Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-02 / 282. szám
1985. december 2., hétfő Somogyi Néplap 3 Tanácskozott a megyei népfrontértekezlet (Folytatás az 1. oldalról) rolta: a gazdaságii szempontból elmaradott területeik, elsősorban a társközségek kapjanak nagyobb központi támogatást. Pásztóhy András, a megyei képviselőcsoport vezetőije az országgyűlési képviselőiknek az aprófalvak helyzetét javító tevékenységéről szóit. Dr. Stadler József a műszaki értelmiségiek társadalmi munkájának, szakmai véleményének nagyobb megbecsülését szorgalmazta. Sokat tehet a mozgalom azért, hogy bevonja e réteget a településekhez kötődő munkáiba, ha szorosan együttműködik a 3500 tagot számláló megyeli tudományos egyesülettel. Szokatlanul sokat foglalkoztak a felszólalók a Ba- laton-parf gondjaival. Többen — így dr. Kanyar József, dr. Csapláros Imre — szorgalmazták, hogy az üdülőtulajdonosok kapjanak „képviseletet” a tóparti tanácsokban, az eddigieknél sokkal jobban vegyék figyelembe a véleményüket. A bog- lárleliei Nagy Istvánná jó példát hozott: a jövőre megalakuló boglárlellei baráti körben fórumot teremtenek az üdü'lőtu Laj donoroknak. A család társadalmi szerepének növeléséről szólva dr. Barcza Irén örömmel vette tudomásul a népfront családvédelmi tanácsának megalakításáról szóló elképzelést. Szerinte érdemes volna egy családvédelmi központot is kialakítani Somogybán. Nagy egyetértéssel fogadta, hogy a mozgalom többet kíván foglalkozni a fiatalok sajátos társadalmi gondjaival, a közéletbe vailó bevonásukkal. Tröszt Tiborné, a kaposvári Munkácsy gimnázium Igazgatóhelyettese leszögezte: a fiatalok bevonása elevenebbé, pezsgőbbé teheti a népfrontmozgalmat. Miha- lács Veronika, a KISZ megyéi bizottságának első titkára elmondta, hogy a KISZ ezután az aiapszenvezetek településfejlesztésben végzett tevékenységét is figyelembe veszi értékelésükkor. Programjába vette a mozgalom az idős emberek támogatását is. Dr. Viczián Antal siófoki nyugalmazott kórházigazgató-főorvos kijelentette: még a pénznél is többet jelent a hasznosság érzése, a kötődés a régli munkaihelyihez, a tapasztalatok átadásának lehetősége. Jó volna, ha az, aki egészséges, miaga választhatná meg mikor megy el nyugdíjba. A szövetségi politika jegyében — az állam és az egyház közötti megállapodás kölcsönös tiszteletben tartásával — kiegyensúlyozott a népfrontmozgalmak az egyházak papjaival való kapcsolata. Megerősítette ezt, a somogyiak országosan elismert kezdeményezőszjerepét is hangsúlyozva dr. Baráti János apátplébános, püspöki helynek. Kádár János szavait idézte: a hívő emberek- nék is jó a közérzete hazánkban, mert lelkiismereti konfliktusok nélkül szolgálhatják a nagy nemzeti és szocialista közösségi célokat. Nagy figyelmet fordít a mozgalom a német és délszláv nemzetiségiekre. A póton yi Pazaurek Györgyné elismeréssel szólt a nemzetiségi albizottság kihelyezett üléseinek serkentő hatásáról. A eigányl'akosság beilleszkedésére hozott jó példát Barcsról Bokor József. A régi cigánytelep helyén most par- kot-játszóteret építenek társadalmi munkában. A lakóhely szerete tén alapuló somogyi honismereti mozgalmat országosan is elismerik. Ennek eredményeiről beszélt a lábodj Takács József né. Az. elnöki megnyitó arra ösztönzött: minél szélesebb körben ismerjék meg azt az utat, amelyet a mozgalom 50 év alatt megtett. Ebből adott ízelítőt egyébként a helyszínen rendezett kis kiállítás is. Dr. Kanyar József megyei levéltárigazga- tó erre alpozva javasolta, hogy az 1943-,as szárszói tanácskozás egykori színhelyén alakítsanak ki történelmi emlékhelyet, ifjúsági parkot. A mozgalom módszereinek megújítását szorgalmazta dr. Böjti Béla, araikor a béke- és szolidaritási tevékenység rendszerességét kérte az üdülőhelyeken. Szita Ferenc megyei könyvtárigazgató egyletér,tve az új öntevékeny művelődési kezdeményezésékkel, a megyei népfőiskolái mozgalom kibontakozását szorgalmazta. Dr. Csapiáros Imre fontosnak tartóttá a jogpropaganda erősítését. Átfogóan értékelte a mozgalom tevékenységét Tanai Imre, a megyéi pártbizottság titkára. Utalt arla, hogy a megyei pártértekezlet elismeréssel szólt a somogyi népfrontmozgalom fejlődéséről, tekintélyének figyelemre méltó növekedéséről. Elismerés illeti a somogyi aktívákat — párttagokat és párton- kívüliefcet — a párt szövetségi politikájának, a szocialista nemzeti egység és a társadalmi közmegegyezés erősítéséért végzett sikeres munkájáért. — Bízunk benne, hogy a jövőben a népfrontbizottsá- gokra és aktívákra nemcsak feladataink megvalósításában, hanem a politika alakításában is az eddigieknél nagyobb mértékben számíthatunk. öntevékenységük növelésétől pedig nagy társadalmi feladataink megoldásában is eredményeket várunk. Fontos döntések előtt kérni fogjuk továbbra is javaslataikat és igyekszünk a döntéseknél figyelembe venni véleményűiket. Erre buzdítjuk a városi és községi pártszerveket is. Dr. Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Ta180 MILLIÓ FORINTÉRT Sok kis bolt épül Barcs központjában Barcs városközpontja lassan üres telek lesz: a régi és öreg házak jelentős része eltűnt már. A piactér düle- dező épületei és öreg asztalai maradtak csak meg a helyükön. A városiközpontot körülfogja már az új Barcs: északi oldalán emeletes házak sara és az új autóbusz- pályaudvar. A tervezők asztalán elkészült az új városközpont is: kereskedelmi létesítményeket álmodtak ide, mert azt szeretnék, ha a terv valóra váltása után mindent megtalálna itt a barcsi és a Dráva -partra érkező ember. Nem nagy áruházát képzeltek el sok részleggel, hanem sok kis boltot, közülük nem egyet speciális áruválasztékkal azért, hogy a város 120 000 lakóján kívül a környék falvainak 18 000 lakója is megtalálja majd itt, amire szüksége van. — A sok kis bolt megépítésének ma nagyobb a realitása, mint egy nagy áruházé — mondta dr. Németh Jenő, a városi tanács elnöke. — A tervezők is azt javasolják, hogy építsünk ide ABC-áruházát és olyan boltokat, vendéglátó helyeket, amelyekre igény van. Egy Városközpont igazán akkor felel meg feladatának, ha kora reggeltől késő estig talál nyitva .levő üzletet vagy szórakozóhelyet az arra járó ember. Az esti órákban az étterem és a kulturális központ jelent majd vonzerőt. A Vásárlók — a tervezők javaslata szerint — külön útvonalon jutnak egyik bolttól a másikig. Ez az út ott kezdődik majd, ahol a tömegforgalmi járművek megállóhelye, illetve az autóparkoló felépül. A terv megvalósítása a számítások szerint 180 millió forintba kerül. Kilenc, országosan ismert nagyvállalat érdekelt az építkezésben. A városrendezők azt is kiszámították, hogy egy ilyen bevásárlóközpont létesítése a lakosságnak is megtérül, mert nem kell más városba utaznia. Barcsitól majdnem ugyanolyan mesz- sze van Pécs, mint Kaposvár, illetve Nagykanizsa. Bármerre indul is tehát a vásárolni szándékozó, jelentős összeget kell utazásra költenie. A beruházás megvalósításával ezt is figyelembe véve számít a tanács i a lakosság anyagi támogatására. A településfejlesztési hozzájárulást erre a célra kívánják fordítani. A levél — amelyet a városi tanács eljuttatott a város lakóihoz — erről a törekvésről szól részletesen. — Mielőtt a levelet megírtuk — mondta dr. Németh Jenő tanácselnök —, ezer barcsi véleményét kértük ki, és megkérdeztük a társadalmi szervek vezetőit is. Az volt a véleményük: a kereskedelem fejlesztésére áldoznának Barcs lakosai. Elképzeléseinket a közelmúltban megmutattuk a Belkereskedelmi Minisztérium illetékeseinek is. Jónak tartották azt, és ötletes megoldásaiért referencia- központtá kívánják nyílvánítani. Azt jelenti ez, hogy az ország töhb kisvárosának ajánlják majd, hogy hasonló megoldásokkal fejlesszék településükön a kereskedelmi hálózatot. A terv valóra váltása hamarosan megkezdődik. A lakosság anyagilag — a településfejlesztési hozzájárulással — támogatja a beruházást. Jövőre befejezik a terület előkészítését, az azt követő évben pedig megkezdődik az építkezés. 1989, május 1-én az utolsó létesítményt is szeretnék megnyitni ezen a területen. Akkor összesen 26 bolt és vendéglátóhely várja a barcsiakat és a Barcsra érkezőket a Dráva-parti város központ- j sban. Dr. K. I. Boltokban a kolbászhús Nagyjavításra készül az exportüzem Hat éve dolgozik a Kaposvári Húskombinát exportüzeme. Egy-két éve a tervezettnél nagyobb kapacitással, magas színvonalon látja el munkáját. Ilyen intenzív munka mellett még fontosabb az évenkénti karbantartás. Erre általában az év első negyedévében kerül sor. Az idén azonban előbb- rehozták, december 23. és január 13. között lesz á nagyjavítás. — Több tényező is befolyásolta ezt a döntést — mondta Dóczi Imre termelési főmérnök — a nagyobb feladatok megoldása jobban Igénybe vette a gépeinket, s ha tovább halasztanánk a karbantartást, üzem közben is szükség volna kdsebb-na- gyobb leállásokra. A gépeket importból származó alkatrészekkel tudjuk csak javítani, most minden ehhez szükséges tartozék a rendelkezésünkre áll. A beszerzés engedélyhez kötött, a jövő évi vásárlásokhoz legkorábban márciusiban kaphatjuk csak meg a „zöld utat”, addig viszont nem várhatunk a javítással. Az idén kevesebb a vágósertés is. decemberben nem tudnánk az ex- portüzem teljes kapacitását kitölteni. A kiviteli tervünket az üzem leállása nem befolyásolja, hiszen az év végéig kiszállítandó termékeket december 15-ig el is kell készítenünk. — Hogyan befolyásolja az ellátást a három hétig tartó karbantartás? — A héten koordinációs értekezletet tartottunk a decemberi, s ezen belül az ünnepi ellátás összehangolásáról. Ezen az összes érdekelt vállalat képviselője részt vett — mondta dr. Somos- kövi Gábor kereskedelmi főosztályvezető. — A szezonális igények figyelembevételével december elejétől az eddigieknél több kocsonyahús, fagyasztott sertés- láb, kockázott zsírszalonna és különböző húskészítmény kerül az üzletekbe. A kolbásztöltési szezon is megkezdődött, ezért december elsejétől folyamatosan szállítunk 70 százalékos sertés apróhúst, öt kilogrammos csomagokban. Tőkehúsból igény szerint el tudjuk látni a lakosságot. Fontos azonban megjegyezni, hogy zavartalan ellátásra csakis akkor számíthatunk, ha a regionális feldolgozás — a Dél-somogyi Mezőgazdasági Kombinát, a Bö- hönyei Állami Gazdaság, a siófoki November 7. és a barcsi Vörös Csillag Tsz vá- góhídjai — is folyamatosan üzemelnek. A boltoknak is időben kell felkészülni a várható ünnep előtti „rohamra”, megfelelő mennyiségű készlettel. A húskészítmények .közül füstölt és füstölt-főtt árukból december 10-től megfelelő lesz az ellátás. Az exportüzem leállása miatt azonban belsőségekből a szokásosnál is kisebb lesz a választék. A tar- pasztalatok szerint a két ünnep között csökken az igény a húskészítményekből, ezért szűkített termékskálával látjuk el a boltokat. Virsliből, hot-dogból, debreceniből, hurkafélékből azonban lesz elég. Az ellátást színesítendő különféle konzervekkel, táblás és fóliás szeletelt bacont is kínálunk a boltoknak az év 50. és 51. hetében. nácsának titkára azon a véleményen volt, hogy a fórumon elhangzott ömkritiifcus értékelés alapján az eredményes közéleti munka, amelyet a mozgalom aktívád végeztek. A VIII. népfrontkong- res&zus előkészületeiről szólva kiemelte, hogy a VII. ötéves népgazdasági tervet e fórumon a cselekvő hazafi - asság programijává kívánják tanná, a lakosság többségének tettnekészségére építve Ehhez a somogyi népfront- mozgalom egyetértését és támogatását kérte. A vitát összegezve dr. No- vák Ferenc külön foglalkozott dr. Kanyar József javaslatával, hogy állítsanak szobrot Széchenyi Istvánnak jövőre Kaposváron közadakozásból a díszpolgárrá választásának 150. évfordulója tisztéletére. Azt kérte, hogy ez ne csak kaposvári, hanem megyei ügy is legyen. A résztvevők elfogadták az írásos beszámolókat, a szóbeli kiegészítést. A megyéi nép- fronitértekiezlet megerősítette a népfrontgyűléseken és -értekezleteken megváiasztot 63 a különféle szervezetekből közvetlenül delegált 22 tagból megalakult megyei népfrontbizottság megbízatását. A testület a küldöttérte- kezlet nyilvánossága előtt megtartott ülésén megválasztotta a 19 tagú megyei elnökséget, a tisztségviselőket, a munkabizottságokat és vezetőit. Megyéi elnök: Rostás Károly. Aleinölkök: dr. Balogh Ágnes, Beregszászi Ilona, dr. Stadler József, Szita Ferenc, Varga Károly. A megyei titkár: dr. Novák Ferenc, a titkárhelyettes Sándor Mária. A megyei népfrontértekezlet választotta meg azt a 24 személyt, aki részt vesz a VIII. népi nonfkonigness zuson, majd Acs Jebektor Józsefnét, dr. Balogh Ágnest, Fenyő Évát, dr. Kanyar Józsefet, dr. Novák Ferencet, Tóth Tamást és Varga Károlyt a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tagjának. Az ezután megválasztott 9 tagú pénzügyi ellenőrző hizottság elnöke Sebők József, titkára pedig Kacskovicsné Kardos Erzsébet lett. Dr. Molnár Béla átadta ezután a népfront emléklapját a hosszú ideje példásan tevékenykedő dr. Balogh Ágnesnek, Beregszászi Ilonának, Győrvári Bélának, dr. Kanyar Józsefnek, Kertész Rezsőnek, Kuti Imrének, Lan- dor Lajosnak, Mohr Győző- nének, dr. Mozsgay Gézának, Pandur Istvánnak, Varga Ká- rolynak, dr. Viczián Antalnak és Vörös Józsefnek. A népfrontértekezlet a Szózattal fejeződött be.