Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-16 / 294. szám

1985. december 16., hétfő Somogyi Néplap 5 ÍROTT SZÓ Irodalmi hetilapnál dolgo­zom. Hogy nem a munkavé­delem beszél belőlem, ha ál­lítom: az irodalom sem fon­tosság nélkül való, az iroda­lom sem haszontalan. A nyugati világ sajtója tele van az emiatti panaszokkal. És most már a hazai sajtó is. A Filmvilág című folyó­iratban Szilágyi Ákos a ma­gyar kultúra rohamos „iro­dalomtalan odásánól” beszél. Az Élet és Irodalom című hetilap, melynek szerkesztő­ségében dolgozom, Mezei András költő beszélgetését közölte Dorogi Zsigmond- dal, a rádió irodalmi szer­kesztőjével: rá-irólicitálinali egymásra abban a panasz­ban, hogy nemcsak az élet­módbeli változások szoktat­nák el bennünket az írott szó olvasásától, nemcsak a képernyő vált nagy riválisá­vá a könyvnek, hanem mintha az új .magyar iroda­lom képviselői is elhatároz­ták volna: vissza csábítás he­lyett elriasztják a lehetséges olvasót. Minthogy e tárgyszerű vagy borongós panaszokat ■tények támasztják alá, min­denekelőtt 'könyvpéldány ­szám-csökkenési és olvasás- statisztikai adatok, eszem ágában sincs cáfolatra vál­lalkozni. Sőt a mai panaszo­kat azzal is megtoldom, hogy nem is olyan maiak már. A kritika a hetvenes évek eleje, tehát csaknem ti­zenöt év óta adja jelzéseit altról a folyamatról, amit Szilágyi Ákos a Filmvilág­ban „irodalomtalanodásnak” nevez, bizonyságul egy levél­ből idézek. Németh László írta, már a folyamat kezde­tén. Idevonatkozó passzusa így hangzik: „Aki a magyar irodalom s a .magyar közönség viszonyát szemlélte, bizakodó kedvét 1960 táján még nem kellett elveszítenie ...: a kiéhezett s a szocialista iskoláztatás jó­voltából alaposan felduzzadt olvasóközönség ... meglepő példányszámokban, kicsat­tanó szerelemmel áradt vi­szontlátott s újonnan felfe­dezett írói felé. Bízni lehe­tett benne, hogy közönség s irodalom frigye a közgondol­kodást is felfrissíti, s értel­miségivé vált társadalmunk eztán, másképp áll hozzá tör­ténelemad fca feladataihoz. Ez a remény azóta eíszomorító- an megcsappant. Az anyagi javaik megszerzésének lehe­tősége — az, amit autóvail- lásnalk lehetne inevezni —, a külföldi utak drága kóstolói: új célokat írtak az ember leikébe; írók és olvasók kö­zé egy nyugati jellegű szó­rakoztató ipar nyomult, élén a hipnotikus hatású televí­zióval, mely kegyetlenség és érzékiség, bűnügyek és dal- fesztiválok ingereivel hódít­ja el a potenciális olvasó­kat, míg a magára adó ki­sebbség sznobizmusa a nyu­gati irodalom divatos nevei­ben találja meg külföldimá­datának táplálékát.” Eddig Németh László, akit •nemcsak azért idéztem per­sze, hogy a diagnóziskészítés tizenöt éves múltját bizo­nyítsam vele, hanem azért is, hogy előadjam egy sze­rény gyanúmat. Megfigyel­hették, ő „autóvallást” em­legetett, „hipnotikus hatású televíziót”, meg nyugatimé-, datot, én meg azt gyanítom, hogy bűnbakká senki és semmi sem tehető, mert nem bűnesetről van szó, .hanem a kulturális szerepkörök tör­ténelmileg elkerülhetetlen átrendeződéséről. Oj szerep­osztásról. Amelyben az eddi­gi abszolút főszereplő, az irodalom, új szereplőtársa- kat 'kapott. Az irodalom a régi szerep- osztásiban a Nagy Helyette­sítő szerepét játszotta ná­lunk. Illyés Gyulával szólva az irodalomnak kellett még a Vízügyi Hivatal szerepkö­rét is betöltenie. Zrínyi Mik­lóstól Balassi Bálinton, a testőr írókon, Csokonain, Petőfin, Adyn át József At­tiláig az íróiktól várt eliga­zítást a magyarság: politi­kai ügyekben, társadalom­ismeretben, gazdálkodá^-Um, jogban, erkölcsi, érzelmi és ízléskultúrálban, még visel­kedésiben is, még az életvitel gyakorlati dolgaiban is. Tő. lük várta és tőlük kapta a mintát. Mert csak elvétve akadtak nagy formátumú po­litikusaink, nem volt ma­gyar szociológia (vagy nem nyert nagykorúságot), nem volt magyar gazdaságtudo­mány, nem volt magyar filozófia és lélektan, nem működtek magyar erkölcs- prédikátorok. Illetve volt mindez, a magyar iroda­lom jóvoltából, a helyzet kényszere jegyében. És hol tartunk most? Ott, hogy már azokban az droda- lomneményű hatvanas évek­ben — amikor csakugyan országos érdeklődést váltott ki egy-egy új magyar re­gény, és versimádók sora kí­gyózott a könyvheti sátor előtt, ha alatta egy-egy is­mert, szeretett költő dedikált — megkezdte nagytkorúsodá- sát mindaz, amit addig az irodalomnak kellett pótolnia. És mostanra nagykorúvá is vált. Lett magyar politológia, lett gazdaságtudomány (oly­annyira, hogy nemcsak mű­velőitől, hanem népszerűsí­tőitől is hangos a sajtó, a rádió, a televízió), lett ma­gyar szociológia és filozófia (olyannyira, hogy a nem­zetközi szakma budapesti iskoláról beszél), és lett ma­gyar lélektan, (olyannyira, hogy képviselői naponta ma­gyarázzák írásban, szóban, képben lelki zavaraink okait, s adnak tanácsot: hogyan le­gyünk türelmes házastársák, vagy miiként alkalmazkod­junk ebadta lelki rezdülései­hez). Mi tehát nemcsak iro­dalmat olvasunk, hallga­tunk, nézünk most már, ha­nem pali tol ágiát is, gazda­ságtudományt is, szociológiát meg filozófiát is, és figye­lünk a lélek tudósaira: mit kezdjünk szorongásainkkal, hidegülő vagy féltékenyen ragaszkodó élettársunkkal, neveletlen utódainkkal. Az kétségtelen — minit ír­tam már —, hogy az iroda­lom háttérbe szorult emiatt. De egyrészt a folyamatnak az elején-közepén tartunk, a véglegesebb arányok még ezután alakulnak ki, az iro­dalom még ezután veszi tu­domásul, hogy egyenrangú partnerei támadtak, a közön­ség pedig ezután érzékeli majd, mit veszít, ha az iro­dalomtól túlságosan elpártol. Másrészt szóból ért az em­ber ezután is. És a szó nem­csak olvasható lehet, hanem hallható és látható is. A rá­dió vagy a televízió éppúgy lehet a tájékoztató-eligazító jó szavak sugárzója, mint az írott szavak gyűjteménye, a könyv. Nem beszélve arról, ho«y ami rádióban-televízió- bam elhangzik, eredetileg azt is leírták valakik. Még a ké­pi hatásokkal dolgozó pro­dukcióknak többsége mögött is írott szavas, forgatóköny- vi munka áll. Anélkül, hogy a tájékozta­tó-eligazító jó szavak meste­reihez (vagy netán a mara­dandó értékeket teremtő írókhoz) tolnám fel magam, a tárgyhoz tartozóan be keli vallanom : ez a szöveg ere­detileg a rádióban hangzott el. De kezemben papírt tar­tottam ott is, azon pedig le­írva állt minden, az utolsó szóig. Faragó Vilmos Bélre a főidéit a legszebb szó... A Luca-nap — december 13. — a Gergely féle naptár- reform előtt az év legrövi­debb napja volt. Ez az oka, hogy sok helyen, egészen a legutóbbi időikig, innen szá­mították a nappalok hosszab­bodását. Csurgón, e szoká­sokban és hagyományokban gazdag napon rendezték meg az 1. számú általános isko­lában a karácsonyi muzsi­ka kórustalálkozót. A zsú­folásig megtelt aula közön­sége előtt tíz kórus mutat­kozott be a béke és szere­tet ünnepéhez kapcsolódó művekkel. A találkozó a Csurgói Cso­konai Vitéz Mihály Gimná­zium és Szakközépiskola énekkarának kulturált elő­adásával kezdődött. A csur­gói II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola és a berzencei általános iskola repertoárjá­ban egy-egy részlet hangzott el Mozart Varázsfuvola cí­mű operájából. Mindkét kó­rus a zeneszerző fegyelme­zett, klasszikus stílusához hűen interpretálta a részle­tet, gyerme kihang j uk — a szólamok tisztasága — fokoz­ta az érzelmek mélységét. A karácsonyi hangverseny főrendezője — Peperő Gyula — dirigálta magávalragadó lendülettel a házigazda I. számú általános iskola kóru­sát. Szinte hipnotikus erővel fogta össze a gyerekeket, akik minden rezdülését fi­gyelve hol bársonyos pia- nisszimókkal, hol áradó for- tisszimókka! válaszoltak. A hangverseny első részé­nek záróakkordjaként az összesített kórus Praetorius örökérvényű művével, a Vi­va la musica-val búcsúzott. A közönség vastapsa kö­Az összesített kórus szöntötte szünet után a ber­zencei népdalkor vegyeskóru­sát, melyet szintén Peperő Gyula vezetett. Műsorukat Vavrlnecz Béla Széles a Balaton című, hömpölygő da­lával kezdték. Előadásukra a kristálytiszta dallamivezetés, a szólamok gyönyörű harmó­niája volt jellemző. Második számuk, Murádéin: Budhen- valdi riadója, mint egy fel­kiáltójel a sok-sok pont után, drámaian erőteljes realiz­musával lepte meg a hall­gatóságot. Largók és ientók, forték és pianók kiáltották világgá: „... most a békét újra óvnod kell!” A nagybajom! vegyeskar és a gyékényes! MÁV vegyeskar gondosan válogatott műsora, könnyed, dallamos előadása ■is nagy sikert aratott. Az arany minősítésű ka­posvári pedagógus vegyeskar Brahms: Síró éji csend cí­mű dala a béke, a szeretet ünnepéhez méltó édes-bús A berzencei általános iskola kórusa harmóniájával, briliáns elő­adásával az est egyik fény­pontja volt. A komponista egyik mesterműve nagyszerű előadókra talált. Ugyancsak szűnni nem akaró taps köszöntötte a kis­falán t tsz férfikarának markáns, hol bársonyosan fájdalmas, hol pedig szelle­mesen könnyed előadását. A kórushangversenyt a csurgói pedagógus női kar igen gazdag műsora zárta. Befejező számukat, egy né­ger spirituálét, a közönség méltán tapsolta vissza. Tamási Rita Karácsonyi muzsika Csurgón Tizedik alkalommal a zsűri előtt Táncos lábú kaposvári páros Huszonkilenc pár részvé­telével tegnap országos tár­sastáncverseny volt Kapos­váron, a Kilián György If­júsági és 0ttörő Művelődési Központban, az intézmény­ben működő együttes rende­zésében. Nyíregyháza, Szeged, Szatymaz, Székesfehérvár, Kistelek, Zalaegerszeg, Bu­dapest, Szigetvár és a ven­déglátó Kaposvár verseny­zői léptek parkettre D—2 és B kategóriában. Míg az előbbi kategóriában öt kö­telező táncot mutattak be a versenyzők a zsűrinek és a nézőtéren szép számban megjelent közönségnek, a magasabb kategóriájú ver­senyzők tizet. A D—2 kate­góriában hat kaposvári pár mutatta be tudását, a B ka­tegóriában versenyző páro­sok között két kaposvárit találtunk. Kaposvári győztes párost avattak a D—2 kategóriá­ban: Varga Péter és Temesi Ágnes volt a legjobb a ver­senyen. Mind a ketten a Munkácsy gimnáziumban másodikosok. A lány több mint két éve táncol, a fiú egy éve szegődött mellé partnernek. — Ismertem korábbról Pé­tert, járt próbákra, aztán abbahagyta. Az én partne­rem időközben megnőtt, nem illettünk egymáshoz, ezért megkértem Pétert, folytassa a táncot. Tizedik országos verse­nyük volt a tegnapi, és ezen érték el az eddigi legjobb eredményüket. Izgalommal figyeltük a B kategóriájú versenyzők be­mutatkozását is, de minden néző pirosra tapsolta a ke­zét a legfiatalabb páros lát­tán. Pap p Tímea, Mercz Tamás összesen huszonhét évesek. Tímea hatodikos az általános iskolában, Tamás elsős az 503. számú szak­munkásképzőben. A kislány legszívesebben csacsacsát táncol, mert „az olyan vi­dám, játékos”. Tamás lába jobban mozdul a csárdás­ra... H. B. Diákszínjál'szó napok Csurgón — tizedszer Jövő év tavaszán tizedik alkalommal rendezik meg Csurgón az országos diák­színjátszó napokat. Elkészült a program, megkapták a fölhívást az együttesek. Má­jus 1-től 4-ig várja az ország legjobb diákszínjátszóit Csurgó, ahová meghívják azokat az együtteseket, ame­lyek az elmúlt tíz évben si­keresen mutatkoztak be. Az előadások május 2-án délelőtt kezdődnek s másnap fejeződnek be. Számos rendezvény gaz­dagítja a találkozót. A Mel­ler-kastélyban Szabados Já­nos Munkácsy-díjas festő­művész szerepel, a helytör­téneti gyűjtemény erre az alkalomra Csurgó és környé­kének népviseleteit tárja elénk, megismerkedhetünk a gimnázium könyvtárának legértékesebb ritkaságaival is. A korábbi találkozók vi­deofelvételeit elevenítik föl a moziban. Az alkalomra jubileumi kiadványt jelentet meg a csurgói Csokonai Mű­velődési Központ.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom