a gazdasági hatékonyság, s a demokratizmus összekapcsolása. És a demokratizmusnak éppúgy érvényesülnie kell a kultúra területén is, mint a gazdaságosságnak. Csakhogy az a jelszó, miszerint „azt kell adni, ami eladható, amit a tömeg (az olvasó, az ifjúság, a nép stb.) kíván” — végzetes lehet, ha a szükségképpen még mindig elmaradott és évezredek maradi hagyományát, babonáit, tévhiteit is hordozó tudati szférára meggondolás nélkül alkalmazzuk. Nem is szólva arról, hogy ki mondja meg: mit kívánnak a „tömegek”? Azok, akik ebben gazdaságilag is érdekelve vannak, elsősorban a szórakoztatás kis- és nagypolgári „nagymenői”, haszonélvezői, üzletelő főnökei, akik olykor szemtelenül lebecsülik a munkásosztályt, és egy nyugatimádó sznob réteg meg a csak krimit, kalandregényt, pornót, bestsellert óhajtó „átlagember” (azaz a kispolgár) igényeihez igazítanák a tömegkommunikációt, a mu- lattatást, a folyóiratkultúrát, a könyvkiadást és nem utolsó sorban a könyvtárak és művelődési otthonok minden szolgáltatását. A demokratizmus nem jelentheti a hangoskodó félműveltek kulturális rémura’- mát, de a kultúra gazdaságnak való szolgai alávetettségét sem. Az értékek védelméről, sőt terjesztéséről nem mondhatunk le. Egyetlen példa: ha az állami kiadók kénytelenek is kisebb értékű (de nem ártalmas) műveket megjelentetni, hogy szóhoz juttassák az olvasót, sőt eltartsák a kortársi magyar irodalom javát (amely a jelenben mindig ráfizetéses) — ne súlyosbítsák helyzetüket az igénytelenség kiszolgálásában való fölösleges versennyel olyan magán-, gmk-, testületi, sport- vagy akár tömegszervezeti kiadások, amelyek nem vállalják az érték közvetítését is, hanem csak nyereségre törnek. De nemcsak erről van szó. Arról is, hogy a hatékonyság és demokratizmus mellett a kultúra létkérdés is: az előbbi kettő sincs meg nélküle. És nemcsak a szakmai műveltségre gondolok, hanem arra az általános műveltségre, humánumra, szocialista erkölcsre is, amely nélkül egyszerűen nincs korszerű magatartás, munkamorál és termelés. Vagy hogy valami egészen más példával éljek: kellő vizuális iskolázottság nélkül egy műszaki rajzot sem lehet leolvasni, termékeink eladhatóságának pedig mind fontosabb föltétele a korszerű, ízléses és célszerű ipari formatervezés, amely már nemcsak szakmai biztonságot, hanem művészi készséget is kíván. Vizuális műveltség nélkül azonban még a tévéműsort sem lehet megfelelően szelektálni és élvezni. És így tovább életünk minden területén. A kulturális értékek védelme és közvetítése éppoly létkérdés, mint a gazdaság. A gazdaságosság viszont megkívánja a kulturális értékek szükségszerű állami és tanácsi támogatásának felülvizsgálatát, átrendezését, beleértve a szakmai bürokrácia leépítését is. Kristó Nagy István Szepesi Attila Á madárember háza itt lakott ő a horgas ismeretlen gyerekkorod szava-sincs mágusa kezében kakasfej hajában kiflihold vonult a tenger-éjen át mezítlábas csavargó vendége volt egy görbe szék egy tört palack a legendához épp elég több limlomot arcához miért szelídítene körülveszi a lombzúgás a puszta űr farsang-éj éjnél éjebb éjszaka betemetett kutak beszéde faliórák beszéde kakukk ikaikwkk tél-nyár forró tengerek évszaka világomlások évszaka törött tükörben nap süt hull a hó de mióta lakatra zárták a szélcibálta ablakot az erdőhang elnémult benned nincs aki az időt kimondja
