Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-18 / 296. szám
1985. december 18., szerda Somogyi Néplap 5 Karácsonyi énekek Tornatermet avattak a MÁV nevelőotthonban MAGYAR KULTURÁLIS NAPOK CSEHSZLOVÁKIÁBAN A Csehszlovákiában másodízben megrendezett magyar kulturális napok jellemző keresztmetszetet igyekeznek adná a magyar kulturális és művészeti élet irányairól- méltóképpen viszonozva az egy évvel ezelőtt Magyarországon nagy sikert aratott cseh kulturális napokat. A budapesti Katona Józseif Színház hétfő esti prágai bemutatkozásáról a Rudé Prá- vo megírta, hogy a magyar színházi élet élvonalába tartozó 'társulat eddig már Európa több országába elvitte művészetét. A CSKP központi lapja felsorolta, hogy a magyar kulti^a napjai alkalmából a magyar művészek fellépésével,, találkozókon és kiállításokon a többi között Besztercebányán, Ostravában, Nyi'trán, Vradhlabiban, Karlovy Varyban, Hradec Kra- lovéban, Ceske Budejoyicén, Pilzenben, Trencséniben is megismerkedhet a csehszlovák közönség Magyarország művészetével és az ország életével. Kedden a magyar kulturális küldöttség író tagjai, köztük Ördögh Szilveszter, az írószövetség titkára találkozott a cseh irodalmi élet képviselőivel és műfordítókkal. Megnyitották a magyar képzőművészet két világháború közti szocialista irányzatait bemutató kiállítást is. Karácsony hagyományos zenei eseménye a kaposvári ünnepi hangverseny. Nyolc kórus, a Kaposvári Szimfonikus Zenekar, a gyékénye- si hagyományőrző csoport, a Tinctoris együttes, a Csiky Gergely Színház zenészeiből nem régen alakult Kaposvári Fúvósötös, valamint Zeke Lajos orgonaművész készült lelkesen a nagy érdeklődéssel kísért karácsonyi hangversenyre, mely hétfőn négy órán át tartott a remek akusztikájú, de seregnyi nézőt már befogadni képtelen Munkácsy gimnázium aulájában. Kórusaink életében fontos eseménnyé vált ez a hangverseny, éves programjuk kialakításában szinte megvel — a himnikus hangot, az ünnepre jellemző, dicsőítő énekeket. Régi karácsonyi gyermekdalokat elevenített föl a kaposvári Hámán Kató általános iskola kórusa. (Pósa Lajos és Gárdonyi Géza verseinek szövegére íródott művekről van szó). Érdekes — a szükség diktálta — megoldást alkalmazott Heisz Károly, a pedagógus férfikar vezetője Ingerius Verum templi című művének megszólaltatásában. A férfikarra írott műben megszólaló gyerekkart női karral helyettesítette. A tél hangulatát idéző művekért jár dicséret a II. Rákóczi Ferenc általános iskola kórusának, de a Tóth Lajos iskola kórusa is reA II. Rákóczi Ferenc iskola kórusa határozó. Mutatja ezt az is, hogy szinte valamennyien új művek bemutatására vállalkoztak. Gyermek, ifjúsági és felnőtt együtteseink a kórusirodalom gyöngyszemeiből válogattak, a művek megszólaltatását az igényesség jellemezte. A karácsony ünnepkör köré csoportosították a bemutatott kórusműveket, a négy órás műsor azonban önmagában is hosz- szúnalk bizonyult. A zenei élményt is kezdte terhelni a kissé egysíkúvá sikeredett válogatás. A kaposvári kórushangversenyt a latin nyelvűség jellemezte, amit el kellene fogadnunk, hiszen az elmúlt századok karácsonyi ihletésű művei ezen a nyelven íródtak, ám a változatosság kedvéért a magyar kórusirodalomból többet válogathattak volna a műsorba. Mindössze egy kórus vállalkozott például Kodály-művek megszólaltatására. A remekül kimunkált, zeneileg érett produkciók közül hiányoltuk — az érzelmi sokszínűség hiányérzetémekslt. Kodály Ave Maria, és Esti dal című művével megérdemelt sikert aratott a Munkácsy gimnázium női kara. Britten nehéz művét igényes előadásban hallottuk a tanítóképző női kórusától (Karácsonyi ének). iBachot egy évszázaddal megelőző, ritkán hallott Schütz-művel remekelt a Cantus kamarakórus. A Vikar kórus Halmos László Karácsonyi mise című művével készült e fontos zenei eseményre. A több mint húszperces művet Zákányt Zsolt vezényletével kiemelkedő sikerrel tolmácsolta a kórus. Elsősorban a karácsonyi hangulat megidézéséért dicsérhetjük a Kaposvári Szimfonikus Zenekart, a Tinctoris együttest, a Kaposvári Fúvósötöst, illetve a gyékényesi hagyományőrzőket, akik a helyi betlehe- mes játékot mutatták be. Zeke Lajos orgonaművész Bach F-dúr Pastoralejät nyújtotta át ajándékba és kísérte a kórusokat. Horányi Barna A kaposvári MÁV nevelő- otthoniban 9 millió forintos költséggel megépült az új tornaterem. A 25 méter hosz- szú és tizenöt méter széles létesítményt, amely a kor követelményeinek megfelel, tegnap délután avatták fel. Másfél évvel ezelőtt kezdődött az építkezés, a Pécsi Vasúti Igazgatóság berüházá- sában. A Somogyterv tervezőmérnöke Papcsik Jenő elképzeléseit a MÁV dombóvári építési főnöksége váltotta valóra. E másfél év alatt sok társadalmi munkát is végeztek az építkezésen. Enélkül lassabban készült volna el a tornaterem. A tegnapi ünnepélyes megnyitón dr. Radnay Jenőné, az intézet igazgatója örömmel köszöntötte a meghívott vendégeket és a diákokat. Régvárt pillanat volt ez a kétszázhúsz növendék számára. Szeműk Béla, a MÁV általános vezérigazgató-helyettese adta át a tornatermet az otthon lakóinak. — A vasút vezetősége arra törekszik, hogy bővüljön a szociális létesítmények köre — mondta. A .kaposvári nevelőotthon számára különösen fontos volt, hogy legyen végre a diákoknak megfelelő sportolási lehetőségük. Kedvezőtlen helyzetben volt eddig a nevelőintézet; most reméljük, hogy ezzel az új létesíitmény- nyel élni is tudnak majd. Nem utolsó szempont az sem, hoigy otthonosabbá tegyük in-, tézményei nket. A vezérigazgató-helyettes ünnepi beszéde után jutalmakat adtak át az építkezésben résztvevő és jól dolgozó munkásaknak. Hárman Kiváló dolgozó kitüntetésben részesültek, többen pedig munkájuk elismeréseként juntáimat kaptak. iEzután magyaros blúzba öltözött, papírcilinderes diákok vonultak a „pályára”, és megkezdődött az ünnepi műsor. Nagy tetszéssel köszöntötte a közönség az óvodásokat; kedvesen csetlő-botló apróságok piros és kék babos kendőt lengetve mutatták be produkciójukat. Nagy sikert arattak a talpig aero- bik-ruhában 'táncoló középiskolás lányok is. A sportbemutatókat meleg hangulatú, meghitt karácsonyi műsor követte. A teremben kialudtak a fények, és egy ezüstszánkón csillogó karácsonyfát húztak középre. A gyerekek körbeülték a fenyőfát, s ajándékosztással, közös énekükkel _ejeződött be az ünnepség. ÜNNEPI HŰSOR Á „PÁLYÁN" %ét szál majoránna A faliújság regénynek egy úgynevezett rendkívüli esemény volt a témája. Néhány hete külső őrséget adott a századunk, s az őrparancsnok Kis Gyula hadnagy volt, a helyettese pedig Budai. A felvezetői tisztet Vidor látta el. Az őrök többsége tapasztalatlan újonc, öregkatona alig akadt köztük. A második váltás félvezetése után körülbelül félórára lövés csattant. Kis hadnagy éppen a pisztolyát tisztogatta, a leváltott örök már a köpenyük alatt horkoltak, a soron következők pedig tölténytáskával az oldalukon söppedtek gondolataikba. A lövésre mindenki talpra ugrott, s a mélytengeri csendben szinte foszfo- reszkáltak a tekintetek. A moccanatlanságnak egy géppisztolysorozat kereplő hangja vetett véget. Még nem halt el, amikor megcsendült a telefon. — Mi történt?! — Kis hadnagy hangja fátyolos volt. A drót másik végén az újonc Csíki honvéd beszélt. A szavait nehezen értette a hadnagy, mert a hangja minduntalan valami bugy- borékolásszerű nesszel elegyedett. — Valaki megközelített — mondta. — Háromszor felszólítottam, de nem állt meg... Ebben a pillanatban megint lőttek. Aztán ismét egy sorozat. Zizegő, füttyögő hangok a sátor körül... — Feküdj! Most is maga lőtt? — kiáltott a hadnagy. — Jelentem, nem. Ezután háborús filmekre emlékeztető jelenetek következtek. A percek jóval hosz- szabbnak tetszettek, mint normális körülmények között, egy-egy perc felért egy órával, és ezek az iszonyú hosszú percek, mint felgombolyítandó fonalak, kibogozhatatlanul összegubancolódtak; a nyárvégi langyos éjszaka békességét elűzte a zalai erdőből a fegyverek artikulátlan hangja, az otthonosság érzése fölriasztott madárként menekült. A hadnagy föltérdelt, majd talpraállt. — Budai — mondta nyugodt hangon —, te most azonnal beszólsz a százados elvtársnak, hogy riassza az ügyeletes alegységet. Én kimegyek, és megnézem, mi történt. Addig tartsd a lelket az emberekben. — Értettem. — Zoli, te velem jössz — fordult Vidorhoz. — Persze — tette hozzá lágyadban —, ha nem félsz. Ez most nem parancs ... — Nem félek — tápász- kodott fel Vidor sápadtan. — Hát akkor... gyerünk! A hadnagy ment elöl, mélyen meggörnyedve, mögötte ugyanolyan testtartással Vidor. A sátornyílásban egy pillanatra visszafordult, s bal kezét egy kicsit megemelte. Budai a szemével intett vissza: már a fülén volt a telefonkagyló, s izgatottan hallózott. (Közben barátja bal keze láttán egy jegygyűrű emléke villant benne.) Az ügyeletes tiszt ordított. — Micsoda?! Mit beszél maga?! Elment az eszük?! Budai belekiabálta a kagylóba Kis hadnagy üzenetét, s hozzátette: — Siessen, százados elv- társ az ügyeletes alegységgel, mert lehet, hogy a támadók túlerőben vannak. — Támadók?! Miféle támadók?! Maguk megőrültek ... Budai türelme fogytán volt. — Most ki fogom tenni a kagylót a sátornyíláson — mondta élesen, s odakúszott a bejárathoz. — Figyeljen százados elvtárs! Az ügyeletes tiszt jól hallhatta a „harci lármát”. — Na jó ... Mindjárt ott leszünk — szólt rekedten, s lecsapta a kagylót. A négyes számú őrhelyről Lipót honvéd jelentkezett. — Küldjétek már erősítést — nyöszörögte —, alig van lőszerem ... — Türelem, Lipót, türelem ... a hadnagy elvtárs már elindult. — Ezek a rohadtak szétlövik a fejemet — hörögte a hármas számú őr. — Kik azok?! Mit látsz?! Látod az ellenséget?! — Nem látok én semmit, de a golyók elnyűvik a bokrokat itt körülöttem ... Az ügyeletes alegység gyorsan megérkezett. Both százados beugrott a sátorba, s szinte kitépte a telefonkagylót Budai kezéből. — Hagyja ' abba a tüzelést! Ez parancs! Valamennyi őr fülébe ezt harsogta, s miután befejezte a telefonálást, leroskadt az egyik priccsre. Budai mondani akart neki valamit, „jelenteni előírásszerűén”, de a százados fáradt, fakó kézmozdulattal leintette, s meredten nézett maga elé. Pár perc telt el furcsa kábulatban — megint azok az iszonyú hosszú percek —, s Budai arra ocsúdott, hogy csend van. Kérdőn nézett a századosra, aki most levette a sapkáját, s törölni kezdte magáról a verítéket. — Az árnyékoktól ijedtek meg — mondta csendesen —, mindjárt sejtettem ... — Az árnyékoktól? — ámult Budai. — Remélem, mindenki megúszta ... Mert ha valaki megsebesült... — a százados elhallgatott. Remegő kézzel gyújtotta meg a Kos- suthját. Szerencsére nem történt baj. A katonák fellélegeztek, s az „árnyékveszedelmet” hangos, és napokig tartó röhögés követte. Még Suhajda ezredparancsnok olasz filmszínészekre emlékeztető kackiás fekete bajusza is meg-megrándult a visszafojtott nevetéstől, miközben az eset tanulságait taglalta egy meglehetősen hosszúra nyúlt eligazításon. „Árnyékveszedelem.” Budai ezt a címet adta a faliújság regénynek, melyet a laktanyában úrrá lett „röhögős” hangulat hatására kezdett írni. „Ócska ponyva. Legszívesebben szembeköpném magam ...” Ezután nyugalmas óráiban azokat a perceket idézte, amelyek az első lövés eldör- dülése után olyan szokatlanul hosszúnak tetszettek. Képzeletben újra és újra a telefon mellé hasalt, hogy meghallgassa a fiúk jelentéseit; hogy árnyékokra tüzeltek, most már nyilvánvaló; MOST MÁR, gondolta, de akkor, ott az őrsátorban, amikor Kis hadnagy feküd- jöt vezényelt, senki sem tudhatta, mi történik odakint; abban biztosak lehettek, hogy a lövések igaziak, s abban is, hogy ahol gólyák röpködnek, meg lehet halni; azt is tudták, hogy nem hasalhatnak az őrsátor padlóján ítéletnapig, hogy eljön a pillanat, amikor fel kell majd kelni, s kimenni az ellenségessé komorodott fák közé; maga előtt látta Kis hadnagy elszánt arcát (most őt is folyton ugratják a tiszti étkezdében), Vidor búcsú- pillantása is minduntalan a szemébe szúrt; vajon mire gondolt, amikor a sátornyíláson kilépett, tűnődött, talán a menyasszonya jutott eszébe, aki a bevonulása után két hónapig minden nap írt neki levelet (ahogy otthon megbeszélték), azután hetente csak egyet, majd egyet sem, végül oda lett a Vidor vőlegénysége, a jegygyűrűt már régóta nem viseli, s elhatározta, hogy mégsem levelezőn, hanem nappalin fogja elvégezni az egyetemet. (Folytatjuk)
