Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
Elhunyt Heinz Hoffmann Luxemburgban csúcstalálkozót kezdtek a Közös Piac állam- és kormányfői. A képen: a kétnapos tanácskozás résztvevői (Telefotó — AP—MTI—KS) Szovjet—zimbabwei tárgyalások kezdődtek Moszkvában A NSZEP Közponi Bizottsága, az NDK Népi Kamarája, az Államtanács és a Minisztertanács mély gyász- szál tudatja, hogy 1985. december 2-án, hétfőn váratlanul, szívelégtelenség következtében elhunyt Heinz Hoffmann hadseregtétoor- noík, a NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK nemzetvédelmi minisztere. NATO-ülés Brüsszelben Hétfő délután Brüsszelben a NATO-központban az Euro-csoport hadügyminisztereinek ülésével megkezdőd dött a NATO már hagyományos évvégi tanácskozás-sorozata. Az Euro-csoport a NATO európai tagországait tömöríti Franciaország és Izland kivételével. Tárgyalásuk napirendjén főleg a hagyományos fegyverzet gyártásának és korszerűsítésének egybehangolása, valamint szabványosítása szerepelt. A maniilai bíróság hétfőn felmentette Fabian Ver tábornokot, a Fülöp-szigeteki fegyveres erők rendelkezési állományba helyezett főparancsnokát és 25 társát — 24 katonát és egy polgári személyt — a Benigno Aquino ellenzéki vezető meggyilkolására szőtt katonai összeesküvés vádja alól. Ferdinand Marcos államfő ellenzékének legnépszerűbb vezető személyiségét 1983. augusztus 21-én gyilkolták Az SZKP Központi Bizottságának. és a Szovjetunió mlinliszíteribanácsának meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Moszkvába érikezet t Robert Mugabe, a Zimbabwéi Unió — Hazafias Front (ZANU—HF) párt elnöke, a Zimbabwei Köztársaság mi- nisztereftnöke. meg a manilai repülőtéren, amikor hazaérkezett hároméves egyesült államokbeli önkéntes száműzetéséből. Meggyilkolása hatalmas méretű tiltakozási hullámot váltott ki Ferdinand Marcos elnök uralma ellen. A bíróság a védelem álláspontját elfogadva arra az álláspontra helyezkedett, hogy Aquino gyilkosa Rolando Galman polgári személy volt. Robert Mugabe, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió — Hazafias Front (ZANU—HF) elnöke és első titkára, miniszterelnök hétfőn kéít ízben is tárgyalt vendéglátóival. Elsőiként Nyikolaj Rizskov- val, az SZKP KB PB tagjával, a Szovjetunió minlisater- elnökével ülték tárgyaló asztalhoz és baráti légkörben, a kölcsönös megértés szellemében lezajlott eszmecseréjükön a Zimbabwében, illetve a Szovjetunióban tapasztalható társadalmi-gazdasági fejlődésről beszéltek, illetve nemzetközi kérdéseket vitattak meg. Nyikolaj Rizskov tájékoztatta vendégét a szodialista építés különböző területein elért eredményekről, a szocializmus sokoldalú tökéletesítésére irányuló tervék megvalósításáról, az SZKP XXVII. kongressusának előkészületiéiről, a kongresszusi dokumentumtervezetek országos vitájáról. Mugabe azoknak a határo- zatoknaik a megvalósításáról beszélt, amelyek a ZANU— HF II. kongresszusán születtek és a Zimbabwéi társadalomnak a szodializmus irányába történő átalakítására irányultak. Nyikolaj Rizskov és Robert Mugabe megállapodott arról, hogy a Szavjétunió és Zimbabwe gazdasági és műszaki együttműködési kormányközi szerződést ír alá egymással. Robert Mugabét hétfőn fogadta Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke is. A szovjet államfő tájékoztatta vendégét a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozóról, s a legfelsőbb tanács ezzel kapcsolatos határozatáról. Giro- mliko felhívta rá a figyelmét, hogy amerikai részről Genfben még nem álltak készen jelentős, a nukleáris fegyverzetekét és a világűr müilibartizálásánák megakadályozását érintő döntések élfogadására. Ennek ellenére nagyra értékelte a csúcs távlati jelentőségét, aminek szavai szerint már a belátható jövőben konkrét gyakorlati lépésekben is , meg kell nyilvánulnia. A manilai bíróság felmentette Vert Hétfő esti kommentár Felmentés — kérdőjelekkel Személyi változások Romániában Ilié Verdetet, az RKP KB közelmúltban felmentett titkárát elnöki rendelettel leváltották a Gazdasági és Társadalmi Tevékenység Közponi Ellenőrző Tanácsának elnöki tisztségéből, s helyére Stefan Andrei volt külügyminisztert, a Központi Bizottság titkárát nevezték ki. Hie Vendet jelenleg a bá- nyaügyi miniszteri tisztséget látja el. Bár a k'b titkárságának már nem tagja, a kb politikai végrehajtó bizottságában megőrizte tagságát. Dolores Ibarrurrt, a Spanyol Kommunista Párt elnökét köszöntik Madridban 96. születésnapja alkalmából GYORSLISTA a gépkocsi-nyereménybe tétkönyvek 1985. november 29-én megtartott sorsolásáról. A nagy hírügynökségek gyorshírben jelentették, hogy a manilai bíróság felmentette a vádak alól Fabian Ver tábornokot [és huszonnégy főtiszt-társát. \Ez várható volt, mégis olyan szenzáció, amelynek jelentősége túlnő a hétezer sziget országán. Ver — Marcos elnök egykori testőr-sofőrje — egyszemély- ben(!) töltötte be a fegyveres erők és a biztonsági hálózat főparancsnoki tisztét, tehát óriási hatalom összpontosult a kezében. A közvélemény — nagyonis nyomós okok alapján — úgy látta, elsősorban ö állhat az emlékezetes Aquino-gyilkos- ság mögött. A felzúdulás olyan volt, hogy iMarcos — amerikai nyomásra — rendelkezési állományba helyezte Vert, de kilátásba helyezte, hogy felmentés esetén visszahelyezi tisztségébe. A felmentés két kérdést is felvet. Egyrészt, hogy miként reagál erre az ország mindmáig felzaklatott közvéleménye? Másrészt, mit lépnek erre az ügyben nagyonis érdekelt amerikaiak? Ami a közvéleményt illeti, óriási tömegek követelik az immár húsz éve Ihatalmon lévő, rendeletekkel kormányzó elnök távozását, egyebek között arra hivatkozva, hogy a gazdasági gondok sem oldhatók meg ilyen földcsuszamlással fenyegető politikai közegben. A szerveződő, de még mindig megosztott ellenzék szerint Marcos országosának prolongálása mind az NPA nevű gerillamozgalom, mind a déli muzulmán szeparatizmus felszámolását lehetetlenné teszi. Legalább ilyen fontos faktor a felmentés hírének amerikai fogadtatása. Washingtoni körökben iráni szindrómaként értékelik a Fülöp-szigetek helyzetét; olyan dilemmának, mint amivel 1Iránban kellett szembenézniük a sah bukása előtt. A vélemények megoszlanak: Durenberger szenátor, a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke jelentésében Marcos távozását követelte, más honatyák viszont úgy vélik, Marcos után csak káosz következhet. Mint ismeretes, Marcos „előre menekült": a jövő év elejére kihirdette az elnök- választásokat. Ver felmentése — alighanem felmentetése — ugyanennek a hosszabb távú forgatókönyvnek a része, méghozzá a legkényesebb része. Igazuk lehet azoknak, akik úgy vélik, egy független bíróság nem hozott volna ilyen ítéletet. Ezzel a verdikttel az elnök ország- nak-világnaik, de főleg Amerikának, éppen „helyzete szilárdságát" próbálta demonstrálni a választások előtt. Csakhogy ez a visszájára is fordulhat: akik még Marcos mellett álltak, e szemforgató ítélet láttán azok is szembefordulhatnak a Fülöp-szigetek urával. H. E. Az Országos Takarékpénztár a gépkocst-nyereménybetétköny- vek 98. sorsolását Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1985. július 31-ig váltattak és 1985. október 31-én még érvényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsi-nyere- ménybetétkönyvek között vannak olyanok, amelyek számában — nyomdatechnikai okokból — az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kell hagyni. Gyorsllstánikban az alábbi rövidítéseket használtuk: D = Dacia. 1310 W = Wartburg Spec. T = Trabant Lim. Spec. F = Polski Fiat 126 Z = Zastava A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményét a december 6-án megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. Szakszervezeti dilemmák F r anciaor szágban A Francia Általános Munkásszövetség, a CGT minap befejeződött kongresszusa jól érzékeltette a francia szakszervezeti mozgalom dilemmáját. Sok szónok élesen támadta a szocialista kormányzatot — egyes, CGT-ve- zetők Viszont sértődötten távoztak e beszédek idején az ülésteremből — ők ugyanis szocialisták voltak, a CGT tagságának kisebbségét képviselték. Ám a kommunista többség számára is vívódások éveit idézték ezek a bírálatok: hiszen 1981-től 1984 nyaráig kommunista miniszterei is voltak a kormánynak. Szakszervezetek, pártok, kormány — nem könnyű megrajzolni azt a viszonyt, amely a francia gazdasági- politikai élet e különböző központjai között alákult ki az évtizedek során — annál is inkább, mert ez a viszony 1981 tavaszának szocialista győzelme után még bonyolul- talbbá vált. Ellentétben, Angliával, ahol a Munkáspárt lényegében a szakszervezeti mozgalom politikai vetületeként alakult ki, Franciaországban a szakszervezeti mozgalom és a pártok útja inkább párhuzamos volt, néha éppenséggel keresztezte egymást. A lyoni takácsok országában a sztrájkjogot 1864-ben, a szervezkedési, szakszervezet- alakítási jogot 1884-ben (tehát csak 14 évvel a párizsi kommün után) iktatták törvénybe. A CGT ezt követően alakult ki, a század elején félmillió tagja volt. 1921-ben azonban az addig egységes szakszervezet két ágra bomlott: a CG'TU az újonnan, létrejött kommunista párthoz állt közel, a CGT a szocialisták reformizmusát hirdette. 1936-ban, a Népfront idején egyesült a két ág, ismét CGT a neve — és taglétszáma 5 millióra emelkedik. Erre az időre esik a nagy szociális reformok — így a fizetett szabadság kivívása. A második világháború után, a hidegháború korszakában kivált a CGT-bő.l a Force Quvriere, amely a sárga szakszervezeték'hez csatlakozott — és mint éppen a napokban derült ki, mindmáig jelentős amerikai pénzügyi támogatást élvez. Az FO létezése tette lehetővé a polgári kormányzatok számára a magúik bér- és jövedelmi politikájának érvényesítését az állami vállalatokban, mivel a kormány és a munkások közötti megegyezések életbe léptetéséhez egy külön e célra hozott rendelkezés alapján elég egy képviseleti szerv (azaz legtöbbször az FO) aláírása. Három más jelentős szak- szervezet működik még: a CFDT az 1919-ben alakult CFTC keresztény szakszervezetek mai „laikus”, a szocialista párt Michel Rocard vezette irányzatához közel álló önigazgatást hirdető utóda (bár a CFTC kisebbsége megőrizte a nevet és a szervezetet). A FEN a pedagógusok ágazati szakszervezete, amely egyik nagy országos szakszervezeti központhoz sem csatlakozik ugyan, de szintén a szocialistákhoz áll közel (van egy kommunista kisebbsége is). Végül a CGC a káderek, a vezető beosztású alkalmazottak érdekképviseleti szerve. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyvet, vagy az azt helyettesítő ,,Igazolás”-t a betétkönyvet kiállító takarék- pénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. összegű betétköny 10 000 forint vek: 13 0034943 T 13 0036172 D 13 0042442 T 13 0043322 W 13 0050083 D 13 0051134 T 13 0051868 T 13 0058196 T 13 0061972 Z 13 0062271 W 5000 forint összegű betétköny. vek: 13 0506321 W 13 0510706 T 13 0544981 D 13 0587892 D 13 0591252 T 13 0594652 W 13 0603359 T 13 0608821 W 13 0617221 D 13 0621791 P 13 0629126 W 13 0645710 W 13 0650689 W 13 0655735 D 13 0656414 W 13 0657757 P 13 0668379 T 13 0672962 T Bár valamennyi szakszervezet a pártoktól való függetlenséget hirdeti, a CGT jellegét meghatározza, hogy főtitkára hagyományosan a Francia KP politikai bizottságának tagja, s az FKP jelenlegi központi bizottságában 14 CGT-vezető foglal helyet. A szocialista vonzáskörben működik a CFDT és a FEN — a baloldal pártjainak egysége idején ez a három szakszervezet közösen lépett fel a dolgozók követeléseiért, gyakran szervezett országos akciót — az FO és a CGC rendszerint elhatárolta magát tőlük. A baloldali egység 1977. évi felbomlása óta viszont az előbb említett három szakszervezet sem szervezett közös országos harci napot. 1981 májusát követően a szakszervezetek immár nem a jobboldal kormányzatai ellen vívtak harcot a munkás- köivetelésékér.t — a szocialista kormányzat programjában számos korábbi követelésük szerepelt, így a munkaidő csökkentése, a minimálbér és a szociális juttatások emelése. Amíg a kormány, amelyben kommunista miniszterék is voltak, e program teljesítésén dolgozott, a szakszervezetek egységes támogatását élvezte — ám hamarosan kiderült, hogy a munkaidő csökkentésénél a heti 39 óránál rövi- debbet nem tesz lehetőivé az ország gazdasági helyzete, a növekedés ösztönzésére, a munkanélküliség csökkentésére irányuló gazdaságpolitika helyébe pedig a „szigor” politikája lépett, amely csökkentette ugyan az inflációt és a fizetési mérleg hiányát, de növélte a munkanélküliek seregét és befagyasztotta, sőt csökkentette az életszínvonalat. Ettől fogva — és az irányváltás már 1982-ben érezhető volt — a szakszervezeteik tudathasadásos állapotba kerülték: ez főleg a CGT-re, a CFDT-re és a FEN-re vonatkozott. A kormányon politikai szövetségeseik voltak — de ők a gazdasági kényszer- helyzetben olyan, politikát valósítottak me,g, arnély elégedetlenséget váltott ki a dolgozók soraiban. A támogatás helyébe így az óvatos bírálat, a követelések melletti erélyesébb akciók lépték, elsősorban a CGT és a CFDJ részéről. Mindamellett csak a CGT jutott el a nyílt szakításig, miután 1984 nyarától már nincsenek kommunista miniszterek a kormányban. A CGT sztrájkokat szervezett állami vállalatoknál, így a Renault-művéknél, s október 24-én országos akciónapot hirdetett a munkanélküliség elleni harc jegyében. Mindamellett ezek az akciók csak félsilkert hoztak — olyan okok miatt, amelyek a többi szalkszenvezet akcióit is fékezik. A munkanélküliség magas aránya, azoknak az iparágaknak (acélipar, textilipar, hajóépítés, gépkocsi- gyártás stb.) a válsága, amelyék a nagy szakszervezetek tagságának zömét adták, csökkenti a szakszervezeti akció hatékonyságát. Emellett a francia munkásmozgalom sajátossága volt, hogy bár a szakszerve- zeték felhívásait rendre 'követték, a dolgozók többsége sohasem lépett be tagjaik sorába — fénykorukban együttvéve sem tömörítettek a munkásság negyedénél többet. Most viszont általában is csökken a szakszervezeti létszám, s a nehezebb körülmények között a nem tagok kevésbé mozgósíthatók akcióra. Az oskályha reos CGT ma is a legnagyobb szakszervezeti központ, de taglétszáma az 1980 évi 1,9 millióról 1,6 millióra csökkent. A CGT kongresszusán a dolgozók követeléseinek kivívására mozgósított. A csata tétje nemcsak e követelések sorsa de a CGT jövendő helye is a francia szakszervezeti horizonton, s az egész francia szakszervezeti mozgalom holnapja. Baracs Dénes