Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-14 / 293. szám
8 Somogyi Néplap 1985. december 14., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS „Létében tükrözi a kort...” 80 éve született Vilt Tibor A legutóbb,i, 1984-es budapesti nemzetközi kisplasíziti- kiaä kiállítás rendezői az előkészületeik közben az élő mester előtt akartak tisztelegni. Miire a tárlat megnyílt, a Vált-kollekció má r csak az alkotó emlékét idézhette. A magyar művészetet fájdalmas veszteség érte haláléival; a meghatározó jelentőségű művészek távozása persze mindig az, de az ő esetében legszívesebben azt mondanánk, ha fél évszázadosnál hosszabb munkásság után, hetvenkilenc éves művészről szóllva tehetnénk: az életmű még mindig nem zárult le, további nagyszerű munkák kerülhettek volna ki keze alól. Együk méitatója alig néhány évre írta le róla: „éber, mozgékony szellem, a lázas, és soha meg nem szűnő stíluskeresés, a változaitflamiul kirobbanó teNői portré hetség és a folytonos újrakezdés” jellemzi. Mondhatni, utolsó percéig dolgozott. (Nyolcvan évvel ezélőtt, 1905. december 15-én született Budapesten Vált Tibor, a huszadik századi magyar szobrászat egyik legnagyobb — s talán legellentmondásosabb? — egyénisége. Életműve a modem plasztika le- hetősógeinék és lehetetlen helyzetének a tükre, egyszerre beszél nagyszerű eredményekről, s azokról a kompromisszumokról, amelyeket meg 'kéllett kötni áhhoz, hogy az eredményék megszülessenek. A „csodagyerekként” föl- fedezétt Vilit Tibor 1922—26 Vilit Tibor Heine-szobra Somberekén között előbb az Iparművészeti majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult; a nyilvánosság előtt 1925-ben mutatkozott be először. 1929-ben már a velencei biennálén is szerepéit, első önálló tárlatát 1934-ben rendezte. 1928-ban romái ösztöndíjat kapott, a következő évekétan viszont már a Szocialista Képzőmű-. vészek Csoportjának megalakítása érdékében tevékenykedett. Fölfedezte a hivatalos mlűvészetpoliiitika — s ő maga fölfedezte a másik lehetőséget, egy újszerű, valóban közösségi művészet megteremtésének esélyét. 1945 után „ott volt” a művészeti közélet sűrűjében, együttműködött az Európai Iskola tagjaival, s a hagyományosabb realizmus képvi- selőivél is. Közben a maga törvényei szerint építette életművét: a kezdeti neoklasszicista irányultság helyét hamarosan átveszi egy Kaesz Gyula emlékműve oldottabb, líraibb hang, a ku- bizmus eredményeit .tanulmányozza, majd egyre exipresz- szívebbé válik világa. Az ötvenes évékben a groteszk, irónia, önirónia iránti vonzódása erősödik fél, hogy lassú átmenet, az expresszív fogalma zásmód és a geometrikus elemek ötvözése után a hetvenes években egyre szikárabbá, konstruktívabbá váljon művészete. Mindéről persze kispilasz- .tilkjái beszélnék, amelyek megformálásakor csak önmagára kellett figyelnie. Köztéri szobrászként sem a pálya első évtizedeiben, sem később nem függetleníthette magát a megrendelői igényektől. Mondhatni: a legtöbbször azok ellenére ért el nagyszerű eredményekét ezen a területen is. Számos plasztikáját állították fél az ország különböző városaiban, ezek közül azonban — noha elsősorban nyilván ezek miatt kapta meg az érdemes majd a kiváló művész címet — bizonyára kevés állt igazán közel a szívéhez, például az 1979-es Szikratávíró, az 1983-as Óra, vagy éppen az 1973-as Madách-emlékmű, amely a Margitszigeten álUl. E szobrának hőséről mondta: „... olyan lény volt, akinek esendő mivolta fölé ívelt a szellemi ereje. Valamiképpen minden mű — az Ember tragédiája is — több, mint az alkotója.” P. Szabó Ernő FELIKS DERECKI A CSÁBÍTÁS új iskolája Ez idáig nem panaszkodhattam, hogy nem voltak sikereim a möknél. Egy idő óta azonban mintha valami megváltozott volna. Pedig már évek óta alkalmazom ugyanazt a csalhatatlan módszert. Be is mutatom rögtön egy példa segítségével. Tegnap este egy hölgy társaságában voltam az egyik elegáns étteremben. Már régóta fentem a fogam erre a hosszú szőke hajú szépségre. Nem volt könnyű rábeszélni a közös estére, de végül beadta a derekát. Ráhelyeztem belső hévtől átmelegedett tenyerem a karjára. Ügyesen elhúzta a kezét, mint aki nem tudja, miről van szó, s előszedte kipróbált szerekből álló arzenálját. — Nagyon boldogtalan a házasságom — sóhajtottam szomorúan. — No-no — válaszolta kényszeredetten. — Nem ért meg a feleségem, szörnyű kínokat élek át. Fájdalom hasít a szívembe, ha haza kell mennem. Ez az állítás idáig általában érdeklődést, sőt együttérzést,keltett. A hölgy azonban úgy ült ott, mint egy faszent. Elhatároztam, tovább ostromlom az erődöt. — Az a legrosszabb a házasságomban, hogy eltérő a természetünk — zokogtam kis híján. Jeges pillantást lövellt rám. — Már öngyilkosságra is gondoltam — emeltem a szememhez a zsebkendőmet. Ekkor észervettem, hogy megvetés bújkál a tekintetében. — Bocsánat, elmegyek kisminkelni magam — emelkedett föl a székből. Megtapogattam a zsebem, benne van-e agglegény barátom lakásának a kulcsa, és keserű gondolatokba merültem amiatt, hogy törekvésem nem hozta meg a kívánt eredményt. Nem tudtam konstruktív következtetésre jutni, mert a hölgy máris jött visszafelé. Hirtelen összeszorult a szívem: egy férfi állta el az útját. Ő volt az! A híres nőcsábász! Mindig gyönyörű nők vették körül, s csak úgy áradt belőle a humor és a szellemesség! Gálánsán meghajolt, s amikor félrevonultak, a hölgy bocsánat- kérőén rám mosolygott, hogy egy pillanatra magamra hagy. Szerencsére a szomszédos asztalhoz ültek. Hegyezni kezdtem a fülem. — Az én feleségem csodálatos asszony! — hallottam a férfit. — Nincs még egy ilyen a világon! Ostobábban nem is kezdhette volna, örvendezett a lelkem. Mindjárt kosarat kap. Ennek ellenére a legnagyobb csodálkozással kellett konstatálnom a hölgy felajzott hangját: — Olyan biztos ön ebben? — Tökéletesen, tö-ké-lete- sen... — a mellére ütött. — Az én feleségem valóságos angyal! És így beszélt végig szu- perlatívuszokban, miközben a hölgy érdeklődése egyre csak fokozódott. Hirtelen úgy éreztem, mintha egy hatalmas súly nyomott volna a székbe. Ugyanis megindultak a kijárat felé. Rám se néztek. — Egyetlen nő sem veheti föl a versenyt — hallottam ia férfi suttogását. — Az ön magabiztossága egyenesen izgató — és a hölgy partnerének vállára borult. Gazember, átkozott gazember! — tört ki belőlem, amikor eltűntek az ajtó mögött. Rettenetesen magányosnak, elhagyatottnak éreztem magam, és tényleg sírva fakadtam. Fordította: Adamecz Kálmán Ha mindegyik külön fújja a magáét MŰVELŐDÉSI BIZOTTSÁGOK Az Országos Közművelődési Tanács Elnöfcséke és a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége 1976 nyarán adta ki közös határozatát a vállalati művelődési bizottságok létesítéséről. Mindezt a művélödés fejlesztése, a munkahelyi művelődés hatékonyabbá tétele, és a vállalati gazdasági és szakszervezeti vezetés művelődést tevékenységének segítése érdékében rendélte el. A határozat megszületése óta tíz esztendő telt el, s ennyi idő már alkalmas egy rövid mérlegkészítésre. A határozatot követő irányelvek ugyan pontosan körvonalazták a művelődési bizottság feladatait, működését, mégsem fogadták a vállalatoknál kitörő örömmel. Többen attól tartottak, hogy csak a bizottságok száma szaporodik, s ezzel együtt az értekeZletesdi is, mások pedig korábbi feladatkörük megcsonkítását látták benne. A művelődési bizottság feladatává tették ugyanis a különböző oktatási, képzési, közművelődési tervek egységes művelődési programmá szervezését. Működését tekintve pedig közvetlenül a vállalati szakszervezeti bizottság és a gazdasági vezetés alá rendelt koordinatív föladatokat ellátó .testületnek szánták. Ahdl a vállalat vezetése fantáziát látott a művelődési bizottságban, ott a szakszervezet tisztségviselője mellé magas veizető beosztású tagot delegált társelnöknek a — többnyire oktatással, közművelődéssel foglallkozó — titkár mellé, ahol pedig csak kipipálni igyekeztek az újabb feladatot, ott egy középvezetőt bízták meg, aki — mint a gyakorlat később bebizonyította — az egész vállalatot érintő kérdésekben nem volt eléggé tájékozott, téhát feladatát nem tudta ellátni. E bizottságok többsége szinte a kezdetek óta formálisan működik. Inkább rendezvényeket, akciókait szerveznek, mintsem koordinálják a vállalaton belüli művelődési tevékenységeket. Az éves és középtávú terveket külön elkészíti a szakszervezet — a maga feladatát tartva szem előtt —, a KISZ, a függetlenített közművelődési felelős és az oktatási osztály vagy csoport vezetőije. Ezeket a terveket aztán szépen egy borító alá kötik, s minden megy a régi kerékvágásban.. Ha a vállalatinak van saját művelődési otthona, az ott dolgozó közművelődési szakember is végzi külön a munkáját. S ez akkor is így van, ha általában negyedévenként összeül a művelődési bizottság. Mindenki elmondja, mit hogyan teljesített, hányán jelentek meg a nyugdíjasok napján, a nőnapon, vagy május élse- jén... A vállalatoknál kétségkívül — különösen az utóbbi években — a szakmai képzés kapja a legnagyobb támogatást. Ezen belül is az úgynevezett gyorstalpaló szakmai tanfolyamokat pántolják, amelyek a napi technológia elsajátítását szolgálják, nem pedig a jövőre készítenek föl. Az 'iskolarendszerű oktatásban való részvételt már kevésbé szorgalmazzák, s ez a tervekben is észrevehető. Az egyik nagyvállalat művelődési bizottságának lelkes tagja úgy fogalmazott: becsülettel megtervezi minden szerv a magáét, csak valahogy papírízű az egész. A művelődési bizottságok irányításában, munkájának segítésiében és értékélésében ott van a legtöbb hiányosság, ahol az anyavállalat vagy a központ más városban, többnyire Budapesten van, a gyáregység vagy leányvállalat pedig valahol az ország peremén. A szakszervezetek megyei tanácsai ugyan igyekeznek segítséget nyújtani számukra, de sok ágazati szakszervezetnek nincs ímegyéi bizottsága, így erre a mentőkötélre sem számíthatnak sdk helyütt. A vállalatok központjai pedig — néhány ritka kivételitől eltekintve — a művelődési bizottságok munkájával, terveivel nemiigen foglalkoznak. .Holott amiivél ezek a bizottságok gazdálkodnának, az érdekeltségi — vagy régebbi nevén szociál;s, jóléti, kulturális — alapot onnan kapják. Mégpedig úgy, hogy a vállalat központja nem is ismeri sem az éves, sem pedig a középtávú szociális tervet. Ez a gyakorlat kissé le is lohasztja a művelődési bizottságokban tevékenykedők kedvét. Az Alföld egyik nagyüzeme nemrég önálló vállalat lett. A művelődési bizottság tagjait mintha kicserélték volna. Kérdőívet állítottak össze, s eljuttatták minden dolgozóhoz. Ezeken a kérdőíveken kíváncsiak voltak arra, hogy a dolgozó lakóhelyén milyen művelődési intézmények vannak, használja-e őket, mi iránt érdeklődik, elégedett-e a lakóhelyi és munkahelyi művelődési programokkal. S olyan — áttételesen jól értékesíthető — kérdésékre is választ vártak, amelyek a megkérdezett életcélja, a műveltség fogalma, szabadidős tevékenysége, időbeosztása felől faggató- zott. A beérkezett válaszok lényegesen módosították a vállalat korábbi közművelődési tervét. S valahogy így kellene csinálni: a 'kollektíva igényére' támaszkodva segíteni a szoc ial istabrigád - mozgalmat, értelmes, mozgósító erejű feladatokat megfogalmazni, s csak annyit követelni, amennyinek a teljesítése erőfeszítéssel ugyan, de lehetséges. A művelődési bizottságok oklfca'l-joggall fogják vissza közművelődési terveiket. Az emberek ma már csak a munka után 'közvetlenül megtartott programokon hajlandó részt venni, hiszen virágzik a második gazdaság, a férfiak többsége pedig az oktatásba se kapcsolható be, nemhogy egy-egy ismeretterjesztő előadásba, vagy egy teiáfflítás megtekintésébe. Az amatőr művészeti csoportok száma is alaposan megcsappant, hasonlóképpen a szakkörök száma is. Új utakat keli keresniük a művelődési bizottságoknak, s ezt jól érzékiélik. A művelődést bizottságok munkáját, feladatát meghatározó irányelvek ma már szinte téljesíthetetlennek tűnnek. Talán ez kellene, hogy ösztönözze a bizottságok tagjait arra, hogy végre ne külön hullámsávon szóljanak a dolgozókhoz, hanem együttes, összehangolt, valóban jói koordinált programot ajánljanak. Amely találkozik a dolgozók egyéni törekvéseivel, érdeklődésévei és gondjaival csakúgy, mint a váll'álat gazdasági feladataival. Azt is tudomásul kell venni, hogy az érdekeltségi alapókból a kultúrába, művelődésre egyre kevesebb jut. S annak a kevésnek a leghatásosabb felhasználásáról dönteni egy jól működő művelődési bizottság képes. Hiszen egyszerre lát a gazdasági vezető, a szakszervezet, a művelődési szakemberek, az oktaitáöi felelős, az ifjúsági szervezet és a szocialista- brligád-vezetőkon keresztül a dolgozó szemével. De amíg mindegyik külön fújja a magáét, a legszebb terv sem több, mint holt betű. B. Sajti Emese
