Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-10 / 289. szám
1985. december 10., kedd Somogyi Néplap 3 IRÁNY, ÜTEM, SZERKEZET Az SZKP kongresszusa elé Az élelmiszergazdaságról Nem tudjuk átadni a felvásárlóknak a megtermelt hagymát — panaszkodott, a szovjet televízióban egy kolhozelnök. Egy másik a Szovjetszkaja Rosszijában arról szólt, hogy nem a termékmennyiség, hanem a tervteljesítés éves százalékos javulásának arányában határozzák meg a gazdaságok rangsorát. Háziasszonyok a tévében a bolti zöldség minőségét kifogásolták. Egy tallini közgazdász a Trud- ban arról szólt, hogy a különböző érdekek miatt a megtermelt termékek egy része még a feldolgozás előtt tönkremegy. Mennyi is? A szakemberek szerint a szemes termények 17—20 százaléka. A húsz százalék 200 millió tonnás termés esetén 40 millió tonna, Annyi, vagy több, mint a Szovjetunió vetőmagszükséglete. Annyi, vagy több, mint amennyit az ország lakosai kenyér, liszt, száraz- tészta formájában egy év alatt megesznek. Az utóbbi években a Szovjetunióban agrár-ipari komplexumnak nevezik az élelmiszer-gazdaságot. Ennek fejlesztésére fogadták el 1982 májusában a Szovjetunió élelmiszerprogramját. Azóta kiderült, hogy az SZKP XXVI. kongresszusának határozataival összhangban kidolgozott program sikeres végrehajtásához átkeli szervezni, központosítani kell az élelmiszer-gazdaság irányítási rendszerét. Ezt már az SZKP KB ez év áprilisi teljes ülése megállapította. Az élelmiszer-gazdaság eddigi irányítási mechanizmusának legátfogóbb elemzését adta a „Novij Mir” tekintélyes irodalmi és társadalom- politikai folyóirat. Megállapította, hogy miközben agrár-ipari komplexumról beszéltek, az élelmiszer-gazdaságból lényegében kimaradt az ipar. A mezőgazdasági nyersanyagokat feldolgozó ipari ágazatokat csak formálisan egyesítették a mező- gazdasági termeléssel. Már régen elmúlt az az idő, amikor elég volt egy hozzáértő, lelkes kolhozelnök, s a termelés azonnal javult. Ma a mezőgazdasági termelés 70—80 százalékban a gépek megbízhatóságától, a műtrágyák és a vegyszerek mennyiségétől — egyszóval az ipartól függ. A Novij Mir Grúziában is körülnézett. Itt az egyik probléma az volt, hogy a tealevelet nem mindig vette át időben a feldolgozó. Nem jó, ha a levél elöregszik a cserjéken, állapította meg egy kolhoz, és saját feldolgozó üzemet épített a földek mellett. Egy év alatt 418 ezer rubel tiszta bevétel volt az eredmény. Volt tehát pénz a feldolgozókapacitás bővítésére, csak az egymástól független, különböző érdekű minisztériumok az ilyen pénzeket nem tudják mozgatni. A kis üzem termelése évi 1,5 ezer tonna. A kombinátoké 8—12 ezer. A minisztérium miért építene kicsit, ha az rontja a termelékenységi mutatóit. Tehet viszont mást: akadályozza a kolhozüzem technikával . való ellátását, nem küld oda szakembereket. Grúziában létrehozták az élelmiszer-gazdaság egészét Irányító állami bizottságot, Ez nemcsak a termelők és a feldolgozók érdekeinek egyeztetését biztosította, hanem azt is, hogy a járási egyesülések egyes partnerek ágazati érdekeit hatékonyan rendelhették alá az össztársadalmi érdekeknek. A kedvező grúziai tapasztalatok és a megoldásra váró feladatok sokasága egyaránt oka volt annak, hogy az SZKP KB PB megvitatta az agrár-ipari komplexum irányításának tökéletesítésére kidolgozott javaslatokat. Ezek végrehajtásával át lehet térni arra, hogy az élelmiszer-gazdaság ágazatait a tervezés, a finanszírozás és az irányítás valamennyi szintjén egységes egészként kezeljék. Felszámolható a hivatali, irányítási széttagoltság, erősíthető a mező- gazdaság, a feldolgozóipar és a kiszolgáló ágazatok integrációja, megteremthetők a gazdálkodási mechanizmus további javításának feltételei. Lehetőség nyílhat arra például, hogy néhány kolhoz közösen építhessen utat vagy javíttassa azokat. Minden ágazat abban lesz érdekelt, hogy növekedjék az élelmiszer-termelés. Az élelmiszerprogram megvalósítása érdekében az élelmiszer-gazdaság rendszerként fog működni. M. Lengyel László A vendéglős mérgelődik. Hónapok óta csökken a forgalma. Már-már ráfizet. Álmatlan éjszakákon át érleli a gondolatot: le kell húzni a redőnyt, mert tönkremegy, ha nem változtat a forgalmon. Egyik hajnalon, mint akinek sós puskával odapörköltek, kiugrott az ágyból. Az álmosságnak, nyugtalanságnak nyoma sem volt rajta, dúdolva ment borotválkozni. És ami sosem fordult elő vele, hát most bekövetkezett, a pancsolás közben magában beszélt. „Én bolond! Hát eddig miért nem jöttem rá. A népnek nem pörkölt kell meg gyomornyomasztó zsíros étel. Egyenek salátát és kimondhatatlan nevű zöldségeket — drágán, úri módra.” Még aznap elment barátaihoz szakkönyveket kölcsönözni, megbeszélte a szakáccsal, hogy az is „programozza át” magát. Utánajárt az új alapanyag-forrásoknak, azután áttervezte a vendéglőjét. Hamarosan új nevet ötlött ki cégének, s még azt is elhatározta: egy hétre bezár, hogy a környék lakóinak kíváncsiságát fölébressze. Tény és való, a kisvendéglőnek jót tett a változás. Egyre többen mentek el kipróbálni az új ízeket. A kezdet sikerült — az éttermet fölfedezték. Napjainkban van korszerű és állandóan hallható elnevezése a vendéglős vállalkozásának. Igaz, a gazdasági élet más területén, a vállalati szférában használjuk: termékszerkezet-váltás. Az a valami, amitől oly sokat várunk, s amit népgazdasági méretekben is szorgalmaz a kormányzat. Szorgalmaz, igen, akkor is, amikor kritikai éllel fogalmaz. Amint azt Kapolyi László ipari miniszter tette az országgyűlés őszi ülésszakán: „A termelési szerkezet korszerűsítésében a hatékonyság szerinti szelekció nem érvényesül megfelelő mértékben.” Majd hozzátette a tárca vezetője: „A változás iránya viszont kedvező, nő az elektronikai ipar, a feldolgozó vegyipar aránya.” Az irányokkal igen, az ütemmel azonban már korántsem lehetünk elégedettek. Figyelmeztet erre 1985 gazdálkodásának eredménye is: a reálszféra konvertibilis valutában számolt deficitje az esztendő első nyolc hónapjában több száz millió dollárra rúgott. Ez olyan jelzés, amelyre nagyon hamar reagálni kell — az iparpolitika tervezőinek és a vállalatoknak egyaránt. Meggyőző ellenérv persze, hogy az elmúlt fél évtizedben reálértékben körülbelül harminc százalékkal csökkentek a beruházások. Noha örömmel nyugtázzuk, hogy korszerűsödött energiaszerkezetünk, ugyanakkor a szénbányászat vállalatai többnyire a pénzügyi csőd ellen kénytelenek már védekezni: technológiájuk elavult, s kevés esélyük van arra, hogy saját erőiből változtassanak helyzetükön. A vállalati szféráról hangzott el nemrégiben egy szegedi tanácskozáson: ma még a legtöbb gyártmányhoz a szükségesnél lényegesen több anyagot használunk fel. A magyar ipar húsz-harminc százalékkal is többet, mint a fejlett országok ipara. Egyszerűen pazarlás volna ez csupán, vagy valamiféle kényszerhelyzet eredménye? Mind a kettő — hangzik a lakonikus válasz: amiből lehet, abból az anyagból terveznek, gyártanak a váltattatok. A termelési szerkezet egy- egy vállalaton belül sokszor elhatározás kérdése, de sokszor olyan kényszerpálya, melyet megváltoztatni önerőből nem tudnak. És az is igaz, hogy azok a cégek, amelyek nem kényszerülnek versenyre, monopolhelyzetben vannak, és ráadásul kényelmesek, partnereik érdekeit mellőzik, akadályozzák azok korszerűsítési terveinek valóra váltását. Lázár György országgyűlési beszédében e problémák megoldására is elhangzottak a válaszok: „Ahhoz, hogy az egyensúly megszilárduljon és tartós legyen, hogy lendületet kapjon a gazdaság, arra van szükség, hogy fordulatot hajtsunk végre a jövedelemtermelőképesség növelésében ... Szellemi és anyagi erőinket a jól megválasztott fejlesztési célokra összpontosítsuk, a gazdálkodási feltételeket még inkább olyanná formáljuk, hogy azok megfelelő erővel ösztönözzenek, és ha kell, kényszerítsenek a hatékonyság javítására.” Erre az ösztönzésre és kényszerre talán soha nem tapasztalt módon van szükség napjainkban. De nemcsak a „külsőkre”, azokra, melyek a szabályozókban öltenek például testet. Hanem a „belsőkre” is, egy-egy vállalaton belüliekre, melyek megjelennek az átgondoltabb tervezésben, a partner- kapcsolatok erősítésében és tartássá tételében. Gergely László Szaporábban a lehetőségek nyomában Program a számítógépek munkájának jobb kihasználásáért Száimíitástedhnilka-aMaal- rruazá&i muinlklalbizotitság alakult Somogyiban. Az új szervezet feladatairól Tóth Károlyt, a megyei tanácselnök helyettesét, a munkabizottság elnökét (kérdeztük. — A számítástechnika alkalmazásának előnyei régóta ismeritek — mondta. — A termelési folyamatók szervezésétől a megbízható, gyors, pontos 'inf ormáéi ókon át számos területen alkalmazható az eredménye. Ezt a lehetőséget az irányító szervezetek, a gazdasági', a társadalmi étet legkülönbözőbb területein dolgozók elismerik. A kormány központi fejlesztési programijai iközötit .is szerepel a számítástechnika. Ám minden lehetőség annyit ér, amennyit ab'böl az ember hasznosítani tud. A nyáron a megyei pórt^végrehajtófoi- zotitság állást foglalt abban, hogy szükség van egy olyan szervezet létrehozására, mely a számítástechnika alkalmazásának szélesítését, a fejlesztés összehangolását szolgálja. — Hol tart ma Somogy országos összehasonlításban a számítástechnika alkalmazásában? — Megyénkben egy évtizede kezdődött a folyamat, és 1982-ig viszonylag lassú, de egyenletes Lépéseket tettünk a kor technikájának alkalmazásáért. Az utóbibi három évben igen erőteljes fejlődés tanúi vagyunk. Somogybán a legutóbbi két óv alatt megötszöröződött a számítógépek száma. Külön lendületet adott ennék a folyamatnak a mikroszámítógépek megjelenése. Ezek száma hatszorosára, a kis számítógépeké háromszorosára növekedett. Ezzel együtt az ollyan nagyobb teljesítményű gépek száma, mint amilyeneket például a SZÜV is alkalmaz, nem változott a megyében. Ma az ország számítógép - parkjának mindössze 1,3 százaléka van Somogybán, a megyék sorrend jében a tizenegyedik helyen állunk. Az ország kis teljesítményű számítógép-állományának másfél, a közepes gépeknek pedig csak egy százaléka dolgozik megyénkben. Igazán nagy teljesítményű gép pedig egy sincs. A gépesítettség igen alacsony arányán kívül tovább rontja a helyzetet az is, hogy a meglevő géppark sokféle típusú. Ez nehezíti a hatékony üzemeltetést és az együttműködés szélesítését. — Miként állunk az eszközöket műküdtetni tudó szakemberekkel? — Bizonyos, hogy a számítógépek terjedésének egyik fő akadálya a szakemberhiány. Megyénkben (tavaly csak mintegy háromszázan dolgozták hivatásszerűén számítógép mellett. Különösen kevés az irányító, a programozó és a folyamatszervező, operáéi ókutató pedig egyáltalán nincs. Az iskolai számítógépes program végrehajtása remélhetőleg javít ezen a hélyzetan. Ma már valamennyi középfokú iskolában van számítógép (beleértve a szakmunkásképzőt is). A jövő évtől több általános iskola is kap ilyet. A közelmúltban a SZÜV számítástechnikai oktatási központban is megkezdődött az oktatás. Mindez sok kicsi, de lényeges lépés. A megyei munkabizottság a harmonlk iusabb és az észszerűbb fejlődés feltételeinek megteremtésén kíván dolgozni. Az egyik legfontosabb feladatnák tartjuk a számi - tástechmlikiái szakemberek számának növelését, megfelelő ír. Ion segítve letelepedésükét is. Alapvető érdek a meglevő és az újonnan beszerzendő géppark kihasználásának javítása. Erre az együttműködések szélesítésében látunk nagy lehetőséget. Az eddigi tapasztalatok alapján különösen fontos, hogy nagy figyelmet fordítsunk az új gépek beszerzésénél a területi és teljesítménybeli egyeztetésre. A huszonnégy tagú bizottság végül is szervező, összehangoló segítő munkával járulhat hozzá a számítástechnika gyorsabb ütemű és eredményesebb alkalmazásához. V. M. Mementő és Ünnep Az ENSZ-közgyülés 1948. december 10-én fogadta el az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. Az azóta eltelt 37 év sok mindent hozott e téren, mégsem eleget. Ma, az emberi jogok napján ünnepelünk, de nem ünnepelhetünk nyugodt szívvel. Riasztó képek jelennek meg előttünk. Az elmúlt 37 év során például semmi nem változott a Dél-afrikai Köztársaságban. A fegyverkezési hajsza következtében veszélyben van a legelemibb jogunk: jogunk az élethez. Sokan még ma sem jutnak elegendő élelmiszerhez, éheznek, emberhez méltatlan körülmények között élnek. Tehát nemcsak ünnep, hanem memento is ez a mai nap. Csontig lesoványodott madonna gyermekével — 1985- ben valahol Afrikában Emberlánc az NSZK-ban az életért. Nemcsak ott, másutt is ezrek és ezrek emelik fel iSzavukat a fegyverkezés, az amerikai közép-hatótávolságú nukleáris rakéták nyugateurópai telepítése ellen Az erőszak, az embertelenség az úr Chilében Sorbaállás egy amerikai ingyenkonyha előtt. Sokan a fejlett tőkésországokban így juták a napi betevő falathoz Temetés a Dél-afrikai Köztársaságban. Az áldozatok csupán emberhez méltó életet akartak
