Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-10 / 289. szám

1985. december 10., kedd Somogyi Néplap 5 Kiállítás az Iparművészeti Múzeumban Magyar art deco Súlyos, kényelmes karos- szék, amelynek hlaitásált a kárpit gazdáig motivuimlkin- ese, a fa intarziás díszítése teszi könnyeiddé; kenejk asz­tal, amelynek henger alakú összekötő része finom ívelés­sel kapcsolódik az asztallap és a talp szabályos formái­hoz; könyvköbós, stilizált de fegyelmezett rendbe sorolt növényi díszítéssel; porcelán- edény, melynek fedelét ero­tikus kompozíció, Léda és a hattyú párosa díszíti, köriben szinte mértani szabályosság­gal elrendezett levélinottívu- mok — íme, néhány tárgy a több mint öltszáz közül, amellyel a rendezők egy sa­játos törekvés, az art deco hazái jelentkezését, elterijedé- sét kívánják körvonalazni. Bútorok és famunkák, texti­lek, öltözködési itarltozékok, bőr- és papírmunkák, a fém­művesség termékei, üvegek, kerámiák plasztikák szere­pelnek az Iparművészeti Mú­zeum kiállításán, jietantós ér­tékű alkotások és önmaguk­ban álig értökéllhetők, együt­tesük azonban arról beszél, hogy nagyon Is figyelemre méltó törekvéssel állunk szemben. Olyan törekvéssel, amely szorosan kötődik a ko­rábbi stílusok, tendenciák, eredményéihez —, s amely hatást gyakorolt napjaink ipa nművészetére is. Az art deco elnevezés az 1925-ös párizsi kiállítás — Exposition Internationale des Arts Decoratifs et Mdustriels — címéből származik. Már a századforduló táján jelen volt a tendencia Európa mű­vészetében — részben a sze­cesszióból, résziben azzal pár­huzamosan fejlődött ki. A katalógusban közölt tanul- mánydklban Bánszkyné KiSs Éva és Csenkey Éva három városhoz, Bécsihez, Párizshoz, Glasgow-hoz köti megjelené­sét. Becs: szecesszió, de jó­zanabb, fegyelmezettebb hang, mint másutt; Párizs: avantgárd törekvésék, távoli kultúrák iránti intenzív ér­deklődés, fény, pompa iránti igény; Glasgow: racionális hang és tartózkodó elegan­cia. Mindhárom művészeti központ természetes módon gyakorolt hatást a magyar művészetre is, amelynek jó néhány jeles képviselője egyébként éppen a sajátosan maigyar, s így európai művé­szet megteremtésére töreke­dett, Közismert az érdeklő­dés, amellyel a századfordu­ló magyar művészei Párizs felé fordultak; s a század­előn több kiállításon mutat­ták be Budapesten a brit iparművészet eredményeit. A legtöbb szállal természetesen a bécsi iskoláihoz kapcsoló­dott a magyar művészet, s Kozma Lajos tervezte bútorok az 1910-es évekből ez alatt nemcsak az érten­dő, hogy számos magyar mű­vész tanult, dolgozott a csá­szárvárosban, hanem az is, hogy kereskedelmi úton igen sóik bútor, iparművészeti tárgy került Bédsből Buda­pestre. Az art deco hazai kifej­lődése természetesen nem­csak a külföldi hatásoknak köszönhető, hanem annak is, hogy az építészet, iparművé­szet szellemiségének, forma­világának megújítására tett kísérlet itthon már korábban is összekapcsolódott a nép­művészet tanulmányozásával, ami sok esetben — például Lechiner Ödönnél — a keleti művészettel való párhuzamok felismerését, a motívumok f elhasználását is jelentette. Lechner Ödön ebben az idő­szakban írja: „ ... ha valaha, úgy éppen mostanság kedve­ző az alkalom, hogy a ma­gyar formianyelv megkeresé­sére komolyan töreked­jünk: a technika szé­dületes fejlődése, bámula­tos vívmányai, a cement és vaskonstrukciók elő­térbe nyomulása természet­szerűen forrongást idéztek elő az építészetben. Az új szerkezetek lehetősége új for­máikat fejleszt, így ebben az új evolúcióban idő és alka­lom kínálkozik, hogy nemze­ti egyéniségünket belevigyük az új formainyélv megalkotá­sába, s elsősorban az építé­szetbe, abba a művészetbe, amelybe ez idáig mindent a másokéból adtunk, de a ma­gunkéból semmlit se.” Azonosságfceresés, a hagyo­mányok kutatása, az új tech­nikai lehetőségek, racionális, az anyagok tulajdonságaiból kiinduló szemlélet — ez a kettősség az építészet és az iparművészet törekvéseit egy­szerre jellemzi, s noha a ki­állítás célja nem építészeti eredmények bemutatása, a párhuzamot kitűnően jelzi például azzal, hogy az épí­tészként is hasonló szellem­ben dolgozó Kozma Lajos, Lajta Béla, Maróti Géza munkáit — főként bútorait — szerepelteti. A nevek is jelzik persze, hogy az art deco kifejezés sokszor igen eltérő világokat, s időben is távoli műveket Halley, az üstökösök atyja A Halley üstökösről min­denki hallott már, de név­adójának, Edmund Halley brit tudósnak a munkássá­gát csak kevesen ismerik. Pedig háromnegyed évszá­zadonként — ezúttal éppen ezekben a hónapokban — nem akármilyen reklámban van része: a róla elnevezett égitest emlékezteti rá a vi­lágot. A 17. és 18. században élt rendkívül sokoldalú termé­szettudóst már fiatal korá­ban izgatta az üstökösök titka. Vajon mik lehetnek ezek a hosszú csóvás égi jövevények, melyek ősidők óta babonás félelemmel töl­tik el az emberiséget? A 17. századra már túlhaladottá vált a régiek, így Arisztote­lész vélekedése, amely sze­rint egyszerű légköri fény- jelenségről lenne szó. A Halleyt megelőző kor nagy csillagászai, a dán Tycho Brahe és a német Johannes Kepler már tudták, hogy az üstökösök égitestek, ám úgy vélték, hogy a bolygóktól eltérően egyenes pályán ha­ladnak a világmindenség­ben. Halley kortársa, Newton már feltételezte, hogy a nap időleges útiirányváltoztatás- ra kényszeríti őket, s ez az oka annak, hogy megkerülik bolygórendszerünk központi égitestét. Az elméletet a fiatal Hal­ley is elfogadta, és ennek alapján meg is próbálta ki­számítani egy frissen fel­tűnt üstökös várható pá­lyáját. Ám az — a számítá­soknak fittyet hányva — egészen más úton haladt to­vább, mint ahogyan várható lett volna. De Halleynek más is szöget ütött a fejébe: a rendelkezésére álló ada­tokból kitűnt, mennyire ha­sonlóak voltak és mennyire hasonló pályán mozogtak azok az üstökösök, amelyek 1531-ben, 1607-ben és 1682- ben látogatták meg a nap­rendszert. És — ami még meghökfcentőbb — nemcsak maguknak az égitesteknek az adatai voltak szinte azo­nosak, de azonos volt az az időtartam is, amely két fel­bukkanásuk között eltelt: az 1531-es és az 1607-es fel­bukkanás között éppúgy 75—76 év telt el, mint az 1607-es és az 1682-es között. Század eleji szobabelső terel közös fedél alá. A kü­lönbözőségeik természetesek, hiszen a támlát a századfor­dulótól kezdve négy évtize­det fog át, s köziben igen sok pozitív és negatív hatás ér­te a művészetet. Üjafofo ins­pirációt jelenített például a húszas évektől a Bauhaus szellemisége — ezzel szem­ben a hazai hivatalos művé- szetpolitilka konzervativizmu­sa újabb buktatót. De a kö­zönség, a vásárlóréteg ízlése is tovább polarizálta a törek­véseket. Kliitűnő munkák mellett így született egyre több szobadísz, olyan mű, amely csupán kiszolgálója volt a polgári réteghez tar­tozó megrendelő ízlésének. Kialakulása idején két igen pozitív dolog jellemezte az art decót. Egyrészt közvetí­tett a legújabb törekvések, az avantgárd irányzatok és a tradíciók között, s ezzel együtt a polgári ízlés átfor­málódását ígérte. Másrészt a silány gyáripari termékekkel szemben szépen formált, jól használható, kézműves vagy kisipari körülmények között készült tárgyakat kínált. P. Szabó Ernő HÉTVÉGE Hosszú számítások és 24 más üstökös pályaadatainak pontos rögzítése után Hal­ley 1696-ban a Royal Society, vagyis a brit tudományos akadémia elé állt elméleté­vel. Eszerint az üstökösök — mint ma már mindannyian tudjuk — hosszan elnyúló elliptikus pályán keringenek a nap körül és így rendsze­res időközönként visszatér­nek látókörünkbe. 1531-ben, 1607-ben és 1682-ben nem három különböző üstökös tűnt föl a föld közeiében, hanem egy és ugyanaz, amely — jövendölte Halley — 1758-ban ismét visszatér a naprendszer központi tér­ségébe. A tudós 1742-ben, 86 éve­sen meghalt, így nem érhet­te meg a napot, amikor az — utóbb róla elnevezett — égitest engedelmesen feltűnt az égbolton és igazolta el­méletét. A Halley üstökös utoljára 1910-ben volt földközelben, legközelebb a jövő év első negyedében lesz látható a déli féltekéről teljes pompá­jában. Kepecs Ferenc | Amikor csak tehettem, s engedte a házimunka, a tele­vízió második Hétvége szu­perprodukciójának szentel­tem az időmet. Kedvet csi­nált hozzá az első jól si­került kísérlet, nem csalód­tam most sem a sokféle szín­ből, hangulatból, elgondol­kodtató, figyélemfölkéltő ri­portból összeállított, valóban magazinműsorban. Valahogy így képzelem el én a tévé miniden adásnapjának szer­kesztését. Belátom, nem lehet minden alkalommal ekkora stábot mozgatni, ennyi hely­színen jelen lenni, de a mű­sor szelleme azért még ér­vényesülhet. Négyszázan dolgoztak a produkció­ban, bevetettek egy he­likoptert is, amellyel a műsor közreműködőit szállí­tották együk helyszínről a másikra, Baja, Budapest, Győr, Nyíregyháza és Sárvár mutallíkozott be, adott élet- jelit magáról szombaton és vasárnap. Különösen gazdag informá­ciószolgáltatásáért dicsérhet­jük a közreműködőket. Jól­eső érzéssel hallgattam a pesti délígyümölcs-ellátásról készült riportot: nekünk, ka­posváriaknak még nem kell sorlbaállnunk narancsért, ba­nánhéjon sem .csúszkálunk úgy, mint az órák hosszat e gyümölcsre várakozó tóváro­siak. A karácsonyi ünnepna­pok előtt érdemes volt oda­figyelnünk az ajándékozásról szóló beszélgetésekre is, ha másért nem, hát azért, hogy magunkba véssük A kisiher- oeg szavait az ünnep varasé­ról, -annak lelki előkészüle­teiről. A Hétvége stábjából külön is meg kell említeni Hor­váth János műsorvezető és Endrei Judit háziasszony kellemes, szellemes, fáradha­tatlan szereplését. Az ő köz­reműködésüknek köszönhető, hogy még a reklám is úgy lett „felkonferálva” — elné­zést a tévés szakzsargonért —, mint egy közkedvelt slá­gierösszeállítás. A híreket is más hangnemben olvasták föl, mint ahogy megszoktuk. A héten beszédtéma volt a tévénézők körében A messzi­ről jött ember utólsó előtti része is. De miért kellett közbeiktatni egy olyan cse­lekménysort, amelyről csak az 'időhúzás fortélya derült ki, nem az, hogy a maga­biztos látnok valóban tud­ja-e, mi történt Andréval, Jacques-t milyen golyó sefoe- sítette csaknem halálra. Ma pont kerül a francia ikaland- fil,msorozat végére. Kellér Dezső nyolcvanéves. Pályájának íve a századelő­től napjainkig vezet, kima­gasló munkásságát vallomá­saiból, konferanszaiböl bará­tainak, pályatársainak köz­reműködésével a televízió csaknem másfél órás vasár­nap esti műsora elevenítette föl. Kellér a pesti kabaré ki­magasló egyéniségei -köziül való, annak sajátos ízét, za­matét — humorát — ötvöz­te egyén'ifiégévél, így -vált az ország népszerű 'konferan- sziéjává. De kii gondolta ró­la —. lehet, csak az én kor­osztályom teszi főt ezt a kér­dést — hogy -magyar nótá­kat is írt, meg sikeres rek­lámszövegeket — nevezetesen a pálipusztai sajtról... Kell még szólnom egy másik szuperprodukcióról, amelyet szintén a héten lát­tam. Szomszédaltunk, szom- szédóltumlk. A Magyar Tele­vízió közös műsorát láttuk az osztrákokkal. Aligha ara- tdtt olyan nagy sikert ez a visszavágó, mint bármelyik magyar—osztrák focimeccs. Nem azért, mert vesztettünk, hanem mert hihetetlen volt sóik rejtvény -gyors -megfejté­se, nem beszélve arról, hogy ki gondolta volna: ha mi magyarok Hóra termettünk, akkor az osztrák szomszédok sfléore. Aki sosem próbálta, az -is hogyan siklott ? ... Ne legyen ennél nagyobb 'bosszú­ságom. Horányi Barna Rendhagyó anyanyelvóra A katedrán Horgas Béla író — Én is voltam ám vala­mikor elsős! Hogy mikor? Hát az bizony nem tegnap volt, nem is tegnapelőtt, és nem is tavaly! Abban az osztályban nem csak mi ül­tünk, hanem ott ültek a má­sodikosok, a harmadikosok, a nyolcadikosok, a tizedike- sek, ott ültek a kutyák, a macskák, mindenki ott ült abban az osztályban ... Horgas Béla mesél, vállán ott lóg a táska, tele „titok­zatos dolgokkal”, s már az első mondatok után minden szempár csillogva figyeli a Berzsenyi iskola irodalom­óráján. Mert az író bácsi ir­tó muris dolgokról beszél. Liza néniről, akitől nagy kínnal olvasni tanult, első könyvéről, amelybe csupa butaság volt írva, és saját verseskötetéről, amelyet Ti- pi-Tupa-Tapa-Lapa herceg­nőnek elnevezett háromhó­napos kislányához írt annak idején. — Az állt abban a könyv­ben, hogy a teve a sivatag hajója. Micsoda butaság ez! Na de gondolkodjunk csak el rajta! Tényleg butaság? Nyomozzuk ki! Nagyon fi­gyelj ! Már szalad a táblához, rajzol, kérdez, mókázik. A gyerekek nyüzsögnek, kia­bálva, egymás szavába vág­va jutnak egyre közelebb a megoldáshoz, miben hason­lít a két dolog egymáshoz. Aztán meg már rock and rollt táncol az író. Miért le­het Weöres Sándor versére táncolni? Játékosan perce­ken belül eljutnak a ritmus fogalmához. Észrevétlenül megint új gondolatsort kez­denek gombolyítani közösen. Mi a könyvtár? Záporoznak a válaszok. Mert kitárja a kapuit és bemegy a Zoltán — mondja az egyik gyerek. Na de hát mi a tár? Mi az, ahol kabátokat tárolnak, ahol kutyákat, ahol napo­kat? Máris lehet beszélni a naptárról, a kalendáriumról. Forognak az apró agyke­rekek, ragyognak az arcok. Hamar eltelik a fél óra, bú­csúzni kell. Ugye, nem felej­titek el? — mondja távozó­ban Horgas Béla, aki a röp­ke idő alatt nemcsak írói, de atyai gyakorlatáról is ta­núságot tett. Hát bizony, ezt nem egyhamar felejtik el a gyerekek. Távozása után még sokáig nyüzsögnek az élmény hatása alatt. Ke­rtesei Mária, az 1/A osztály tanítónője megkönnyebbül­ten meséli: — Nagyon várták a gyere­kek ezt a találkozást, hiszen el se tudták képzelni, milyen egy író a valóságban, akinek a könyvét nyomtatásban lát­ják. A Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalattól néhány napja kaptuk ezt az ajánla­tot, hogy Horgas Béla a gye­rekkönyvhét alkalmából el­látogat az iskolába. Azóta gyűjtik, hozzák a könyveit, felolvastuk a meséit. — Az 1/A osztály az új, Zsolnay-féle alternatív prog­ram szerint tanulja az anya­nyelvet. Mennyire illeszthe­tő be tantervűkbe ez a rend­hagyó óra? — Nagyon jól beleillik, hi­szen ennek a programnak épp az a lényege, hogy job­ban koncentrál a kommu­nikációra, a nyelvi kapcso­latteremtésre. A gyerekek már elsőben tanulnak az il­lemszabályokról, a viselke­désről, a közlekedésről, mi- metikus játékokat játszanak, és minden órán nagyon bát­rak, közlékenyek. Amint ezt az osztályterem falán levő portrék is elárulják: a mai kortárs írók műveiből is­merkednek az olvasással, te­hát előbb-utóbb Horgas Bé­lára is sor került volna az órákon. — Az elsősök talán még nem, de a felsőbb osztályo­sok gyakran járnak a könyv­tár író—olvasó találkozóira. A rendhagyó tanóra vajon ugyanazt jelenti, mint egy ilyen találkozás? — Talán annyival több, hogy itt jó néhány olyan do­log is szóba került, ami közvetlen pedagógiai cél­jainkat szolgálja. A ritmus fogalma például része az el­sős tananyagnak, de így, hogy az író szájából ismer­ték meg, nagyobb élményt je­lent a számukra, bizonyára jobban megmarad bennük. A teve-hajó hasonlat kifej­tése hozzásegítette őket, hogy ráismerjenek egy szó­kép mögött rejlő összefüggé­sekre. A jövőben, ha verset olvasnak, eszükbe jut majd ez az óra, jobban elgondol­koznak egy-egy különös verssor, kifejezés jelentésén, közelebb jutnak az irodalom megértéséhez. Tcrsztyánszky Krisztina TV-N ÉZŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom