Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-17 / 295. szám

1985. december 17., kedd Somogyi Néplap 5 j. A Somogy Megyei Tanács Gyógyszertári Központjában laboratóriumi és steril körülmények között készítenek 70 féle fontos gyógyszert. A térítési díjon számított másfél millió forint értékű nagy pontosságot igénylő készítményeket három gyógyszerész irányítása mellett kilenc asszisztens készíti el. Még lehet jelentkezni! Iskola-szanatóriumok Üdülési, igyógyítási és ok­tatási feladatok együttes el­látására vállalkozik immár az ötödik tanévben a kősze­gi és a vajtai SZOT Gyer­mekszanatórium. A (beutalás mindkét helyen négy hétre szóló. Koedukált csoportok­ban a másodiktól a hetedik osztályosokig fogadják a ta­nulókat. A teljes általános iskolás korosztály beutalható lenne, de gondot jelentene az elsősök néhéz beilleszke­dése, a nyolcadikosokat pe­dig éppen pályaválasztás előtt nem tanácsos elkülde­ni. A kőszegi szubalpin, por­mentes ievegő segíti a króni­kus légzőszerv! beteg gyere­kek rehabilitációját. Az aszt­más és légcsőhurutos gyere­keket fizikoterápiás kezelés­ben részesítik. Mozgásigé­nyük kielégítésére a délutá­ni csendes pihenőt nem ágy­ban, hanem a szabadban töl­tik. Kőszeg történelmi neve­zetességeivel, műemlékeivel és környékének sok kirándu­lóhelyével vonzó és színes programot ígér a négyhetes szanatóriumi beutalás alatt. A Fejér megyei Vajtán az összkomfortos üdülőszana­tóriummá alakított Zichy- kastélyban várják az enyhén mozgássérülteket, rossz tar- tásúakat, gerincferdülésese- ket, valamint a baleseti sé­rülés utáni utókezelést igény­lőket is fogadják. Kizárólag csak olyanok utalhatók be, akik a háromszintes kastély lépcsőin önállóan közleked­nek és emeletes ágyakon is elhelyezhetők. Mindkét szanatóriumban osztályonként a Művelődési Minisztérium tanterve sze­rint folyik a tanítás, képzett pedagógusok oktatják a gye­rekeket, így az itt töltött idő nem számít iskolai mulasz­tásnak. A gyerekek nem ma­radnak le a tanulásban. Az iskolaszanatóriumokba csak orvosi javaslattal lehet béjutni. A körzeti gyermek- orvos javaslatát elküldik az Egészségügyi Minisztérium által kijelölt háttér intéz­ménybe a Szabadsághegyi Gyermek Gyógyintézetbe. (Gím: 1531 Bp. Mártonhegyl u. 6. Pf. 39.) Itt a javasla­tokat felülvizsgálják, ennek A nagyatádi helyőrségi művelődési otthonban de­cember 20-ig látható Var­ga Géza Ferenc kiállítása. A fiatal szobrászművész ne­ve nem ismeretlen a somo­gyi művészetkedvelők köré­ben. 1983-ban részt vett az atádi faszobrász alkotótelep munkájában, az itt készült alkotása látható a szobor­parkban. A következő év­ben figyelemreméltó mű­vekkel szerepelt az ötödik dunántúli tárlaton. Ugyan­ebben az évben meghívást kapott a nagyatádi alkotó­telep művészeti vezetői tisz­tének betöltésére. A város vezetői és a telep művészeti tanácsa e meghívással is­alapján a beutalójegy névre- szólóan a szakszervezeti központon át kerül valame­lyik szülő munkahely alap- szervezetéhez. Fontos tudnivaló: az sem lehet kizáró ok, ha egyik szülő sem tagja a szakszer­vezetnek, még ilyenkor is át­vehető az üdülőjegy az alap- szervezetben. A gyermekek szülői kísérettel és ingyene­sen utaznak a szanatórium­ba, illetve onnan haza. Az útiköltség utalvány utólag el­számolható a munkahelyeken működő társadalombiztosítá­si kifizetőhelyeken. Vala­mennyi SZOT-gyermeküdülés merték el azt a jelentékeny szakmai tudást, amelyet Varga Géza Ferenc á fa­szobrászat terén elért. E kiállításon most Nagy­atád tárlatlátogató közönsé­ge alaposabban megismer­kedhet alkotó tevékenységé­vel. Ez a művészi világ egyé­ni, sajátságos, ugyanakkor a művészet legősibb réte­geiből táplálkozik. Az ősi művészetekben központi sze­repe volt a bálványkészítés­nek, a totemkultusznak. A Rinya-parti erdőben látha­tó, fához szegezett alkotása; ha akarom madár, ha aka­rom ember is lehetne, to­tem vagy halotti emlék. A nagyatádi kiállításon is, a közül a szanatórium élvezi a legtöbb támogatást, mivel a négyhetes beutaló ára mind­össze hétszáz forint. A gyermekszanatóriumok­ban nemcsak gyógyulni és tanulni lehet, a hatalmas park a kastélyt körülvevő zöldövezet és a környék szép­sége. a kirándulóhelyek ked­vező feltételeket teremtenek kulturális programok szerve­zésére, gyalogtúrákra, játék­ra és sí ortra egyaránt. A gyermekszanatóriumok téli és tavaszi turnusaira még mind­két helyre lehet jelentkezni. Időpontok: I. 12—11. 8., II. 9.—MI. 8., MI. 9.—IV. 5„ IV. 6.—V. 3., V. 4.—V. 31. Kőszegen a III. 9.—IV. 5. közötti csoportban kivétele­sen nem légzőszervi és aszt­matikus ártalomban szenve­dőket, hanem túlsúlyos álta­lános Iskolásokat fogadnak. B. J. terem hátsó fala előtt egy totemszerű 'csontváz formát látunk. Különössé, bizarrá és elevenné éppen az anya­ga, a fa teszi. Varga Géza Ferenc szobrai mindig a mozgást sugallják, még a legegyszerűbben kifaragott, első pillanatra talánynak tetsző fa objektjei is. Né­melyik az ősember kőeszkö­zét, . a szakócát juttatja a néző eszébe. Varga Géza Ferenc tárla­ta a múlt hónapban a bu­dapesti Stúdió Galériában volt látható, most válasz­tott, szűkebb pátriája közön­sége előtt mutatkozik be. Pogány Gábor Bálványok, totemok Varga Géza Ferenc kiállítása Nagyatádon ________TV-NÉZŐ K arácsony előtt Erősen érződik a televí­zió adásain, hogy közeleg a karácsony. Az egy héttel ez­előtti Hétvége című kétna­pos monstre műsor is fog­lalkozott az ünnepvárással. e hét végén a Családi maga­zin e gondolatnak szentelte teljes programját. A múlt héten a képernyőn is figyelemmel kísérhettük a Hazafias Népfront kongresz- szusát. egy ehhez az ese­ményhez fűződő műsor a mozgalom történetén keresz­tül villantotta föl a közmeg­egyezés gondolatát. Ismert személyiségek vallottak ar­ról. hogyan kapcsolódtak be a népfrontmozgalomba, mit adott nekik a mozgalom, te­vékenységük miként járult hozzá a történelem alakítá­sához. A dokumentumfilm a múltról a jelennek, a jelen­ről á jövőnek szól. Moldován Domokos új do- kumentumfilmje. a . ha megyek látomásba . . Kal­lós Zoltán néprajzgyűjtő em­lékére készült. Több volt, mint kuriozitás, érdekesség, ritka folklorisztikai értékeket villantott föl Jánó Ilona lá­tomásainak elmesélésével. A „lótólány” ízes beszéde, azt hiszem, valamennyiünket le­nyűgözött. Nyelvünk ősi ré­tegeit ízlelhettük öt hallgat­ván, olykor próbára téve ma­gunk nyelvismeretét Is. Az ünnepvórás idején a felfokozott várakozás me­legágya lehet a családi ve­szekedéseknek, amelyek gyors viharfelhőként vonulnak vé­gig az otthoni fészek fölött — nyugtatott meg vasárnap délután a Családi kör maga­zin műsoraiban a pszicholó­gusnő. Vegyük úgy, hogy ilyenek vagyunk... Az erős alapokra épült családok az ilyen eseményeket könnyen átvészelik. Nem úgy. mint Vladimir Párái Vihar a lombikban című tévéfilmjé­nek hősei, akik képtelenek kimászni a maguk köré font kerítés mögül, lelki sivársá­gukból. Párái sajnálni való házaspára már nem tud újat mondani, nyújtani egymás­nak, viselkedésük panelele­mei nemís adnak biztonsá­got számukra, beletörődtek sorsukba. Ada. a férj — Kállai Ferenc formálta meg ezt a paprikáscsirkével-no- kedlival jól tartott férfit — azonban egy szerelmi ka­landra még vállalkozik. Ki tudja, tán felesége — Moór Mariann alakította ezt a szenvtelen figurát — is így tett volna, ha neki is kínál­kozik rá alkalma. Csinos kis lányra is akad — Peremar- toni Krisztina mutogatja bá­jait —. ám a (totyakos) sze­rető csak póz Ada részéről, önimádat, erre rendezkedett be otthon a család. Bohun- ka — a fiatal szerető — is megéri a pénzét, nem kell sajnálni azért, mert ’behá­lózta Ada. lett volna hozzá­való Rómeó is, aki őszintén szerette. Azt hiszem, hiába találtak végül is egymásra. Bobunkénak nagyon meg kellene változnia ahhoz, hogy Júliává váljon. A Pá­rái regényéből készült ma­gyar tévéfilmváltozat — jól­lehet kellő felháborodás fo­gadta — igyekezett érzékel­tetni a szerző sajátos humo­rát, groteszk hangvételét. Nagyszerű élmény volt Jankovüs Marcell rajzfilm­rendezőt hallgatni a falusi karácsonyi szokásokról. A néprajztudósnál Is hiteleseb­ben tudta elénk varázsolni gyerekkori élményeit, a ka­rácsonyi szokásokat, ame­lyekből bőven volt, mit me­rítenünk, ha mást nem, meg­érthettük az ünnep jellegei­nek jelentőségét. Mint vala­mennyi hagyományunk, a karácsonyi szokásók is ki­alakulóban vannak, jól ér­zékeltette ezt az etyekí csa­lád, de rájuk azért is érde­mes volt figyelni, miként tá­gul a családi asztal köré ülők köre a barátok, jó is­merősök viszontlátásával. Horányi Barna Erdei Ferencre emlékeztek Makón Erdei Ferencre emlékeztek hétfőn, születésének 75. év­fordulója alkalmából szülő­városában, Makón. A városi tanács dísztermében tartott emlékülést S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnöksé­gének tagja nyitotta meg. Ezután Márta Ferenc aka­démikus, a Magyar Tudo­mányos Akadémia alelnöke Erdei Ferenc tudományos munkásságáról, Márton Já­nos kandidátus, az MTA Agrárgazdasági Kutató Inté­zetének főigazgatója Erdei Ferencnek a szövetkezeti mozgalom megteremtésével kapcsolatos tevékenységéről tartott előadást. SZAPUDI ANDRÁS A törzsfőnök már egy he­te lejárt a körletbe, hogy elolvassa a faliújság-regény folytatásait. Budai takarodó előtt függesztette ki a soron következő fejezetet, miután a század irodában egy roz­zant, öreg masinán „gépbe írta”, s az őrnagy ébresztő­kor már ott állt a faliújság előtt. Szelíd, kevés szavú ember volt, de ízig-vérig katona, aki a legapróbb hi­bát, a legjelentéktelenebb szabálytalanságot is észre­vette, következésképpen az ügyeletes tisztesek nem örül­tek a látogatásnak. Hagyd már a fenébe azt a regényt, mordult Budaira Birkás ti­zedes, aki úgy vigyázott a krumpflivirágaira, mint a szeme világára, s attól tar­tott, hogy éppen akkor fog valami végzetes baklövést elkövetni, amikor az őrnagy a körletben tartózkodik. Az öreg katonák pedig azért méltatlankodtak, mert részt kellett venniük a reggeli tornán, mint kopasz koruk­Az írószövetség és a HM meg­hívásos pályázatán dijat nyert elbeszélés. ban, pedig az íratlan tör­vény szerint nekik már jo­guk volt a kényelmes élet­hez, például az ébredés utá­ni testedzés elmulasztásá­hoz. Pedig a törzsfőnök so­hasem nézett be a mosdóba, ahol a reggeli torna idejét szokták eltölteni sűrű ciga­rettafüstben, más helyisé­gekre sem volt kiváncsi (csak a regényfolytatásra), az ügyeletes mégis minden­kit lezavart a laktanya ud­varra. Olvasás közben mo­solyba oldódtak a kemény redők az őrnagy napégette arcán, s miután átfutotta a három-négy füzetlapnyi kéziratot, könnyedén a sap­kájához emelte a kezét és távozott. Az ügyeletes tisztes ilyenkor „vigyázz”-t ordított, mert a lépcső alján már fel­tűntek a reggeli tornáról visszaszállingózó katonák, akik erre tétován megáll­tak, s fővetéssel tiszteleg­tek. Budait az őrnagy kitünte­tő figyelme nem lelkesítette. Sőt. Napról napra kedvet­lenebből, s egyre erősödő szégyenérzéttel ült az írógép mellé. Már megbánta, hogy belefogott az írásba, s azon töprengett, hogyan lehetne mielőbb a megszokott, köny- nyed, humoros — szerinte eleve elhibázott — stílusban befejezni. Nemcsak azért, mert tornáznia kellett, s ráadásul rohamosan csök­kent a népszerűsége a fő­tiszti látogatások miatt, ha­nem, mert kezdte belátni, hogy nem tisztességes dolgot művel. Pedig nem hazudott a faliújság regényben. A szó szoros értelmében a „valóságról” írt, a cselek­ményt sem ő találta ki, a történet szereplői pedig élő figurák voltak. Csakhogy éppen ezek az „élő figurák”: a társai, mintha titkolt ne­hezteléssel néznének rá ... Nem pocskondiázzák a mű­vét, de nem is dicsérik. Nem beszélnek róla. Ügy tesznek, mintha nem olvasnák a folytatásokat. Pedig olvas­ták. És — nyilvánvaló — nem tetszett nekik. Egyetlen ember, Vidor Zoli, a leendő építész tett megjegyzést. — Azért az akkor nem volt olyan humoros... — Csak ennyit mondott, és el­fordította a fejét. Vidor Zoli a legjobb barátja volt, már a bevonulás másnapján megismerkedtek; a rövid ci­garettaszünetekben és a fél­óránként elrendelt csizma- pucolás közben össze-össze- hajoltak, hogy néhány szót váltsanak az otthon hagyott világról, a hirtelen véget ért civil életről, mely két nap után is olyan távolinak és szivárványosan szépnek tet­szett, mintha már hónapo­kat, éveket töltöttek volna mundérban. Vidor ujján ka­rikagyűrű csillogott. Azt tervezte, hogy az első egye­temi év után levelezőn foly­tatja tanulmányait, mert meg akart házasodni. A menyasszonya fényképét ne­héz sóhajjal húzta elő időn­ként a zubbonya zsebéből, s gondterhelten, szigorú szem­mel vizsgálgatta — talán gyötrő előérzetei támadtak a lány szerelmének tartós­ságát illetően —, majd a csinos arc biztató mosolyá­tól megenyhülve mesélni kezdett róla. Nellike nagyon ügyesen táncol, és imád tán­colni, mondta erőltetett könnyedséggel, de a ráncok nem tűntek el a homloká­ról. Nemrég töltötte be a tizenhetet, folytatta, mikor táncoljon, ha nem most? Ö (Vidor) nem bánja, ha eljár néha a klubba a barátnői­vel, semmi kifogása elle­ne... Sőt! Megírta neki, hogy nyugodtan szórakoz­zon. Táncolja ki magát, mi­előtt férjhez megy. ö meg­bízik benne. Az a lényeg, hogy amikor majd gondos feleségnek, áldozatra kész anyának kell lennie, megfe­leljen az elvárásnak. Anya­típus, hajtogatta dacosan, s Budainak az volt az érzése, hogy barátja ilyenkor önma­gával vitatkozik, önmagát akarja valamiről meggyőzni, s gyanította — bár erről ta­pintatosan hallgatott —, hogy ez a lófarok frizurás kis „anyatípus” okozott már néhány kínos percet szegény Vidornak, aki viszont, egé­szen biztos, hogy „család­apa-típus” mégpedig a menthetetlen balekok fajtá­jából; Budai, aki inkább sejtette, mint tudta, miféle gondolatok gyötrik ezt a jó fiút, örült, hogy az ő zub­bonya zsebében nem simul a szívéhez menyasszony­fénykép, ő egy kisméretű verseskötetet hordott magá­nál (a világirodalom leg­szebb szerelmes verseit) és egy barnafedelű noteszt, amibe a saját zsengéit íro­gatta; Budai ugyanis irodal­márnak készült, pontosab­ban költőnek, s néhány ver­sét közölte már a Néphad­sereg című újság (a honorá­riumból nagyszabású sör­banketteket rendezett a kantinban éppen Vidor köz­reműködésével, aki mérték­letesen, csupán a társaság kedvéért iszogatott, ám a verseket nagyon szerette, s őszintén örült Budai sike­reinek), s ezáltal némi te­kintélyre is szert tett a lak­tanyában. Most úgy érezte, sárban a nimbusza, mert valóban: „azért az akkor nem volt olyan humoros”; Vidor szűkre szabott, suta mondata éles késként hasí­tott belé, de a leggyötrelme- sebb az volt, hogy most be­szélni sem tudtak egymás­sal; ők, akik hosszú hóna­pokon át olyan sokat be­szélgettek takarítás közben a körletfolyosón, foglalkozá­sok szünetében, teherautók platóján kemény februári szélben, á fekhelyük egymás mellett volt a körletben, az étkezdében is mindig egy­más mellé ültek, s most, miután Vidor elfordította a fejét, Budai is képtelen lett volna a kettőjük között meg­szokottá vált testvéries hangvételre, bár nagyon szerette volna tisztázni — mégpedig Vidorral együtt —, hogy tulajdonképpen miért ez a kusza szégyenérzet benne. (Folytatjuk.) Xét szál majoránna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom